948. év

Nyár - Kyo első hava

Joya

Lukan izgatottan nézelődött kifelé az ablakon. Hintójukkal éppen az Ezüst-tó mellett haladtak el, amikor a fiú lenyűgözve felsóhajtott. A víz a napfényben valóban ezüstös-kéken csillogott, a hullámok lágyan fodrozódtak a part mentén. Ez a látvány azonban semmi volt ahhoz képest, amit a Gyémánt Palota nyújtott. A lélegzetelállító építmény magas, karcsú tornyai szikrázva törtek az ég felé, a kupolájuk mintha kéklő drágakövekből lett volna kirakva. A fiúk szája tátva maradt attól a fényűzéstől, amit a városba érve láttak.

- Itt mindenki ilyen gazdag? Még a parasztok is? - álmélkodott Lukan, amikor végig nézett az előkelő ruhás embereken.

Ő és Azor még sosem jártak Sólyomvölgy határain túl. Bár tudta, hogy más tartományok gazdagabbak az övékénél, azért mégis más volt ezt a mérhetetlen fényűzést látni, mint azt hallgatni, ahogy tanítómestere színtelen hangon, vontatottan beszámol róla nekik abban a dísztelen, világos szobában.

Hirtelen szükségesnek érezte, hogy végig nézzen magán és megigazgassa ruháját. Vele szemben Azor is lázasan söprögette nadrágjáról a porszemeket, kisimítgatta a ráncokat az ingjén és rendbe szedte kissé szétzilálódott haját, mielőtt kiszálltak volna a palotához vezető úton. Lukannak hunyorognia kellett, mert a lépcsők valósággal szikráztak az amúgy is vakító napfényben. A fiú fél szemmel Kazura sandított, aki mellette állt a honou-i viseletében, tűzsárkányos fekete köpenyében, és rettentően magabiztosnak tűnt. Lukan jót kuncogott magában, amikor visszagondolt arra, hogy Sólyomvárba is így lépett be, aztán annyira megriadt Nimtől, amikor az széttárta szárnyait.

- Mi van Sólyom-fiú? - nézett rá Kazu a szokásos önelégült arcával, Lukan, pedig úgy gondolta, ideje hogy egy kis bizonytalanságot csepegtessen a mérhetetlen egojára.

- Maszatos az arcod - válaszolta higgadtan, aztán elégedetten végignézte, ahogy Kazu megtorpan és zavartan motyogva, durva mozdulatokkal sikálni kezdte a szája szélét.

A lépcsősor tetején díszes páncélú katonák álltak sorfalat, pajzsukon a tartomány jelképével, egy kék pávával.

- Üdvözlöm Önöket Joya városában - hajolt meg előttük mélyen egy lila bársonyruhába öltözött férfi.

Lukan alig tudta visszatartani a nevetést, kényeskedő mozdulatai láttán, mire Azor dühösen oldalba könyökölte.

- Ne - tátogta némán öccsének egy fenyegető pillantás kíséretében, aztán mindannyian elindultak a férfi után a márványoszlopok között.

Lukan úgy érezte, mintha jégen járna. Próbált vigyázni minden egyes lépésnél, hogy lába ne csússzon ki alóla, de még így is sokat szerencsétlenkedett.

- A nagyteremben már megterítettünk a reggelihez, de előtte megmutatnám maguknak a szobájukat - magyarázott tovább a bársonyruhás negédesen.

- Térképet is kapunk majd a palotához? - kérdezte Lukan vigyorogva, mire a férfi egy lesajnáló mosoly kíséretében ingatni kezdte a fejét.

***

Morold úr egy magas piedesztálon ült, drágakövekkel kirakott, arany trónusán. Ujjain megannyi szikrázó gyűrű díszelgett, kék bársonyruhájában és zöld pávaszem mintás köpenyében egészen úgy festett, mint a címerállatuk. Mellette feltűnően jóképű fia, Nil foglalt helyet. Tengerkék szeme vidáman csillogott, aranyszőke hajába időről időre szórakozottan beletúrt. Hófehér ruháját aprólékosan hímzett, aranyszín pávák ékesítették.

- Micsoda bájgúnár - mondta fintorogva Lukan.

- Na, és hol van a lány? - nézett körbe Kazu elégedetlenül, miközben leültek az asztalhoz.

- Ne türelmetlenkedj! - intette csöndre Azor.

- Hiszen ő volt az oka, hogy eljöttünk.

- Úgy hallottam, annyira gyönyörűséges, mint maga Ai'lah - fordult feléjük egy kerek képű, idegen férfi.

- Hiszem, ha látom - húzta fel az orrát az ifjabbik sólyomvári herceg, majd hányavetin összekulcsolta ujjait a tarkóján, és hátra dőlt.

Azor merev tartással, egyenes háttal feszengett mellette, Kazu pedig az asztalra könyökölt, és arrogáns tekintettel méregette az egybegyűlteket. Pár pillanattal később aztán egy kopaszodó, alacsony férfi vonult be fontoskodva a terembe, és bejelentette a hercegnőt.

Abban a pillanatban, ahogy az ifjú leány belépett, minden szem rászegeződött. Kazu halkan felnyögött, ahogy sóvárogva végigmérte a karcsú szépséget. Hosszú, derékig érő világosszőke haját kibontva viselte, hófehér bőre szinte ragyogott, zafír szemét szemérmesen lesütötte. Lélegzetelállítóan szép arca volt, vékony anyagból készült, szikrázó, ibolyaszín ruhája pedig kihangsúlyozta hosszú lábait, vékony derekát.

- Gyönyörű lány - sóhajtotta.

- Hé, azt hiszem, ott van az öcséd - bökte oldalba Lukan, akit láthatóan nem igézett meg a szépség földöntúli bája.

- Miből gondolod, hogy ő az? Csak azért, mert pontosan ugyanúgy néz ki, mint én? - kérdezte Kazu, szemét még mindig a lányra szegezve.

- Feltűnt a hasonlóság, igen - nevetett Lukan. - Menjünk, és beszéljünk vele! - pattant fel mit sem törődve azzal, hogy a többi vendég milyen rosszallóan nézte, ahogy öles lépteivel megzavarta a rendet.

A reggeli befejeztével a legtöbb férfi megrohamozta a szemérmes hercegnőt, és cifrábbnál cifrább bókokkal halmozták el, Lukannak azonban esze ágában sem volt közöttük tülekednie.

- Mennyi marha - csóválta meg a fejét. - Gyertek, inkább menjünk ki a kertbe!

Azor vonakodva követte őt, miközben újra meg újra visszafordult a gyönyörű lány felé. Kazu is indult volna utánuk, azonban öccse megragadta köpenyének szélét, és visszahúzta.

- Beszélhetnénk? - kérdezte Yoshi bizonytalanul.

- Mit akarsz? - Kazu rideg hangjába megvetés vegyült.

- Még mindig dühös vagy rám, amiért nem cseréltem veled? - tudakolta bűntudatosan öccse. - Alig írsz nekünk, és az a pár levél is olyan szűkszavú.

- Sosem szerettem írni - hangzott a hanyag válasz.

- Ha akarsz, akkor haza mehetsz - motyogta az ifjabbik fiú. - Haza, Honou-ba.

Kazu meglepetten felhúzta a szemöldökét.

- Ezt meg hogy érted? Cserélni akarsz velem?

- Nagyon bánt, hogy még mindig haragszol rám, ezért inkább megteszem.

- Most már nem kell - vágta rá Kazu.

- Biztos vagy benne? Pedig egyszerű lenne. Amint vége az ünnepségnek, te haza mennél, én meg a Sólyomfiakkal a völgybe. Senkinek sem tűnne fel - győzködte bátyját.

A gondolat, hogy idő előtt visszatérhet Honou-ba rendkívül csábító volt Kazu számára, de az, hogy öccse csak úgy beadta a derekát, elbizonytalanította.

- Most már nem félsz a lebukástól? - kérdezte kétkedve.

- Mindennél jobban, de ha mesélsz az elmúlt másfél évről, talán sikerül jól alakítanom téged.

- Jól van, legyen - egyezett bele Kazu, és gyorsan körbepillantott, mielőtt belekezdett volna.

Részletesen beszámolt az öccsének minden apróságról, ami Sólyom-völgybe érkezése óta történt vele, egyetlen részletet kivéve. Azt ugyanis, hogy az első sikeres vadászata után boldogságtól elvakultan megpuszilta Elanort, nem akarta öccse orrára kötni. Az amúgy is csak egy átgondolatlan kirohanás volt.

- Nem lesz könnyű - ismerte be Yoshi -, de minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy ne bukjunk le. Ehhez azonban az kell, hogy te is jól játszd a szereped!

- Egész nap úgy teszek, mintha olvasgatnék - sóhajtotta Kazu, de gondolatban még hozzátett egy apróságot -, már amikor nem szökök ki párbajozni!

***

Lukan kora délutánra már egészen elunta magát. A csillogó Gyémánt Palota a világ legegyhangúbb helyének tűnt számára. Amíg bátyja Viktoria hercegnőre várakozott, hogy beszélhessen vele egy kicsit, ő inkább a kertet választotta. A mélyzöld pázsiton üldögélt, és azzal ütötte el az időt, hogy a zsebéből előszedett kenyér héjával dobálta fejbe a királyi tartással vonuló pávákat.

- Alig várom már, hogy visszaérjünk a völgybe - morogta, amikor Kazu helyet foglalt mellette.

A fiú nem szólt, csupán rezzenéstelen arccal bámulta Joya címermadarait, akik fejüket ide-oda forgatva próbálták megtalálni, hogy honnan potyog rájuk a kenyér.

- Merre voltál idáig? - fordult felé Lukan. - Csak azt ne mondd, hogy te is arra az üresfejű libára vártál, hogy szólhass hozzá két szót.

- Miből gondolod, hogy üresfejű? - kérdezte Kazu.

- Ő pontosan olyannak tűnik, mint aki belekényelmesedett ebbe a jólétbe, és még arra sem képes, hogy fát hajítson a tűzre, ha fázik.

- Egy hercegnőnek nem is az a dolga, hogy fákat hajigáljon - vetette ellen barátja.

Lukan félrehúzta a száját, aztán megcsóválta a fejét.

- Ti talán vakok vagytok? Annyira megrendezett ez az egész. Az a tökfej Azor is bedőlt a szemérmes szempillarezegtetésének, de én nem vagyok híve az ilyesminek. Nem értem miért kellett idáig elutaznunk, amikor annyi csinos lány van a völgyben.

- A házasság a legegyszerűbb módja annak, hogy megpecsételjünk két tartomány közötti barátságot.

- A nagyapánk is karomvégi lányt vett feleségül.

- Azért, mert lázadásra készült a császárság ellen.

- Nekem aztán mindegy - dőlt a fűbe Lukan, és hunyorogva felnézett a kéklő égre. - Csak azt mondom, hogy őt sem szólta meg érte senki, amiért egy olyan lányt vett feleségül, akit valóban szeretett.

- Te valamiféle Ai'lah imádó vagy? - kérdezte a fiú, de hangja furcsán gúnymentes maradt.

- Én csak nem szeretném, hogy rám erőltessenek egy olyan csitrit, akit rühellek.

- Hát, akkor talán rossz családba születtél - vigyorodott el Kazu, mire Lukan homlokráncolva nézett rá.

- Ez még csak most esett le neked? Azt hittem, hogy már a lángszirom környékén rájöttél.

Kazu zavartan motyogott valamit, aztán vöröslő arccal ismét a pávák felé fordult.

***

Sólyomvár

Sólyomvár elképesztően üresnek és csöndesnek tűnt bátyjai nélkül, ráadásul Elanornak naphosszat édesanyjával kellett lennie. Varrogatott, furulyázott és hárfázni tanult, miközben Lunet amiatt zsörtölődött vele, hogy még nem érkezett meg az első vérzése. Mintha ő tehetett volna arról, hogy még nem érett nővé! A lány legtöbbször megpróbált nem odafigyelni, de anyja szavai akaratlanul is befurakodtak fülébe. Esténként pedig, amikor fáradtan párnájára dőlt, mindig a vér és a fájdalom szó visszhangzott a fejében.

Elanor tizennegyedik születésnapja is rettentően unalmasan telt. Az est fénypontjaként egy bárd lant kísérettel elénekelt neki egy dalt, amit róla írt. Lunet úrnő szeme ragyogott a boldogságtól a mézes-mázos rímek hallatán, Éleon viszont nagyokat ásítozott közben. Elanor egykedvűen bámult maga elé egész idő alatt, aztán amilyen gyorsan csak lehetett, nyugovóra tért.

Másnap éppen már befejezte volna azt a rózsát, amit hímzett, amikor meghallotta, hogy az egyik katona arról beszélt a folyosón, hogy testvérei visszatértek. Izgatottan az asztalra hajított mindent, ami a keze ügyében volt, majd elindult, hogy megkeresse őket.

- Lukan! - kiáltotta az étkezőből nyíló folyosóra érve, és hevesen a karjaiba vetette magát. - El sem tudod képzelni, hogy mennyire hiányoztál!

Bátyja egy bordaropogtató szorítás után, boldogan adta át neki a születésnapi ajándékot, amit Joyában vásárolt: egy drágakövekkel kirakott hajcsatot. Elanor megigézve figyelte annak csillogását, aztán Azor is előhúzott egy apró kis csomagot. Abban egy ezüstös folyadékot rejtő, formás kis üvegcse volt.

- Elég belőle egyetlen csepp, mert nagyon erős illata van - mondta, de húga addigra már magára borította az üveg felét.

- Milyen volt a Gyémánt Palota? - érdeklődött a lány izgatottan, miközben émelyítően erős levendula és harmatrózsa illat lengte körbe.

- Csodálatos - válaszolta Azor, és grimaszolva kihátrált az aromafelhőből.

- Fényűző - tette hozzá fulladozva Lukan - és unalmas.

- Később mesélünk, de apa már vár minket. Rengeteg dolgot kell megbeszélnünk vele - mondta Azor, és fontoskodva megigazgatta ruháját.

- Ajánlatot fog tenni Viktoria hercegnő kezére - sóhajtotta Lukan gondterhelten.

A lány bánatosan nézett utánuk, aztán a szobája felé vette az irányt. Keserűen arra gondolt, hogy mégiscsak lesz ideje befejezni azt a virágot, amit korábban hímzett. Kedveszegetten ült le az asztala mellé, de nem vitte rá a lélek, hogy újra a kezébe vegye a tűt. Csak nézte azt a rózsát, amit több helyen elrontott, aztán felpattant, és elindult, hogy megkeresse Kazut. Egyenesen a fiú szobájához ment, és kopogtatás nélkül benyitott.

- Milyen volt az utad? - kérdezte köszönés helyett.

Kazu a fiókod asztalkánál ült díszes honou-i viseletében, és éppen körmölt valamit. Még csak fel sem nézett, amikor a lány belépett.

- Mit akarsz? - kérdezte ridegen.

- Unatkozom - mondta a lány, és odakullogott a fiú mögé. - Lukan és Azor apával beszélnek, Rion pedig már hetek óta a városfal építésénél segédkezik Vízfőnél.

Kazu letette a kezében levő hattyútollat, aztán a lányra nézett.

- Tehát én vagyok az utolsó, akit felkerestél? - kérdezte színtelen hangon, majd mellkasa előtt keresztbe fonta karját. - Ha a többiek nem érnek rá, akkor jó vagyok én is?

- Miért kell így kiforgatod a szavaimat?

A fiú nem válaszolt, csak mordult egyet, és visszapillantott a levélre.

- Milyen volt Joyában? - kérdezte Elanor.

- Jól van, feladom - sóhajtotta megadón Kazu, és felállt. - Látom, úgy sem hagysz békén, amíg nem foglalkozom veled. Sétáljunk?

- Igen! - vágta rá a lány, és az ajtó felé indult, ám a fiú megragadta a karját.

- Úgy döntöttem, hogy tovább tanítalak, hiszen te sem adtad fel, amikor annyit ügyetlenkedtem az íjjal. Különben is, volt egy megállapodásunk, és én betartom a szavam.

- Ezt úgy mondtad, mint Azor - kuncogott a lány.

- Gyere, menjünk - mondta Kazu, aztán a folyosóra érve elfintorodott. - Egyébként neked van ilyen szörnyű szagod?

- Nem jó? Azortól kaptam a parfümöt.

- És hány hordóval öntöttél magadra belőle?

- Állj távolabb, ha bántja az orrod - lökte odébb a lány.

- Ne akard megmondani, hogy hova álljak! - Kazu csak azért is a hercegnő közelében maradt.

- Milyen volt Joya? - tudakolta Elanor újfent, amikor kiléptek a vár kapuján, és elindultak a kőlépcsősor felé.

- Szép.

- És a hercegnő?

- Az is.

- Miért vagy ilyen szűkszavú?

- Én... - kezdte Kazu, aztán megtorpant. - Én ajánlatot tettem Joyában.

- Ó! - nyögte ki a lány, és hirtelen nagyon, de nagyon ostobának érezte magát, ahogy ott állt a fiú előtt kócos hajjal, és piszkos ruhában. - Azor is ajánlatot tesz - bökte ki esetlenül, mivel más nem jutott az eszébe.

- Persze, tudom, de lássuk be, nincs sok esélye. Sólyom-völgy szegény, és itt semmi sincs, ami igazán felkeltené Joya érdeklődését.

- Az nem olyan biztos.

- Szerinted Morold úr azt szeretné, ha a lánya ide jönne ebbe a madárszaros várba, és egy csapat vadásznak, meg parasztnak lenne az úrnője?

Elanor tátott szájjal meredt a fiúra, aztán a düh felülkerekedett kezdeti megrökönyödésén.

- Én is ennek a madárszaros várnak vagyok a hercegnője, és büszke vagyok rá! - kiáltotta magából kikelve, és egy akkora pofont lekevert a fiúnak, hogy az egész tenyere elzsibbadt tőle.

***

Lukan éppen kinyitotta a vár kapuját, amikor húga olyan sebesen csörtetett be rajta, hogy majdnem fellökte őt. A lány nem nézett se jobbra, se balra, de még csak bocsánatot sem kért.

- Téged meg mi lelt? - szólt utána a fiú, de a hiába.

Elanor válaszra sem méltatva elmasírozott. Lukan értetlenül ráncolta homlokát, aztán amikor kilépett az ajtón, és meglátta Kazut, hangosan felnevetett.

- Mit tettél a húgommal?

- Semmit - válaszolta, miközben vöröslő arcát dörzsölgette.

- Na, persze! Ő valamiért nagyon dühös, a te arcodon meg ott díszeleg a tenyerének lenyomata. Nézzenek oda, mind az öt ujja látszik!

- Hagyj már - fordult el sértődötten Kazu, és otthagyta a még mindig vigyorgó Lukant.

A fiú azonban gyorsan a nyomába szegődött, és tovább idegesítette kérdéseivel.

- Mégis mi a fészkes fenét csináltatok? Min tudtatok így összekapni? Hiszen csak most érkeztünk vissza Sólyomvárba.

- A húgod olyan... - fakadt ki, aztán csak dühösen meredt maga elé.

- Tudom, vagy azt hiszed, én még nem kaptam tőle? Elanor sosem rejtette véka alá az érzéseit, de ha lehiggad, akkor azért lehet beszélni vele.

- Mi a francért nem mentem bele a cserébe? - morogta Kazu, aztán leült a lépcsősor legalsó fokára.

- Nem sikerült volna észrevétlenül - mondta Lukan, miközben mellé telepedett. - Tudom, hogy Joyában cseréltetek, és hidd el, az öcséd akármennyire is próbálkozott, képtelen volt olyan fellengzősen beszélni, mint te.

- Azt hiszem, jobban megszerettem Sólyom-völgyet, mint ahogy korábban gondoltam - vallotta be Kazu - Meg aztán, ha cseréltünk volna, mindig úgy kellett volna tennem, mintha Yoshi lennék. Tudod, milyen unalmas egész nap könyveket bújni meg festegetni?

- A lángszirom izgalmasabban hangzik.

- Soha többet - mosolyodott el Honou ifjú hercege, aztán ismét megérintette a vöröslő tenyérnyomot az arcán.

- Elanor miatt meg ne aggódj, előbb, vagy utóbb úgy is megbékél.