Egészen estig szórakoztunk a vízben. Éhesen és fáradtan másztunk ki a partra.

- Ah, rendesen elfáradtam. – csavartam ki hajamból a vizet.

- Menjünk, együnk valamit! – szedelőzködött Bobby.

- Benne vagyok. – kordúlt meg a hasam. – Chiyo néni? – néztem az üres pokrócra.

- Felment. – válaszolta. – Gondolom ő is megéhezett.

- Gyertek Szíveim! Összedobtam nektek egy kis vacsorát. – integetett ajtajából.

- Komolyan? – néztem rá meglepetten.

- Köszönjük. – válaszolta helyettem is a mellettem álló fiú.

Chiyo néni főztjét már kiskoromban is imádtam. Valahogy eltért a megszokottól. De ez érthető. A származását tekintve kínai. A férje azonban thai, így mindkét kultúra ételeit remekül készíti el.

Miután megvacsoráztunk még beszélgettünk egy kicsit, végül megköszöntük és a saját házunkhoz mentünk.

- Gyors megfürdök, ha nem baj. – indultam el a fürdő felé.

- Menj csak. Majd megyek én is. – válaszolta Bobby.

Behajtottam az ajtót, levettem a fürdőruhámat és beálltam a kádba. Behúztam a zuhanyfüggönyt, s megengedtem a vizet. Nem húztam sokáig. Az egész napos strandolás alaposan lefárasztott, és másra sem vágytam, mint hogy végre az ágyba lehessek.

Lemostam magamról a habot, elzártam a vizet, majd kinyúltam a törölközőmért.

- Te jó ég! Bobby, mégis mit keresel itt? – kaptam magamhoz a törölközőt, s magam köré csavartam. – Mondtam, hogy fürdök.

- Gondoltam beszállok melléd. – rántotta meg a vállát.

- Értem...- próbáltam meg nyugodtnak látszani. A vérnyomásom pedig kezdett emelkedni. – Nos, én már végeztem, ha gondolod, mehetsz.

- Okés. – nyúlt kezével fürdőnadrágja felé.

- Hé, te meg mégis mit művelsz? – pillantottam rá rémülten.

- Levetkőzök talán? Mégis minek látszik? – húzta fel szemöldökét.

- De...én még itt vagyok. Ne előttem! – takartam el szemem, majd az ajtó felé indultam.

- Nyugi, csak vicceltem. – kapta el a vállam, ami kissé fájt. De nem miatta. Kissé leégtem a napon. – Bekenlek.

- Nem kell, nem fáj annyira. – szisszentem fel, de mintha meg sem hallott volna. A következő pillanatban, már éreztem is, ahogy a hideg krém a hátamhoz ér.

- Kész. – mosolyodott el. – Most pedig menj, mert szeretnék levetkőzni.

- Re..Rendben. Megyek. – siettem ki az ajtón zavarodottan. Valahogy egyre közelebbinek érzem, és örülök, hogy ez az egész így alakult.

Miután megbizonyosodtam róla, hogy fürdik, levettem a törölközőt, kiterítettem, majd felvettem a pizsit. Befeküdtem az ágyba, s próbáltam a lehető legkényelmesebb pozíciót megtalálni. Ez nem sikerült. Hiányzott valami.

A fürdőszoba ajtó kinyílt. Végre. Furcsa kimondani, de már vártam, hogy kész legyen és befeküdjön mellém. Erre nem kellett sokat várnom. Az ágyhoz sétált, s lefeküdt.

- Jó éjt! – suttogtam.

- Neked is. – kapcsolata le a villanyt. Hirtelen egy kezet éreztem meg a derekamon, ami magához húz.

- Mit művelsz? – fogtam rá kezére félve. Mégis csak pasiból van, és jelen pillanatban egy ágyban fekszünk.

- Aludj! – válaszolta.

- De...

- Ne aggodalmaskodj annyit! Nem csinálok veled semmit. Én is elég fáradt vagyok. – jelentette ki nemes egyszerűséggel. Bevallom ez nem igazán nyugtatott meg. Finoman szólva kijelentette, hogy csak az tartja vissza hogy fáradt. De legalább van, ami visszatartja.

- Oppa...

- Csss. Hagyd már, hogy egy kicsit kedves legyek hozzád. – suttogta fülembe. Kezével még jobban átkarolt, ezzel magához szorítva engem. Testem az övének simult, fejét a vállamra helyezte. – Jó éjt!

Nem ellenkeztem tovább. Mi több, egész jó érzés volt. Ahogy hozzám bújt éreztem tusfürdője illatát, ami teljesen elvarázsolt. Imádtam ezt a márkát. Jay is mindig ilyet használt.

Reggel, amikor magamhoz tértem már nem feküdt mellettem. Kissé meglepett a dolog. Kikeltem, s kicsoszogtam a folyosóra. Iszonyatos hányinger kerített uralmába. A fürdőbe siettem.

- Jó reggelt! – hallottam meg Bobby hangját közeledni.

- Neked is. – nyeltem egy nagyot, s próbáltam visszatartani azt, ami épp próbált kiszabadulni belőlem.

- Jól érzed magad? – állt meg az ajtó túlsó oldalán.

- Persze. Ne aggódj. – válaszoltam.

Megmostam az arcom, majd miután felöltöztem, kimentem. A ház előtt ült, az asztalnál Chiyo nénivel. Éppen beszélgettek valamiről, amikor megjelentem.

- So Hyun drágám jól érzed magad? – aggodalmaskodott a néni.

- Persze, kutya bajom. – erőltettem egy mosolyt arcomra. Még mindig iszonyatosan hányingerem volt.

- Nem úgy nézel ki. – szólt közbe Bobby is.

- Csak összeettem valamit, amit nem kellett volna és hánytam egy picit. Ennyi az egész. De már jól vagyok. – próbáltam meg rövidre zárni a témát.

- Oh, So Hyun...Lehetséges lenne...? – állt fel a székből Chiyo néni, és felém indult. Szemei csillogtak, arcán pedig hatalmas mosoly terült el. – A történelem ismételné önmagát?

- Hogy? – értetlenkedtem.

- Az édesanyád is itt tudta meg, hogy várandós. – tette kezét hasamra. – És most te is.

- Nem az kizárt. – tettem kezem az övére.

- Már miért lenne? – kérdezte meglepetten.

- Mi még nem...- nevetett Bobby.

- De hisz....Hisz minden erre utal. – magyarázkodott.

- Teljesen biztosra állíthatom, hogy nem terhes. – jelentette ki a fiú. Jó volt látni, hogy ő legalább jól szórakozik a helyzeten.

- Sajnálatos. – rázta meg a fejét a néni, s visszaült a helyére.

- Minden bizonnyal tegnap kapott egy enyhe napszúrást. – fordult felém Bobby. – A válla is leégett, szóval nem lepődnék meg.

- Így már érthető. – helyeselt Chiyo néni is.

Ez a pár nap eszméletlenül hamar eltelt. Péntek lett, nekünk pedig indulnunk kellett haza. Elköszöntünk régi ismerősömtől, majd felszálltunk a gépre. Egy esti járatot választottunk, csak hogy az utolsó napot is kiélvezhessük.

A reptéren már tudtam, itthon vagyok. Szinte le se szálltunk még, és már Hanbin zaklat egy üzenettel:

„Remélem nem feledkeztél meg a holnap esti bálról? Valami csinit vegyél fel."

***

Késő este volt, amikor beléptünk a ház ajtaján. Ji Hoo még a nappaliban nézte a sorozatát.

- Na, végre! Már úgy hiányoztatok. Üres volt a ház. – ölelt magához minket.

- Most már itt vagyunk. Szóval elengedne? – sóhajtott Bobby.

- Igen, sajnálom. – mosolygott a nő. – Nem vagytok éhesek? Szívesen készítek valamit.

- Hagyd csak. Nem vagyunk éhesek. – válaszoltam kettőnk helyett is. – Oppa... - fordultam felé, miközben ő már a lépcsőn járt.

- Gyorsan mondd. Le szeretnék feküdni. Holnap korán indulok. – fordult felém.

- Hová mész? – lepődtem meg, hisz nem mondta, hogy bármi dolga is lenne.

- Egy régi ismerősömmel találkozok. Majd csak este jövök. – válaszolta félvállról. – De mit szeretnél?

- Hmm, nem fontos. Már el is felejtettem. – mosolyodtam el. – Pihenj csak. Jó éjt.