Hyejin pov.:

Bevittük az ebédet és Chan elküldött kezet mosni... Ő pedig megterített. Amint beléptem a fiú elmosolyodott. Leültem és amint az étel finom illata az orromba kúszott elkapott a hányinger. Egyáltalán nem voltam éhes. Hogy Bangchan ne kérdezősködjön elkezdtem csipegetni... De minden falat után a helyzet csak rosszabb lett.

- Hyejin? - nézett rám Chan teli szájjal - Nem ízlik? Vagy mi a baj?

- De! Finom... - ittam bele a poharamba.

- Akkor miért nem eszel? - kérdezte aggodalmasan - Csak azért mert már percek óta csak ide-oda piszkálgatod a kaját.

- Nem vagyok éhes... - tettem kezeimet ölembe s lesütöttem szemeimet.

- Reggelire sem ettél sokat... - fejezte be az ebédet - De nem erőltetem... - eresztett el egy lágy mosolyt - Menjünk filmezni?

- De még nem fejezted be az ebédet - néztem tányérjára.

- Nem vagyok éhes - kacsintott majd elindult - Jössz?

- Megyek! - mentem utána.

Igazából a sorozat nagyon jó volt. De jelen pillanatban folyton azon járt az agyam hogy mit akar tőlem Bangchan. Egy egyéjszakás kalandot? Azért nem szoktak ennyire "küzdeni". Ötletem sincs... Azt akarom hogy elmenjen és egyedül lehessek... De mégis jól esik hogy itt van... Velem.

Bangchan pov.:

A TV nézésből Hyejin szakított ki. Fejét vállamon pihentette. Igazán meglepődtem... Telefonomat elővettem és lecsekkoltam mi is a helyzet... Elaludt miközben néztük a sorozatot. Olyan édes volt... Nem bírtam megállni. Lefotóztam majd óvatosan a távirányító után nyúlva kikapcsoltam a televíziót. Finoman elfektettem a kanapén és betakartam. Jobban elnézve az időt... Haza kéne mennem... Holnap már dolgozni megyek.
Nem akarom itt hagyni... A végén még olyat tesz... Kinézem belőle. Nem akarom elveszíteni...

Mocorogni kezdett. Hirtelen fel ugrottam a kanapé mellől azt gondolva hogy talán megérezte hogy figyelem. Nehogy felkeljen... Kimentem a nappaliból és egy tollat és papírt keresve írtam neki egy kis üzenetet. Majd miután elkészültem, aznap utoljára szemügyre vettem Hyejint ki még mindig az igazak álmát aludta. A " könnyes búcsú" végeztével elhagytam a lakást.

Hyejin pov.:

Ijedten riadtam fel. Ismét egy rémálom. Otthon voltam... A kanapémon... Már besötétedett. Fel keltem és fel kapcsoltam a villanyt. A TV előtti dohányzó asztalon egy fehér lap volt félbe hajtva. Odamentem, kinyitottam és akaratlanul is elszomorodtam...

"
Szia Hyejin!
Haza kellett mennem, de nem volt szívem felkelteni Téged... Holnap dolgozom, de munka után beugrom hozzád... Feltéve ha nem baj. Ne felejts el enni! Ha bármi van tudod a számom!!! ; )

Chanie "

Ismét egyedül vagyok... Amihez az elmúlt fél év alatt hozzá szoktam... De most ez a két nap... Mintha felébresztett volna bennem valamit... Valamit, amit régen... Nagyon régen éreztem.

Kómásan bolyongtam a csendes, magányos lakásban "helyemet keresve"... Majd végül hatalmas francia ágyamban meg is találtam azt. Eldőltem és semmi fürdés meg semmi hasonló nélkül ismét álomba merültem.

*másnap reggel*

Az ébresztő hangjára keltem. Morogva keltem ki az ágyból majd indultam el a konyhába hogy igyak egy kávét. Talán az felébreszt. A gép előtt álltam és vártam hogy megtöltse a bögrét a kesernyés lötty. Elővettem a telefonom és a bögrével a kezembe leültem az asztalhoz. Felnyitottam a mobilom és megnéztem a mai teendőimet.

9:00-kor online meeting
13:30 leadási határ idő

A maradék időben válaszolok az e-mailekre. Egyszerű nap. Hétfőnek ez így tökéletes lesz.

Mivel volt még időm a megbeszélésig arra gondoltam hogy csinálok egy reggelit... De mivel sosem voltam egy nagy konyhatündér... Ez a terv kudarcba fulladt. Korán keltem... Így fogalmam sem volt mit tegyek 9:00-ig. Oda mentem az ablak melletti kanapéra és úgy mint 2 nappal ezelőtt csak bámultam ki a külvilágba. Ismét szomorúság töltött el. Igaz hogy a magány behálózta mindennapjaimat... Most ezután a két nap után mégis... Mintha rosszabb lenne mint, volt. Bangchan annyira kiköpött Ő... De a személyisége teljesen más. Vagyis amit e két napban mutatott az eltér Tőle.

Bangchan pov.:

A munka kész kínzás volt... Olyan szinten untam az egészet hogy tényleg majdnem belehaltam. Pedig szeretek zenei producerként dolgozni. De úgy hogy egész nap Hyejin járt a fejemben... Igazán nehéz volt koncentrálni. Alig vártam már hogy az óra 16:30-at üssön és végre mehessek Hyejinhez.

- Bro min agyalsz ennyire? - ült le elém Felix.

- Agh semmin... - hajtottam hátra a fejem egy pillanatra.

- Ezt higgyük is el? - forgott a székkel Han.

- Úgy sem fogjátok - nevettem fel.

- Legalább ezt belátod - nevetett Felix is és Jisung is.

- Na szóval? Van valami? - nézett komolyan Han - Ma egész nap máshol jársz fejben.

- Folyton egy lány jár a fejemben... - fejtettem ki egész napi "problémámat".

- Uuuuh - nézett féloldalas mosollyal Lee - De akkor mi ez a szomorú arc?

- Van valami titka... Egy titok, ami miatt mindig szomorú... És nem enged magához közel... Nem engedi hogy megismerjem - túrtam hajamba.

- Áh értem! - csettintett Jisung. - Titokzatos és ez vonz ? - emelte fel egyik szemöldökét.

- Nem... Már az elején tetszett mikor itt láttam dolgozni... Amikor meg elkezdtünk beszélgetni meg olyan kis szerény, kedves és segítőkész volt. A külsejéről meg ne is beszéljünk! - mosolyodtam el, amint arca lelki szemeim elé kerül - A rabul ejtő, sötét barna szemei, a csodaszép ajkai, a hibátlan arca! Tökéletes!!

- Hát haver ez szerelem - tette vállamra kezeit Felix.

- Erre rájöttem... De mit tegyeek? - dőltem hátra gondterhelten a székben.

- Beszélj vele erről - tanácsolta Jisung.

- De olyan nehéz... Semmit nem tudok úgy IGAZÁN róla... Sosem nyílik meg rendesen... - túrtam enyhén göndör tincseim közé - Mindegy majd megoldom. - küldtem egy fáradt mosolyt - Vegyük fel újra a Te részedet Felix! - intettem.

- Igenis! - mondta az ausztrál fiú és már ment is.

Igazából hamarosan kész is lesz... Akkor majd jöhet a következő "adag".

*Time Skip (18:45) *

Sietve pakoltam össze a cuccaimat. Hihetetlenül megcsúsztunk... És volt egy plusz megbeszélésem. Remélem azért Hyejin rendben van. A fiúkat elküldtem, már csak le ellenőriztem hogy minden nálam van-e. A villanyt lekapcsoltam, az ajtót bezártam. Mivel tökéletes a memóriám nyilván nem emlékeztem, hogy hova tettem le a kocsit. A parkoló sötét volt már... Így fantasztikus lesz egy full fekete autót megkeresni. Idegesen kezdtem el keresgélni... A közvilágítás - már, ami volt - sem segített túl sokat mert csak egy vagy két lámpa volt összesen. Sok szerencsétlenkedés után végre meglett a kocsi.

Az anyós ülésre gyorsan bedobáltam minden nálam lévő cuccomat majd be kötöttem magam és léptem is a gázra. Nagyon rossz előérzetem támadt.

Kicsit túl léptem a sebesség korlátozást de, a pirosnál megálltam! Idegesen dobolva a kormányon vártam hogy zöldre váltson a lámpa. Az emberek még nagyban mászkáltak az utcákon. A zebrán is csak úgy "özönlöttek". De végre zöld lett. Elindultam tudva hogy már csak két utca és ott vagyok. Amint oda értem a szerencse mellém állt és egyből találtam egy szabad helyet. Telefonom és a kulcsot magamhoz véve szálltam ki a kocsiból, amit aztán be is zártam. Egy idős házaspár ment be előttem, akik maguk után beengedtek engem is. Így nem kell bajlódnom a kaputelefonnal. A lifttel felmentem a 22. emeletre és ott az ablakban lévő virág cserepe alól kivettem a pótkulcsot. Be nyitottam és meglepetten konstatáltam hogy a lakást sötétség borítja, egyedül a konyhába volt valamennyi fény. Úgy néz ki feleslegesen aggódtam. Nyugisan levettem a cipőm, a kabátom és a sapkám.

- Hyejin én vagyok az Bangchan! - kiabáltam el magam - Ugye említettem hogy majd délután át jövök. Remé--

Teljesen lesokkoltam. A konyhában ült egy csomó üveg szilánk között.

- Hyejin!! - rohantam oda - Vérzel! Hol fáj? - térdeltem le mellé.

- Itt - mutatott szívére.

- Hyejin ez nem vicces! - emeltem ki onnan - Ahogy látom szépen megvágtad az alkarod - ültettem fel a konyha pultra.

Körülnéztem hogy mit tehetnék... De mikor tekintetem a lányra téved... A szívem szakadt meg. Szemében mérhetetlen szomorúság tükröződött. Hófehér bőre most a szokásosnál is fehérebb volt, haja kócos volt s szeme vörös... Mintha sírt volna.

Odamentem és se, szó se, beszéd magamhoz öleltem. Hyejin hangos zokogásba kezdett. Csak sírt és sírt. Rettenetesen fájt így látni azt, kit már rég szívembe zártam. Segíteni akartam... De azt sem tudtam mi a baj. Most nem uszíthatom rá minden kérdésem.

- Figyelj... - néztem szemeibe - Nyugodj meg... Itt vagyok! Már nincs semmi baj! - küldtem egy biztató mosolyt.

Tekintete üres volt... Nem szólt semmit. Elmentem a gyógyszeres fiókjához és egy betadinnal,vattakoronggal és egy kisebb kötszerrel mentem vissza.

- Ez lehet csípni fog - öntöttem a fertőtlenítőt a vattakorongra majd rá helyeztem a sebre.

Meg sem rezzent. Óvatosan befejeztem a seb leápolását majd egy seprűt keresve neki álltam fel takarítani. Sietve egy kupacba aztán a lapátra sepertem a szilánkokat és kidobtam a kukába.

Hyejin kezeit ölébe ejtve nézett maga elé. Fogalmam sem volt mit tegyek. Ölbe vettem és bevittem a kanapéra és egymással szembe leültünk.

- Kérlek felej-- - kezdett bele de, félbe szakítottam.

- Nem. Nem fogom elfelejteni... De most nem kérdezek semmit. - feleltem ellentmondást nem tűrve.

- Köszönöm - suttogta.

- El tudsz menni egyedül tusolni? - kérdeztem - Én addig leugrok egy kicsit a közeli boltba ramenért.

Bólintott és bizonytalanul de, megindult. Vettem a cipőm és már mentem is a boltba. Szívem hevesen dobogott annak ellenére hogy már nem volt baj. Holnap biztos nem megyek be dolgozni. Vele szeretnék lenni! "Helyre kell hoznom". Szeretném ha újra teljes élete lenne... Az már egy plusz dolog hogy magamat is bele akarom szőni a képbe...

A boltba hamar megvoltam. Már a pénztárnál álltam mikor észre vettem hogy egy kislány furcsán néz engem. Az anyukája odalépett mellé és ő is rám emelte tekintét majd szája elé kapta a kezét.

- Maga vérzik! - mondta.

Nem értettem miről beszél, majd amikor le néztem láttam hogy a vér tényleg át átáztatta a térdemnél az anyagot. Ez biztos akkor történt mikor bele térdeltem
az üvegbe...

- Jól vagyok! - mosolyogtam de, a nő ezt nem viszonozta - Ez csak festék... - füllentettem mire megvonva vállát és elmentek.

Sapkámat jobban fejembe húzva fizettem és mentem is Hyejin lakására. A lifttel ismét a 22. emeletet céloztam meg. A kulccsal kinyitottam az ajtót, bementem, levetkőztem és egyből a konyhába mentem... Volna.

- Hyejin! - mentem a lányhoz ki a tárva nyitott ablak előtt ült a kanapén - Csorog a hajadból a víz! Meg akarsz fázni? - csuktam be az ablakot.

- Kit érdekel? - kérdezte halkan egy üveg vörös borral a kezében.

- Mondjuk engem! - vettem el a poharát - Elég volt neked ennyi.

- Az még csak a második poharam... Ennyitől még csak be sem csípek... - mondta beletörődően.

- Akkor is! Miért ültél ott a nyitott ablak előtt? Vizes hajjal... - mentem utána a konyhába, ahol épp a szekrényből vett elő újabb boros poharat... De most kettőt.

- Azt mondtad meg akarsz ismerni... Nem igaz? - kérdezte miközben megtöltötte a két poharat, majd az egyiket felém nyújtotta.

- De. - vettem el a poharat egy értetlen pillantás kíséretében.

- Akkor foglalj helyet... Ez hosszú lesz - mondta és bele kortyolt az italba.

Sziasztok!
Egy hónap után illet már részt hoznom! 😅 De remélem tetszik és aki még esetleg olvassa ezt a könyvet az várja a folytatást! ❤

Ui: Nem tudom hogy kerül egy SKZ könyvbe ENHYPEN....De oda meg vissza vagyok az előzetesért IS 😻😭❤❤

Legyen szép napotok!! ❤
SungMi 🧡