... Ez miért nem volt publikálva...?

- Hát te meg ki vagy?
Érdekesen néztem az előttem állóra, aki szintén nem tudott mit kezdeni a jelenlétemmel. A háta mögött megint megmozdult a bokor, és egy kövér férfi gázolt az öreg mellé.
- Na de kapitány, ő egy indián, nem hiszem, hogy érti a nyelvünket! – lihegett a piros kabátos mellett, a kövér fickó.
- Igazából... - szólaltam meg végül én is – Nem vagyok indián... Viszont elvesztem... Tudnának nekem segíteni? – néztem a magas, piros kabátos fickóra, úgy, mintha a megmentőm lenne.
Egy pillanatra elgondolkodott valamin, majd széles vigyorral az arcán bólintott egyet.
- Persze! Gyere velünk! – mutatott maga elé, hogy induljak el, amikor hirtelen egy kiáltást hallottam.
- Hongbin! Ne menj vele! – üvöltötte egy hang valahonnan, majd a bokor megint szétválasztódott, és egy Tae ugrott mellém. Komolyan mondom, szegény bokor már agyon van taposva. Boram is ott repült a háta mögött. Taehyung megfogta a kezemet, és maga után rángatott.
- MIRE VÁR MÉG MR. SMEE, KAPJUK EL PÉTERT ÉS AZT A FIÚT, MIELŐTT MEGLÓGNAK! – üvöltött fel hangosan.
Rohantunk, mint az őrültek, az a két fickó meg utánunk, miközben üvöltöttek, hogy álljunk meg. De mit akarnak ők Tae-től? Talán ő lenne az a Hook, akit mama könyvében olvastam? Valószínű... A hosszú haj stimmel, a kabát stimmel, és a kalap is. Igen, biztos, hogy ő az. Amikor legközelebb hátra néztem, már nem futott utánunk senki, így végre megállhattam pihenni, mert már szúrt az oldalam. Viszont azt elfelejtettem, hogy Tae fogta a csuklómat, így amikor én megálltam, ő visszaesett, ezzel engem is lerántva a földre. A fejemet az ölében pihentettem, és megmondtam neki, hogy innen egy ideig meg nem mozdulok. Nem szólt semmit, csak a tollfejdíszem alá nyúlt, és beletúrt a hajamba. Boram a mellkasomra feküdt, éreztem minden lélegzet vételét. Mikor kipihentük magunkat, körbe néztünk, hogy hol lehetünk igazából. Valami szavannán lehettünk.

- Hol vagyunk? – kérdeztem meg a tündér lányt, hátha ő többet tud, mint én, de ő csak rázta a fejét.
- Induljunk meg valamerre... - állt fel a földről Tae. Én is követtem a mozdulatban, de csak értetlenül néztem rá.
- Akkor még jobban elveszünk.
- De még mindig jobb ötlet, mintha csak ülnénk itt. – Emelkedett meg a levegőben, majd ráült egy sziklára, ami a háta mögött volt, és onnan nézett ránk.
- Taehyung, szerintem az nem... - mondta volna Boram, mikor a szikla megmordult.
- Ugye ez nem az, amire gondolok...? – nézett Boramra Tae ijedten. Ekkor gyorsan leugrott róla. Az orrszarvú lassan megfordult, hogy szembe nézhessen velünk.
- Uram atyám, nem kicsi a szarva! – néztem rá félve. Azt már meg sem említettem, hogy rohadt élesnek is látszik. Meghalunk. Rosszat sejtve kiáltottam fel. – Rohanjunk!
Ennyi kellett ahhoz, hogy meginduljunk. Mint a szél, úgy elviharoztunk onnan, de balszerencsénkre utánunk futott. Egy „Mi atyánkat" mormogtam folyamatosan, mikor egyre közelebb ért hozzánk. A fenébe, túl lassúak vagyunk. Ekkor Boram felkíáltott:

- Kapd fel Hongbint! – ekkor nem értettem, hogy miért mondta, de hamar rájöttem. Tae átölelt, majd hirtelen nem éreztem a talajt a lábam alatt, ezért becsuktam a szememet szorosan, hogy ne lássak semmit, és még szorosabban bújtam Taehyunghoz.
- Meleg helyzet volt... - hallottam meg Boram hangját.
- Ja, majdnem ott hagytuk a fogunkat... - sóhajtotta Tae. – Hongbin, elmúlt a veszély, már kinyithatod a szemed.
- Nem akarom! – dörmögtem a vállába.
- Nem értettem, mit mondtál?
- Azt – néztem fel rá – hogy nem akarom... - Ekkor önelégült mosoly ült az arcára – szemét állat... - dünnyögtem az orrom alatt. – Már másodjára érzem magam melletted férfiatlannak. – nevettem bohókásan. Hihetetlen, hogy ide kerülök, és megismerem egy olyan oldalamat, amit még életemben nem láttam.

- Inkább nézd a kilátást. – intett a fejével, hogy nézzek le, amit megtettem, és nem bántam meg. Gyönyörű volt. Láttam egész Sohaországot. Tényleg mágikus volt az egész hely. A holdfényben csillogott az összes tó, amit láttam. Egy „wao" hanggal adtam a tudtukra, hogy tetszett. Innentől fogva meg se szólaltunk, csak néztem a kilátást, és gondolkodtam. Mindenen. Annyi éven át mondtam anyának, hogy ne etessen gyerekmesével, erre most itt vagyok egy szigeten, ami tele van indiánokkal, gyerekes felnőttekkel, tündérekkel, repülő fiúval, kalózokkal, és akkor még csak nem is láttam mindent. Ha a sellők olyanok, mint ahogy Wendy mama mondta, akkor lesz kit szájon törölnöm. Tae lassan letett a földre, akkor realizáltam, hogy végre megérkeztünk. Nagy lélegzetet vettem, és megkerestem a faházamat.

- Jó éjszakát. – köszönt el tőlem Tae. Rámosolyogtam, és én is elköszöntem tőle, majd felmásztam a létrán. A szobába belépve levettem a fejemről a díszt, majd az arcomat törölgetve ugrottam be az ágyba. Levettem a nadrágomat, betakaróztam, és abban a pillanatban el is aludtam. Hosszú volt ez a nap.

**

E/3
Reggel a napfény beszűrődött az ablakon, egyenesen Hongbin szemébe. Hongbin lassan ébredezett. Nyújtózkodott egy párat, ekkor érezte, hogy izmai szörnyen fájtak. Gyanúsan végig nézett a szobájában, de semmi rosszat nem látott, így vállat vonva lépett le két lábbal az ágyról. Öltözködés közben dudorászott egy számára kedves dalt. Boldog volt. Fogalma sem volt, hogy miért, vagy hogyan, de érezte, hogy kicsattan a boldogságtól. Miután felöltözött kilépett az ajtón. Beleszippantott a friss levegőbe. Ekkor egy nagy adag sár borítottak a nyakába. Köpni, nyelni nem tudott, csak lassan felnézni. A tetőn ült az összes elveszett fiú, és harsányan nevettek, főleg amikor Hongbin az arcáról törölte le a sarat.

- Yah! Hogy nektek mindig ki kell tolnotok velem! – mérgelődött Hongbin, majd mikor az elveszett fiúk elkezdtek lejönni a tetőről, eléjük ált. – most megverlek titeket! – húzódott gonosz mosolyra Hongbin szája, de mire észbe kapott, mindegyik sikítva mászott le a létrán. Hongbin utánuk iramodott, hogy elkapja őket.
Boram csak nevetve rázta a fejét a jeleneten, miközben felrepült Hongbin faházába, hogy ruhát szedjen elő neki, majd keresett egy szivacsot a raktár szobába, és elindult megkeresni Hongbinékat. Amikor meglátta Hongbint, elnevette magát a képen, amit látott: Hongbin a két iker hátán ült, és nevetve dörzsölte őket sárral. A két iker pedig nevetve visítozták, hogy „Boram ments meg minket!".

- Gyere Hongbin, menj fürödni. – adta oda a szivacsot és a ruhát a barna hajú fiúnak. – Van a közelben egy kicsi tó, nem nagy, de gyönyörű kék a vize. Nyugodtan elmehetsz megfürdeni, mutatom az irányt.
Így Hongbin leszállt a két ikerről, és követte Boramot. Eközben Taehyung a fák lombjai közt bujkált Hongbin elől, de amikor meglátta, hogy Boram után megy, kíváncsi lett, és elkezdte követni őket.

- Itt is lenne – mutatott a tóra Boram - ha valami gond van, nyugodtan szólj. – mosolygott rá Boram, majd elment.
Taehyung ráült egy faágra és kíváncsian nézte Hongbint, aki elkezdett vetkőzni. Hongbin anyaszült meztelenül belemászott a vízbe, lassan, mert borzasztóan hideg volt. Taehyungnak majdnem kiesett a szeme, annyira nézte őt. Végig nézte, ahogy Felveszi a szivacsot, ahogy belemártja a vízbe, és ahogy elkezdi mosni magát. Nem bírta levenni a szemét Hongbin karjairól, se a felsőtestéről. Hallott egy halk reccsenést, de nem szentelt rá nagy figyelmet, még azt se nagyon vette észre, hogy az ujjait harapdálta. Szaggatottan sóhajtott fel, mikor Hongbin végigsimított a hasán a szivaccsal. Aztán Hongbin lemerült a víz alá, megmosta az arcát, majd újra feljött a felszínre. Ekkor Tae már teljesen összenyálazta a kezét. Megint hallotta a reccsenést. Aztán egy másodperc múlva az az ág, amin ült, leszakadt. Hongbin felfigyelt a hangra, értetlenül nézett Tae szemeibe, akinek tiszta vörös volt a feje zavarában. Lebukott. Kukkolta Hongbint, és most lebukott.

- M-meg tudom magyarázni! – állt fel Tae a földről.
- Várom! – tette keresztbe a kezét Hongbin, de magában jól szórakozott az egészen. – Na?
- Hát az úgy volt, hogy... Szia! – Tae mint akit puskából lőttek volna ki, úgy elrohant. Hongbin csak nevetett, majd folytatta a fürdést, amikor hírtelen lábdobogást hallott. Azt hitte valamelyik elveszett fiú jött bocsánatot kérni, de mikor megfordult, nem őket látta. 5 ismeretlen fiút látott, akik őt méregették. A fekete hajú önelégülten mosolygott rá.
- Szia, Onejunn vagyok, te pedig velünk jössz!