Bangchan pov.:

Szavai után rendes sokkot kaptam... Egy kis alkohol és megnyílik? Bangchan! Gondolkozz legalább TE tiszta fejjel.

- Hyejin... Nem kell most beszélned - csúsztattam vissza a poharat neki - Ittál... Nem akarom hogy megbánd azt amit most lehet hogy elmondasz.

- Bangchan! Értsd meg! Nem vagyok részeg. - mondta erőteljesebb hangon.

- Rendben... Akkor hallgatlak - vettem vissza a poharat... Lehet erre még szükség lesz.

- Nem titok van egy exem. - mondta semleges arckifejezéssel - Azért voltam úgy elkenődve mert ma vissza jött...

- Mi? Ide a lakásodra? - nyíltak tágra szemeim.

- Igen... - nyelt egy nagyot Hyejin - A feleségével... Be... Beköszönt... Amivel nem is lett volna baj... De aztán a feleségét leküldte a kocsiba... És oda szorított a falhoz... - csuklott el a hangja - Olyanokat mondogatott, hogy tudta, hogy soha nem fogok tovább lépni... Hogy örökre ezt a boldogtalan életet fogom élni... Egyedül - hullott le könnyek sokasága arcán - Aztán elment.

- Miért nem hívtál fel Hyejin? Ha előbb hívsz--

- Mit csinálsz? Esetleg megvered? Mintha azzal olyan sokra mennék... - hajtotta le a fejét.

- Nem... De mondjuk tudtam volna segíteni... Valahogy megoldottam volna - próbáltam szem kontaktust teremteni... Sikertelenül.

- Ha csak egy sima ex lenne... Nem is érdekelne... De a vőlegényem volt... Csak az oltárnál és a több száz vendég előtt meggondolta magát... És jó viccnek találta azt, hogyha ott hagy... Tisztán emlékszem minden percre - húzta le a pohár tartalmát, amin igen nagyot néztem - Az a kárörvendő mosoly az arcán... És amikor oda ment a mostani feleségével az oltárhoz és őt vette el előttem... Azt hittem ott halok meg a szégyenben... Ott abban a helyzetben éreztem hogy a szívem milliónyi darabra törik szét úgy hogy azt soha ne lehessen helyre hozni... A szerelembe vetett hitem elszállt... Mintha nem is lett volna - kezdett hangos zokogásba.

A pult alól elő kapott egy Whiskyt és azt töltötte a boros pohárba... Majd lehúzta. Egy kör majd kettő. A harmadikat kikaptam kezéből és megittam én. Töltött újat, de azt sem engedtem hogy legurítsa. Megtettem helyette... Aztán még pár kör után már az üveget tettem el a lány elől, aki hisztérikusan a pultra vágódott. Ismét sírt.

Óvatosan ölembe vettem és engedtem hogy magához szorítson és kisírja szíve minden fájdalmát. Finoman simogattam hátát... Hátha előbb megnyugszik.

- Emlékszem... Mindenki sajnált... És lenézett - szorongatta a pólómat -
Sungjin és a haverjai meg csak nevettek... Minden együtt töltött szép pillanat csak egy illúzió lett volna? - kérdezte el csukló hangon.

- Vele lehet... De én itt vagyok... Velem a szerelem nem csak illúzió lesz... - mondtam végig szemeibe nézve.

Sírása lassan, de csillapodott. Már azt hittem alszik mikor óvatosan felemelte fejét. Tekintetét mélyen enyémbe fúrta és nem eresztett. Látszott a fájdalom... De mintha valami kíváncsiság csillogott volna íriszeiben. Szemei hosszasan vizslatták ajkaimat... Éreztem hogy mi fog történni. Vártam hogy meg tegye hisz itt most minden tőle függ. Félénken hajolt rá ajkaimra, de amit akkor éreztem felemelő volt. Mire oly' rég vártam megtörtént. De tudtam hogy nem szabad behódolnom a csábításnak... Mert ittasak vagyunk... Holnap ezt nagyon megbánhatja. Finoman derekára fogtam s eltoltam magamtól.

- Hyejin... - váltam el tőle.

- Chan kérlek... Kérlek szeress... 𝖢𝗌𝖺𝗄 𝖾𝗀𝗒 𝗄𝗂𝖼𝗌𝗂𝗍 - suttogta megtörten.

Állánál fogva emeltem meg fejét s néztem vele farkasszemet.

- Eddig is odáig voltam érted - feleltem miközben ajkaim finoman súrolták övét.

Ismét csókot kezdeményezett, de ezúttal sokkal bátrabb volt. Mégis megmaradt a lágy színvonal. Agyamat teljesen ellepte a köd... Már nem tudtam tisztán gondolkodni. Csak sodródtam az árral. Így észre sem vettem hogy a hálószobában Hyejin fölé tornyosulva veszem birtokba csodálatos ajkait. Hiába tudtam hogy nem helyes... Nem tudtam megállni... De ahogy láttam Hyejin sem. Egyik ruha után jött a másik...

Hyejin pov.:

Furcsa érzésre kaptam fel a fejem. Próbáltam vissza aludni, de ráébredtem hogy ha nem indulok el az ágyamba fogok hányni... Ki rohantam a mosdóba és vissza köszönt a tegnapi. Apropó tegnap... Ahogy észre vettem magamon... Nincs ruha... Meg úgy nagyon semmi. Lefekdüdtem Bangchannal. Az ajtón hangos kopogás hallatszott.

- Hyejin minden rendben? - kérdezte az emlegetett szamár.

- Persze - válaszoltam egy mély levegő vétel után.

Fogalmam sem volt mit tegyek... Vagy hogy hogyan viselkedjek vele. Az lesz a legjobb ha elküldöm. Mindenkinek jobb lesz.

Gyorsan kiöblítettem a számat, megmostam az arcom és fel vettem a köntösöm, ami pont bent volt a szobában.

A kilincsre fogtam majd lenyomva azt kinyitottam az ajtót. Chant kerestem hogy beszéljek vele. A konyhába megálltam. Azt hittem itt lesz... Hirtelen két kar fonódott derekam köré. Kellemes melegség járta át testemet... Olyan volt mintha tényleg szeretne... Egy pillanatra elengedtem magam karjaiba, fejemet hátra döntöttem és csak élveztem a pillanatot... De össze voltam zavarodva. Tudtam hogy el kell küldjem hogy minden rendben menjen tovább... Végülis megkapta azt az egy éjszakát...

- Chan - próbáltam meg karjait le fejteni magamról.

- Igen Kedvesem? - fúrta fejét nyakhajlatomba.

- Szerintem jobb lenne ha el mennél... - mondtam a szem kontaktust erősen kerülve.

- Ne haragudj... Mit mondtál? - fordított magával szembe.

- Kérlek... Menj el. - szemeztem mellkasával.

- Hyejin... Kérlek most legyél velem őszinte - beszélt némi pánikkal hangjában - Félelemből küldesz el... Vagy TE szeretnéd? - kérdezte s államnál fogva megemelte fejemet ezzel belekényszerítve a szem kontaktusba.

- Én... Én szeretném - suttogtam könnyeimmel küszködve.

- Hyejin... Kérlek mond hogy ez csak valami vicc! - szorított csuklómra.

- Nem az Bangchan... - fordítottam el a fejem.

- De csakis az lehet! Tegnap arra kértél hogy szeresselek!! Én szeretlek Hyejin! Mindennél jobban! - mondta s arcán versenyt futott két könnycsepp.

- Részeg voltam Chan... Minden egy nagy hiba volt... - mondtam... Bár mondjuk nem tudtam hogy teljesen komolyan gondolom-e.

- Hiba volt? - nevetett fel szarkasztikusan - Hiba volt hogy szerelmet vallottam? Vagy az hogy lefeküdtünk? - kérdezte halkan majd elment a szobába és a cuccaival a bejárati ajtóhoz ment.

Oda mentem ki kísérni. A pótkulccsal kinyitotta az ajtót, de még mielőtt kilépett rajta visszafordult.

- Hyejin... Ha most én elmegyek - kezdett bele, de könnyei vissza tartása miatt meg kellett állnia - Nem... Nem jövök vissza többet. Így is el akarsz küldeni? - nézett szemeimbe... Utoljára.

- Igen - ejtettem ki nehezen ezt az egyetlen egy kis szót.

- Rendben... De tudd hogy ezek ellenére is Szeretlek! - mondta s egy pillanatra fel nézett - Vigyázz Magadra! - köszönt el és az ajtót becsukta s örökre elhagyta a lakásomat.

Sokáig néztem az ajtót észre sem vettem hogy könnyek sokasága folyik le arcomon.

- Miért sírok? - tettem fel magamnak a kérdést... Amire legbelül tudtam a választ... De mégsem mertem kimondani.