A NAP HÁTRALÉVŐ RÉSZÉT azzal töltöm, hogy azon gondolko- zom, mit mondott Michael a C16-os előtt. Később visszamegyek magam is megnézni, de igaza volt: nincs ott semmi.

Azt hiszem, az, hogy bezártak egy számítógépterembe, valahogy megrázott engem.

Nem mondom el Beckynek a Pasziánsz-dolgokat. Nagyon lefog- lalja, hogy a jelmezes szülinapi partijáról terjessze a hírt, amit pénte ken tartanak, így nem hiszem, hogy igazán érdekelné.

Ebédnél Lucas rám talál a társalgóban. Egy újabb fejezetet próbá lok olvasni a Büszkeség és balítéletből, de azt hiszem, inkább megné zem a filmverziót, mert a könyv agyzsibbasztó. A társalgó elég üres - valószínűleg mindenki elugrott bevásárolni az Asdába, mert az étel az iskolánkban olyan, mint a börtönkaja.

- Minden rendben? - kérdezi Lucas az asztalomhoz leülve. Gyűlölöm ezt. „Minden rendben." Úgy értem, ez egy üdvözlés vagy eg kérdés? „Minden oké, köszi"-vel vagy „helló"-val válaszolsz? - Nem túl rossz - mondom, feljebb ülve egy kicsit. - Veled?

- Jól vagyok, köszi.

Szinte fizikailag érzem, ahogy keres valamit, amit mondhatna. Egy ostobán hosszú szünet után felém nyúl, és megérinti a könyvet, amit fogok.

- Gyűlölöd olvasni, igaz? Miért nem nézed meg egyszerűen a filmet?

Rápislogok és azt mondom:

- Öhm, nem tudom.

Egy másik ostobán hosszú szünet után azt kérdezi:

- Mész Beckyhez pénteken?

Milyen buta kérdés!

- Ohm, igen - mondom. - Feltételezem, te is.

- Aha, igen. Kinek öltözöl be?

- Még nem tudom.

Bólint, mintha az, amit mondtam, valóban jelentene valamit.

- Nos, biztos vagyok benne, hogy jól fogsz kinézni - mondja, aztán gyorsan hozzáteszi, mert tudod, amikor kicsik voltunk, nagyon szerettél beöltözni, meg ilyenek.

Nem emlékszem, hogy valaha is beöltöztem volna bárminek, a Jedit kivéve. Vállat vonok.

- Kitalálok valamit.

Aztán elvörösödik, ahogy szokott, és egy ideig csak ül és nézi, ahogy olvasni próbálok. Olyan kinos. Jézus Krisztus! Végül előve szi a telefonját, és SMS-ezni kezd, amikor pedig elmegy beszélgetni Evelynnel, azon tűnődöm, miért lézeng mindig a környéken, mint valami szellem, aki nem akarja, hogy elfeledjék. Nem igazán akarok beszélgetni vele. Úgy értem, gondoltam rá, hogy jó lenne megpró bální újraéleszteni ezt a barátságot, de túl nehéz. Nem akarok beszélgetni senkivel.

Természetesen mindent elmesélek Charlienak, amikor hazaérünk, Nem tudja, mit mondjon a Pasziánsz titokzatos üzenetéről. Helyette azt mondja, nem kéne annyit beszélnem Michaellel. Nem vagyok biztos abban, mit gondoljak erről.

Vacsoránál apa megkérdezi:

- Hogy ment ma reggel?

- Nem találtunk semmit mondom. Újabb hazugság. Biztos, hogy borderline szindrómás vagyok.

Apa egy újabb könyvről kezd beszélni, amit kölcsõnad majd ne- kem. Mindig kölcsönadja nekem a könyveket. Harminckét évesen ment egyetemre, és angol irodalomból diplomázott. Most IT-terű- leten dolgozik. Mégis mindig reméli, hogy kiderül, valami filozófi ai gondolkodó leszek, aki sokat olvasott Csehovot és James Joyce-t Mindenesetre ezúttal Franz Kafka Az átváltozás című művéről van szó. Bólogatok meg mosolygok, és próbálok egy kicsit érdeklődőnek tűnni, de valószínűleg egyáltalán nem vagyok meggyőző.

Charlie gyorsan témát vált, és elmeséli, milyen filmet néztek meg Nickkel a hétvégén. Az Egy lányról-t, ami Charlie leírása alapján úgy hangzik, mint a totális kigúnyolása és lekezelése a tinédzser lányoknak világszerte. Oliver aztán mesél nekünk az új játék traktorjáról, és hogy miért sokkal fenségesebb, mint az összes többi játék traktorja Anya és apa nagy örömére egy órán belül befejezzük a vacsorát, ami nek új rekordnak kell lennie.

- Bravó, Charlie! Szép munka! mondja apa. Megveregeti az öcsém hátát, de ő csak összerándul tőle. Anya bólint és mosolyog ami annyira kifejező, amennyire csak képes rá. Olyan, mintha Chat lie megnyerte volna a Nobel-díjat. Egyetlen szó nélkül kimenekül a konyhából, és jön velem nézni az Agymenőket. Nem túl mókás prog ram, de úgy tűnik, még mindig minden egyes nap megnézek leg alább egy részt.

-Ki lennék - kérdezem egyszer csak, ha valamelyik Agymenők karakter lennék?

-Sheldon-mondja Charlie habozás nélkül. - De nem annyira a nézeteid miatt.

Felé fordítom a fejem.

- Hűha! Ez elég sértő.

Felhorkant.

-Ő az egyetlen oka, hogy egyáltalán jó ez a sorozat, Victoria. Ezen elgondolkozom, aztán bólintok.

-Ez valószínűleg igaz.

Charlie még mindig a kanapén fekszik, én pedig nézem őt egy percig. A tekintete üveges, mintha nem igazán nézné a tévét, és az inge ujjával babrál.

-Ki lennék én? - kérdezi.

Elgondolkozva megsimítom az állam, mielőtt kiejtenēm:

-Howard. Nyilvánvalóan. Mert mindig flörtölsz a hölgyekkel. Charlie hozzám vág egy párnát a másik kanapéról. Sikitok, és lela pulok a sarokban, mielőtt párnák özönét zúdítom vissza rá.

Este megnézem a Keira Knightley-féle Büszkeség és balitéletet, és majdnem olyan rettenetesnek találom, mint a könyvet. Az egyetlen elviselhető karakter Mr. Darcy. Nem értem, Elizabeth miért talál ja őt büszkének a kezdetekben, mert teljesen nyilvánvaló, hogy csak félénk. Minden normális embernek fel kéne tudni ismerni, hogy ez félénkség, és sajnálni szegény pasit, mert borzalmas a partikon és társasági összejöveteleken. Ez nem igazán az ő hibája. Ő már cuá ilyen.

Blogolok még egy kicsit, és ébren fekve hallgatom az esőt, meg feledkezem arról, mennyi az idő, és elfelejtek átöltözni pizsamába Hozzáadom Az átváltozást az olvasatlan könyvek kupacához. Beteszem a Nulladik órát, de nem igazán nézem, így átugrom a legjobb részhez, ahhoz, ahol mind egy körben ülnek, felfedik a mély és sze mélyes dolgokat, és sírnak, meg minden. Háromszor nézem meg ezt a részt, aztán kikapcsolom. Hallgatom az óriást/démont, de ez ma este inkább dübörgés, egy mély, morgó dübörgés, mint egy dob. A szobám örvénylő tapétáján görnyedt, sárga alakok kúsznak előre-hátra, előrehátra, amik hipnotizálnak. Az ágyamban valaki egy hatalmas üvegkalitkát tett rám, és a levegő lassan savanyúvá válik. Állmomban körbefutok egy szikla tetején, de egy piros kalapos fiú mindig elkap, amikor megpróbálok leugrani.