Jungkook

Remegve dőlök neki az ajtónak, hátamat nekitámasztva csúszok le a földre. Egész testem remeg a visszafojtott sírástól, aminek most utat is engedek. Hangosan zokogok fel, fejemet hátra lendítve, így halkan koppan a kemény falapnak, de nem tud érdekelni. Kevésbé fáj annál, mint a tudat, hogy Jimin...

Jimin meg akart erőszakolni, és mikor meglátta Suga által rajtam hagyott jelét képes volt fojtogatni. A gondolatra hangosan felszipogok, nem törődve arcomat áztató könnyeimmel kapok nyakamhoz. Fáj... nem is kicsit. Nagyon erősen szorította és biztos vagyok benne ez meg fog látszódni.

Értem én, hogy be van rúgva, de ez akkor sem jogosítja fel arra, hogy bármit tehessen velem. Nincs joga! A vőlegénye vagyok, nem a kurvája, az isten szerelmére. Mindezen kívül, megbeszéltük, hogy én Sugával maradok, erre még ő van felháborodva. Azt hiszi, nem tudom, hova megy mikor nincs itthon?! Kocsikázni, mi? Tisztában vagyok vele, hogy a szeretőihez megy. Szólok érte? Nem! Erre ő úgy tekint rám, mintha a tulajdona lennék...

Igaz, én is tehetek erről az egészről, hisz bátorítottam párszor, a múlt este...

Fejemet tenyerembe ejtem, belegondolva miket tettem és, ha így nézzük, sajnos nagy hülyeséget csináltam. Amúgy is, én Suga párja vagyok, eddig egyszer se csaltam meg és most, hogy itt ez a srác - akit kemény három napja ismerek-, teljesen elveszi a józan eszem. Szégyen! Mégis fáj, hisz tudtam, hogy ilyen még is megpróbáltam vele rendes lenni és úgy tűnt egész jól ki is jövünk... kezdtem megkedvelni, bízni benne, végül is van egy kedves oldala, ami megmelengeti a szívem, a szívem, ami most vérzik. Most nem érzek mást, mint csalódást, dühöt, szomorúságot és félelmet. Félek tőle, rettegek a holnaptól, hogy újra látnom kell őt, hogy a szemébe kell néznem, beszélnem kell vele. A tudat, hogy százszor erősebb nálam, megrémiszt.

Könnyeimet törölgetve állok fel a parkettáról, ágyam felé véve az irányt. Nem akarok gondolkodni, nem akarok semmi mást csak aludni és felejteni. A plüsst, ami a földre ejtettem ijedségemben a falhoz vágva dobom a legtávolabb. Nem akarom látni. Bebújva takaróm alá, szinte azonnal lehunyom szemeimet.

Éjszaka rengeteget forgolódok nehezen aludva, így már hatkor felkelek az ágyból, hogy menekülhessek, a rémképek elől. Mivel még fáradt vagyok, így a fürdő felé veszem az irányt. Nem is nézek a tükörbe, a hideg vizet megnyitva már hajolok is le, hogy megmossam a jéghideg vízzel az arcomat ezzel is felébresztve magam. A törölközőbe megtörlöm arcom, felnézek a tükörbe és ledöbbenek a velem szemben álló, szintén döbbent fiú láttán.

Arca holtsápadt, szemei fel vannak dagadva a sírástól és vörösek a fáradtságtól, szája kissé sebes – amit valószínű Jiminek köszönhet-, selymes, ébenfekete tincsei szétziláltak, így lógnak szemeibe... Ez nem lehetek én igaz?

Kilépve szobámból, felöltözve, kissé rendbe szedve magam –igaz, nem sikerült kevésbé szar állapotba hoznom magam-, halkan indulok lefele, nehogy felébresszem Jimint. Jobb, ha minél később látom, jelenleg ő az a személy, akit a hátam közepére se kívánok, és fojtanék meg egy kanál vízben legszívesebben.

Lábamnak dörgölőző kiscicámat karjaimba kapom, hogy puha bundájába fúrt arccal keressek menedéket. Dorombolása kissé megnyugtat, így állunk pár percig, míg fel nem nyávog jelezve, hogy ő bizony éhes... Igen hiába van kora reggel, ha a gazdi fent van, akkor kaját azt adnia kell.

Letéve a földre indulok meg a konyha felé, hogy megetethessem engem követő macskámat és valami reggelit varázsoljak magamnak és Jiminnek is. Igen, neki is, mert hiába, nincs szívem hozzá, hogy éheztessem.

Reggelimet elfogyasztom, míg a kávémat felteszem főni. Bögrémet ízesítem, mikor meghallom az emeleti ajtó nyitódását és én lefagyok.

Jimin fáradtan sétál le a lépcsőn, hajába túrva. Mit ne mondjak; ő se néz ki szebben, mint én.

Sötét íriszei megállapodnak rajtam, mire hatalmasat kell nyelnem, ahogy szívem is felgyorsul. Igyekszem leplezni ijedségemet, bár szemeiben jól látszik nem sikerült.

– Süti, én nagyon sajn-. kezd bele mentegetőzésébe, felém indulva, mire automatikusan hátrább lépek, félelmemben még a kezem is megremeg. Azonnal megáll szomorú és bocsánat kérő szemekkel nézve rám.

– A reggelid az asztalon a kávéddal együtt. – kapom fel bögrémet, majd gyilkos tekintettel nézek rá, így próbálva palástolni félelmemet is azon kívül, hogy tényleg mérhetetlenül dühös vagyok. – Gyógyszert is oda raktam, a fejfájás ellen. – tekintem befejezettnek „beszélgetésünket", így el is indulok a nappaliba, hogy minél távolabb lehessek Jimintől. – Ó... - fordulok meg egy pillanatra. – Kérlek, ne gyere a közelembe. – próbálom előtörő könnyeimet visszatartani, hisz ahogy megláttam az egész este újra játszódik bennem.

Jimin

Szomorúan figyelem, ahogy remegve távozik a szobából. Nem kéne hagynom, szeretném megmagyarázni, de én is érzem, amit ő. Erre nincs kifogás. Hát, én nem vagyok normális...

Kedvetlenül ülök le az asztalhoz, ahol a friss reggelim, kávém és gyógyszerem vár. Mi tagadás, tényleg jól esne egy kis Aspirin, de még sincs akaraterőm bevenni. Úgy érzem, büntetnem kell magam a tegnapi miatt. Viszont, amint tekintetem a gondosan elkészített, illatos ételre téved, egy kellemes melegség önti el bensőmet. Neki is kezdek elfogyasztásának, miközben mélyen gondolataimba merülök. Kook nem fog egyhamar magától megnyugodni, szóval ki kéne találnom neki valami békülős ajándékot. De ezek után, hogy érhetném el, hogy bízzon bennem? A francba, soha többé nem iszok alkoholt. Legalább is, nem ennyit. Fene, mentem volna Taehyunghoz.

Várjunk... az hogy lehet, hogy nem kívántam a szeretőmet, Jungkookot mégis simán megerőszakoltam volna? Mert, hogy így történt. Szar érzés, tényleg, de képes lettem volna erőszakkal magamévá tenni. Ilyet még senkivel sem tettem. Mi történik velem?

A reggeli elfogyasztása után kérését teljesítve, nagy ívben elkerülve Jungkookot lépek ki az udvarra. Mélyet szívok a friss levegőbe, ami jól esik, tekintve, hogy még józanodok. Pár fontosabb részletre emlékszem, de sok dolog még csak most dereng fel az estével kapcsolatban. Főleg, az esti gondolataim. Hogy mindent elmondok Kooknak Sugáról. Ezt kéne tennem, de több oka is van, hogy hülyeség lenne megpróbálni. Süti tuti nem hinne nekem, valamint ezt tényleg annak a szarrágónak kellene elsimítania. Aha, kellene. De ahelyett, hogy véget venne ennek a lehetetlen kapcsolatnak, ő még meg is dugja Kookot az én... na jó, a mi házunkban. Ezek egyáltalán nincsenek rám tekintettel? Jó, este én sem voltam, de azért mégis. Nem várhatják el, hogy tekintettel legyek az érzéseikre, ha ők sincsenek az enyémekre.

Zsebemből előkapom telefonom – mivel már felöltöztem, fehér ingben és fekete csőfarmerben állapodtam meg –, majd megnyitom „Rohadt fehérrépa" adatlapját a névjegyzékemben. De teljesen feleslegesen, 3 tárcsázás után sem veszi fel. Azért dobtam egy SMS-t, hogy kinyírom.

Miután visszaléptem a névjegyzékbe, meglátom Süti nevét a többi közt. Egy kis időre, úgy ahogy, de sikerült elfelejtenem a történteket. Most viszont újra összeszorul a mellkasom. Hirtelen ötlettől vezérelve, neki is küldök egy SMS-t, szavak nélkül. Csak két kis emoji-t tettem bele. Nincsenek szavak a tettemre.

Süti:

Jimin -

Sajnálom, Süti.

Jungkook

Döbbenten figyelem telefonomat, tágra nyílt szemekkel, miután előkapom farzsebemből. Komolyan azt hiszi, hogy ennyivel le van rendezve? Két kis emoji-val?

A düh másodpercek alatt járja át egész testem, felpattanok a kényelmes kanapéról, szinte fújtatva indulok a kert irányába, ahol Jimin tartózkodik. Persze a tisztes távolságot megtartva megállok és villámokat szóró szemekkel nézek az övébe, amik szomorúságot és sajnálatot tükröznek.

– Te komolyan azt hiszed, két kis ikontól megbocsájtok? – kelek ki magamból hangomat is felemelve. Jimin meglepetten pislog párat, de nem szólal meg, hagyja, hogy kitomboljam magam. – Hihetetlen vagy! Miért nem vagy képes elém állni és bocsánatot kérni, mint egy rendes felnőtt férfi. – kiabálok szinte már teljesen kikelve magamból. Jimin szeme tikkel egyet, homlokát is összevonva néz rám.

– Süti én próbáltam, de elküldtél és azt mondtad ne menjek a közeledbe. – néz szemeimbe őszinte megbánással.

– Nem érdekel, akkor nem kellett volna rám hallgatnod, hanem a sarkadra állnod és bocsánatot kérni azért, amit tettél! Ne akkor legyél férfi, mikor a gyengébbiket akarod megfektetni vagy mikor inni kell! – dühöngök folyamatosan.

– Az isten szerelmére Kook! Én nem is akartam ezt az egészet! Nem akarlak elvenni, mindig mindenki megmondja, mit tegyek és... - kel ki most már ő is magából. Nem tudom miért, de kijelentésére rossz érzésem támad és fáj, hogy így közli velem a tényeket. Tényleg csak meg akarna fektetni? Semmi több, csak egy játék lennék számárra? – Ráadásul a közös házunkban csalsz meg. – na, itt telik be nálam a pohár és nem törődve a félelmemmel, ami szívemet marja, lépek közelebb hozzá, két kezemet mellére fektetem és erősen meglököm, amitől párat hátra kell lépnie, döbbent arccal, a dühtől szikrázó szemekkel néz rám.

– Megcsalni? Én téged? Tudod elég hülye vagy, ha azt hiszed én megcsallak téged! Egy ilyen fiúval soha nem jönnék össze, mint te. Csak egy lennék a sok közül nem igaz? Kocsikázni mi? – horkanok fel, a nemrég történő eltűnésére utalva. – Ne hidd, hogy nem tudom, hova mentél. Biztos az egyik szeretődhöz. – kezd könnybe lábadni a szemem. – És mi a faszért sajnáltatod magad? Engem is belekényszerítettek ebbe, ráadásul még első este bűntudatott is keltettél bennem azzal, hogy állítólag tévesen vontam le róla következtetést. Csak hogy tud, olyan vagy, mint amilyennek gondoltalak, sőt rosszabb. Képes lettél volna megerőszakolni. – kiabálom, ahogy újra könnyek marják az arcom. – És... - szipogok fel, míg Jimin elkerekedett szemekkel néz rám. – Fojtogattál. Én meg még bíztam benned. – a könnyektől már semmit nem látok csak egy elmosódó alakot, aki egyre közelebb jön.

– Süti. – suttogja, hallom hangján, hogy ő is sírás határán van. Megérzem meleg tenyerét, ahogy derekamra fog, majd másik kezével hajamba túrva von közelebb magához. El akarom lökni, de szorosa tart, így hangosan felzokogva bújok nyakába, míg ő lágyan masszírozza fejbőrömet. – Sajnálom, annyira sajnálom. – puszil hajamba, szorosan tartva hisz még mindig menekülnék. – Tudom, hogy nincs mentség arra, amit tettem veled, az alkoholra se foghatom és sajnálom, igazad van, téged is belekényszerítettek ebbe a helyzetbe. – suttogja, míg én vállába hajtom fejemet megadva magam. – De mikor megláttam a nyakad én... a gondolatra, hogy az a zöldség mit tett veled. Elvesztettem az eszem és... Ráadásul eljátszottam a bizalmadat. Én gyerekesen viselkedtem. – szorít jobban magához, míg vállam újra megremeg. – Kérlek, bocsáss meg nekem.

Nem akarom, hogy öleljen, mégis megnyugtat férfias illata és kissé sajnálom hisz elég csúnya dolgokat vágtam a fejéhez, annak ellenére, hogy nagyrészt igaz. De nem tudok megbocsájtani neki, kell egy kis idő.

Jimin

Szorosan tartom karjaim között, miközben érzem, ahogy remeg egész teste. Nem igazán tudom, hogy a sírástól, vagy a félelemtől. Vissza kell szereznem a bizalmát.

- Amúgy, meg kéne beszélnünk egy-két dolgot. – mondom halkan, mire hallom, szipog egy keveset, de nem mozdul. – Én nem feküdtem le senkivel, mióta kiderült, hogy összeházasodunk. Nem mondom, volt már rá pár lehetőségem, de nem tettem. – mondom égbe emelt szemekkel. – Én most nem azt mondom, hogy soha nem kefélhetsz azzal, aki tényleg tetszik. – mormogom összeszorított fogakkal. – De úgy gondolom, azok után, amik köztünk történtek az utóbbi pár napban, mindketten megérdemeljük az őszinteséget. – hunyom le szemeim. Kook lassan abbahagyja a pityergést, és fejét felemelve szemkontaktust teremt velem.

- Oké. – bólint. – De felőlem lefekhetsz te bárkivel, csak engem hagyj ki belőle, légy szíves. – hámozza le róla kezeimet, majd szipogva elindul befele. – Ne érezd megcsalásnak, mi nem járunk, és nem is leszünk együtt soha. Csak papíron. – kiált még vissza, hátra se fordulva. Végül én is inkább a nappalit választom a melegedő udvar helyett.

A nap további részében nemigen szólunk egymáshoz. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy ő elszántan tartja tőlem a távolságot, én pedig ígéretemhez híven próbálom kerülni. Valamint, kitaláltam egy nagyszerű kárpótló ajándékot, aminek remélhetőleg örülni fog. Miután kigondoltam a részleteket, szinte egész álló nap a gépen keresek, hogy megvalósíthassam terveimet. Még telefonálok is párszor, de mivel elég sürgősen el kell intéznem az ügyeket, gyakran kiabálok a vonal túlsó oldalán álló személyekkel. Ilyenkor Kook még távolabb megy tőlem.

- De hát mondom, hogy csak holnap jó! – emelem meg hangom ismét az egyik dolgozóval, aki nem érdemli meg a fizetését. – Azt remélem felfogta, hogy a családom a maguk egyik legbefolyásosabb támogatója!

- Jimin, kérlek, nem tudnád halkabban...? – kiált ki Süti a konyhából.

- De igen, mindjárt! – kiáltok neki is vissza. Ma zeng a ház a kiabálástól. Kook erre csak hümmög egyet, de nem szól semmit. Visszaemelem a kagylót a fülemhez, de már csak az egyenletes sípolást hallom, ami jelzi, az a ribanc letette a telefont. Kezd elegem lenni a lányokból, tényleg. Legalább Jungkook nem nő. Akkor már valamelyikünk öngyilkos lett volna.

- Befejezted? – lép be az ajtón, két bögrével a kezében. Lehuppanok a kanapéra, és homlokomat kezdem masszírozni. Ezt mégsem olyan könnyű ilyen hirtelen elintézni. – Miért kiabálsz egész nap a telefonnal? – kérdi, belekortyolva kakaójába, felém nyújtva a másik bögrét.

- Gyorsan el szerettem volna intézni valamit, de nehezen megy. – fogadom el a kellemesnek ható innivalót, és nagyot kortyolok belőle.

- És mi az? – kérdez rá bizonytalanul.

- Meglepetés. – mosolyodom el féloldalasan, felé fordulva, de a látványtól majdnem visszaköpöm a kakaómat. – Mi ez a bajusz? – kérdem felkuncogva, mutogatva a barna, kakaó okozta foltra az orra alatt.

- Mi? – bukik ki belőle. Nem érti. De annyira aranyos!

- Ez, ember! – nyúlnék fél kézzel arcához, hogy letörölhessem a bajszát, de ijedten elugrik előlem. Megállok mozdulatomban, majd le is ejtem magam mellé a kezem. Ez azért fájt. Ilyen szörnyeteg vagyok a szemében? – A kakaó. A szádon. – dörmögöm előre fordulva, szomorú tekintettel. Halványan látom, ahogy arcához nyúl, majd meg is törli azt. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam.

Jungkook

Kezemmel letörlöm a kakaóm maradékát, ami egy bajuszt rajzolt felsőajkam fölé. Jimin leejtett karral fordul el tőlem, látom, hogy rosszul esett neki tettem, de nem tehetek róla, automatikusan reagáltam így. Kissé sajnálom, de valószínűleg egy darabig tartani fogom tőle a tisztes távolságot, hisz a bizalmamat elvesztette. Mivel feszélyezve érzem magam közelébe, kissé távolabb ülök tőle a puha kanapéra egy mosollyal ajkamon figyelve a hogy kiscicám azonnal ölembe ugrik, dorombolva, majd hanyatt is dobja magát. Megérzem magamon Jimin tekintetét, így felé fordítva fejem nézek sötét íriszeibe felvont szemöldökkel.

– Amúgy, mi a neve a szőrzsáknak? – kérdi tekintetét levezetve ölemben élvezgető fehérségre. Követem tekintetét, selymes bundába futtatva ujjaimat, míg válaszolok neki.

– Skay. Miért? – nézek vissza szemeibe, mire csak vállát rántja.

– Csak kíváncsi voltam. Úgy látom, nagyon szeret téged. – a szeret, szót kissé kiemeli, de nem létesítek neki különösebb figyelmet. Ám, elmosolyodom mondatára.

– Igen, nagyon és én is őt. Mindig mellettem van, ha sírok jön és dorombol. Tudod... - nézzek vissza rá. – Sokan azt mondják, hogy a macska csak szolgaként tekint ránk, ez nem igaz. – fúrom ujjaimat ismét a fehér bundába. – Minden a nevelésétől függ, hogy menyit foglalkozol vele és, hogyan. Lehet mással nem lesz olyan, mint veled, de ha törődsz vele és szereted, azt ő is megérzi és viszonozza is. – halkulok el, kissé kikerekedett szemekkel nézve övéibe, hisz jelenleg úgy érzem, nemcsak a macskáról beszélünk.

Nagyot nyelek, szememet el is kapva a faliórára vezetve azt. Este nyolc óra, nem ártana vacsorázni és személy szerint én mennék is aludni, így felállok a kanapéról, cicámat ezzel a fehér ülőalkalmatosságra száműzve. Bögrémet egyik kezembe téve nyúlok Jimin üres bögréjéért, amit beszélgetésünk közben jóízűen elfogyasztott.

– Mmm, csinálok vacsit és addig intézd el, amit akartál, de próbáld meg ezúttal kedvesen és higgadtan, hidd el, sokat számít. – engedek meg egy kedves mosolyt, majd meg is indulok a konyhába, hogy megetessem Skayt és magunknak is összedobjak valamit.

Vacsora után, ami elég csendesen telt felindulunk a szobák felé, már nyitnám is ajtónkat mikor Jimin lágy hangja üti meg a fülemet.

– Süti, bemehetek a cuccaimért... Tudod, fogkefe, tusfürdő, pizsama meg tiszta ruha. – áll meg mellettem tisztes távolságban. Aprót bólintva jelzem, hogy természetesen a cuccaiért bemehet, így az ajtóban várom, míg összeszedi holmiját, majd egy szó nélkül elhagyja szobánkat.

– Sikerült, amit el akartál intézni? – nézek utána az ajtóból, ahogy ő a középső szobánál megáll felém fordulva egy gyengéd mosollyal. Nem akartam, hogy ilyen kínosan váljunk el egymástól.

– Igen, köszönöm Süti. – biccent egyet, rézvörös hajába futtatva ujjait. – Jó éjt. – köszön el, kissé lesütött szemekkel. Tudom, hogy bántja, amit velem tett és nem kell szó hozzá, hogy tudjam, szemeivel újra bocsánatot kért.

– Neked is. – búcsúzom el becsukva az ajtómat, bár ezúttal, hagyom, hogy Skay bejöjjön.

Kell valaki, akivel együtt tudok aludni.