Ősz - Nu első hava

Sólyomvár

Elanor bátyjai között lépkedett Sólyomvár kikövezett, őszi levelekkel borított utcáin. Édesapjuk végre megengedte, hogy aznap délelőtt kilovagoljanak egyet. Mivel a balesete óta anyja szinte burokban tartotta, a sólyomvári lánykát majd szétvetette a boldogság, hogy végre elhagyhatja a várat. Széles mosolya egészen addig tartott, amíg az istálló elé érve, meg nem pillantotta Kazut.

- Ez meg mit keres itt? - torpant meg. - Ugye ő nem jön velünk?

A fiú szavai, amelyben otthonát „madárszaros várnak" titulálta, még mindig hegyes tüskeként fúródtak szívébe.

- Hogy van a karod? - integetett felé Kazu mosolyogva, de ő csak mordult egyet, és honou hercegét levegőnek nézve a lovához lépett.

- Már látom, hogy jól fogunk szórakozni - jegyezte meg epésen a fiú.

A városkapun kilovagolva Elanor féktelen vágtába kezdett. A szél vadul lobogtatta gesztenyeszín haját, és fehér ingjének buggyos ujját. Körülötte zöldellő rét terült el, jobbra és balra pedig hegyek magasodtak.

- Le akarsz rázni minket? - rikkantotta Lukan, mire a lány kissé visszafogta lovát.

- Csak olyan jó végre idekint!

- Képzeld Kazu, tegnap levelet kaptam! - kiáltott fel Azor leplezetlen önelégültséggel hangjában.

- Na, ne mondd! Akkor hogy lehet, hogy csak most szólsz róla? - húzta el a száját Honou hercege.

- Joyából jött.

- Finoman közölték veled, hogy esélytelen vagy a hercegnő kezére?

- Éppen ellenkezőleg, barátom!

- Hah'! - kiáltott fel Kazu. - Nem túl kedves tőlük, hogy hagynak tovább reménykedni! Tudod, apám nekem már egy hete üzent, hogy Viktoria szívesen meglátogatna, ha visszatértem Honou-ba!

- Gondolom, ettől nagyon magabiztosnak érzed magad.

- Ami azt illeti, igen. Tudod mindig is olyan lányt képzeltem magam mellé, mint ő. Gyönyörű és illedelmes.

- Pont illene egy ilyen öntelt tökfejhez, mint amilyen te vagy.

- Akkor egy véleményen vagyunk. Szeretettel várlak majd az esküvőmre.

- Hagyjátok már abba! - csattant föl Lukan, és a húga mellé lovagolt. - Unalmas, hogy minden egyes alkalommal vitatkozni kezdtek amiatt az ostoba liba miatt. Ráadásul folyamatosan erről beszélnek - háborgott tovább. - Komolyan mondom, ebbe fogok beleőrülni.

- Úgy látom, te vagy az egyetlen, akit nem igézett meg földöntúli bája - kacagott fel Elanor.

- Földöntúli? Szép, de azért nem mondanám rá, hogy maga Ai'lah szállt le közénk! Na, meg rettenetesen unalmas is. Olyan vontatottan beszélt, hogy legszívesebben letéptem volna a füleimet, csak hogy ne halljam!

- A te kis parasztlányod talán izgalmasabb lenne?

Lukan hirtelen megálljt parancsolt lovának, és villogó szemmel a bátyjára meredt.

- Hogy mit mondtál? - kérdezett vissza élesen.

- Jól hallottad! Különben is, hogy lehetsz ennyire féleszű?

Elanor csodálkozva nézett hol egyik, hol másik testvérére.

- Miről maradtam le? - érdeklődött könnyed hangon, pedig a feszültség addigra már szinte elviselhetetlenül vibrált körülöttük a levegőben.

- Ha még egy szót szólsz - vicsorgatott Lukan, és egy fél szívdobbanással később megfeszített íjjal célzott a bátyjára.

- Most meg mit csinálsz? - Azor szánakozva nézett rá. - Meg akarsz ölni? Tudod, mi jár a testvérgyilkosságért itt, Sólyomvárban?

- Nem vagyunk Sólyomvárban.

- Talán nem féleszű az, aki herceg létére egy parasztlánnyal hál? Na és akkor mit tennél, ha bejelentené, hogy állapotos? - Azor rezzenéstelen arccal, szinte szenvtelenül nézett öccsére.

Elanor elképedve hallgatta szavait, közben le sem vette szemét Lukan egyre jobban vörösödő arcáról.

- Semmi ilyesmi nem történt - válaszolta dühtől remegő hangon.

- Eddig nagyon elnéző voltam veled, de figyelmeztetlek, ha továbbra is folytatod vele a viszonyt, elmondom apánknak! Azt szeretném, hogy végre példamutató, tisztességes férfi váljon belőled.

Egy pillanatig néma csönd telepedett a társaságra, majd Lukan elfintorodott.

- Baszódj meg - vetette oda, majd újra hátára vette íját és sértődötten tovább lovagolt.

Azor rosszallóan megcsóválta a fejét, aztán a tisztes távolságot megtartva utána ment.

- Mi volt ez az egész? - nézett a lány Kazura. - Te tudtál erről?

- Most újra szóba állsz velem? - kérdezte a fiú kaján vigyorral az arcán. - Egyébként tudtam róla. Nagyon formás lány, bevallom nekem is megakadt rajta a szemem!

Elanor válasz helyett csak fanyar grimaszt vágott, majd ő is bátyjai után lovagolt.

A vízfői városfalat már messziről látni lehetett. A négy őrtoronyból három teljesen elkészült, az utolsón még munkások dolgoztak. Ahogy a négy fiatal közelebb lovagolt, vidám énekszó és hangos rikkantgatás ütötte meg a fülüket, a levegőben az építkezéshez használt habarcs sáros-mészköves szaga terjengett.

- Hol lehet Rion? - tudakolta Elanor fennhangon, amikor beértek a magas kőfal, hűvös árnyékába.

- Kérdezd attól a nagyfejűtől - morogta Lukan, fejével Azorra bökve. - Ő amúgy is mindig mindent jobban tud!

Elanor nem örült neki, hogy a bátyjai közötti hangulat még mindig olyan fagyos, de fogalma sem volt róla, hogy mivel tudná megbékíteni őket. Azor szerencsére pár pillanattal később fontoskodva elvonult, hogy beszéljen a munkások vezetőjével, Lukan pedig húga mellé lépett, és zavartan piszkálni kezdte falat. Ujjait végighúzta a szépen egymásra illesztett köveken, aztán Elanorra nézett.

- Florennek hívják - bökte ki végül. - Együtt dolgoztunk a földeken, amikor büntetésben voltunk Azorral, de csak pár héttel az őszi Vadász Ünnepség után kerültünk közelebb egymáshoz.

- Annak már majdnem egy éve! Miért nem szóltál róla?

- Azért, mert nem akartam, hogy kitudódjon.

Elanor durcás arcot vágott.

- Mindenki tudta rajtam kívül. Még Kazu is!

- Fogalmam sincs, hogy Azor honnan tudta meg, de Kazunak ő mondta el, nem én - védekezett Lukan.

- Ugyan már! Amilyen feltűnően bámultátok egymást akkor este, magamtól is rájöttem volna - kapcsolódott be a beszélgetésbe Kazu.

- Akkor miért táncoltál vele? - vonta kérdőre felháborodva Lukan, és kifújta a szeme elé hulló szalmaszőke tincseket.

- Csak, hogy bosszantsalak, Sólyom-fiú.

- Láttam, hol voltak a kezeid.

- Azt is láttad, amit tegnap éjjel csináltam vele? - vágott vissza Kazu. Még éppen időben sikerült felemelnie a karját ahhoz, hogy kivédje Lukan ütését.

- Hagyjátok már abba! Nem hiszem el, hogy nem tudtok normálisan viselkedni - dobbantott Elanor dühösen, mire Kazu leeresztette a karját, és ártatlan arccal behúzódott a lány mögé, Lukan pedig bosszúsan morgolódott még egy kicsit.

- Elanor! - kiáltotta a várfal tetejéről Rion. - Várj meg! Mindjárt jövök!

A lány arcán boldog mosoly terült szét, aztán izgatottan dülöngélt egyik lábáról a másikra, amíg barátja oda nem ért hozzá. A fiú köszönni akart a többieknek is, ám Elanor olyan hevesen a vetette magát a karjába, hogy a döbbenettől Rionnak egyetlen hang sem jött ki a torkán.

- Úgy hiányoztál! - mormolta a sólyomvári hercegnő a fiú ruhájába.

- Te is nekem! - hangzott az álmatag felelet.

A fiú mélyet szippantott Elanor hajának bódító virágillatából, gyengéden átkarolta a derekát.

- Erősödtél! - nézett rajt végig a lány.

- Egész nap köveket hordok - válaszolta pironkodva a barátja, és a torony felé fordult. - Talán még a Nagy Vadászat előtt végzünk, és akkor megint Sólyomvárban lehetek. Hogy van a kezed? Hallottam, hogy megsebesültél!

- Semmiség - legyintett a lány, de Rion megfogta a könyökét, maga felé húzta, és gyöngéden végigsimított a fehér kötésen.

- Nem úgy tűnik. Mi történt pontosan? Mert az emberek különösebbnél különösebb dolgokat mesélnek errefelé.

- Kíi úgy döntött, Lukan kesztyűje helyett inkább az én csupasz karomon landol.

- Nagy bajba kerültetek?

- Csak Lukan - bökött fejével bátyja felé. - Engem mindenki sajnált és dédelgetett. Bár az anyám az őrületbe kergetett, mert egész idő alatt el sem mozdult az ágyam mellől, és felnőtté válásról szóló dolgokkal traktált. Na, és milyen különös történetek keringenek rólam?

- Hát! - kezdte a fiú pironkodva. - Azok csak ostoba kitalációk! Azt beszélték, hogy Nizon tette veled, mert valamivel felhergelted. Úgy hallottam, hogy az összes madár egyszerre kirepült a Fészekből, sőt van, aki azt mondja, hogy még a Hármat is látták odakint. Bár ez nyilvánvaló túlzás, hiszen azok már több mint ötven éve nem repültek ki.

-Nem túlzás - vetette közbe Lukan. - A Három valóban kirepült. Hihetetlen volt.

- Ezt eddig miért nem mondtad? - háborodott fel Elanor. - Mostanában ez a módi, hogy engem mindenből kihagytok?

Lukan idegesen csettintett nyelvével, és megrázta a fejét.

- Gyere Rion! - A lány duzzogva hátat fordított a többieknek. - Sétáljunk egyet!

- Most dühös vagy rám? - tárta szét a karjait Lukan.

- Régen sosem voltak titkaink egymás előtt. Most pedig már semmibe nem avatsz be engem.

- Mert apánk azt mondta, ne zaklassunk fel téged fölöslegesen ilyen dolgokkal, amikor amúgy is pihenésre volt szükséged.

- Mióta hallgatsz te apánk szavára? Különben is, jól vagyok.

- Sok vért vesztettél, és a sebed kezdett elfertőződni. Olyan magas lázad volt, hogy már félrebeszéltél! Nem voltál jól, és most sem kellene felizgatnod magad. Ha nem jött volna az a különös öregasszony azzal a furcsa szagú szerrel, akkor szerintem még mindig lázasan feküdnél az ágyadban!

- Miféle öregasszony? - torpant meg a lány.

- Fogalmam sincs! Mirella ismerőse. Ő is gyógyító, azt hiszem. Hozott egy szürkés-barnás tinktúrát, amivel kenegette a sebedet, aztán jobban lettél. Ha szóltunk volna neked a madarakról, biztos azonnal körül akartál volna nézni a toronyban, de pihenned kellett.

Elanor sóhajtott, majd fejét csóválva belekarolt a megszeppent Rionba, és elindultak a falu felé. A fiú büszkén kihúzta magát a vendéglőhöz vezető úton, miközben újra meg újra a lányra pillantott.

- Nem is voltam olyan rosszul - mormogta az orra alá Elanor.

- Nagyon aggódtam érted. Az emberek sok ostobaságot összehordtak arról, hogy Nizon letépte a karodat, és hogy nem fogod túlélni... Szerettem volna Sólyomvárba menni, de nem engedtek el.

- Semmi baj. Anyám úgy sem engedett senkit a szobámba az elmúlt két hétben.

- Akkor éjszaka leptelek volna meg - súgta a fülébe, mire a lány felnevetett, és meglökte vállával.

- Ezentúl jól kell viselkednem. Apám minden egyes lépésemet figyeli, vagy ha nem ő, akkor...

Elanor fejével idősebbik bátyja felé bökött. Azor komoly arccal, határozott léptekkel közeledett feléjük, majd bejelentette, hogy a Füstöstollúban, vízfő csinosabbik fogadójában foglalt le egy asztalt számukra. Bár ez fölöslegesnek bizonyult, mert odabent nem voltak túl sokan. Csupán néhány alak lézengett bódultan a sötét, borszagú helyiségben, és egy feltűnően magas, jókedvű bárd énekelt lant kísérettel az egyik sarokban. Magabiztos hangja betöltötte a helyiséget, szemét pedig le sem vette a pult mögött sürgölődő csinos, fiatal leányról.

- Lukan - szólalt meg bizonytalanul Rion, amikor beértek. - Tudnál nekem segíteni valamiben?

A fiú a bejárat felé intett fejével, és a sólyomvári herceg gondterhelt arccal követte őt.

- Ezt Elanornak készítettem - Rion egy koszos kis rongyot húzott elő, amikor kiértek az utcára. - A születésnapjára szerettem volna odaadni neki, de nem engedtek Sólyomvárba.

Lukan gyanakodva vette át a kis csomagot, majd kibontotta és meglepetten vizsgálgatni kezdte.

- Ezt...ezt te csináltad? - kérdezte elképedve, miközben a tenyerén pihenő fából faragott sólyomra meredt.

- Igen! - mondta Rion, és átfűzött a madár szárnyain egy vékony kis bőrzsineget. - Ha szeretné, nyakláncként viselheti majd. Szerinted örülni fog neki?

- Le lesz nyűgözve - válaszolta Lukan, mire Rion félszegen elmosolyodott.

- Szeretnék kettesben lenni vele, amikor átadom neki.

- Azt várod tőlem, hogy lefoglaljam a többieket, ameddig te megpróbálod magadba bolondítani a húgomat?

Rion lesütötte a szemét.

- Azóta szeretem őt, amióta először megpillantottam - vallotta be és szeplőkkel tarkított arca egészen elvörösödött.

- Pár percet kapsz - egyezett bele Lukan bosszúsan. Rion égkék szeme felragyogott a boldogságtól. - A bátyám nem fog örülni!

***

Azor ujjaival türelmetlenül dobolt az asztal lapján. Csupán pár perc telt el Lukan távozása óta, de ő már nyugtalanul fészkelődött, miközben úgy bámulta a fogadó zárt ajtaját, mintha átlátna rajta.

- Mit csinálhatnak ilyen sokáig? Megyek és megnézem - jelentette ki, és felpattant.

- Mert neked ugyebár mindig mindenről tudnod kell - szólt bátyja után Elanor, de az mintha meg sem hallotta volna a csípős megjegyzést.

- Úgy látom, kettesben maradtunk - kacsintott a lányra Kazu, majd közelebb hajolt hozzá az asztal felett. - Akár el is tűnhetnénk innen, mire visszaérnek. Ott hátul van egy másik kijárat.

- Nem megyek veled sehova - szegte fel a fejét sértődötten Elanor.

- Unalmas vagy - dőlt hátra fintorogva a fiú. - Egyébként, ha teljesen meggyógyul a karod, újra gyakorolhatnánk esténként.

- Apám megtiltotta. Azt mondta, hogy ha még egyszer rajta kap, hogy bármilyen ostobaságot csinálok, őröket állít mellém éjjel-nappal.

- Ha rajta kap.

- Nem fogok kockáztatni.

- Azt hittem, komolyan meg akarod tanulni a kardforgatás rejtelmeit.

Elanor nagyot sóhajtott, tekintetével közben Kazu arcát fürkészte.

- Rossz tanár vagy - bökte ki végül, mire a másik meglepetten pislogott. - Folyton türelmetlenkedsz, és magadból kikelve ordibálsz, ha valamit nem úgy csinálok, ahogy kellene. Olyan otromba dolgokat vágsz a fejemhez, amitől sírni tudnék.

- Az csak ösztönzés.

- Hidd el, hogy nem az - rázta meg a fejét a lány.

- Akkor megígérem, hogy kedvesebb leszek, rendben? - Kazu megnyerő mosolyt villantott a lányra, és kezeit összekulcsolta a tarkóján.

- Van még valami - kezdte Elanor bizonytalanul, és feszengve a fiúra nézett. - Emlékszel arra, amikor együtt vadásztunk tavasszal, és lelőtted azt az őzbakot?

Kazu bólintott, a könnyed mosoly pedig azonnal elhalványult az arcán. Elanor lesütötte a szemét, és zavartan babrálni kezdett a szoknyájával.

- Tudod én azóta... - kezdte, de amikor ismét a fiúra nézett, döbbenten vette észre, hogy az nyíltan megbámulta a kiszolgáló lány domborulatait, aki éppen akkor haladt el az asztaluk mellett.

Ráadásul még látványosan utána is fordult.

- Mit akartál mondani? - kérdezte, miután a lány visszalépett a pult mögé.

- Nem fontos - vont vállat Elanor mogorván, és hallgatásba burkolózott.

***

Rion idegesen harapdálta a szája szélét, miközben Elanorral fölfelé mentek a félig kész őrtorony lépcsőin. Amikor felértek a tetejére, lassan körbejártak, és megcsodálták az alattuk elterülő tájat. Rion tudta, hogy nincs sok ideje, és ettől csak még idegesebb lett. Remegő kézzel húzta elő a nyakláncot, és az előtte álló lányra nézett.

- Elanor - kezdte bátortalanul. - Ezt neked készítettem. Boldog születésnapot! - mondta, azzal átnyújtotta a madarat.

- Rion - suttogta döbbenten a lány, miközben megigézve bámulta a sólymot. Ujjaival újra meg újra végigsimított rajta. - Ezt te faragtad?

- Igen. Örülsz neki?

- Ez a leggyönyörűbb ajándék, amit valaha kaptam!

Elanor olyan erősen ölelte magához a fiút, ahogy csak a sérült karja engedte, majd hatalmas, cuppanós puszit nyomott az arcára.

- Segítenél a nyakamba fűzni?

Rion némán bólintott, és lélegzetvisszafojtva megkötötte a nyakláncot.

- Na, hogy nézek ki? - fordult felé.

A fiúnak földbe gyökerezett a lába, annyira elbűvölte őt Elanor boldogságtól sugárzó mosolya.

- Gyönyörű vagy. - Közelebb lépett hozzá, majd esetlenül megfogta mindkét kezét. - Én... csak el szerettem volna mondani, hogy... hogy mennyire fontos vagy számomra.

- Te is az vagy nekem! Te vagy a legjobb barátom, Rion!

A fiú egy pillanatra megszorította Elanor kezét, és megpróbálta fanyar mosollyal leplezni csalódottságát, amely olyan keserű volt, akár az epe.

- A legjobb barátod - préselte ki magából.

- Alig várom már, hogy vissza gyere Sólyomvárba. Nélküled olyan unalmas.

- Hát - nevetett fel idegesen a fiú. - Nekem itt nincs időm unatkozni.

- Nézd a jó oldalát! A kőcipeléstől sokkal erősebb lettél. Ha visszajössz, nem győzöl majd válogatni a sólyomvári lányok közül - kuncogta Elanor.

- Mennyi lépcső! - kiáltott fel ekkor hangosan Lukan.

- Ne legyél olyan meglepett - válaszolta Azor. - Ez egy torony.

A három fiú egymás után körbenézett odafönt, majd Kazu Elanor vállára támaszkodott.

- Mi az a nyakadban? - kérdezte Azor, és húga elé lépett.

- Rion készítette a születésnapomra.

- Valóban? - húzta fel szemöldökét. - Kitűnő munka. Nem is tudtam, hogy ilyen jól értesz a fafaragáshoz.

- Mutasd! - Kazu durván megragadta a lány vállát, és maga fele fordította. - Mi ez? Egy veréb?

- Sólyom! - kiáltotta Elanor, és sértődötten kikapta a fiú kezéből a madarat.

- Nem is rossz. Úgy értem, persze pár ezüstért szebbet lehetne venni, de hát te nem dúskálsz benne, nem igaz, Rion?

- Ez a sólyom többet ér nekem, mint bármilyen gyémánt vagy drágakő! Rion maga faragta ki fáradságos munkával! - csattant a lány haragos hangja.

- Ó ne haragudj Elanor, először nem értettem meg, hogy Rion mennyi áldozatot hozott csak azért, hogy elkészíthesse neked ezt a gyönyörű mestermunkát. Ráadásul minden hátsó szándék nélkül - gúnyolódott Kazu. - Milyen nagyszerű ember vagy te! - bökte keményen mellkason a fiút. - Nekünk mindannyiunknak példát kellene vennünk rólad, nem igaz?

Rion megszeppenve állt, miközben Honou hercege elindult a lépcső felé.

- Én inkább megyek. Kellemetlenül érzem magam ilyen nemes lelkű emberek társaságában - morogta.

Lukan vállat vont, majd elbúcsúzott Riontól és Kazu után indult. A fiút odalent érte utol. Hátát a falnak támasztotta, és dühös tekintettel meredt maga elé.

- Beléd meg mi ütött? Miért kellett olyan durván, ok nélkül neki esned Rionnak?

- Hiszen te is láttad! Nyilvánvaló, hogy szerelmes a húgodba. Ez csak egy koszos kis senki. Nektek kellett volna a fejét a falba verni, ti vagytok a bátyjai!

- Rionnal már régóta jó barátok vagyunk - mondta Lukan. - Megbízom benne. Tudom, hogy egy ujjal sem nyúlna Elanorhoz.

- Aztán majd meglátjuk, ki veszti el idő előtt az ártatlanságát - válaszolta sértődötten Kazu, majd a lovához ment, könnyéden felugrott a nyeregbe, és egyedül visszavágtázott Sólyomvárba.

***

Már éjfél is elmúlt, amikor halk kopogtatás ébresztette fel. Kazu álmosan kinyitotta szemét, és kikászálódott az ágyból. Kábán összehúzta magán pamutköntösét, az ajtóhoz botorkált, és kinyitotta. Meglepetten nézett végig az előtte álló fiún, aki csak úgy, hívatlanul beállított a szobájába. Azor egyik kezében egy kancsó bor volt, a másikban két kupa.

- Tudom, hogy te is kedveled Elanort - fogott bele, miközben mindkettejük poharát tele töltötte. - Sőt mi több, talán húgodként tekintesz rá. Éppen ezért szeretnélek megkérni, hogy... hogy figyelj oda, amikor én nem tudok. Lukan kapcsolata már így is rengeteg időmet felemészti - mondta, és átnyújtotta a poharat Kazunak. - Tudom, megtehetném, hogy egyszerűen csak félre nézek, hiszen ő már elég idős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon a cselekedetei után, de nem szeretném, hogy valami olyasmi történjen, amit később megbánna. Elanor viszont még fiatal és könnyen befolyásolható, Rion pedig pont ezt szeretné kihasználni. Nem szabad hagynunk, hogy odaadja magát neki. Képzeld csak el, milyen szégyen érné őt és az egész családunkat, ha már nem lenne szűz, mire a nászéjszakájára kerülne a sor.

- Az bizony szörnyű lenne - bólogatott egyetértően Kazu.

- Tehát akkor a gondjaidra bízhatom? - kérdezte bizakodva Azor.

Honou hercege elgondolkodva ráncolta a homlokát, miközben a kupájában lötyögő mélyvörös bort nézte.

- Természetesen. Figyelni fogok rá - válaszolta.