Hideg délutáni szellő fújt. November vége felé járunk már néhányan készülődtek a karácsony miatt. Az a sok ajándék és szeretetet, ami körül lengi a városi levegőt karácsony előtt. Mindenki boldog ilyenkor, sürögnek-forognak az emberek a nyüzsgő városban, míg egy lány egyedül sétált az erdőben.

Lara szemszögéből:

Nagyon boldog voltam, mindig is szeretettem a szabadban lenni. Ahogy a szél belefúj a hajamba és a madarak énekelnek, valahogy mindig elvarázsolt. Hirtelen valami az avarban elkezdet mozogni, felkaptam a fejemet és megláttam egy vaddisznót. Már nincsenek kicsinyek, akiket védeni keljen, de tudtam, hogy nem jó jel, ha ilyen közel van hozzám, így hát ösztönösen felmásztam a legközelebbi fára.

Nagy nehezen felküzdöttem magam, kisebb sérüléseket szerezve. Viszont amikor felértem egyszerre minden elcsendesült, nem hallottam már a jellegzetes röfögést a vadállatnak, nem hallottam a mocorgását a száraz falecelekben se. Lopva lenéztem, mert aggasztó volt ez a nagy csönd, de amit látam az nagyon ledöbbentett. Egy sikolyt majdnem eleresztettem, de szerencsére nem jött ki hang a torkomból.

Valaki lelőtte egy nyíllal a vadállatot és a nyíl pontosan eltalálta a szívét. Kétségbe kezdtem esni. A vadászok mostanság használnak inkább puskát. Egy dolog miatt éreztem magam veszélybe. A nyíl...ez biztos, hogy nem egy vadász. Nagyot nyeltem és éreztem, hogy elkezdett remegni mind a két kezem. Csak a legrosszabbra tudtam gondolni.

Egy őrülttel van dolgom. Istenem, ha tényleg létezel...kérlek nem egy pszichopata legyen a gyilkosom!