Jimin

Kissé zavartan, szinte rohanok fel a hálószobánkba, hogy aztán elterülve az ágyon, a fény elől elrejtve szemeimet essek mély... gondolkodásba. Esküszöm, egész eddigi életem során nem kellett hirtelen ennyit gondolkodnom, és zokszó nélkül elfogadnom a helyzetemet. Elég leterhelő.

Már majdnem el is alszom, mikor a csengő kegyetlen módon kiszakít a gondtalan kis időmből, amit alvással akartam volna eltölteni. Először kénytelen vagyok arra gondolni, hogy az a „Suga" srác jött, de még, ha ő is lenne, akkor sem mozdulnék meg. Majd úgy teszek, mintha aludnék. Szeretném elkerülni ezt a kellemetlen beszélgetést a vőlegényem jelenlegi pasikájával. Komolyan, mit képzeltek a szüleink?

A lépteket hallva szedelőzködök egy kicsit, hogy még inkább úgy tűnjek, mint aki mély álomban van. Mivel tudom, ilyenkor a szemem nem bír nem mozogni, felkarom helyett egész a könyökhajlatomig húzom kezem arcomra, hogy még kevesebb látszódjon. Nos, akkor színleljünk.

Az ajtó nyitódását hallva, csak még inkább belegörcsölök ebbe. Színésznek jó lennék, ha nem kellene alvó jelenetet játszanom. Majdnem megugrom ijedtemben, mikor az ágy besüpped mellettem. Hogy közlekedhet ilyen halkan? De ennél csak az lep meg jobban, mikor hosszú csönd után arcomat kezdi birizgálni... de egészen máshogy ér most hozzám, mint eddig. Kedvesen, szelíden, mintha... nem, biztosan nem azért ilyen gyengéd, mert szeret. Tudom jól, mennyire a háta közepére sem kíván, ahogy én sem őt.

- Jimin. – szólít meg halkan, mire úgy látom, ennél tovább úgysem bírnék alvósdit játszani. Leemelem kezem szemeimről, majd komoran nézni kezdem. Ha lehív, hogy a barátjával trécseljek, agyfaszt kapok. – Aludtál? – suttogja, kezét ijedten kapva le rólam. Igen, persze, aludtam, hogyne... Hirtelen négykézláb kezd felém mászni, ami... remek, előjött a perverz énem. Jó lenne, ha most rám mászna, de látszik rajta, nem ez a terve... pedig milyen jól áll neki a négykézláb. Szomorúan konstatálom, hogy ölem helyett inkább az ágyra ül formás fenekével. - Azért jöttem, hogy szóljak, megjöttek a bútorok, a komornyikom... vagyis anyuék komornyikja mindent elintéz. – akkor nem a pasija jött át? Hála a jó égnek. – Baj van? – kérdezi hirtelen, nem tudom, miért. Miért lenne baj? Most jobb lett a kedvem, mint pár perce volt.

- Nem, nincs semmi. Remek, megjöttek a matracok. Ha, akarod, átköltözöm az egyik szobába, így nem kell velem egy ágyban aludnod. – nézek komolyan szemeibe, mire megfogja a kezemet. Na, ezt most miért? Milyen selymes és puha a bőre...

- Ne! Engem nem zavar, hogy velem alszol. A... Arra gondoltam, hogy mivel összeházasodunk, és együtt élünk innentől kezdve, nem ártana megismernünk egymást. – birizgálja ujjaimat, de csak azért sem néz a szemeimbe. Nem tudom, komolyan gondolja-e, amit most mondott. - Szóval mi lenne, ha az elkövetkező négy hétbe szerveznénk programokat, elmennénk ide-oda. Étterembe, esetleg egy hétre pihenni. Igen tudom, hogy még lesz a nászutunk is, de... Szóval érted... randiznánk. – nyögi ki végül, ami hallatán majdnem félrenyelem a nyálam. Randi? Mármint, ő meg én? Én és ő? Mi ketten? Együtt? Randizni?

Már nem azért, de randizni nem szoktam. Nem tetszenek a nyálas, romantikus dolgok, én csak a testi örömöknek élek. Randevúra csak akkor vetemedek, ha egy nehezen kapható csinibabát szeretnék az ujjaim közé csavarni. De Jungkook egy velem majdnem egykorú férfi. Ő is ugyan úgy működne?

Szemeim felcsillannak, majd szinte azonnal álla alá nyúlok, hogy szemébe mondhassam, hogy én bizony, elviszem valahová, hogy a teste mellett a szíve is az enyém legyen. Majd kiábrándul belőlem idővel, nekem csak egy pár éjszakás kaland kell.

- Rendben, ez remek ötlet. Holnap el is viszlek randizni. – halványan elmosolyodom reakcióján. El van vörösödve, fogadok, a szíve is hevesen ver, izgatott. Lehet, nem is lesz nehéz dolgom?

A pillanatot a gusztustalan csengő töri meg, mire eszembe jut... hát ez már nem lehet más, mint Suga. Jungkook izgatottan, csillogó szemekkel pattan le az ágyról, gyorsan kisietve az ajtón, visszaintve nekem, hogy menjek én is. El is felejtettem, hogy átjön.

Jóval lassabb tempóban közelítem meg a bejárati ajtót, mint Jungkook. Nem is baj, mert a látványtól, ami elém tárul... hirtelen elkap a hányinger. Nem azt mondom, hogy undorító lenne, én is csókolóztam már fiúval ugye, na de ezek ketten olyan nyálasak és annyira érződik a szerelem köztük, hogy elég rossz érzés kerít hatalmába. Olyan, mintha féltékeny lennék, de mire? Arra hogy boldogok? És én még nem éreztem olyat, mint amiben ők élnek?

Miután elválnak egymástól, Suga – belegondolva, nagyon fura egy név... - rám pillant. Olyan ismerősnek tűnik. Hasonlít Hoseok egyik haverjára, akit egyszer mutatott nekem egy fotón, de az a srác szőke, a neve meg valami... Yoongi.

- Na és ő kicsoda, Nyuszi? – fogja még mindig párja derekát. Ez most komoly, lenyuszizta az én Sütimet?

- Park Jimin, örvendek. – hajlok meg enyhén, amit vonakodva ugyan, de viszonoz. Kérdő tekintettel fordul az ő kis nyuszikája felé. Istenem, ez a név. Mindjárt elröhögöm magam. – Te gondolom, Suga vagy. – vezetem végig rajta a tekintetem. Nem néz ki rosszul, de nekem túl vézna lenne. Nem mintha ráhajtanék amúgy a jövendőbelim jelenlegi fiújára.

- Igen. – biccent egyet a zöldség, még mindig kérdő pillantásokkal díjazva engem is és Jungkookot is.

- Azt javaslom, a továbbiakban a nappaliban folytassuk a beszélgetést. Elég komoly dologról lesz szó, jobbnak látom, ha leülnénk. – emelem karom az említett helyiség felé. Szokásom, ha ilyenekhez hasonló kellemetlen szituációban találom magam, előveszem a legudvariasabb énem, hogy senki ne köthessen belém. Bár, elég sanszos, hogy ebben a helyzetben ez elkerülhetetlen.

-

Sugán látszik, hogy nem tudja hova tenni a dolgot, Kook pedig meg van lepődve viselkedésemen. Legyen is, nem fogja gyakran látni, legfeljebb társaságban.

Jungkook

Remek, egyből a közepébe. Fáradt sóhajt hallatva fogom meg, Yoongi kezét, igyekezve nem figyelni a tarkómba lyukat égető kíváncsi szemeire. Jimint követem a napaliba, egészen az új kanapéhoz, amire szó szerint ledobja magát, intve nekünk, hogy mi is foglaljunk helyet. Az L alakú fehér kanapéra leültetem Sugát, hevesen verő szívvel, a tudattól, hogy ez után mi fog következni.

Hihetetlenül félek. Az eddigi örömöm se perc alatt elszállt és helyét átvette a szín tiszta rettegés. Vajon mit fog szólni? Elfogadja? Elhagy? Ilyes fajta kérdések cikáznak fejembe, folyamatosan. Mit meg nem adnék azért, hogy tudjam húzni az időt, de tudom, ha elkezdeném Sugát kéredzkedni, hogy kér-e inni, mérges lesz. Így is látszik, hogy feszült és igen csak érdekesen méregeti Jimint, aki ezt csak egy elégedett vigyorral nyugtázza, amit próbál rejtegetni. Teszem hozzá sikertelenül. Jó biztos zavarja Suga, hisz ez az ő háza, az ő területe... na jó, mik vagyunk mi állatok?

Egyhelyben toporgásomból Suga keze szakít ki, ami határozottan húz ölébe, majd fonódik szorosan derekam köré, birtoklóan. Ám, így nem láthatom arcát. Kissé megnyugodva, fújom ki megfáradt levegőmet, hátradőlve, élvezve a biztonságot nyújtó karokat.

Jimin szemöldökét felemelve néz végig rajtunk, talán kissé értetlenül is és még valahogy... Nem tudom mi az a tekintet, de abban biztos vagyok, hogy neki még nem volt ilyenben része... mármint de, csak nem a szerelmével.

– Na, - csapja össze kezeit Jimin egyenesen Suga szemeibe nézve. Kezdődik. Kissé megfeszülve ültömben, visszafojtott levegővel figyelem az eseményeket. Jimin várakozóan néz rám –gondolom, azt várja, hogy nyissam ki a szám és én meséljek-, ám ez nem fog sikerülni ugyanis az idő közben hatalmasra nőt gombóc a torkomban nem enged. Megnémulásomat figyelve, megforgatja szemeit egy amolyan "szánalmas vagy" nézéssel megspékelve. Kösz... - Jó, ha Kook némasági fogadalmat tett, akkor kénytelen vagyok én elmondani. Össze házasodunk. – nem kertel, ó, minek is az.

Érzem, ahogy Suga megfeszül ültében a hallottakra, kezeivel is elenged. Ijedten fordulok meg ölében, így vele szemben foglalok helyet combjain. A szemei... égnek, dühös. Jaj, ne, Suga néz rám.

– Suga, várj... had mondjam el mi történt. – fogom arcát tenyereim közé. Suga kissé csalódottan pillant rám, végre elszakítva tekintetét Jiminről. Szívem mintha kettészakadna jelen pillanatban.

– Hallgatlak. – morogja, mire nagyot kell nyelnem. Nem szeretem, ha mérges.

– Félre érted az egészet, Jimin rosszul kezdte. – nézek hátra villámló tekintetemmel. Jimin felemelt kezekkel jelzi, hogy ő bizony nem tehet semmiről. Seggfej. – Emlékszel tegnap, anyáék akartak valamit a céggel azért kellet elmennem velük vacsorázni. – fordulok vissza hozzá, kissé már könnyes szemekkel, hevesen kapkodva a levegőt az előjövő pánikrohamomnak hála. Bólintva jelzi, hogy tudja, miről van szó és folytassam. – Anyáék össze akarják vonni a cégünket egy másikkal... Jimin szüleinek cégével. – nyelek egy hatalmasat, hogy fojtatni tudjam. Szinte már sírva, egyre kétségbe esettebb hangon folytatom, annyira félek, hogy elveszítem. – Kitalálták, hogy ezt egy házassággal pecsétehhlik meg. – csuklik el a hangom. Suga még mindig rezzenéstelen arccal néz szemeimbe, amitől még rosszabbul érzem magam. – És kik lennének erre alkalmasabbak, mint az örökösök. Pedig tudják, hogy veled vagyok mégis... Ez... ez egy kényszer házasság és Jimint nem zavarja, ha együtt maradunk, mert én csak téged szeretlek mindennél jobban, nem akarlak elveszíteni. – folyik le első kövér könnycseppem arcomon. Már nem is látom a pár cm-re előttem lévő arcot a könnyfátyoltól. – Maradj velem... - nyöszörgöm, mire... Suga kezeit ujjra megérzem, ahogy körém fonódnak, magához húzva szorosan, kezével nyugtatólak simogatva hátamat. Megérzem dús ajkait, ahogy arcomat kezdi puszilgatni.

Jimin

Ó, ember, hogy oda ne rohanjak. Biztos szar lehet, ha a párod épp férjhez menni készül, na de ennyire? Mondtam, hogy áldásom rájuk, csak papíron lennénk házasok, mégis az egyik itt itatja az egereket, a másik meg... elég nehéz eldönteni, hogy mit csinál. Szomorú, az biztos, de nem úgy néz ki, mint akinek világfájdalma lenne. Suga, aki ölében szerelmét próbálja nyugtatgatni, mintha mélyen gondolkodna valamin, ami miatt szavak helyett csak puszilgatja Jungkook könnyáztatta arcocskáját. Ez így rendben is lenne, de amikor a zöldség – utálom a zöldséget – fél szemmel rám sandít, semmi nemű utálatot, irigységet vagy negatív érzelmet nem látok a szemében. Miért is nem?

- Suga, min gondolkodsz? – kérdezem, felé villantva egy ezer wattos, természetesen kamu mosolyt. Semmi kedvem jópofiskodni, de a kellemetlen szituációkat jobb elkerülni. Fél szemöldökét megemelve méregetni kezd, ezzel még több kérdőjelet rajzolva fejem köré. Nem úgy néz ki, mint egy fülig szerelmes férfi, akinek szerelme épp házasodni készül.

- Miért, te min? – kérdezi, miközben az arcát normalizáló Kook hátát simogatja.

- Én éppen azon, hogy te min gondolkodsz. De, ha erre nem adsz választ, kérdezhetek mást is. – fonom össze ujjaimat, majd állam alá téve előre dőlök, könyökömmel térdeimre támaszkodva. Egy ideje valami már nagyon érdekel, és nem tudok magamtól rájönni a válaszra. Akárhogy is nézem, semmi nem utal arra, hogy ez legyen a neve. Talán a foga? Nem, az sem annyira. A füle sem.

- Mi lenne az? – mosolyodik el halványan. A feszült légkör némileg érződik köztünk, ami azóta fenn áll, hogy belépett ebbe az istenverte házba.

- Csak annyi... - nézek rá komolyan, őszinte válaszban reménykedve. – Miért Nyuszi Jungkook beceneve? – húzom kérdőre szemöldökeimet, meglepettséget és értetlenséget varázsolva arcomra. Ez azért is érdekel, mert nem hiszem, hogy Kook olyan nyulas lenne – ahhoz túl vad -, valamint életemben nem hallottam még olyat, hogy a zöldség dominál a nyúl felett. Érdekes páros. De ezzel legalább oldom a feszült légkört.

Jungkook rám kapja vörösre sírt szemeit, amin most inkább a „te vagy a legnagyobb hülye, akit a Föld valaha a hátán hordott" érzelem tükröződik, mire kicsit sértetten pislantok vissza rá. Suga csak elvigyorodik, perverzül csillogó szemeivel azonnal nekem szenteli majdnem minden figyelmét, amit nem kedvese agyonsimogatásával tölt. Nem tudom hova tenni a tekintetét.

- Azért, kedves Jimin,... - kezdi meg, végignyalva száját, mire cseppet elfog az undor. – mert az egyik szülinapi ajándékom ő volt, nyuszi fülekkel, farokkal, nyakörvvel az ágyamban. – szemeim a kétszeresükre nyíltak, míg Suga jóízűen felröhögött reakciómat látva. Akaratlanul is elképzeltem, ahogy Jungkook alattam fekszik nyuszinak öltözve. Milyen hülyeség ez? Az izgatja fel, hogy egy állatnak öltözött embert dughat? Persze, aranyos meg minden... meg az is egyértelmű, hogy valóban szexibb, ha egy nyuszinak öltözik, mintha sütinek öltözne be. Mondjuk, szívesen nyalnék róla tejszínhabot és ennék róla cseresznyét... A képre muszáj volt beharapnom az alsó ajkamat, de szerencsére egyikük sem vette észre. A paprika vörös Kook ütögetni kezdte a zöldség fejét, aki védekezően fogta le párja egyik csuklóját, másik karját feje fölé emelve, hogy védje magát a gyenge ütésektől.

- Hogy te mekkora egy tapló vagy, Min Yoongi! – szidja le hisztérikusan a másikat, mire csak halkan felnevetek. Várjunk csak... Min... Yoongi? Nem ez a srác neve, aki megkörnyékezte Hoseokot?

Ahogy eszembe jutott a kép, amit még Hobi mutatott pár héttel ezelőtt, azonnal beugrik, ki ez a srác. Nem ismertem fel, előtte szőke volt, de semmi kétség... ő Min Yoongi, és elméletileg találkozgat az egyik legjobb haverommal, Jung Hoseokkal. De az lehetetlen, hiszen Kookkal jár, nem?

- Yoongi? – kérdezem, arcom elé emelve összefont kezeimet, komor tekintettel nézve a türkiz hajú fiú szemeibe. Végre oldódott a légkör, én meg most jól elrontom. – Nem ismersz véletlenül egy Jung Hoseok nevű személyt? – kiejtve a szavakat, Suga arca azonnal elsápad, abban a minutumban el is komorodik. Mind a ketten meredten nézzük a másikat, Jungkook meg kapkodja köztünk a tekintetét. – Hallgatás beleegyezés. – mondom ki hangosan gondolataimat, mire azt hiszem, tikkel egyet a szeme. Nocsak, a kis gerlepár domináns zöldsége csalja a nyuszikáját?

Jungkook

Értetlenül kapkodom a fejem a két feszült fiú között, még mindig kissé könnyeimtől vizes arccal, piros pofival. Nem hiszem el, hogy Suga elmondta Jiminnek, hogy honnan szereztem a becenevem. Az ember jót akar a barátjának, meg akarja lepni, szülinapján erre mit kap? Naná, hogy a pasija elmeséli a vőlegényének. Ez nem abszurd? Jó, Yoongi nagyon perverz és imád szexelni, mit ne mondjak én is élvezem az együtt léteket, de akkor is megígérte az –amúgy eszméletlen-, este után, hogy nem mondja el senkinek. Erre pont a kissé perverz vőlegényemnek kellet elmondania. Jiminből kinézem, hogy ezt még vissza fogom tőle hallani, nagyon sokszor. Ah, remek.

– Hoseok? Ki az a Hoseok? – nézek a komor Sugára, nagy kölyökkutya szemekkel, amiket meg is törlök kézfejemmel, hogy ezzel is eltüntessem a maradék, kósza könnycseppeket onnan.

Suga villámokat szóró szemekkel figyeli Jimint, ezzel bennem egy igen rossz előérzetet keltve. Mi az, amiről nem tudok és ők igen? Ki az a Hoseok? És ami a legfontosabb, honnan ismerik őt? Mivel még mindig nem kapok választ kérdésemre, barátom ölében kissé elkezdek ugrálni, hogy végre rám figyeljen. Célomat elérem, ugyanis azonnal csípőmre kap, megállítva mozgásomban.

– Ezt ne csináld, nem kettesben vagyunk és tudod, hogy ilyenkor beindulok. – mormogja nyakamhoz hajolva, dorgálóan megharapva érzékeny részemet. Az intenzív, kellemes érzésre szemeimet automatikusan hunyom le, egy nagyon halk, reszketeg sóhajt hallatva. Nagyon rég voltunk már együtt... oké egy hete a fürdőszobájában tett magáévá, de már annyira vágyom rá, hogy szinte felperzsel minden egyes érintése. Lassan bólintva jelzem, hogy megértettem és nem fogom ingerelni. Hiába imádom, ahogy dominál felettem. Ah, ki vagyok éhezve. Suga helyeslően morran egyet elválva nyakamtól egyenesen szemeimbe nézve. – A kérdésedre válaszolva Hoseok egy haver... - jelenti ki, mire Jimin horkant egyet.

- Igen az egyik legközelibb. – hallom meg gúnyos hangját. Felé kapom fejem, így megpillantom megvető arcát és lenéző tekintetét, amit Sugának intéz. Párom se igazán kedves pillantásokkal viszonozza ezt. Segítség, egy igazi kanharcba kerültem.

– Ja, az. – tudja le ennyivel, majd ismét nekem szenteli minden figyelmét. Úgy érzem, nem lesznek a legjobb puszipajtások. – Figyelj Nyuszi... - ad egy gyors csókot a számra, amitől egy halvány mosoly jelenik meg arcomon, csillogó szemekkel nézve fel rá. – Engem nem zavar... vagyis de, az hogy egy ilyen... tökkel kell, együtt élj rohadtul zavar, de szerintem megpróbálhatjuk, túl fontos vagy nekem ahhoz, hogy elveszítselek, de tartsd magad távol ettől a sráctól. – néz tömény megvetéssel Jiminre, aki szíveskedik viszonozni, némi tetettet sértettséggel az arcán. Boldogan mosolyodom el, ajkaira hajolva azonnal egy vad, szenvedélyes csókba hívva, amit örömmel viszonoz átvéve az irányítást. Nyelvét végigvezeti alsó ajkamon, kér engedélyt, hogy végre nyelveink is találkozzanak, államat automatikusan engedem le meg adva neki a bejutást, hogy forró, nedves nyelvével enyémet kényeztethesse. Egyre hevesebben faljuk egymást, már kezdenék is automatikusan ringatózni ölében, elfelejtve hol és kivel is vagyunk. A túlfűtött szenvedély teljesen ellepi az agyam és nem hagy épeszűen gondolkodni emellett még hihetetlenül boldog vagyok, hogy Suga megpróbálja velem, a helyzet ellenére is.

– Menjetek szobára. – morog Jimin, minket figyelve. Azonnal elvállunk egymástól én kissé csalódottan sóhajtva fel, míg Suga szinte felnyársalja tekintetével Jimint, aki csak elégedetten vigyorog. Olyan biztosan, mintha csak a kezében lenne Suga.

Kimászom Suga öléből, hogy a konyha felé vehessem az irányt ám, egy kéz meggátol ebben. Suga hideg ujjaival késztett maradásra, amiket nyakamra vezet át, megsimítva a... Te jó ég, a szívásnyom! Ijedten hunyom le szemeimet, bazmeg, ezt hogyan magyarázom meg. Meglepetésemre Suga nem engem, hanem Jimint ragadja meg gallérjánál fogva, húzva közel magához.

– Hogy mertél hozzá nyúlni töki? – sziszegi arcába. Mi ütött ezekbe?

Jimin

A pofám leszakad. De tényleg, ha magától nem, én tépem le.

Nem elég, hogy ez a kis... görcs idejön, holott csalja a párját, de még engem is le akar hordani azért, mert hozzá mertem érni a jövendőbelimhez! Nem is az én, az ő arcocskáját tépem le mindjárt!

Ráadásul... töki? A hajam miatt néz töknek? Ez az zöldség? Már annyira felnyomta bennem a pumpát, ha tehetném, most verném halálra. Vézna, gyenge és csak a szája nagy - vagy csak a szája a nagy -, nem lenne nehéz dolgom. De Hoseok odavan ezért a taplóért, valamint Jungkook is... Ugyan már, mit érdekel engem, mit érez Kook?

Gondolkodás nélkül ragadom meg gallérjánál, majd rántom magamhoz olyan közel, hogy még ne okádjak a közelségétől, de hallja, amit mondok.

- Én hogy mertem hozzá nyúlni? És te mit képzelsz, hogy csalod a legjobb haverommal, zöldség? – sziszegem fülébe, hogy Jungkook ne hallja, de eljusson ennek a rohadéknak az agyáig, hol a helye. – Én a helyedben fülem-farkam behúzva rohannék anyuci szoknyája alá, mielőtt olyan kedvemben találsz, hogy kitálalok Jungkooknak, mekkora egy paraszt vagy. – szorítom meg jobban gallérját, mire az eddigieknél jobban befeszülnek izmai, de meg sem moccan. Némán elhajolok mellőle, szikrákat szóró szemekkel vizslatva övéit, amiben a gyűlölet lángja izzik. Én sem nézhetek ki másképp. Keze lesiklik ruhámról és görcsösen ökölbe szorítva tartja maga mellett, mint aki bármelyik pillanatban elveszti önuralmát, és arcon üt.

- Ha meg mered tenni... - kezd bele, de el is harapja nyelvét, ahogy Kook mellé lép, megsimítva felkarját. Csak tekintetével bombáz tovább.

- Akkor mi lesz? Hm? – szemeim szinte szikrákat szórnak. Elfordítja fejét, ami arra enged következtetni: megértette, hogy én vagyok fölényben, szóval rohadtul vigyázni fog, mit csinál és mit nem.

- Valaki elmondaná végre, mi a fenéről beszéltek? – hallom meg Jungkook értetlen, kétségbeesett hangját. Nagyon sajnálom szegényt, amiért ilyen ember van mellette.

- Semmi olyan, amit ne oldhatnánk meg négy szem közt. Egy közös ismerősünkről van szó. – mosolyodom el erőltetetten.

Mielőtt komolyabban elfajulna ez a dolog, inkább megpróbálom lenyugtatni magam. Szó nélkül fordulok meg, majd indulok fel a szobámba, mivel... te jó ég, még mindig pizsamában vagyok! Így de ijesztő lehettem, komolyan...

- Jungkook, szerintem öltözzünk fel, utána folytassuk ezt a kellemes beszélgetést. – húzom gúnyos vigyorra ajkaimat, behunyva szemeimet, hogy véletlenül se lássam annak a parasztnak a képét. Nagyon felhúzott.

- Addig nem, amíg nem adsz rendes és normális magyarázatot! – fonja össze karjait maga előtt.

- Te most azzal fenyegetsz, hogy nem veszel fel rendes ruhát? – kacsintok felé perverzen, mire látom, őt is nagyon idegesíteni kezdtem. Nem, semmi perverz gondolatom nincs most, szétvet az ideg, de jó húzni az agyát, oldódik a feszültségem.

Meg se várva válaszát indulok felfele a lépcsőn. A szobába érve kezdek ruha után kutakodni mikor hallom, ahogy nyílik az ajtó. Magamban elmosolyodok, majd megpördülök a tengelyem körül, hogy szembe találjam magam... Sugával.

- Hát te? – kérdezem, a lehető legkevesebb érzelemmel arcomon.

- Úgy érzem, meg kellene beszélnünk egy-két dolgot. – mély, rekedtes hangja szinte bántja a fülemet, de igazat kell adnom neki. Hiába, nincs és nem is volt rendes kapcsolatom, de nem csaltam meg őket, az már tényleg az emberség legalja a számomra. A szeretőkkel ezért nincs semmi gond, ők nem sértődnek meg, ha mással is lefekszem. Kivéve talán Taehyung, ő néha szóvá teszi ezt.

- Én is így gondolom. – fordulok vissza a szekrény felé, kihalászva belőle egy fekete garbót és egy ugyan olyan színű csőnadrágot. Nem szeretek lenge pólókban meg hasonlókban mászkálni, szeretem kiemelni az alakomat. – Kezdjük azzal, hogy mit is érzel pontosan Jungkook iránt? – nézek rá szúrós szemekkel, miközben a választott ruhadarabokat az ágyra terítem.

- Nagyon fontos a számomra. Pár hete még az életemet adtam volna érte. – néz komolyan a szemeimbe, de azonnal lejjebb vándorol a tekintete, amit lerántom a pólómat. Ez nem kerüli el a figyelmemet.

- És most? Más fiúk után nézel inkább? Mint Hoseok? – kérdezem, miközben gyorsan magamra húzom a garbómat. Rohadtul zavaró, ha egy ilyen seggfej nézegeti a felsőtestem. Jungkooknál nem baj, valahogy az nem... az nem olyan.

- Nem! Azaz, hát... - határozottsága pillanatok alatt elszáll, mikor ismét szemeimbe kényszerül nézni. – Mint mondtam, fontos. De már nem érzem azt a tüzet, mint régen, vagy hogy is mondjam...

- Értem. – mormogom. Végül is, én is megunok néha egy-egy partnert, de ez akkor sem ugyan az. – És Jungkook ezt tudja már? – rántom le nadrágom, mire már inkább a szoba sarkát szuggerálja. Ennyire kialudt már az a bizonyos tűz?

- Nem... - mondja olyan halkan, hogy alig hallom.

- Akkor mond meg neki! Bazdmeg, házasodni készül éppen, és mindenével a párkapcsolatába, beléd kapaszkodva próbál küzdeni az ellen, hogy elfogadja ezt az egészet! Mindenkinek csak nehezíted az életét, mert egy olyan szarzsák vagy, aki még a volt szerelmének sem mondja meg az igazat! Hoseok tud róla legalább? – emelem meg a hangom, mire ő is ingerültebben nyel egyet. Felveszem a nadrágomat is, hogy végre a szemembe nézzen, és úgy beszéljen, mert még az is idegesít benne, hogy rám se bagózik!

- Nem tudom megmondani neki! Most mondtam, hogy fontos nekem, nem akarom megbántani! – néz rám szikrákat szóró szemekkel. Kezd elpattanni bennem valami. – Mellesleg, Hope tud róla. – ó, még reménynek is elkeresztelte Hobit? Ő lenne a reménye, az oka, hogy elhagyja Kookot?

- Takarodj innen, és vissza se gyere addig, amíg tököt nem növesztesz magadnak. – meredek rá gyilkos tekintettel, befeszült izmokkal. – Szerintem, te már csak ragaszkodsz ehhez a kapcsolathoz, mert olyan régóta tart, hogy féled elengedni. Én nem mondom meg Sütinek. – hunyom le szemeim egy pillanat erejéig, mire ő úgy mered vissza rám, mintha épp szellemet látna. – Ez a te sarad, a te bűnöd, a te baromságod. Nincs sok közöm a magánéletedhez, épp ezért, old is meg egyedül. De, ha a házasságig nem mondod meg neki... - nézek rá jelentőségteljesen. – akkor én fogom, azzal pedig nem jársz jól. – zárom is le a témát, majd az ajtó felé menet nyomatékosan beleütközöm vállába, mire megtántorodik, de továbbra sem mozdul.

Jungkook

Egyedül maradtam a nappaliba, miután Suga is felviharzott Jimin után. Nem értem az egészet. Jimin min húzta fel magát? Suga meg olyan furcsán viselkedik... ez az egész helyzet furcsa! Utánuk menjek? Esetleg hagyjam rájuk és ne szóljak bele a gyerekes rivalizálásukba. Mert jelenleg úgy viselkednek, mint a gyerekek. Ráadásul nekem nem mondanak el semmit! Mi ez már?

Fáradtan túrom hátra, szemembe lógó selymes tincseimet, a faliórára nézve... lassan dél. Lábaim automatikusan megindulnak a konyha felé, hogy ihassak egy korty vizet, míg várakozom a páromra és a vőlegényemre. Na, ilyet se mondhatnak el magukról sokan.

Elképzelem mikor Sugával sétálnánk valahol - ujjamon már a gyűrűmmel,- kézen fogva és valaki megkérdezné, hogy ő-e a férjem, én meg mondanám, hogy nem ő a barátom. Ja, kissé se lenne fura.

A gondoltra viszont elmosolyodom, míg lecsavarom a kupakot a palackról, hogy poharamba tölthessem annak tartalmát. Miután kitöltöttem a kellő mennyiséget, vissza csavarom a kupakot, majd a hűtőhöz lépve berakom helyére.

Nagy kortyokkal tüntettem el a tartalmát, a pultra téve a poharat, ahogy megérzem lábamnak dörgölőzni Skayt. Boldogan hajolok le hozzá megsimogatva buksiját, hogy aztán kezembe vehessem a kis doromboló szőrzsákomat, aki boldogan bújik nyakamba.

Meghallva a lépteket kislisszolok a konyhából vissza egyenesen a napaliba, ahol először meglátom a szívdöglesztően kinéző, fúl feketébe öltözött Jimint akit párom követ.

Most akkor megkérdezzem, hogy miről beszéltek vagy hagyjam a francba hisz eddig se válaszoltak őszintén. Utóbbi mellett döntve odasétálok a kissé még mindig idegbajos Jiminhez, nagy kölyökkutya szemeimet elővéve nézve fel rá. Szeretném, ha végre mindenki nyugodt lenne.

– Na, mi van Süti? – mosolyodik el halványan rám nézve. – Nem akarsz felöltözni? – mér végig újra szemeivel, amivel kissé zavarba hoz.

– Uhm... - mérem magamat végig. – De, mindjárt. – mondom majd Sugához lépek egy hatalmas mosollyal arcomon.

Kissé gondterheltnek tűnik, ami aggaszt, de ahogy rám néz, rögtön elmosolyodik. Skay-t megsimogatva hajol le hozzám egy apró csókot lehelve a víztől kissé nedves ajkamra, bűnbánóan nézve rám.

– Nyuszi mennem kell, ne haragudj, de tudod, hogy be kell fejeznem a számot, amit apa kért tőlem. – nyom még egy rövid csókot puha párnáimra. Kissé szomorkásan nézek rá, de megértem, hisz neki a zene a mindene.

– Nem baj, menjél csak, legalább ma is láthattalak és megbeszéltünk mindent. – sóhajtok fel megkönnyebbülten, de valamiért mégis bennem van egy rossz érzés... csak tudnám miért.

Suga homlokomra lehelve egy csókot búcsúzott el, Jiminek intve egyet, még megspékelve egy dühös pillantással, mihez már én is kezdek hozzászokni.

– Csáó zöldség, ne feled, amit mondtam. – szólal meg Jimin a kanapéra dobva magát a távirányítóhoz nyúlva, hogy miután bekapcsolta azt, csatornákat váltogatva keressen magának valami jó műsort.

Suga dühösen fujtatva indul meg az ajtó felé, míg követem. Én már feladtam a reményt, hogy valaha is beavatnak ebbe az egész helyzetbe, így kussba maradva nyitom ki szerelmemnek az ajtót, megvárva, míg felveszi a cipőjét, utána egy gyors csókkal köszönünk el egymástól.

Bezárva az ajtót indulok vissza Jiminhez kezemben kiscicámmal, én is helyet foglalok a puha kanapén egész közel Jiminhez, aki felhúzott szemöldökkel figyel engem, értetlenül, hogy már megint miért mászom hozzá. Nos, a kérdésre a válasz egyszerű. Fel akarom vidítani, és persze szeretném, ha nyitottabbak lennénk egymás felé, hogy bátran hozzá érhessek, ha akarok, hisz együtt leszünk innentől kezdve öröké és valamikor el kel kezdeni.

– Jimin... mit szólnál egy kis x-boxhoz? – vigyorodom el játékosan Skayt elengedve, aki dorombolva fekszik el a díványon.

– Benne vagyok. – jelenti ki csillogó szemekkel, szinte teljesen megváltozott arckifejezéssel, aminek hatására fel kell kuncognom.

– Remek. - állok fel a tv-hez lépve, beüzemelve egyik kedvenc játékomat-amit az ő cégük fejlesztett-, majd két kontrollerrel visszamászom mellé kezébe nyomva az egyiket. – Figyelmeztetlek, eddig még senki nem tudott legyőzni. – vigyorodom el, felé fordulva szemöldököm vonogatva.

– Igazán? Lehet, most fogsz veszíteni. – vigyorodik el kajánul, mire megforgatom sötét íriszeimet.

– Aha, persze. – hagyom rá.

– Na, csak nem nőt meg az egónk, vagy talán félsz? – hajol közel arcomhoz, ami így hihetetlenül közel kerül hozzám, minek hatására bennem reked a levegő és szemeim is elkerekednek.

– Dehhhogy félek. – dadogom. Kook ne nézd a száját. Kook! Azt mondtam ne nézd azokat a kívánatos piros ajkakat, hisz most ment el a párod, aki mégis veled marad. Nem lehetsz ennyire kiéhezve.

– Akkor mit szólnál egy versenyhez. – incselkedik tovább felettébb élvezve zavaromat. – Aki nyer, az kérhet a vesztestől bármit. – leheli a szavakat, egy elégedett vigyorral ajkaimra. Mi? Bármit? Most meg kéne ijednem... Nem abból nem eszel, tudom, hogy ebben a játékban én vagyok a legjobb, haha Park Jimin ezt nagyon meg fogod még báni.

– Rendben. – nézek kihívóan szemeibe. – A vesztesnek meg kötelező teljesítenie. – erősítem meg a szabályokat. Jimin szemei felcsillannak, és olyan hirtelen hajol el tőlem, mint amilyen gyorsasággal hajolt közel hozzám, elégedetten dőlve hátra.

Azt hiszed győzni fogsz mi...