Hamar elment a nap Jungkookkal,szarrá röhögtük magunkat.Mivel este van ezért szóltam Jungkooknak hogy elmegyek fürödni:

-Jungkook!Elmegyek fürödni!Jó?

-Jó,nyugodtan én meg addig főzök vacsit!

-Oksi!-azzal el is rohantam fürödni de ahogy be tettem a lábam a fürdőbe de megcsapott az emlék illata.Elkezdtem valamilyen okból sírni.Az emlékek sorozata elködösítette az agyam,elkezdtem szédűlni,hányingerem lett és a fejem is fáj.Előjött a rohamom...Már nem láttam semmit csak a feketeséget ami körbe és rabul ejt.Bepánikoltam...Elkezdtem kiabálni,verni az ajtót de se kép,se hang,se Jungkook.Megint csak képzelődtem?Nem tudom...Miért nem jönnek válaszok,miért ilyen nehéz az életem?-kiabáltam mint egy őrült és a térdeimre estem.Egyre jobban sírtam és ziháltam.Levegőt is alig tudtam venni,Itt a vég?Talán.Megjelent elöttem...ő?Mit keres itt?Meghalt volna?És ezért képzeltem volna el őt mindig?Válasz?Nincs...Felém nyújtja a kezét.Megfogjam?Van értelme élnem?Ezt sem tudom.Mit tegyek?Adj Istenem egy jelet!-kiabátam el magam.Pár perc múlva egy fehér toll kkerült a kezembe.De hogy?Megfordítottam a tollat és a hátuljára ez a szó volt írva:

Ne!!!!!

Így rákiabáltam arra az emberre aki a legfontosabb volt számomra:

Tűnj el!!!!!!Most nincs itt az idő!!!-el is tűnt én meg újra láttam.De őt is.

-Úristen!!!!Csoda hogy élsz!!!-kiabált és zokogott.Ennyire számítanák neki?