- Szerelmes vagy Jungkookba? – ijedten rám nézett.

- Ssssssh! – tette számra Jinki mind a két kezét – Nem szabad kimondanod! Tilos!

- Mint Voldemort nevét? – dünnyögtem a kezébe nagyokat pislogva.

- Az ki? – nézett rám értetlenül, majd elvette a kezét a számtól. – Soha. Nem. Tudhatja. Meg. – szótagolta nekem, mint a hülyéknek, ekkor valaki megütögette Jinki vállát. Jinki ijedtében az ölembe ugrott, mint valami scooby doo jelenetben. Jungkook írt valamit a füzetébe, majd felénk mutatta.

- „Mit nem tudhatok meg?" – olvastam fel hangosan.

- Semmi! Semmi! Vagyis... nekem most... - leszállt rólam gyorsan Jinki, tűz vörös fejjel – mennem kell... - és elviharozott. Értetlenül néztük a hűlt helyét mind a ketten. Jungkook leírta a kérdését, hogy „Ennek meg mi a baja?", de én csak megráztam a fejem, hogy fogalmam sincs, ami hazugság volt, mert igen is tudtam mi baja: Egyszerűen csak fülig szerelmes.

**

- Tae! – ütögettem meg a mellettem alvó fiú vállát, aki csak morgott egy pár sort, majd megfordult a másik oldalára, és aludt tovább. – Tae! – próbáltam meg még egyszer felébreszteni, de mint aki nem is itt van, nem reagált rá semmit. Gondolkodóba estem. Hogyan ébresszem fel? Gonosz vigyor terült szét az arcomon, majd felkiáltottam. – Jaj, ne! Hook ne bánts, kérlek! – ekkor, mint akit ágyúból lőttek ki, felugrott az ágyon, a párnája alól kirántva egy bicskát.

- Hol az a szemét? – vicsorgott ijesztően.

- Na végre. – forgattam meg a szemeimet.

- Te szemét, átvertél? – nézett rám mosolyogva, majd rálökött az ágyra, és a csípőmre ült. Belém szorult a levegő is, teljesen vörös arccal néztem a rajtam ülő fiút, aki csak győztesen mosolygott. – Lázas vagy? – döntötte a fejét jobbra, majd a kezét a homlokomra illesztette.

- É-é-én ne-e-em, nem va-vagyok lázas... - vörösödtem el még jobban, mikor közelebb hajolt hozzám. – szá-szállj le rólam kérlek... - könyörögtem neki, és szerencsére teljesítette a kérésemet, a bicskáját visszatette a párnája alá, majd leszállt rólam, és törökülésbe leült mellém. Kifújtam a bent maradt levegőt, majd felé fordultam. – Meg kell tennünk valamit...

- Mire gondolsz a „valami" alatt? - nézett rám nagy, értetlen szemekkel.

- Össze kell boronálnunk Jungkookot és Jinkit.

- Ezt hogy érted?

- Jinkit ma rajtakaptam amint Jungkookot kukkolta a bokor mögül.

- Iiiiigen, és?

- Jinkinek tetszik Jungkook!

- Szerelmes Jungkookba? – lepődött meg Tae. A homlokomra csaptam.

- Sokkal lassabb a felfogásod, mikor álmodból ébresztenek fel.

- Persze, még mindig az álmom varázsa alatt állok.

- Miért mit álmodtál? – kérdeztem rá, lassan a szemeibe nézve.

- Azt, hogy megcsókoltál.

**

- Minsu van egy terved? – ütögettem meg ex-kalózunk vállát, a terv ismertetése után.

- O! Ooo! Én tudok egy ötletet! – lóbálta Kwangmin a kezét az arcom előtt.

- Mondjad!

- Készítsünk egy szerelmi bájitalt, azt megisszák, és egymásba szeretnek... vagy pedig meghalnak, mert valamit elrontunk...

- Ooooké... Más ötlet? – néztem körbe a kis társaságunkon.

- Én! Én tudom! – jelentkezett Youngmin.

- Olyan terv, amiben nincs bájital? – néztem újra körbe. Youngmin letette a kezét.

- Én tudok egy ötletet. – szólalt meg Minsu. – Bezárjuk őket egy szobába, mint amikor állatokat akarnak összepárosítani, és vagy bevallják egymásnak az érzéseiket, vagy halálra erőszakolják egymást. – nézett rám tök természetesen, mint aki tényleg komolyan gondolja ezt az egészet.

- Minsu, a legnagyobb őszinteséggel mondom ezt neked. Te beteg vagy. – néztem rá teljes nyugodtsággal. Ő csak megrántotta a vállát.

- Mi lenne, ha megterítenénk nekik egy romantikus ebédhez? – repült oda Boram hozzánk. – Jungkook imádja a romantikát, sok könyvet hoztam neki a való világból. – ült rá a vállaimra.

- Nem is rossz ötlet... Hiába, te vagy a nő a csapatban. – néztem apró termetére.

- De ha sikerül őket összehozni, és esküszöm, szerelmet vallok Boramnak... - mormogta az orra alatt Minsu.

**

- Hé, hé! Mit csináltok fiúk! – ellenkezett Jinki, mikor leültettük őt egy kétszemélyes asztalhoz a fák között valahol.

- Segítünk össze hozni téged Jungkookal! – ültette le Tae Jinkit.

- Erre semmi szűks-

Ekkor Jungkookot ültette le Minsu a vele szembe lévő székbe, aki értetlenül nézett körül maga mellett. Aztán Youngmin és Kwangmin jött két tányérral a kezében, és lerakták eléjük. Hyuk és Sehun két nagy kancsóban vizet hoztak, és töltöttek Jinkinek, meg Jungkooknak egy-egy pohárba. Ekkor mindannyian elmentünk onnan, csak én és Tae repültünk fel a fára észrevétlenül, hogy tudjuk követni a pillanatok. Teljes kínos csönd ölelte őket körül. Csak a tányér csörgésének hangja rondított bele néha ebbe a nyomasztó csöndbe. Jinki félve megkérdezte, hogy ízlik-e neki az étel, Jungkook pedig zavartan bólintott.

- Komolyan mondom, rosszabb, mint valami halál unalmas melodráma.

- Idő kell nekik... - próbált a védelmükre kelni bűntársam, de csak lelegyintettem. Kezdett egyre nyomasztóbb lenni a csönd, ezért leugrottam a fáról, és mérgesen odakiáltottam Jinkinek.

- Miért nem csinálsz semmit? – értetlenkedtem dühösen – Adott a lehetőség, valld már be mit érzel!

- Ez nem olyan egyszerű! – csapta le az evőeszközeit Jinki. – Tudod, mennyire rettegek a visszautasítástól! – állt fel, majd elém viharzott.

- De ha nem mondod el neki, akkor sosem tudod meg, hogy megtörténne-e! – eközben a háttérben Jungkook lóbálta a rajztömbjét, amire az volt ráírva „srácok, most mi folyik itt?"

- Te még sosem érezted azt, amit én! – kiabált rám Jinki – Amikor melletted van, alig kapsz levegőt, a szíved gyorsabban ver, és libabőrös leszel minden érintésétől! Amikor mással beszél, vagy játszik, féltékeny vagy, mert olyankor nem rád figyel! Igen, szeretem Jungkookot, de ő ezt nem viszonozza! – kelt ki teljesen magából. Ilyen dühösnek még nem láttam soha, mondjuk dühösnek sem. Teljesen meglepődtem rajta. De ami ezután történt, még jobban meglepett.

Jungkook Jinki vállát meg kopogtatta, aki idegesen hátra fordult, majd ijedten kapott a szívéhez. Jungkook elkezdett lapozgatni a rajztömbjében, majd mikor megtalálta, amit keresett, felderült az arca, és Jinki felé mutatta. A rajzon Jinki volt egy szívecskében, és rajta egy szalaggal, amin az ő neve volt rajta. Teljesen lesokkolt mindkettőnket a rajz, csak annyi különbséggel, hogy én hamar feleszméltem, és mosolyogva arrébb álltam, hogy nyugodtabban meg tudják beszélni. Jungkook eltátogott egy „én is szeretlek"-et, majd közelebb lépett a ledöbbent fiúhoz, és lábujjhegyre állva adott egy lágy puszit a szájára. Hát én megzabálom őket!

- Jinki csókold már meg! – hallatszódott az egyik bokorból egyszerre 7 hang is. Jinki felbátorodva rántotta magához Jungkookot, aki elejtette a jegyzet füzetét, de nem foglalkozott fele, hanem Jinki nyaka köré fonta a karját, és egy hosszú csókot adott neki, aki ezt viszonozta.

- Küldetés... - ugrott le Tae is a fáról. – teljesítve! – csapott rá a vállamra. Eközben Hallottam, hogy Minsu morgolódott az orra alatt, hogy „remek, vallhatom be Boramnak az érzéseimet". Mikor Jinki nevetve vált el Jungkooktól, oda akartam szólni nekik, de hírtelen mindannyian megéreztünk egy plusz fő jelenlétét. Lassan fordultunk a személy felé, de mindenkinek elakadt a szava. Egyszerűen hihetetlen volt az amit láttunk. Egyedül Tae tudott megszólalni.

- Csing...?

- Hello Péter... - nézett pirultan a lány, teljes életnagyságban.