Az ebédlő is zsúfolt volt. Nem meglepő. Az idő dél körül járt. A pultnál hatalmas sor állt.

- Keress helyet, én pedig majd hozom a kaját. – mutatott egy asztal felé barátnőm.

- Rendben. – egyeztem bele. Helyet foglaltam az egyik üres asztalnál.

- So Hyun! – köszönt Hayun, majd helyet foglalt. – Nem zavar, ha leülök?

- Nem, dehogy. – mosolyodtam el.

- Te nem eszel semmit? – lepődött meg.

- De, majd Sophie hozza. – bólintottam fejemmel, a sorban álló felé.

- Mi? Sophienak hívják? – bámult a lány felé. – Iszonyat szerencsés vagy. Mocsokmenő az a csaj, és veled barátkozik. Egyre népszerűbb leszel. – hadarta boldogan.

- Népszerűség? – nevettem fel kínosan. – Bárcsak ne kéne ezzel foglalkoznom.

- Hogy érted ezt?

- Az ebédje. – tette le elém a tálcát. – Nem volt nagy választék. Remélem, szereted.

- Köszönöm Sophie. Tökéletes. – mosolyodtam el. – Sophie, őt itt Hayun. Egy nagyon jó barátnőm.

- Örvendek. – bólintott majd helyet foglalt.

- Oh nézd, ott vannak a lányok! – közeledett egy hang. – Leülhetünk? – állt meg asztalunk mellett Song és barátnője.

- Gyertek csak. – csúsztam beljebb. Ekkor eszméltem rá, hogy ők elméletileg titkos a kapcsolatban vannak, most még is egymás kezét fogják, az ebédlő közepén. – Ti nem...? – fordultam feléjük suttogva.

- Már nem. – jelentette ki büszkén Song.

- Beszéltem a bátyámmal. – folytatta Min Seo. – Igazából tök jól fogadta. – néztek össze.

- Sophie, ő itt Min Seo, June húga, ő pedig a barátja Song. – mutattam be az újonnan érkezőket.

Egész szép csoportba tömörültünk az asztalnál. De köztük jól éreztem magam. Ők nem törődtek azzal, hogy ki mennyire népszerű, szimplán élvezték egymás társaságát. Már csak June hiányzott.

- So Hyun. Beszélhetnénk? – állt meg az asztal mellett B.I. Meglepetten néztem rá.

- Aham. – toltam fel magam a székről. A folyosóra mentünk ahol rajtunk kívül senki sem volt. – Miről szeretnél beszélni?

- A szombatról. Arról, ami köztünk van. – fogta meg a kezem.

- A szombatot sajnálom. Tudhattam volna, hogy ez lesz. – sütöttem le szemeimet. A kezemre pillantottam, ami az övében pihent. – Viszont másról nincs mit beszélnünk.

- De van. – szorította meg csuklóm. – Nézz rám! Kérlek.

- Hanbin... Köztünk nem lehet semmi. – ráztam meg a fejem, tekintetem pedig még mindig a kezünket firtatta. – Sajnálom, de én mást szeretek.

- Nem fogom feladni. – emelte fel fejem, állam alá nyúlva. Egyenesen csillogó barna szemeivel találtam szemben magam. – Meg foglak kapni. Így vagy úgy, de az enyém leszel. – nyomott egy puszit a homlokomra, majd elviharzott. Értetlenül a falhoz hátráltam. Muszáj volt megtámaszkodnom valamiben, máskülönben összeestem volna. Lábaimból minden erő elszállt.

- Jól vagy? – magasodott felém June. Nem válaszoltam, csak hozzábújtam. Könnyeim megeredtek. – Mi történt? Bántottak? A lányok...?

- June... - szipogtam. – Valamit el kell mondanom. Nem tudom tovább magamban tartani.

- Ezt valahol máshol beszéljük meg! – nézett körbe. A folyosó elkezdett emberekkel megtelni.

A sportpálya mögötti füves részre mentünk. Leültem a fűbe, June pedig mellém.

- Nem tudom, hogy mondjam el. – sóhajtottam fel.

- A szombatról van szó?

- Igen. – bólintottam. – Történt egy és más, amire nem vagyok büszke.

- Hanbin erőszakoskodott vagy...? – húzta fel szemöldökét.

- Nem, ő nem. Vagyis nem úgy, ahogy gondolod.

- Akkor?

- Bobby? – gördült végig arcomon egy könnycsepp.

- Bobby? Ugye nem bántott? – vált ingerültté a mellettem ülő.

- De. – motyogtam. – Megerőszakolt. Megszegtem egy szabályát, ő pedig ezzel büntetett meg.

- Elmebeteg! Át kéne rendezni a csinos kis pofikáját! – ropogtatta ujjait. – Feljelentetted?

- Nem, én...

- Azt ne mondd, hogy még ezek után is szereted?! – háborodott fel még inkább. Erre nem válaszoltam, csak lehajtottam fejem. – Nem tudom megérteni, miért szereted ennyire. Ez nem normális. Ő csak játszik veled. – kiabált le.

- Én tudom, hogy más, mint amilyennek mutatja magát. – keltem védelmére. – Nekem már megmutatta a másik oldalát is. Ezt én rontottam el.

- Néha tényleg nem tudlak megérteni. – állt fel mellőlem. – De rád bízom. Ez a te dolgod.

Visszaindultunk. Már csak pár perc volt a következő óránkig. Szinte mindenki bent volt a teremben, Sophie – t kivéve. A padom felé vettem az irányt. Már majdnem helyet foglaltam, amikor Bobby elkapta a csuklóm, s az ölébe rántott. Kezét a fenekemre, illetve combomra helyezte.

- Engedj el! – toltam el magamtól, de túl erősen fogott.

- Nem. Hagy tudja meg mindenki, hogy az enyém vagy! – lehelt egy csókot nyakamra.

- Bobby! – borzongtam meg érintésétől. – Könyörgöm...

- Nem hallottad? Azt mondta, engedd el! – védett meg June.

- Te inkább maradj ki ebből! – mordult rá a fiú, kinek az ölében ültem.

- Engedd el! – emelte meg hangját ezúttal már legjobb barátom. Bobby elengedett szorításából, én pedig emilyen gyorsan csak tudtam arrébb menekültem. – Szállj le So Hyunról! Beteges, amit vele művelsz!

- Neked ehhez semmi közöd! Azt csinálok vele, amit csak akarok. – kelt fel helyéről Bobby. A két fiú egymás felé indult, s összeakaszkodtak. Megragadták egymás ruháját. Verekedés tört ki. Tennem kellett valamit. Nem nézhettem ölbe tett kézzel, ahogy a számomra két legfontosabb ember összeveri egymást.

Az osztály árgus szemekkel nézte őket. Senki nem próbált meg közéjük állni, vagy véget vetni a vitájuknak.

- Hagyjátok abba! Mindketten! – furakodtam közéjük. – Ne bántsátok egymást! Könyörgöm!

Hirtelen egy ütés csattan arcomon, ami egyenesen ajkaimat találta el. Arrébb léptem, hisz elég rendesen megütöttek. A számhoz kaptam, s megéreztem vérem ízét.

Nem tudtam mégis mit tehetnék még. Kicsi vagyok és gyenge. Esélyem sincs ellenük.

- Cicaharc leáll! – hallottam meg egy ismerős hangot. A két fiú közé állt, s egy apró mozdulattal szétválasztotta őket. – Mégis mit műveltek? Észre sem veszitek, hogy a kis kakaskodásotokkal másnak is ártotok? – vonta kérdőre a fiúkat Sophie. – Jól vagy? – lépett elém.

- Megmaradok. – törölgettem vérem.

- Úr isten! So Hyun, ne haragudj! – guggolt elém June. – Nem akartam, hogy bajod essen. Én csak...

- Ne bánkódj! Túlélem. – emeltem rá tekintetem.

- Ez az ütés eléggé betalált. Szépen felszakadt a szád. – szisszent fel a zöld hajú lány. – Elkísérlek az elsősegélyre!

- Nem kell. Jól vagyok. – erősködtem.