Jungkook

A repülőn ülve még mindig forog velem a világ. Egy utolsó rohadéknak érzem magam. Az alkohol miatt képes voltam ezt tenni! Ráadásul rohadtul féltékeny lettem Taehyungra. Ez mind az alkohol hibája és az érzéseimé.

Szeretem Jimint és a tudat, hogy máshoz is úgy ér, ahogy hozzám az egyenesen kikészít. Utálom ezt a fajta érzelmet. Igen, az alkohol is közre játszott az egészhez, különben nem másztam volna rá Jiminre.

Uram isten úgy viselkedtem, mint egy rossz kurva.

Reggel nem az alkoholtól hánytam, hanem attól, amit tettem. Egy utolsó kis ribancként viselkedtem. Megcsalom Sugát folyamatosan. Tudom, tisztában vagyok vele és Jimint szeretem, mégse bírnék szakítani Sugával. Gyáva vagyok? Kár tagadni. Ragaszkodom egy olyan kapcsolathoz, ami már rég halálán van. Suga kezd elhidegülni tőlem. Látom ám, hogyan méreget más srácokat, azt, ahogy utánuk fordul. Rohadtul fáj és szóvá kéne neki tennem, de nem merem. Gyenge vagyok.

Lehet azért imponált ennyire Jimin figyelme? Az, ahogy hozzám ért az elején. Mert tudom Sugának már nem számítok! Csak eddig nem mertem belegondolni, hisz féltem a magánytól. Csak azt nem értem, akkor Suga miért nem dobott mikor megtehette volna, ha már mások után fordul? Velem maradna minden ellenére lehet, javítani akar a kapcsolatunkon, és ez ad egy kis löketet nekem, ami miatt nem bírnám elviselni, ha szakítana velem. Biztos szeret és én is őt. Miért dugom homokba a fejem?

Minden, ami felkavarodott bennem, ahogy rájöttem ezekre, ahogy csalom Sugat pedig meg se érdemelné, kikészít. Játszom vele és Jiminnel. Hisz ő is szeret, ugyan azt érezheti, amit én, ha mással látom, vagy csak arra gondolok, mással van. Már a gondolat is megőrjít.

Ezekkel a gondolatokkal jutottam el odáig, hogy a wc fölött lyukadjak ki. Undorodom saját magamtól. A gyávaságomtól, attól hogy félek még így is, hogy tudom Jimin nem játszana velem, mégis bennem van a félsz, hogy megcsal.

A kínzó gondolatoktól legszívesebben üvöltenék. Rosszul vagyok és belebetegszem ebbe a helyzetben. Sose bírtam a feszültséget.

Fejem folyamatosan zsong, amíg haza felé tartunk, egész nap nem eszek semmit inni is csak azért iszom, mert Jimin belém erőszakolja, de kábé azonnal kijön lelkiismeret furdalásomnak és gyomorgörcsömnek köszönhetően.

Jimin ilyenkor mindig káromkodik egyet és követ, hogy aztán hátamat simogatva nyugtassa remegő testemet. Rohadt dühös, látom, hiába próbálja elrejteni, keze folyamatosan ökölbe van szorítva álkapcsa is feszült egész úton. Aggódik is, de inkább a dühös... Rám. Biztos vagyok benne, hiába mondja, hogy nem rám, de más okot nem tudok elképelni.

Így mikor a házhoz érkezünk én kipattanok a kocsiból és már rohanok is, hogy kiadjam gyomrom „tartalmát"- bár nem igen van mit. Jimin közbe gyorsan behozza a cuccokat és már jön is be hozzám, miután becsukja az ajtót. Eközben lábánál tekergő Skayt felemeli és ölembe fekteti fehér kiscicámat, akiért én úgy kapok, mintha csak ő lenne az éltető levegő. Fehér, selymes bundájába fúrom arcomat, míg ő lágy, nyugtató dorombolásba kezd.

Jimin kezem alá nyúlva emel fel, ölébe kapva fog erősen, míg én cicámat el nem eresztem. Csendesen sétál egészen közös szobánkba, magabiztosan tartva karjaiban. Miután óvatosan le tesz a földre én a fürdőbe veszem az irányt, hogy végre fogat moshassak. Az egyik fiókból előkapok egy fogkefét, majd kezdem is sikálni fogamat, míg Jimin folyamatosan mögöttem áll derekamra fektetet kezekkel, minden rezdülésemet figyelő tekintettel.

Miután végre nem olyan szagú a leheletem, mint egy bűzös szeméttelep, lassan közös ágyunkhoz baktatok és miután egy bokszerig levetkőzök, már bújok is be ágyunkba. A fáradtság szinte kupán vág, így már csak annyira emlékszem, hogy Jimin Skayt felemelve teszi fejemhez, aki dorombolva bújuk hozzám, majd Jimin hajamat kezdi lágyan simogatni, ahogy mellém ül, míg el nem alszom.

Jimin

Le se lehet tagadni, mennyire ki vagyok akadva. Még Jungkook pesztrálja a lelkét, amikor nem is ő tehet a helyzetről. Csak romlik az állapota, amiről én is tehetek, mert nem bírtam visszafogni magam, és hozzáértem. Ezért kerültem a testi kontaktust egy hétig? A semmiért?

Amint egyenletlen szuszogása pillanatok alatt egyenletessé válik, már ugrok is fel mellőle, hogy telefonomat előkapva tárcsázzam Hoseok számát. Nem, nem őt akarom leugatni, de most még nem tudnék üvöltés nélkül beszélni Yoongival.

- Szia, haver! Ilyen későn...?

- Hoseok. Beszélnem kell veled és Yoongival. A múltkori bárban fél nyolc körül? – pillantok ma először az órára, hogy kiszámoljam, kb mikor érek oda.

- Mázlid, hogy most is épp vele vagyok. Ott találkozunk. Remélem, nincs baj, komolynak tű... - kinyomva a telefont szaladok a fürdőbe, hogy kicsit rendbe szedhessem magam. Beszarás, a párja most jött meg egy egyhetes nyaralásról, ahova egy másik pasival ment, és semmi reakció. Sőt, közben meg ő is egy másik sráccal van, amit nem tudok lenyelni. Tényleg ennyire hűtlen? Ennyire?

Míg Jungkook aranyosan szuszogva – egy szál alsóban!!!! – pihen, addig én csendben kiosonok az autómhoz. Még jó, hogy előtte bepakoltam a házba. Már akkor tudtam, hogy mit fogok ma tenni. Beindítva a motort hajtok le az úttestre, majd szélsebesen a bár felé veszem az irányt. Ők valószínűleg korábban megérkeznek, remélem, isznak is egy sort, és kiélvezik a mai utolsó boldog perceiket.

Észre sem veszem, hogy eltelik az idő, de már a bár ajtaján lépek be, megpillantva a zöldes, gusztustalan tincseket, amiket jelen pillanatban kitépnék a fejbőréből és meg is etetném vele, mintha csak salátával tömném a gusztustalan gyomrát. Már épp meg is indulok felé, amikor meglátom, hogy rohadtul nem csak Hoseok van ott vele, hanem Taehyung is. Na jó, őt meg ki a fene hívta? Yoongi beijedt és hívott még cimborákat a rosszabbik esetekre? Bár őszintén, az ő érdekében... jól tette.

Hat fájdalmasan nagy lépés után, miközben végig a hülye fejét pesztrálom hátulról, megállok mögötte. Még épp meghallom Hobi és Tae kedves, köszönő hangját, amikre nemigen tudok most koncentrálni, mert ennek a fazonnak mindenétől a hányinger kerülget. Nem köszönök vissza, csak türelmesen, gyilkos és dühös tekintettel végigvárom, amíg szépen lassan szembe fordul velem. Semmitmondó arccal mered vissza rám, látom rajta, hogy picit részeg, de ez nem tántorít el a célomtól. Lassan nyitná a száját, hogy mondjon valamit, de nem várom meg. Hatalmas lendülettel összeszorított öklömet a képébe vágom, a lehető legtöbb erőmet beleadva az ütésbe, hogy lehetőleg bele is dögöljön, de sajnos nincs akkora szerencsém. Két méterrel hátra esik, nagyot koppan a földön, de egy nyikkanás nélkül és padlót, mintha csak tudná, hogy megérdemli. A két srác megdöbbenve és sokkolva pillant rám, majd Yoongira, akit pillanatnyi habozás után felsegítenek. Alig áll a lábán a szerencsétlen, de nem érdekel.

- Ez meg mi volt? Jimin! – emeli meg hangját Hoseok, de nem tud meghatni. – A pasid miatt csinálod? Yoonginak ehhez semmi kö-

- Mi? Milyen pasi, Jimin? – vágja félbe Tae, mire értetlenül ráemelem a tekintetem. Ő mit is keres itt, de tényleg?

Mielőtt bármit is tehetnék, Suga teljes erőből rám veti magát, ami miatt el is terülünk a padlón. Kicsit vérzik a szája, de komolyabb baja nincs, ami még jobban dühít, és csak még több sebet akarok ejteni a csini kis pofiján. Ott ütjük a másikat, ahol csak érjük, míg a két szemtanú – elég üres a kocsma – szét nem szed minket, kiabálva. Engem Hoseok fog le, Tae meg Yoongit, bár ő már alig áll a lábán. Biztos örül, hogy szétválasztottak minket, mert tuti én nyertem volna a bunyónkat.

- Te meg mi a lószart csinálsz? – üvölt fülembe régi barátom, majd erőszakosan ellök magától, mikor megérzi, hogy nem fogok újra támadni.

- Csak megadom ennek a szemét állatnak, ami jár neki. Mit hittél, teazsúrozni hívtalak ide titeket? Amúgy, Tae minek van itt egyáltalán? – emelem meg hangom, mindhármójukon végigfuttatva a tekintetem, míg ők engem vizslatnak. Hoseok legszívesebben kinyírna, Tae aggódik, de Yoongi tekintete a legvészjóslóbb. Pedig tudhatná, hogy nekem van igazam.

- Engem, kössz a kérdést, Hope barátunk hívott, mert mondta, hogy idejössz, idióta! – löki el magától Sugát. Szinte nekiesik Hoseoknak, aki csak aggódva elkapja, majd vizsgálgatni kezdi vérző arcát. – Mi volt ez az egész?

- Annyi, hogy ez a barom ahelyett, hogy szakítana Jungkookkal, jól meg is dugja! Már rég mindenki boldog lenne, ha Yoongi nem lenne egy ekkora seggfej állat! – üvöltöm az utolsó szavakat az említett arcára, aki pár pillanatra lehunyja a szemét, és mélyen felsóhajt.

- Mi? Te lefeküdtél vele? De hát... - értetlenkedik Hopi. Ó, basszus, el is felejtettem, hogy ő is áldozata lehet a dolognak. – Te komolyan ezt tetted, annak ellenére, hogy járunk? Lefekszel az exeddel, akivel amúgy még mindig jársz? Minek nézel te engem? – üvölti le Yoongit, és el is ereszti. Könnyes szemekkel a kijárat felé veszi az irányt, én pedig készségesen el is állok az útjából, hogy szipogva robogjon ki az ajtón, amin pár perce beléptem. Basszus, ezt elcsesztem. Őt nem kellett volna hívni. Bár jobb is, hogy tudja, miféle emberbe szeretett bele.

- Hope, várj már! – indul utána a zöld manó, de még elkapom a mellkasánál, és megállítom menet közben.

- Jungkook egész nap hányt a gyomorgörcs miatt, amit okozol neki a tetteiddel. Egy idegroncs miattad. Ha holnap nem kérsz tőle bocsánatot, kurvára nem lehet majd visszacsinálni az arcocskádat. – sziszegem fogaim között, majd elengedem, hogy síri csöndben elslisszoljon mellettem, mielőtt meggondolom magam, és letépem a farkát.

- Ki az a Jungkook? – juttatja eszembe Tae saját jelenlétét. Róla szinte meg is feledkeztem. Mit mondhatnék neki?

- Vele lakom most. A szüleink érdekházasságot rendeznek kettőnk között. – bár tudom, ez nem elég magyarázat, de csak így nem tálalhatom egy ilyen eset után a volt legjobb szeretőmmel, hogy mi a helyzet. És amúgy is megígértem neki, hogy elmondom. – Ezért kellett visszajönnöm Amerikából.

Tae ledöbbenten néz rám, és hiába tátog, egy szó sem jön ki a torkán. Kicsit meglep a reakciója, de végül is, szeretők voltunk. Azaz, még vagyunk. De azt hiszem, még én sem állok készen, hogy végleg elváljak Taetól. Szerető, de a legjobb barátom is.

Végül sarkon fordulva hagyok ott mindent és mindenkit, majd visszaszállva az autómba, hazamegyek. Ennyi bőven elég volt mára. Már csak azt kéne kitalálni, mit mondjak Sütinek, miért ilyen sebes az arcom? Így is teljesen kivan, én meg csak rontok az állapotán azzal, hogy szétverem a „párját". Nálam jobb nincs is, szép volt, Jimin. Ezt nem gondoltam át.

Jungkook

Halk léptek neszére nyitom ki fáradt pilláimat. Mélyet szusszantva fordulok meg és még a sötétben is jól kitudom venni Jimin alakját, aki az ágyra ülve simít kócos hajamba.

– Hol voltál? – hangom a fáradtságtól rekedt és halk, mégis minden egyes szavamat megérti. Simogató keze arcomra tér át, hüvelykujjával folytatva tevékenységét.

– Volt egy kis dolgom az egyik barátommal. – suttogja, míg felállva mellőlem levetkőzik és be is mászik mellém, hogy utána derekamat átkarolva húzzon magához és homlokomra hintsen egy lágy, szeretetteljes csókot.

Szemeimet automatikusan hunyom le és szívom be édes illatát. Igazság az, hogy már el is felejtettem, amit mondott, hisz a szemeimet is alig bírom nyitva tartani. Azt viszont tudom, hogy nagyon nagy szükségem van rá, hiába nem érdemlem meg. Mellette megnyugszom... a karjaiban biztonságban érzem magam. Olyan, mintha minden gond eltűnne, mindentől megóvna.

Reggel fáradtan kelek ki az ágyból óvatosan, nehogy felébresszem Jimint, aki idő közben hasra feküdve alussza az igazak álmát. Halk szuszogása mosolygásra késztet, mindazok ellenére, milyen szemétnek érzem magam. Tudom, hogy szakítanom kéne Sugával, de nem vinne rá a lélek. Túlságosan is szeretem. Pedig mindannyiunknak könnyebb lenne –főleg az én lelkiismeretemnek

Magatehetetlenül túrok kissé zsíros hajamba, kieresztve megfáradt levegőmet.

Ah, hogy nézhetek ki? A tegnapi napnak köszönhetően biztos úgy, mintha mosómedvék fészkelnének a hajamban, és egy ló jól pofán rúgott volna.

Nyöszörögve vánszorgok ki fürdőnkbe, hogy megszabadulva koszos alsómtól, megengedjem a vizet a kádba. Miután beállítom a kellő hőmérsékletet és a dugóval el is zárom a víz útját, megfordulva tengelyem körül, indulok meg a kagyló felé, hogy fogat mossak, majd elintézzem folyóügyeimet. Bele mászva a jó meleg vízbe rögtön az az este jut eszembe. Jimin, ahogy hátulról ölelt, ahogy a hátamat mosta és én, ahogy... a kezeit irányítottam.

Fejemet rázva pirulok el azonnal. Ah, istenem mit tettem! Olyan kis ribanc voltam, ahj... pedig én nem vagyok ilyen, ha józan vagyok, akkor csak egy cuki kis uke, akit imádnak dugni, mert olyan, mint egy kiscica, de ha alkoholt iszom, átváltozom egy kiéhezet hímringyóvá, ez szégyen.

Hogy elkergessem eme rossz gondolataimat, elfekszem a kádban, majd a víz alá merülök, hogy végre rendesen megmosakodhassak.

Hajamat törölgetve, egy szál törölközővel a derekamon slattyogok ki a fürdőből, lehetőleg minél halkabban, hogy Jimint ne ébresszem fel. Átmegyek a gardróbba, és magamra kapom bokszerem, egy fehér laza pólóval és szaggatott farmerrel. Zoknimat is magamra erőszakolom, majd amilyen gyorsan és halkan csak tudok, kimegyek szobánkból, nyomomban Skayal, aki gondol egyet és megfordulva indul Jimin felé. A vér is meghűl ereimben, ahogy látom, macskám dorombolva ugrik fel az ágyra és Jimin hátára mászik, így kezdve eget rengető nyávogásba. Ledermedek.

Úr isten, Jimin élve megnyúzza ezt a macskát, ha felkel rá! Nem is gondolkodva rohanok oda, majd kapom fel a macskát, lehetőleg úgy, hogy Jimint ne keltse fel. Ezzel a lendülettel indulok is meg az ajtóhoz, amit miután sikeresen be is csukok, még mindig nyávogó macskámat magam felé fordítva emelem fejemmel egy magságba, hogy így intézzem hozzá szavaimat, míg ő persze boldogan dorombol.

– Mi ütött beléd Skay? Elment az eszed? Klimaxolsz, vagy mi? – suttogom megrovóan, míg ő jobb mancsát orromra helyezve figyeli szemeimet. – Örülj, hogy Jimin nem ébredt fel, különben már párnahuzat lennél. – motyogom, mire ő csak boldogan nyávog egyet. Ez a macska nem érzi a halálfélelmet... Aggódnom kéne?

Lemondó sóhajjal puszilom meg kobakját, elindulva lefelé, hogy megetettessem és friss vizet is adjak neki. Lee komornyik kitűnő munkát végzett vele, ráadásul be is vásároltatott nekünk, ahogy látom, mivel csak holnap jönne friss étel. Hiszen kétnaponta kapjuk, de pont páratlan napra értünk haza.

Skay elégedett nyammogását hallgatva kezdek valami reggelit összedobni nekem és Jiminnek is. Hiába nem kívánom, tudom, muszáj ennem, hisz tegnap túl sokat hánytam. Muszáj pótolnom az energiát. Éppen a kenyeret vajazom, mikor meghallom Jimin fáradt, monoton lépéseit. Nem tudom, miért, de akaratlanul is elmosolyodom. Olyanok vagyunk, mint két házas, és ez megmelengeti a szívemet.

Felé is fordulok, mikor a konyhához ér, ám a látvány, ami fogad, ledöbbent. Tele van zöldeskékes, lila foltokkal. Szeme alatt hatalmas monokli, ami arra enged következtetni, hogy nem az egyik haverjával „beszélgetett".

Értetlenül húzza fel fél szemöldökét, tekintettem látva, ám hamar leesik neki, miért is nézek rá úgy, ahogy. Fájdalmasan szisszent fel cselekedetétől, míg én a pultra helyezem a kést és a félig megkent kenyeret. Azonnal hozzá lépek, tenyereim közé fogva arcát, aggódó szemekkel nézve övéibe.

– Mi történt? – kérdem halkan, félre fordítva fejét, mire fájdalmas fintorra húzza ajkait. – Bocsánat. – simítom meg lágyan a szeme alatti foltot. – Ki tette ezt veled?– dühödök be egy pillanat alatt.

Jimin kezeimre vezeti sajátját, majd ujjaival enyémet kezdi simogatni.

– Ne aggódj Süti, neki most jobban fáj, mint nekem. – emeli ajka elé jobb kézfejemet, egy lágy csókot hintve rá.

– Szerinted, ez megnyugtat? – aggodalmaskodok tovább, mire ő csak halkan felkuncog. – Ah, lehetetlen vagy. – pampogok. – Ülj le a kanapéra, lekezelem. – utasítom, azzal már megyek is, hogy előhalásszam az elsősegély dobozt.

Jimin

Akkora egy idióta vagyok. Még este le kellett volna jegelnem, vagy legalább hideg vízzel borogatnom, hogy ne nézzek ki ilyen szörnyen. De legalább a tükörben megnézhettem volna reggel. Most Kook biztos valami szörnyű embernek gondol megint, mert csak úgy elmegyek verekedni az éjszaka közepén. Nagyszerű. De mégis, megdobogtatja a szívem, hogy ennyire aggódik értem. Hát persze, fog is, amíg meg nem tudja, hogy konkrétan Yoongit vertem laposra.

Szófogadóan foglalok helyet a kanapén, várva, hogy előkotorja a dobozt. Szerintem ő sem nagyon tudja, hol van, elvégre nem mi rendezkedtünk be. Nem baj az, örülök, hogy megkíméltek a hercehurcától, de azért mégis, otthonosabbnak érezném, ha részt vehettem volna a berendezésében.

Mélázásomból egy idegesítően nyávogó macska zökkent ki, aki lábaimnál tekeregve, meglehetősen hamisan próbál nekem hízelegni, ami alapvetően is furcsa számomra, így legszívesebben kicsuknám a házból. Csak azért van itt ez a mindent összeszőröző, bolhaszedő dög, mert Jungkook él-hal érte. Szerintem Kook örülhet annak, hogy még él ez a szőrtermő.

Miután lábbal picit arrébb lököm, reménykedek abban, hogy érti a célzást és elhúz a fenébe, de le se szarva a gesztusomat dörgöli továbbra is bokámnak a tetveit. Örülök, hogy hosszú gatyát kaptam magamra felkelés után, mert idegileg kicsinál így is a viselkedése. Ismét megkísérlem elüldözését valamivel nagyobb lendítéssel, de természetesen nem akarom bántani, csak a tudtára adni, hogy hozzám nem érhet, nem vagyok a kis gazdija. Sajnos, ez a próbálkozás jobban kudarcba fulladt, mint az előző, mert fogja magát és felugrik mellém az ülőalkalmatosságra. Már odáig vetemednék, hogy kézzel lelököm, és már emelem is az említett testrészt, de a dög ezt jól kihasználva bújik nekem szinte azonnal, elkerülve a fenyegető veszélyt. Mintha nem fogná fel, hogy el akarom küldeni. Kook eleve hülyének nevelte vagy magától ilyen agyrogyott?

Idegességemben már majdnem elhajítom a szoba másik végébe, de mikor megragadom a tarkójánál, Süti boldogan sétál be, és ránk mosolyog.

- Látom, megkedveltétek egymást! Ő biztosan kedvel, ma reggel ott nyávogott neked, mintha vágyna a törődésedre! – vigyorog eszelősen, míg én az ijedtségtől gyorsan verő szívvel, az utolsó pillanatban a macska ellen irányuló ellenséges mozdulatomat gyengéd simogatássá próbálom varázsolni. Hátha elhitetem itt bárkivel is, hogy nem utálom ezt az állatot. Szerencsére, Kook nem úgy néz ki, hogy ezt észrevette volna, de a dög hülye pofával mered rám. Na jó, lebuktam. A macska előtt legalábbis.

- Persze, aranyos... állat, vagy mi. – a szőrcsomó pillanatok alatt átvándorolna Süti ölébe, aki időközben helyet foglalt mellettem, de egy határozott mozdulattal ellöki a dög arcát magától, aki sértődötten leugrik a kanapéról és eltűnik a lépcső tetején.

- Na, gombold ki az inged, addig bekenem az arcod ezzel, jó? – simít végig gyengéden arcomon, amit nagyon is élveznék, ha nem fájna az egész képem. Képzelem, hogy nézhetek ki.

Letekeri a hengeres kenőcs tetejét, majd gyengéden kezdi masszírozni a bőrömbe, közben próbálva irányítani, merre forduljak. Néha ciccent, hogy nem tudja rendesen bekenni, mert nem jól fordulok, de csak szemöldök ráncolva tűröm, hogy rángasson. Egy idő után megunom, majd határozottan megragadva karját rántom ölembe, de nem mintha ellenkezne. Meglepődött tekintettel mered rám, de másodpercekkel később túltesz a dolgon, és vörös arccal keni tovább az arcom. Lefogadom, azon rágódik, mit reagáljon. El akar-e lökni magától, vagy hagyja magát?

Úgy érzem, nem igazságos, hogy így törődik velem, miközben ezeket a sérüléseket az állítólagos pasija okozta, és ha ezt Süti megtudja, biztosan kicsinál ő is. Bár nála azért vagyok annyival erősebb, hogy leállítsam, de nem akarom bántani.

Hosszas mérlegelés, és egy újabb gyógyszernek álcázott spré után úgy döntök, elmondom neki, honnan vannak a foltok, valamint a nyakamon ez a nevetséges karmolás. Yoongi egyáltalán nem vág körmöt? Ah, nem ez a lényeg. Mégis, hogy tálaljam neki?

Jungkook végül, nagy sóhaj után fogná megint a kenőcsöt, hogy lekezelje a mellkasomat is, de ahogy széjjelebb húzza rajtam az anyagot, megáll a mozdulatban és csak bámulja a felsőtestem. Perverzen elvigyorodok, míg ő elmosolyodva simít végig a karmolás mellett, nehogy fájdalmat okozzon nekem, miközben letaperol. Eközben én derekára simítom kezeimet ezzel ösztönözve őt, de szinte észre sem veszi. Végül találkozik a tekintetünk. A szemei ragyognak, egyszerre csillognak aggódástól, törődéstől és szeretettől. Nem ismer olyan régóta, én sem őt, de olyan meghitt ez a pillanat, mint minden perc, amit vele töltök, hogy legszívesebben átölelném és csókolnám az örökkévalóságig. Csak nézünk egymás szemébe, szótlanul, de nekem ennyitől is bűntudatom lesz. Nincs jogom így érni hozzá, amikor azt tettem a barátjával.

- Jungkook, én... - nem tudom befejezni a mondatot, ugyanis apukám ezt a pillanatot választja arra, hogy kopogás vagy bármiféle jelzés nélkül nyissa ránk az ajtót anyámmal, és Kook szüleivel nyomában.

- Sziasztok, gyerekek!