Jimin

Egy pillanatig azt hittem, rosszul hallok. Pedig, ha belegondolok, ez valóban egy okos megoldás lenne... csak épp... NEM TÚL IGAZSÁGOS.

Oké, aranyos a srác, izmos, még az esetem is lenne... na de egy házasság azért elég komoly és túl gyors. Ezt eddig miért nem említették? Most örülnöm kellene? Mit reagáljak?

Látva az apám felém intézett pillantásait, eszembe jutnak az idefele úton elhangzott dolgok. Legfőképpen az, hogy ne okozzak csalódást. Szóval erre értette.

Ebbe belegondolva, keserű mosolyt erőltetek magamra, majd felállva, koccintok a felnőttekkel és a teljesen lesokkolt... ő... jövendőbelimmel. Legalább nem csak én tudtam meg ilyen későn egy ilyen lényeges dolgot. Láthatóan ő sem örül kifejezetten.

Egyszerűen, ezt még nem dolgoztam fel, így szinte senkire nem tudok nézni ebben az átkozott helyiségben. A gyerekeik vagyunk, férfiak, hogy reménykednek így bármiféle örökösben? Értem én, hogy Ázsiában elfogadott egy munkatárs örökbe fogadása, hogy a cég rossz ember kezébe ne kerülhessen, ez pedig megoldja az örökös hiányának problémáját... de Amerikában ilyen egyáltalán nincsen! Ez az egybeolvadós dolog azt is eredményezi, hogy ideköltözünk? A cég is? A mi családi vállalkozásunk? Ráadásul, egy totál idegen sráccal kellene leélnem az életem? Hogy várhatják ezt el tőlem?

Idegességemben, a pohár majdnem szétreped a kezemben. Nem is csodálom, olyan erősen szorítom, mintha el sem akarnám engedni. Egy hang nélkül ülök a helyemen és hallgatom a további hülye beszélgetést, ami már egyáltalán nem is érdekel. Óvatosan J... mi is volt? Jungkook? Mindegy, a „párom" felé sandítok, aki teljesen elsápadva, mozdulatlanul ül a helyén, az ételének szentelve minden figyelmét. A szülei ezt nem nézik jó szemmel, amit szóvá is tesznek.

- Kicsim, minden rendben? – kérdezi az anyukája, kedves hangnemben ugyan, de mintha valami megbújna e mögött az ártatlannak tűnő kérdés mögött.

- Persze, nincs semmi... - nyel egy látványosat, rá sem nézve aggódó családtagjára. Az én szüleim is méregetnek, mire én feléjük dobok egy – eléggé kierőszakolt – félmosolyt, ami láthatóan megnyugtatja őket. Hogy jutottunk el idáig...

Jungkook

Rosszul vagyok! Még, hogy minden rendben. Semmi sincs rendben, de merek én ellent mondani anyám édes, aggódó hangjába burkolt fenyegetésének? Persze, hogy nem. Gyáva vagyok nemet mondani, és ezt szégyellem.

Most mi lesz velem és Sugával? Ha megtudja, biztos nagyon mérges lesz, de vajon velem maradna? Nem... nem akarom elveszíteni. Anyáék miért mentek bele egy ilyen helyzetbe? Pedig tudják jól, hogy nekem van párom.

Legalább Jimin ellenkezne. Bár ahogy látom, ő se ép önszántából egyezik bele a házasságba. Szerintem vele is ép olyan kemények a szülei, mint velem az enyéim. Ez viszont szar helyzet, egyikünk se mond semmit, csak erőltetetten vigyorgunk szüleinkre, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Hisz ez csak egy esküvő... ami örökre szól. Mert, bazdmeg, nincs olyan az elrendezett házasságokban, hogy válás.

Vizespoharamért nyúlok, hogy legalább készenlétben lévő rosszullétemet enyhítsem pár korty hideg folyadékkal, közben Jimin felé fordulok, aki tehetetlenül simít tarkójára.

– És mikor lesz az esküvő? – tesz fel egy remek kérdést, míg én még egyet kortyolok poharamból.

– Mához egy hónapra. – felel fiának Mrs. Park, minek hallatára szó szerint kiköpöm a számban tartózkodó nem kevés vizet, és hogy ez ne legyen elég, egyenesen Jimin arcán landol az egész.

Halk köhögő rohamot kapva próbálok bocsánatot kérni az elkerekedett szemű, kissé bosszús, narancssárga hajú fiútól, aki meglepetten néz rám. Nos, nemigen sikerül. Érzem, hogy a fejem rák vörös, szinte nyomát se látni előző sápadtságomnak. Apám mérgesen áll fel, szikrákat szóró szemekkel figyelve engem, mire - ha lehet-, még a szívem is megáll. Úristen, ezért mit fogok kapni!

– Jeon Jungkook, hogy képzeled? – szid le úgy, hogy hangját nem emeli meg, mégis, már kétszer megbántam, hogy megszülettem. Na igen, ilyenkor kívánom azt, hogy bárcsak ordítana, ugyanis az kevésbé ijesztő. Félelmemben még köhögni is elfelejtek, még nem létező farkamat is behúzva lapítok.

– Bo...csánath. – köhögök egyet Jiminre nézve, asztalon lévő szalvétát felkapva, hogy óvatosan elkezdjem letörölni arcán lévő vízcseppeket.

Anyám erélyesen megköszörüli torkát, mire kis időre ránézek. Mit ne mondjak, ő se néz valami szív melengetően. Ennyi, ma meghalok. Vajon mennyire nézne őrültnek Jimin, ha megkérném, had aludjak nála, vagy ez lesz az utolsó napom? Segélykérően nézek Jiminre, míg anya nem győz bocsánatot kérni hibámért.

Jimin nagy szemekkel néz enyéimbe, míg én homlokát tisztítom, ám egy másodpercre elakadok, ahogy szemeink össze találkoznak. Kezdeti mérge alábbhagy, majd arcát tisztogató kezemhez nyúl, hogy elvegye azt, egyenesen szüleimre nézve, akiket már Mr. Park nyugtat, hogy előfordul az ilyen. Valami azt súgja, ha Jimin tette volna, nem így állna a dologhoz.

– Semmi gond Mr. és Mrs. Jeon. Biztosan nagyon meglepte a hír, és félre nyelt. – néz rám elővéve szerintem legnyájasabb arcát, amitől általában elkap a hányinger, ám most kifejezetten hálás vagyok. Nagyot bólintva jelzem, hogy ez így történt, és közben fohászkodom az istenekhez, hogy kíméljék meg az életem. – Kérem, ne vegyék tolakodásnak, de nagyon átázott az ingem és az öltönyöm, kérhetnék esetleg valami száraz ruhát? – kérdi, mire a szüleim elégedetten mérik végig jövendőbeli férjem.

– Hogyne drágám, Jungkook biztosan ad neked egy inget. – néz szigorúan rám. Ezerrel kezdek bólogatni. Elkapom Jimin kezét, hogy sűrű bocsánat kérések közepette elinduljunk szobám felé. Még hallom anyám utolsó elégedett mondatát. – Milyen jól nevelt fiú, büszkék lehetnek rá.

Persze tudom, hogy anya is mindig ilyennek akart, határozottnak.

Berontva szobámba elengedem Jimin kezét és egyenesen gardróbom felé veszem az irányt, ahonnan kiveszek egy rám kicsit nagy, de Jiminre szerintem tökéletes méretű fekete inget, amit kezébe is nyomok, majd fürdőmből kihozok számára egy tiszta, fehér törölközőt.

Szinte kétségbeesetten nyúlok lábamnál tekeredő fehér cicámért, hogy selymes bundájába nyomva fejem keresek menedéket, félve sandítva előttem álló vizes, kissé morgós vőlegényemre.

– Köszönöm. – nyögöm ki nagy nehezen, folyamatosan őt figyelve Skay bundája mögül, leülve négyszemélyes francia ágyamra.

Jimin

Amikor az ember azt hiszi, már nem lehet ennél kellemetlenebb szituációban, szabályosan leköpik vízzel. Hát mondhatom, életem legjobb estéje. Eleve nem vagyok kicsattanó kedvemben, mire váratlanul átáztatja a ruhámat, nem is akármilyen pofátlan módon. Már most érzem, rohadt nagy szívás lesz vele a kapcsolatom.

Már épp fordulnék felé mérgesen, mikor is találkozik tekintetünk. Olyan ártatlanul néz rám, olyan kétségbeesetten, hogy azt hiszem, mindjárt összeesik, úgy verhet a szíve. Most legyek bunkó és csesszem le ezért, vagy kivételesen – a jövőbeli kapcsolatunkra tekintettel – legyek kedves vele? Végül is, próbál segíteni, csak épp olyan szánalmas módon, hogy megesik rajta a szívem.

Miután új ruha reményében követem szobájába – amúgy sincs más választásom, olyan görcsösen fogja a csuklómat – nagyon ledöbbenek. Ennek a háznak nincs olyan szobája, ami normális méretű? Oké, az enyém is akkora, mint egy nagyobb tanterem, de ez... és az az ágy, te jó ég! Viszont, kiváló alkalmunk nyílt beszélgetni egy kicsit erről a... váratlanul kialakult helyzetről.

- Mondd csak, Jungkook. – kezdek bele, meglazítva nyakkendőmet. – Te tudtál erről? – nézek komolyan szemeibe, mivel arcát amúgy is eltakarja egy szőrzsák. Mint, aki válaszra sem méltat, kikerekedett szemekkel rázza meg a fejét. Sejtettem. – És, mi a véleményed? Mert, csak, hogy tudd, én nagyon nem örülök neki. – eresztem ki durván orromon a levegőt, fújtatva egyet. Nyakkendőm kirántom galléromból, és a száraz ruha mellé dobom a kanapéra. Más helyre amúgy sem tudnám tenni.

- Én sem... Tudod, kapcsolatban vagyok egy olyan személlyel, akit mindennél jobban szeretek. A szüleim is tudják ezt, épp ezért döbbent meg ennyire a dolog. – fúrja arcát ismételten a fehér szőrkupacba. Szemöldököm a homlokom közepére fut, amint ezt meghallom. De jó, még kapcsolatban is van! Menten falnak megyek.

Meg se szólalva rántom le magamról idegesen a felsőmet, majd kezdek ingem kigombolásába. Pár pillanat múlva rám emeli sötét íriszeit, amik elkerekednek, amint meglátja felsőtestemet. Jaj, de kis szende szűz. Kissé el is pirult. Megmosolyogva a dolgot veszem fel a kikészített törülközőt, majd kezdem szárítgatni nedves bőrömet. Mennyi víz fér el a szájában?

- Akkor, mi legyen? Én ugyan elveszlek, mert nem tehetek mást. Te ellenkezel? – kérdeztem, komolyan szemeibe nézve. Még mindig nem szeretném, de egy nyitott házasság még úgy, ahogy, elmegy.

- Egyelőre fogalmam sincs, mit csináljak. Nem mondhatok nemet, de nem szeretném ezt. – szomorodik el ismét, elemelve rólam a tekintetét.

- Mit szólnál, ha csak papíron lennénk házasok? Nem különösebben vonzanak a férfiak, gondolom téged sem. Valamint, nem szeretném eldobni a szeretőimet sem miattad. – elkerekedett, döbbent szemekkel néz vissza rám, de akarva-akaratlanul is végigvezeti rajtam a tekintetét. Az eddigieknél is jobban elvörösödik, mire sejtelmes vigyor húzódik ajkaimra. Nem nagyon tudja elrejteni az érzéseit.

- Hogy lehetsz ennyire pofátlan? Több szerető? Nem elég neked egy, akit igazán szerethetsz? – enyhén dühösnek látszik, pedig nem mondtam semmi sértőt, azt hiszem. – Amúgy, ne ítélkezz, de meleg vagyok. Ezt nem azért mondom el, mert eléggé úgy tűnik, összeházasodunk, hanem, mert láthatóan tévhitben élsz. – morcosan macskáját kezdte szuggerálni és összetúrni bundáját. Hoppáhoppá, álljunk csak meg!

- Te meleg vagy? – kerekedik szemem tányér méretűre a döbbenettől. Hát persze, van egy macskája. Egyértelmű, hogy meleg. – Szóval, lehet, az identitásod miatt jött az ötlet, hogy el kell vennem téged? – na jó, ez nevetséges. Tudom, hogy nem az ő hibája, de olyan jó lenne találni végre egy bűnbakot. Látszik rajta, hogy ezzel nagyon megsértettem. Frusztráltan sóhajtok egy hangosat, végén hosszan felnyögve. – Végül is, én meg biszex vagyok, mindketten hibásak vagyunk. De elsősorban a szüleink tehetnek erről a baromságról. – lassan magamra húzom száraz ingét, aminek... meglepően kellemes, férfias illata van. Biztos, hogy az övé?

- Mintha nekem lenne kedvem egy hozzád hasonlóval házasságot kötni. Egyáltalán nem vagy az esetem. – felkapom fejem erre a mondatára. Itt irul-pirul a félmeztelen látványomtól, és képes azt mondani, hogy nem vagyok az esete?

Egy kósza gondolatnak köszönhetően, még be nem gombolt inggel lépek közelebb hozzá. Felnéz rám sötét íriszeivel, eléggé meglepődve. Egy szó nélkül fogom meg vállánál és döntöm el ágyán, egyik oldala mellé feltérdelve, megtámaszkodva feje mellett. Nem hagyom reagálni, azonnal közelebb hajolok, hogy csak pár centi legyen közöttünk, de ennél nem megyek tovább. Csak rá szeretnék mutatni a tényre, miszerint nem vagyok én olyan ronda, mint amilyennek elhitetni szeretne engem. A macska azonnal kipattan kezeiből, majd eltűnik egy másik szobában.

Jungkook

Meglepetten pislogok a fölöttem lévő elégedetten vigyorgó fiúra, aki elzár minden menekülési lehetőséget. Fekete ingem jó rálátást ad kidolgozott felsőtestére, ahogy nyitottan lóg rajta a sötét textil.

Közel van, nagyon közel. Érzem meleg leheletét arcomon szétáramlani.

– Mégis mit csinálsz? – mordulok rá, tehetetlenségemtől kissé frusztráltan. Halkan felkuncog arcomat fürkészve.

– Csak bebizonyítom, hogy igen is az eseted vagyok. Nagy a szád, de itt pirulsz a testem láttán, mint egy kis szűz. – vigyorodik el gonoszul, szemöldökét vonogatva.

Szemem tikkel egyet feltételezésén. Értem én, hogy nagy az egója, de ne képzeljen már bele mindent. Igen, megnéztem, na és?

– Na, ide figyelj, ego mániás szépfiú. – megnevezésemre arca megrezzen, ami némi elégedettséggel tölt el. Nem vagyok én olyan gyáva, mint azt hiszi. – Tájékoztatásul közlöm, hogy nem vagyok szűz és igen aktív nemi életem van. – kijelentésemre hitetlenül húzza fel szemöldökét egy gúnyos mosolyt engedve meg magának. Seggfej. – Amúgy, nem az én hibám, hogy el kell vegyél, és szállj magadba narancs. Szeretők? Benned nincs semmi tisztesség? – hangom kissé felháborodott ugyanis utálom az ilyen embereket.

Jimin szemei mérgesen csillognak, hirtelen kap derekamhoz, szorosan magához préselve csípőmet. Meglepetten nyögök fel nem várt tettére, amire önelégülten elvigyorodik fülemhez hajolva, megnyalva fülcimpámat.

– Hm, nem szégyelled magad, hogy így beszélsz a Hyungoddal? – harapja meg dorgálóan cimpámat. Élesen szívom be a levegőt tettére, paprika vörös arccal várva mondanivalóját. – De cuki, hogy ilyen féltékeny vagy a szeretőimre. Ne, aggódj egy-egy éjszaka a tiéd lehetek, mégis csak jó férj leszek. Rajtam kiélvezheted a testi örömöket. – csókol nyakamba, mire megremegek. Nem éppen az élvezet hatására. – Legalább megnézzük az ágybeli teljesítményedet, ha már ilyen aktív a szexuális életed. Előre szólok, kritikus személyiségem van. – nyal végig nyakamon, mire a düh elborítja az agyamat és egy ügyes mozdulattal fölé kerekedek, kezeit lefogva, csípőjén foglalva helyet, villámokat szóró szemekkel méregetve kissé döbbent arcát.

– Most jól figyelj, én nem vagyok hűtlen, mint egyesek. Tudod, én képes vagyok szeretni,nem úgy, ahogyan te. Ja, és csak, hogy tudd. Nem vagyok kurva, hogy kielégítsem az igényeidet. – morgom.

Jimin

Döbbenetemet elrejteni sem tudnám arcomról, pedig a düh és a sértettség is mélyen belül megbújik most bennem. Nocsak, ha most ilyen kis vad, az ágyban is ilyen vadmacska? Kíváncsi vagyok, mennyi időmbe telne betörni, hogy magától engedjen nekem. Azt hiszem, ezzel a tettével megpecsételte a sorsát; úgy érzem, meg kell szereznem magamnak. Ha pedig én eldöntöm, hogy kell valaki, akkor bizony meg is szerzem. Jeon Jungkook, te még nem is tudod, mi vár rád.

Habár meglepő módon izmosabb, mint amilyennek hittem, egyértelműen én vagyok az erősebb. Örök rejtély, hogy tepert maga alá. Viszont, most nem kéne túlságosan elijesztenem magamtól. A szüleink várnak lent ránk, én meg még mindig nem öltöztem fel. Remélem, nem jönnek utánunk. Szépen lassan magamba bolondítom, hogy már csak utánam sóvárogjon, aztán... nem tudom, mi lesz. Sosem ragadok le egy személynél, szóval remélem, nem bántom meg.

- Ejnye, milyen kis kioktató személyiséged van. – vigyorodom el szemtelenül, mire ismét tikkel egyet a szeme. Imádom. – Azt hiszem, meg kellene mutatnom neked, - rántom magam ülő helyzetbe, gyakorlatilag kitépve kezeimet az övéi közül, majd ölembe húzva szorítom magamhoz, hogy fölébe suttoghassak - hogy ki a dominánsabb. – határozottan kapok nyakára, erősen megszívva az édes bőrfelületet, megharapdálva, szívogatva, hogy biztosan nyoma maradjon. Nem vagyok szemét, az inge gallérja eltakarja, de már csak az önbecsülésem miatt sem engedhetem, hogy így maga alá teremtsen. Miközben megdolgozom nyaka pontját, vállaimra kap és erősen el akar lökni, mire csak jobban magamhoz szorítom, vadabbul csókolgatva a selymes felületet. Aprót nyög, mire egy pillanatra ledermedek. Iszonyatosan tetszik a helyzet, de nem akarok fájdalmat okozni neki. Lassan elhajolok nyakától, de még mindig közel maradok arcához. – Ez volt a büntetésed.

Ezzel le is lököm magamról az ágyra, hogy felkelve, végre valahára begomboljam ingem. A száraz ruhákhoz lépek, majd nyakkendőmet kezdem bekötni. Amint ezzel megvagyok, már veszem is magamra a felsőt és indulok meg az ajtó felé. Visszapillantok Jungkookra. Még mindig az ágyon ül, nyakát fogva mered rám. Dühösnek tűnik, arca olyan vörös, akár a paradicsom, emiatt pedig gúnyos mosoly húzódik ajkaimra. Nagyon kis aranyos, amikor mérges.

- Indulhatunk? A szülők már biztosan kíváncsiak, mi tart ilyen sokáig. – nézek végig rajta ismét, mire láthatóan csak dühösebb lesz és zavarba jön.