14:02

Michael Holding hív

- Halló?

- Nem ébresztettelek fel, ugye?

- Michael? Nem.

- Jó. Az alvás fontos.

-Honnan szerezted meg a számomat?

-Hívtál engem, emlékszel? mentettem a számodat. Még a számítógépteremben... Elmentettem a számodat.

- Ez nagyon sunyi volt tőled.

- Leleményesnek mondanám.

-Charlie miatt hívtál?

-Miattad hívtalak.

-…

- Charlie jól van?

- Csak volt egy inkkel. rossz éjszakája. Most épp terápián van a szüleinkkel

- Te hol vagy?

- Ágyban.

- Délután kettőkor?

- Igen.

-Tudnék...?

-Mit?

- Át tudnék menni?

- Miért?

- Nem tetszik a gondolat, hogy egyedül vagy. Egy idős emberre emlékeztetsz, aki egyedül él, macskákkal körülvéve, és napközben tévézik.

- Ó, igazán?

- És én vagyok a barátságos, fiatal pasas, aki szeretne átugrani, igy nosztalgiázhatsz a háborúról, és megoszthatsz némi teát és kekszet.

- Nem szeretem a teát.

- De a kekszet szereted. Mindenki szereti a kekszet.

- Nem vagyok ma kekszes hangulatban.

- Nos, attól még átjövök, Tori.

- Nem kell átjönnöd. Tökéletesen jól vagyok.

- Ne hazudj!

Átjön. Nem vesződöm azzal, hogy átöltözzek a pizsamámból, vagy megfésüljem a hajam, vagy megnézzem, hogy az arcom volta- képpen emberinek néz-e ki. Nem érdekel. Nem kelek fel az ágyból annak ellenére, hogy éhes vagyok, beletörődöm abba a ténybe, hogy az, hogy nem vagyok hajlandó felkelni, valószínűleg az éhhalálomat fogja eredményezni. Aztán rájövök, nem engedhetem meg, hogy a szüleimnek két gyereke legyen, aki tudatosan éhezteti magát. O, istenem, micsoda dilemma! Még az ágyban feküdni is stresszes.

Megszólal az ajtócsengő, és meghozza helyettem a döntést.

A verandán állok, egyik kezemmel a nyitott ajtón. Michael a legfelső lépcsőfokon áll, túl előkelőnek és túl magasnak tűnik az oldalválasztékos hajával és az ostobán nagy szemüvegével. A biciklije a ke rítésünkhöz van láncolva. Tegnap este nem vettem észre, hogy való ban van egy kosár rajta.

Mínusz egymilliárd fok van, de ő megint csak egy pólót és farmert visel.

Végigmér.

O, kedvesem!

Rá akarom csukni az ajtót, de fél kézzel nyitva tartja. Ezután nem tudom megállítani, csak megragad engem. A karja körém fonódik. Az álla a fejemen pihen. A karom csapdába esik magam mellett, és az arcom a mellkasához préselődik. A szél kavarog körülöttünk, de nem fázom.

Cainál nekem egy csésze teát. Gyűlölöm a teát, az isten szerelmére! Kifakult bögrékből iszunk a konyhaasztalnál.

Azt kérdezi tőlem:

Mit csinálsz általában szombatonként? Elmész valahová?

Nem, ha rajtam múlik-mondom. - Te mit csinálsz?

-Nem igazán tudom.

Kortyolok egyet a koszos vízből.

- Nem tudod?

Hátradől

- Az idő múlik. Csinálok dolgokat. Néhány számít ezek közül.

Néhány nem.

Azt hittem, optimista vagy Vigyorog.

- Csak mert valami nem számít, nem jelenti, hogy nem érdemes megtenni. - Nem ég a lámpa a konyhánkban. Nagyon sötét van. - Szóval hová menjünk ma?

Megrázom a fejem.

- Nem mehetek el, itt van Oliver.

Rám hunyorít.

- Oliver?

Várom, hogy emlékezzen, de nem teszi.

- A hétéves öcsém. Mondtam neked, hogy két öcsém van. Újra hunyorít.

- Ó, igen. Igen. Mondtad. - Tényleg nagyon izgatott. - Olyan, mint te? Találkozhatok vele? - Öhm, persze...

Hívom Olivert, ő pedig úgy egy perccel később lejön a földszintre az egyik kezében egy traktorral, még mindig pizsamában és köntösben. A köntös kapucniján tigrisfülek vannak. A lépcsőn áll, áthajol a korlát fölött, és bebámul a konyhába.

Michael természetesen bemutatja magát egy integetéssel és egy va- kító mosollyal.

- Helló! Michael vagyok!

Oliver is ugyanolyan lendülettel mutatkozik be.

- Az én nevem Oliver Jonathan Spring! - mondja a traktorjával integerve. - És ez Traktor Tom. - A füléhez tartja és meghallgatja Traktor Tomot, mielőtt folytatja. - Traktor Tom nem gondolja, hogy veszélyes vagy, úgyhogy bemehetsz a nappalitraktorba, ha akarsz.

- Nagy örömmel meglátogatnám a nappalitraktort - mondja Michael. Azt hiszem, egy kicsit meglepődött. Oliver egyáltalán nem olyan, mint én.

Oliver bíráló tekintettel tanulmányozza őt. Egy pillanatnyi töprengés után az egyik kezét a szájához emeli, és hangosan odasuttog ja nekem:

- Ő a pasid?

Ez komolyan megnevettet. Hangosan. Egy igazi nevetés. Michael is nevet, aztán abbahagyja és engem néz, miközben továbbra is mosolygok. Nem hiszem, hogy látott engem nevetni ezelőtt. Látott már rendesen mosolyogni ezelőtt? Nem mond semmit. Csak néz

És így töltöm a szombatom hátralévő részét Michael Holdennel. Nem vesződtem az átöltözéssel. Michael megszállja a konyhaszekrényeinket, és megtanítja nekem, hogyan csináljak csokoládétortár, aztán azt eszünk a nap hátralévő részében. Michael kockákra vágja, nem szeletekre, és amikor erről kérdezem őt, egyszerűen válaszol

- Nem szeretek alkalmazkodni a tipikus tortavágási szokásokhoz.

Oliver folyton fel-le rohangál megmutatva Michaelnek a nagy és változatos traktorgvűjteményét, ami iránt Michael udvariasan lelkes érdeklődést mutat. Négy és öt óra között szundikálok a szobámban, míg Michael a padlón fekszik, és Az árváltozást olvassa. Amikor felkelek, elmeséli nekem, hogy a főszereplő nem igazán főszereplő, vagy valami ilyesmi, és azt is, hogy nem tetszett neki a vége, mert a felté telezett főszereplő meghal. Aztán bocsánatot kér, hogy elspoilerezte nekem a végét. Emlékeztetem rá, hogy én nem olvasok.

Ezután mi hárman bemászunk a nappalitraktorba, és azzal Az élet játéka elnevezésű, régi társassal játszunk, amit Michael talált az ágyam alatt. Kapsz egy csomó pénzt, mint a Monopolyban, aztán a játék célja nyilvánvalóan az, hogy a legsikeresebb életünk legyen - a legjobb munka, a legmagasabb jövedelem, a legnagyobb ház, a legtöbb biztosítás. Ez egy nagyon furcsa játék. Mindenesetre igénybe vesz körülbelül két órát, aztán még egy kör torta jön, és Sonic Heroest játszunk PS2-n. Oliver diadalmasan legyőz mindket- rőnket, ennek eredményeként az este hátralévő részében hátiputkean kell vinnem őt. Mihelyt lefektettem, ráveszem Michaelt, hogy ban ze meg velem a Tenenbaum, a háziátkot. Mindketten sírunk, ay na Luke Wilson és Gwyneth Paltrow úgy döntenek, hogy titokban tart jük a szerelmüket.

Tiz óra van, amikor anya, apa és Charlie hazaér. Charlie egyenesen az emeletre megy lefeküdni anélkül, hogy bármit mondana nekem. Michael és én a kanapén vagyunk a nappaliban, lejátszik ne- kem néhány zenét a laptopomon. Rácsatlakoztatta a sztereóra. Zongorazene. Vagy valami. Mindketten elbóbiskolunk tőle, én pedig nekidőlők, de nem romantikus értelemben, vagy ilyesmi. Anya és apa megáll az ajtóban, és csak állnak ott, dermedten pislogva. -Helló! - mondja Michael. Felugrik, és odanyújtja a kezét apának. - Michael Holden vagyok. Tori új barátja.

Apa megrázza a kezét.

- Michael Holden. Persze. Örülök, hogy megismerhetlek, Michael. Michael anya kezét is megrázza, ami úgy gondolom, egy kicsit furcsa. Nem tudom. Nem vagyok az etikett szakértője. -Igen-mondja anya. - Persze. Tori barátja.

- Remélem, nincs gond azzal, hogy átjöttem - mondja Michael. - Egypár héttel ezelőtt találkoztam Torival. Azt gondoltam, egy kicsit magányos lehet.

- Egyáltalán nincs - mondja apa, és bólogat. - Ez nagyon kedves tőled, Michael.

Ez a beszélgetés annyira unalmas és klisés, hogy szinte megkísért, hogy elaludjak. De nem teszem.

Michael visszafordul apához.

- Az átváltozást olvastam, amíg itt voltam. Tori mesélte, hogy ön adta kölcsön neki. Úgy gondolom, briliáns.

- Úgy gondolod? - Az irodalom lángja dereng fel apa szemében.

- Mi tetszett benne?

Tovább beszélnek az irodalomról, mialatt én a kanapén heverek Látom, hogy anya lopott pillantásokat vet rám, mintha megpróbál nákibámulni belőlem az igazságot. Nem, mondom neki telepatiku- san. Nem, Michael nem a pasim. Sír A szépség és a szörnyetegen. Megtanította nekem, hogyan készítsek csokoládétortát. Követett, amikor étterembe mentem, és úgy tett, mintha elfelejtette volna, miért.