El se hiszem. Úgy tűnik a szerencse végre mellém szegődött. Ha sikerül előtte hazaérnem, meg sem tudja, hogy Hanbinnal voltam. Ez remek! – öntötte el testemet a boldogság. Nyomtam egy puszit Ji Hoo arcára, majd én is a szobámba mentem.

A telefonom tele volt olvasatlan üzenetekkel June - tol és a lányoktól. Minden bizonnyal aggódtak értem, hisz nem tudták merre vagyok. De már nincs annyi energiám, hogy válaszoljak. Lehajtottam fejemet a párnára, s elaludtam.

Reggel amint felkeltem válaszoltam az üzenetekre, majd a konyhába mentem. Az az csak mentem volna.

- Pont most lettem kész a reggelivel. – terelt az asztal felé Ji Hoo.

- Nem kell mindig kiszolgálnod. Nekem is van két kezem. – csóváltam meg a fejem.

- De hisz ez a munkám. – mosolygott. – Téged pedig amúgy is szívesen szolgállak ki. Egyél drágám!

- Köszönöm. – kezdtem hozzá. – Bobby már elment?

- Igen, olyan 7 körül. – bólintott.

- Nem mondta, kb mikor ér haza? – érdeklődtem tovább.

- Nem tudom pontosan. Mintha azt mondta volna, hogy majd csak későn ér haza, olyan 10-11 körül.

- Köszönöm. – mosolyodtam el, és ezzel a reggelimet is befejeztem. A szobámba mentem, hogy kiválasszam a megfelelő ruhát estére. Olyat akartam, ami csinos, hisz mégis csak egy bálba megyek, de nem annyira kihívó. Nem tudtam dönteni. Teljesen tanácstalan voltam.

Végső elkeseredésemben hanyatt dőltem az ágyon, s a plafont kezdtem bámulni, amikor megrezzent a telefonom.

- Szia Csajszi. Zavarok? – szólt bele legjobb barátom.

- Ah, dehogy. A legjobbkor hívsz. – könnyebbültem meg. – Teljesen tanácstalan vagyok, az estét illetően.

- Épp emiatt hívlak. – nevetett. – A húgom is épp erre a bálra készül, és engem zaklat azzal, hogy nincs mit felvennie. Gondoltam kikérem a segítséged, hátha együtt többre mentek.

- Nos, én is épp ebben a dilemmában vagyok. – sóhajtottam. – De küldd át. Együtt megoldjuk.

- Rendben. – válaszolta.

Miután letettük a telefont, szekrényem tartalmát az ágyra pakoltam. Majd a cipőket is. Az idő egyre inkább telt, én viszont még mindig nem jutottam előrébb.

- Szia, bejöhetek? – hallottam meg Min Seo hangját az ajtómból.

- Persze, gyere csak. – nyitottam ki előtte az ajtót.

- A bejárónő engedett be. – mondta kissé zavartan. – Én...én nem tudtam, hogy elköltöztél.

- Nos, mondhatni, hogy költöztem. – nevettem kínosan. – De ez ennél bonyolultabb.

- Nem teljesen értem mire gondolsz, de nem akarok tolakodó lenni. – sütötte le tekintetét. Tudtam jó, hogy rákérdezne mégis mi ez az egész, de nem mer, így jobbnak láttam, ha magamtól közlöm vele a dolgokat. Ismertem jól, és abba is biztos voltam, hogy tőle senki nem tudja meg.

- Őszinte leszek hozzád...Kicsit furán fog hangzani, de ez nem a családom háza. Ez...a Bobbyé. – emeltem rá tekintetem.

- Bobby? – suttogta. – A menő újfiúé? – kerekedett ki a szeme. – Akkor igazak a pletykák és tényleg...tényleg.?

- Miféle pletykák?

- Hát, tudod...A héten egyikőtök sem volt iskolában, így többféle történet indult el. Az egyik, hogy közösen megszöktetek valahová, a másik, hogy...

- Hogy?

- Hogy terhes lettél tőle, és a miatt nem jössz. – nézett rám félve.

- Nem hiszem el. – túrtam idegesen hajamba. – Mégis ki terjeszti ezeket? Ezeknek semmi alapjuk nincs.

- Én Tifannytól hallottam. – magyarázkodott. – De én tudtam, hogy nem igaz.

- Még szép, hogy nem. Jó,az igaz, hogy Bobbyval lakom, de nem önszántamból. – nyugodtam meg kissé. – De úgy érzem Tifanny ezzel most kicsit túllőtt a célján.

- Eléggé. – értett egyet. – De a suliban sajnos sokan hittek neki.

- Gondoltam. – sóhajtottam. – De mindegy is. Ezen úgyse tudok változtatni. Inkább keressünk neked valami csinos ruhát. Ehhez mit szólsz? – emeltem fel az ágyról egy szürke ruhát. – Ha ez alá felveszel, egy fehér hosszú újút szerintem remekül fogsz kinézni.

- Azta, ez tényleg jó ötlet. – méregette magát a tükörben, miközben a ruhát maga elé tartotta.

- Itt egy öv is hozzá. – nyújtottam oda. – És ehhez igazából bármilyen cipőt vehetsz.

- Köszönöm. – ölelt magához. – Nélküled még sehol sem tartanék.

- Ugyan, bármikor. – viszonoztam ölelését. – Már csak én nem tudom, mit vegyek fel.

- Segítek. – lépett ezúttal ő a ruháimhoz. – Kivel is mész?

- Hanbinnal. – döntöttem hátra a fejem. – Ezért valami olyan kell, ami nem mutat sokat.

- Ha...Hanbinnal? – lepődött meg újból. – Komolyan a suli legmenőbb srácával mész a bálba, és nem akarsz kihívó lenni? Nem értelek.

- Ez nem ennyire egyszerű. – ráztam meg a fejem. – Szerinted mit vegyek fel?

- Ehhez mit szólsz? – mutatott egy rózsaszín, combközépig érő egybe ruhára. – Ez nem mutat sokat, ugyanakkor mégis csinos.

- Hmm, igazad lehet. – vettem magamhoz a darabot. – June – nak igaza volt. Együtt tényleg hamar megoldottuk. – nevettem.

***

Min Seo hazament, én pedig ezerrel készülődtem. Megfürdöttem, megszárítottam a hajam, felöltöztem, s egy kis alap sminket is összehoztam. Bevallom, így még egész tűrhetően is néztem ki.

Elérkezett az idő. Indulnom kellett. Elköszöntem Ji Hoo-tól, aki fájó szívvel engedett el, majd a parkba mentem, ahová megbeszéltük a találkát.

Már sötét volt, s csak a lámpák világítottak meg a teret. Leültem egy padra, hogy ott várjam meg, de nem kellett sokat időznöm. Hamar megérkezett.

- Ahhoz képest, hogy nem akartál velem jönni, elég csinos vagy. – mért végig tekintetével.

- Csak essünk túl ezen az egészen. – álltam fel a padról.

- Ugyan kislány. Ma este az enyém vagy. – karolta át a derekam.

Inkább nem ellenkeztem, csak elindultam. A terembe belépve minden szem ránk szegeződött, amitől kissé rossz érzésem támadt. De ez hamar elmúlt. B.I a tömeg közepébe rántott, s táncolni kezdett.

- Nem iszol valamit? – kérdezte.

- De, egy gyümölcslé jól esne. – válaszoltam.

- Én valami komolyabbra gondoltam, de ez is megteszi. – mosolygott, majd kézen fogott, s a pulthoz vezetett. – Tessék. – nyújtotta át a poharamat.

Ő valami szeszes italt fogyasztott. Nem tudom pontosan mit, de jobb is így.

- Na, gyere. Folytassuk! – indult vissza táncolni. Az igazat megvallva rosszabbra számítottam. Azt hittem a szokásos formáját fogja hozni, de talán tévedtem. Mi több jelen pillanatban élveztem is a társaságát.

Hirtelen Tifanny és Eun Byun mérges tekintetével találtam szemben magam. A pillantásuk mindent elárult. Legszívesebben megöltek volna.

A zene lelassított. Mindenki közelebb lépett párjához, így Hanbin is hozzám. Kezét a derekamra helyezte, én pedig nyaka köré fontam enyémeket. Mélyen a szemembe nézett, azzal a tipikus csábító nézésével, majd közelebb hajolt. Tudtam jól mit akart, mégsem tettem semmit. Összeszorítottam szemeimet. Ajkaink közt már csak pár milliméter volt...