Camilla szemszöge

Reggel felébredve hirtelen azt sem tudtam hol vagyok. Se a krém színű falak, se a bordó padlószőnyeg, se a gardrób ajtaja nem volt ismerős. Az ágyam mellett két oldalon egy-egy éjjeli szekrény foglalt helyet, rajtuk fehér lámpa. Jobbra tőlem a sarokban egy a plafonról lelógó kosárszék (bocsi de nem tudom a rendes nevét xd - író) volt látható. Továbbhaladva egy pipereasztal, szintén bézs, az mellett pedig a gardróbajtó. A velem szembe lévő falba volt beépítve a szoba bejárati ajtaja, az mellett pedig még mindig  pár üres bőrönd rontotta a képet. Az ágytól balra egy nagyobb könyvesszekrény állt, ezt majd késöbb megnézem magamnak, attól pár lépéssel arrébb a fürdőajtó majd a sarokban egy íróasztal, füzetekkel, ceruzákkal, tollakkal és egyébb irodai felszereléssel.
Eltartott pár pillanatig, mire leesett, hogy hol is vagyok. Wakandában. Ránéztem a telefonom órájára, ami 6:47-et mutatott. Hangos nyögéssel temettem a fejem a párnába.
- Mi a francért vagyok én fent ilyen korán? - kérdeztem inkább magamtól. Nem kellett sok, hogy megkapjam a választ, ugyanis egy intenzíven bámuló Oberon ült mellettem hideg orrát a nyakamhoz érintve. - Mi van haver? - néztem rá felvont szemöldökkel. Ő csak nyüszített egyet, majd kétszer körbefordult a tengelye körül. - Konolyan? Azt hittem megegyeztünk, hogy reggel Caleb visz le. - mondtam és visszatemettem a fejem a párnába. Oberon addig nyüszögött, míg egy nagy nyögéssel ki nem kászálódtam az ágyból. - Jólvan kelek már! Istenem, néha úgy érzem, hogy 3 gyereket nevelek egyszerre. - motyogtam magamban, ahogy beléptem a gardróbomba és kiválasztottam egy farmert, egy fehér pólót és hozzá egyszürke, kötött kardigánt.

Felkaptam egy bordó balerinacipőt, majd a hajamat copfba fogtam. Kivettem oberon kedvenc frizbijét a táskájából, majd mosolyogva fordúltam felé:
- Gyere pajti, szerezzünk nekem kávét, aztán mehetünk sétálni. - mondtam, ahogy a konyha felkutatására indultam. Hogy könnyebb legyen megkértem Alex-et, hogy navigáljon. Hál' Istennek 2 perces császkálásom után sikeresen elértem a helyiség ajtaját, ahol azonban megtorpantam, ugyanis Bucky szemben állt a kávéfőzővel és igen csúnya pillantásokkal méregette. A jeleneten akaratlanul is elmosolyodtam. Pár pillanatig csak álltam és ittam magamba a látványt és valami akaratlanul is megmozdultbennem, ahogy a kékszemű férfit néztem. Megráztam a fejem és inkább beléptem a konyhába.
- Mit ártott neked az a szegény kávéfőző? - a kérdésemtől megugrott, ám mikor észrevett az ajtóban újra ellazult és féloldalas mosolyra húzta a száját.
- Nem igazán akar beindulni. - vakarta meg a nyakát.
- Engedj oda. - hessegettem arrébb nevetve. Megkönnyebbült kifejezéssel az arcán lépett odébb és nekidőlt a konyhapultnak. - Hogy kéred?
- Egy cukorral. - válasza után benyomtam a megfelelő gombot, majd amíg az energiát adó nedü csöpögni kezdett, elindultam cukorra és tejre vadászni. A tejet a hűtőből vettem elő, míly' meglepő, viszont a cukrot nem értem el. Miért kell mindig a legmagasabb polcra rakni? Nem gondolnak az alacsony emberekre? Ahogy próbáltam lepiszkálni, hirtelen egy kéz nyúlt el fölöttem és minden nehézség nélkül vette le a cukortartót.
- Tessék. - nyújtotta át Bucky, azonban nem lépett távolabb, mikor szembefordultam vele. Olyan közel álltunk egymáshoz, hogy éreztem a testéből áradó hőt. Mivel jó egy fejnyivel kisebb voltam nála, majd kitőrt a nyakam, ám a szemkontaktust semmi pénzért nem szakítottam volna meg. Megint azon kaptam magam, hogy elveszem azokban a hihetetlenkék szemekben és vissza se akartam találni. Mégis a kávéfőző sípolása visszarántott a jelenbe. Lehajtott fejjel köszöntem meg, majd óvatosan elslisszolva mellette léptem a géphez. Amíg a kávék ízesítésével foglalkoztam, igyekeztem összeszedni a gondolataimat és lelassítani őrülten dobogó szívemet. Az Isten szerelmére Camilla! Most nincs itt az ideje, hogy belebonyolódj egy kapcsolatba! Ráadásul a "páciensed"! És mi volt az első szabály, amit a suliban tanítottak? Nem. Kavarunk. A. Pácienssel. Még akkor sem, ha ilyen eszméletlenül jól néz ki és... NEM! Szedd össze magad! Neki most egy barátra, nem pedig egy szerelmi kapcsolatra van szüksége! Egyébként is, tanulj a hibáidból! Emlékezz Brad-re!
Miután lefolytattam magammal a kis belső vitám és rendeztem a gondolataim, átnyújtottam a Bucky-nak a bögrét, majd vele szemben a konyhapultnak dőlve iszogattam a sajátom. Oberon a lábaink között járkált idegesen, ezért csak gyorsan ledöntöttem az életben maradásomhoz szükséges koffeint, majd elindultam a lift felé. A kutyám örömmel fogadta a döntésemet és előre rohanva kezdte el kaparni a fémajtót. A gombot megnyomva vártam a liftet, mikor hirtelen eszembe jutott egy ötlet.
- Nincs kedved eljönni velem és Oberonnal sétálni? - fordultam a még mindig kávéját iszogató Bucky-hoz. Még ilyen távolságból is láttam a szemében megvillanó aggodalmat és elgondolkodtam, hogy mégis mióta nem lépett ki a laborból. - Csak ide megyünk az épület elé. A nagyfiúnak el kell végeznie bizonyos dolgokat. - próbáltam meggyőzni. Néhány másodperc után bólintott és bögréjét a mosogatóba téve indult felénk. Pont akkor ért oda, mikor a lift. Csöndben várakoztunk, majd csengőszóval kísérve léptünk ki az előcsarnokba. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy szinte minden üvegből és márványból volt. Kilépve a nagy üvegajtón megcsapott a wakandai meleg szellő. Bár még csak reggel volt, máris éreztem, hogy a Nap bizony itt melegebben süt. A szürke pulcsimat inkább a derekamra kötöttem, majd jeleztem Oberonnak, hogy mehet szaladgálni a dzsungelbe. Egy kicsit gyönyörködtem a fák, virágok és hangok sokszínűségében, ugyanis mikor jöttünk erre nem volt alkalmam. Becsukott szemmel szívtam be a friss, enyhén párás levegőt és élveztem, ahogy a nap simogatja a bőröm.
- Merre vannak a többiek? - kérdeztem a mellettem álló katonától, csak hogy megtörjem a közöttünk beállt csendet.
- Steve és a srác elmentek futni. - válaszolta. Nem éppen nőiesen horkantottam egyet, majd mosolyogva szólaltam meg:
- Kivel mással is lenne, mint a Kapitánnyal. Azon sem lepődnék meg, ha a wc-re is követné. Mikor indultak?
- Fél 7 körül.
- Jesszusom. Hogy tud valaki felkelni olyan korán? Ráadásul, hogy aztán futkározzon. - húztam el a számat. Sajnos a lustaságomat apától örököltem.
- Nem tűnsz egy koránkelő embernek. - mondta azon a mély hangján. Mosolyogva fordultam felé.
- Nem is vagyok. Miután Oberon végzett a dolgával megyek és visszaalszom. - rántottam meg a vállam - És te miért voltál fönt hajnalok hajnalán? - a kérdésemre azonnal elkomorodott és mellkasa előtt összefonta a karjait.
- Nem tudtam aludni. - aggodalmasan összevontam a szemöldököm.

- Rémálmok? - kérdeztem és a kezére tettem az enyém. Apró bólintással jelezte, hogy eltaláltam. - Akarsz róla beszélni? - teste még jobban megfeszült az érintésem alatt, miközben a fejét rázta. - Biztos? Hidd el, sokkal jobb lesz, ha kiadod magadból. - megint csak a fejét rázta - Bucky, nem tudom, mekkora terheket cipelsz magaddal, de... - azonban nem tudtam befejezni a mondatot, mert villámgyorsan felém fordult és konkrétan letépte a kezem és erősen megszorította.

- Pontosan! Nem tudsz semmit! - nem emelte fel a hangját, azonban ez talán még ijesztőbbé tette a helyzetet.

- Akkor segíts, hogy megértsem! - válaszoltam dacosan és a kis csomó ellenére, ami a mellkasomban feszült tartottam vele a szemkontaktust. A tekintetében egyszerre láttam félelmet és dühöt.

- Mégis mit vársz tőlem? Hogy elmondjam, hogy az este arról a több tucat emberről álmodtam, akiket életem során megöltem? Köztük a nagyszüleiddel? Hogy emlékszem minden egyes sikolyra és könyörgésre? És miután újraéltem őket, ... - hirtelen elhallgatott, és csak meredt rám retegéssel a szemében. Láttam, ahogy elveszti a fókuszt és elmerül az emlékei tengerében. Gyorsabban kezdte szedni a levegőt és izzadság folyt le a homlokán. Hál' Istennek nem ez volt az első ilyen eset, amit láttam - bár nem tudom, hogy ilyn helyzetre lehet-e ezt mondani - ezért gyorsan tudtam cselekedni. A szabad kezemet az arcára helyeztem és megpróbáltam visszahozni:

- Bucky, hallasz? Figyelj rám!

- Ne, nem akarok több halált. Ne...

- Barnes! Figyelj a hangomra! Csak arra koncentrálj! Itt vagy velem!

- Olyan hideg van. - suttogta remegő hangon. Az egész testemet pánik árasztotta el, de most ő volt a fontosabb. Nem engedhetem meg magamnak, hogy átadjam magam az érzelmeimnek. Nem amikor az előttem álló férfinak ilyen nagy szüksége van rám.

- James Buchanan Barnes! Csak rám figyel! Csak a fangomra! Nem ott vagy! Ez csak egy emlék! Most itt vagy velem! Wakandában. Biztonságban!

- Wakanda? - kérdezte és láttam, ahogy visszatér hozzám. Megnyugodva fújtam ki a levegőt és átkarolva a nyakát magamhoz húztam. Ez két okból sem volt olyan egyszerű: 1. sokkal magasabb volt mint én; 2. még mindig szorította a jobb kezemet, de legalább nem a fém karjával. Lassan, de megint kezdett ellazulni, miközben nyugtató szavakat mormoltam a fülébe. Fejét a vállamra hajtotta, majd a következő pillanatban mind két kezével a derekam ölelte. Kellett neki pár perc, mire újra normálisan tudott lélegezni.

- Jobban vagy? - kérdeztem, mire felnézett. Hirtelen a dzsungel felé kapta a tekintetét és a fákat kezdte pásztázni. Összehúzta a szemöldökét, majd az ajtó felé fordítva elkezdett befelé tolni. - Bucky?

- Befelé. - mondta és tovább terelt.

- Bucky, mi történt? - kérdeztem, ahogy próbáltam hátrafordúlni, hátha meglátom, hogy mi is okozta a hirtelen fordulatot, de a mögötem lévő férfi széles válla eltakarta a kilátást. - Bucky?

- Csak menjünk be. Nem szeretnék kint lenni. Kérlek! - összehúzott szemöldökkel meredtem rá - már amennyire a helyzetem engedte - és próbáltam megfejteni az arckifejezését, ám ez nem sikerült. Végül csak sóhajtottam egyet.

- Jól van, megyek már! De Oberont vissza kell hívnom.

- Siess. - füttyentettem egy hangosat, majd fél perc elteltével a pitbullom szaladt ki az erdőből és boldogan csaholva jött felénk. Ez alatt az idő alatt Bucky a környezetünket pásztázta és nem engedte, hogy akár egy centit is mozduljak a helyemről. A viselkedését furcsálva léptem be az üvegajtón. Úgy látszott, hogy ettől megnyugodott. A liftbe beszállva szólaltam meg előszőr:

- El fogod mondani, hogy miért is kellet ilyen hamar bejönnünk? - kérdeztem felé fordulva - Még csak frizbizni se tudtam Oberonnal. - mutattam fel a kis tányért. Pár másodpercig nem válaszolt.

- Rossz emlékeket hozot fel a környezet.

- Oh, nos akkor gondolom maradjunk bent. - mormoltam - Mit szólnál, ha megnéznénk pár filmet? Van kedvenced?- fordultam felé mosolyogva.

- Az eddigi életstílusom nem igazán engedte meg a filmezést. - éreztem, ahogy felforrósodik az arcom. Jesszus, hogy lehettem ilyen hülye?

- Akkor valami máshoz lenne kedved?

- Nem. A filmnézés jó lesz. Csak neked kell választanod. - mondta egy apró mosolykíséretében.

- Rendben. Hozd a nutellát és két kanalat! Már tudom is mi legyen! - fellelkesülve indultam el a nappali felé, ő pedig a konya irányába indult. - Alex, kérlek indítsd el a filmlistámról az 5-öset.

- Azonnal. - válaszolta az AI és bekapcsolta a tv-t. Bucky lehppant mellém, majd átnyújtott egy kanalat és a kibontott nutellát.

- Mit nézünk? - kérdezte és a képernyő felé fordult. Mosolyomat elrejtve kaptam be a nutellába mártott kanalat.

- Csak egy klasszikust. Hidd el szeretni fogod. - mondtam és a következő pillanatban elindult az Eszeveszett birodalom.

Sziasztok!

Bocsánat a rengeteg késésért, de végre itt van az új rész! Remélem tetszett és köszönöm, hogy elolvastad! <3

Most fel szeretném kelteni az érdeklődéseteket az ezt követő részek iránt szóval felteszek egy amolyan klisés kérdést.

Szerintetek ki/mi kelthette fel Bucky figyelmét a vége fele?

~Lia