Krystal

Miután Jessica és Luhan is magamra hagyott nem akartam egyedül lenni. Mintha egy hang mondaná, hogy ne legyek egyedül. Mi ez? Talán félek valamitől? De mégis mitől.. Az első ember akire gondoltam Kris volt, nem Luhan. Talán azért is mert Kris volt az az ember aki mindig mellettem volt mindenben. De mi ez?-kezemmel a szívemhez nyúlok. Miért ilyen nyugtalan? Az asztalomon lévő telefonomat bámultam végig. Luhan már otthon lehet? Fel kellene hívnom, mégis csak valami baja lehetett ha már úgy viselkedett a nővérem előtt..Telefonért nyúlok majd tárcsázom a számot.

Krystal: - Szia.. Minden rendben?

Kris: - Krystal te vagy az?

Krystal: - Igen, én. Otthon vagy már? 

Kris: - Épp most értem haza, honnan tudtad?-nevettem.- Megbeszéltük, hogy jövőhéten találkozunk, ugye nem felejtetted el?

Nagy szemekkel nézek magam elé, jövőhéten?! Fülemtől elhúztam a telefont, hogy megnézzem mégis kit hívtam fel.Basszus! Kris az... De én Luhannal akartam beszélni, akkor... akkor mégis miért Kris? Hirtelen a fülemhez kaptam a telefont mert még mindig vonalban van.

Krystal: - Igen, persze, hogyne emlékeznék.-nevettem. - De azért minden oké?

Kris: - Velem minden oké. De ahogy hallom veled nem igazán, 1 óra belül és ott leszek.

Választ sem adhattam csak letette. Csak a hangom miatt, de tudja, hogy valami nincs rendben velem. Kristől nincs jobb barát.

Luhan

Ahogy kimondta Jessica, hogy az én gyerekemet hordja a szíve alatt, nem tudtam mit tegyek. Csak összerogytam a földön ülve mint valami szerencsétlen néztem magam elé. Jessica letérdelt mellém, az arcomat fogva beszélt hozzám. Láttam, hogy beszél, viszont nem hallottam. Mintha süket lennék semmit nem hallottam, csak az a mondat ismétlődik a fejemben amit mondott.. "Ők a te gyerekeid." ... Várjunk csak, ők? ŐK?

A falnak támaszkodva felhúztam magam majd Jessicára néztem mint valami örült.Kezemet lassan Jessica vállára tettem majd felhúztam a földről. Egy ideig csak néztem némán majd csak ki böktem amit akartam, de olyan halkan, hogy még én sem tudtam eldönteni, hogy kimondtam, vagy csak egy gondolat volt.

Luhan: - Ők? -nagyot sóhajtottam, kezemmel még mindig a vállát fogtam.- Jessica.- mélyen a szemébe néztem. - Te.. - számba harapva a sóhajtottam. - Komolyan, tőlem, neked... komolyan? Én..

Jessica: csak sírva bámultam, nem tudtam megszólalni.

Luhan: - Jessica.. Kérlek. Ne játssz velem, csak most az egyszer ne.- mutató ujjamat szemei elé tettem.- Kérlek.. Csak mondd.- kezemmel hirtelen a kezéért nyúltam. - Igaz amit mondasz?

Jessica: - Luhan. - könnyeim a kezére potyogtak.- Kérlek.. hagyd abba. Csak felejtsd el amit mondtam, hm? - remegő kezemmel töröltem le könnyeimet.

Luhan: - Beszélj már az istenit. - ordítottam el magam. - Hogy felejthetném el? Hogy Jessica? Mondd el, hogyan. - kezemmel szorítottam vállait.

Jessica: - Engedj el.- sírva kiabáltam. - Hagyj békén.- lelöktem kezeit rólam. - Menj Krystalhoz, tedd boldoggá, kérlek. Felejtsd el amit mondtam, felejts el. Mi nem ismerjük egymást, csak a húgom barátja vagy.

Luhan: úgy éreztem felrobbanok. soha nem éreztem még ilyet, kezeim remegtek az idegtől, fogaim összekoccantak, könnyek szöktek szemembe. nagyot sóhajtva, fejemet markolászva, ránézek Jessicára. - Kérlek... csak mondd el. Az igazat.. kérlek.- sírva kérleltem azt a nőt, aki egykor a világot jelentette számomra.

Jessica: ahogy megláttam Luhan könnyeit úgy éreztem a szívem szakad meg. nem bírtam tovább. oda sétáltam hozzá, kezeimmel lassan letöröltem az arcára lefolyt könnycseppeket. - Sajnálom.- sírva néztem könnyes szemeibe. de ez a szem nem a régi volt. soha nem láttam még ilyet Luhan szemeibe.. egyszerre láttam boldogságot és fájdalmat. remegő kezemmel a kezét a hasamra tettem. - Kétpetéjűek. Most vagyok a 6.- hónapban.-mosolyogva nézek a hasamon lévő kézre. - Ők a te gyerekeid.

Luhan: a kezem remegett, a szemem sírt, a szívem boldog volt, a legboldogabb. eddigi életem folyamán soha nem tudtam elképzelni, mi az, hogy teljes boldogság. most nem elképzelem, ennek a pillanatnak élek. soha nem fogom elfelejteni az első találkozásunkat. a tudat, hogy ők vannak nekem, mindennél többet ér.mosolyogva kezdtem simogatni a pocaklakóimat közben a könnyeim peregtek le az arcomról a boldogságtól. majd éreztem, hogy megmozdultak, mintha azért harcolnának, hogy ki fogja meg hamarabb a kezem. nevetve néztem fel Jessicára.

Jessica: - Érzik, hogy az apjuk mellett vannak, biztonságban. -mosolyogva néztem rá.

Luhan: letérdeltem Jessica elé, szemeimet lecsukva, öleltem át a hasát. - Köszönöm Jessica. - fejemmel bújtam a hasához. - Minden percben mellettük leszek, ugye tudod?

Jessica: kezemmel a haját simogattam, mosolyogva bólogattam.

Kris: a lépcsőkön sétáltam felfelé Krystal lakásához. de olyan látvány fogadott amire egyáltalán nem számítottam. nagy szemekkel nézek rájuk. - Ti.. ti ..

Luhan: felálltam majd Jessica kezét megfogtam. - Te mit keresel itt?

Kris: ahogy megfogta Jessica kezét tudtam, hogy Krystalhoz kell sietnem azonnal. - Az egyik barátomhoz jöttem, de sietek is. - felrohantam a lépcsőkön.

Jessica kezét fogva sétáltunk az autómhoz. Az ajtót kinyitottam majd szememmel intettem, hogy üljön be. Jessica mosolyogva ült be, majd mellé én is. Hasára nézve mosolyogtam majd a biztonságövért nyúltam, hogy beköthessem. Szemeibe néztem.- Soha senki nem veheti el ezt a boldogságot.- megsimogattam a hasát. majd elindultunk a lakásomhoz.

Krystal

Hol lehet már Kris? Azt mondta, hogy nemsoká itt lesz, de még sehol nincs. És Luhant sem tudom elérni, mi lehet vele? - néztem a telefonomra. Felkaptam a fogason lévő kabátomat majd az ajtó felé vettem az irányt. De mikor kinyitottam Kris volt ott. Mintha versenyt futott volna, úgy kapkodta a levegőt. 

Krystal: - Oppa. - karjánál fogva húztam be a lakásba. - Minden rendben?

Kris: - Pee... persze. Veled minden rendben, ugye? Krystal jól vagy? -néztem rá.

Krystal: - Persze, hogy jól vagyok. Mi ütött beléd? Mi a baj?

Kris: szorosan magamhoz öleltem.- Hála az égnek. - nagyot sóhajtva húztam közelebb magamhoz.

Krystal: a hátát simogatva mosolyogtam. - Nyugodj meg, minden rendben.

Kris: - Krystal soha semmit nem kértem tőled, ugye? -néztem szemeibe.

Krystal: - Igeenn.. Mire akarsz ezzel célozni? -nevettem.

Kris: - Gyere el velem!

Krystal: - Mi? 

Kris: - Utazzunk el! Csak te meg én. Mi ketten!

Krystal: - Ugyan már.-nevettem.- Ne bolondozz. Nem vagyunk már azok a kis tinik akik akármit megtehetnek akármikor. Ejjjj .- borzoltam össze a haját.

Kris: - Komolyan mondtam. Menjünk el innen, tűnjünk el. - megfogtam a kezét.

Krystal: Nem lehet Kris..- elhúztam a kezem.- Nem hagyhatom itt Luhant. És Jessica is vissza jött, hát nem csodálatos? -mosolyogva néztem rá.

Kris: kezemmel a homlokomat kezdtem markolászni. - Kérlek Krystal. 

Krystal: - Még is miért akarsz ennyire elutazni? Mi a baj Kris? - kezemmel az arcát magam felé fordítottam, hogy a szemeibe nézhessek.

Kris: számba harapva kezdtek könnyek gyűlni a szemembe. - Csak menjünk el innen! - kezemmel hirtelen magamhoz húztam, fejemet vállára hajtottam.- Krystal.. itt soha nem lehet senki boldog.