Hyejin pov.:

Szomorúan ültem a kanapén és azt a képet nézegettem. Hiába volt rég, az emlék nem hagyott nyugodni. Szívemet marcangolta az a kép, videó és minden ajándék, ami a szobában volt. Legszívesebben ki ugrottam volna az ablakomból, ami a 22. emeleten volt. Hihetetlen hülyének éreztem magam... Egy hülyének, aki át lett verve, meg lett alázva és örök időkre elment a kedve az élettől. Ön marcangolásomat a csengő hangja zavarta meg.

- Megyek! - kiabáltam ki hogy, aki kint állt hallja.

De felesleges volt. Mintha süket lenne úgy feküdt rá a csengőmre... De lehet hogy csak direkt csinálta.

- NYITOM MÁR! - sz*rakodtam a kulccsal, de végre kinyílt az a r*hadt ajtó. - Mit akar--- Ohh Chan... Csak te vagy az... - vettem tudomásul szomorúan hogy nem az ebédem érkezett meg.

- Madárcsicsergős Szép Jó Reggelt neked is Drága Hyejin! - lépett beljebb és vetkőzni kezdett. - Én is örülök hogy láthatlak és remélem nincs programod szombatra! - mosolygott eszeveszettül.

- Öhm... Szia Chan! Csak úgy közlöm veled hogy dél múlt negyvenhárom perccel. Amúgy meg sajnálom, de mára van programom. - vágtam szomorú arcot hiába nem bántam a dolgot.

- Az nem számít programnak hogy egész nap ide bent kuksolsz és emészted magadat. - pöckölte meg orromat, ami most kifejezetten fel idegesített. - Szóval mi lenne ha el mennénk a moziba megnézni valamilyen új filmet? Választhatsz. - kacsintott rám.

- Először is! Nekem igen is program az itthon töltött minőségi idő. Másodszor nem megyek moziba.

- De... Miért? Mondtam hogy választhatsz te filmet! - biggyesztette le az ajkait.

- Christopher Bang! Minek menjek moziba ha itthon is tudok filmeket nézni a saját tévémen a saját kanapémon a saját nasijaimmal, ingyen? - néztem rá furcsán.

- Mert mondjuk akkor ki mozdulnál egy kicsit? - indult el a konyhámba - De nem baj! Szeretek nálad lenni!

- Az jó... Mert én nem nagyon szeretem ha itt vagy... - motyogtam orrom alatt.

- Tessék? Mondtál valamit Hyejin? - nézett ki a nasis szekrényemből.

- Nem! Dehogy is! Megsem szólaltam! - füllentettem... Egy kicsit nagyot.

- Ó Hyejin! Nézd találtam sajtos pufit! Tudom hogy imádod! - jött oda hozzám az említett nasival a kezében.

- Kösz... De ez öt hónapja lejárt. - toltam el a nasit és a kezét is.

- Ohh... A fenébe... Na mindegy keresek mást! Addig indítasz valami filmet?

- Nem! - válaszoltam egy mű mosollyal.

- Jaaaa! Oké! Akkor ne filmezzünk. - csukta be a szekrényajtót. - Mit szeretnél mit csináljunk?

- Mi ketten? Semmit. - mondtam fancsali arcot vágva.

- Oké... Akkor csináld azt, amit szoktál és én is csinálom azt, amit szoktam---

- Máshol? Oké benne vagyok! - mosolyodtam el.

- Nem így szerettem volna befejezni. Hanem úgy hooooogy: Itt! - mosolyodott el most Ő.

- Jó! Oké! Felőlem azt csinálsz, amit akarsz. - adtam be a derekam.

- Jejj! - mosolygott, mint egy elmebeteg.

- Tényleg nincs jobb dolgod? - néztem rá fáradtan.

- Mi lenne jobb időtöltés annál hogy veled töltsem a napomat? - mosolygott... Még mindig.

- Uhh... Istenem - néztem rá komolyan.

- Nekem elég a Chan... De ha így akarsz hívni nincs ellenemre - nevetett fel.

- Most komolyan - néztem rá "komolyan" - Miért olyan jó érzés engem idegesíteni?

- Mert szeretnélek megismerni. - nézett a szemembe. - Tudom hogy történt valami, ami miatt folyton elutasítasz és nem nyitsz nem csak felém, de más emberek felé sem... Ismerni szeretnélek hogy... Hogy esetleg tovább tudj lépni.

- Nem kell a segítséged... És nem hiszem hogy komolyan meg akarsz ismerni... - mondtam szomorúan.

Valahogy el kell küldenem innen. El kell érnem hogy el menjen!

- Chan csengettek! Megnézed ki az? - szedtem össze gyorsan a cuccait egy szatyorba.

- Ja persze! - ment az ajtóhoz, amit egy kicsivel később ki is nyitott.

- Bocsi Chan! - löktem ki az ajtón majd utána dobtam a cuccait.

Gyorsan bezártam az ajtót és elmentem onnan. Hallottam hogy kopog egy kicsit... De aztán el csendesedett. Nagyon füleltem hisz lehet hogy elment. Hirtelen szólalt meg a telefonom, ami most a szívbajt hozta rám. Nem meglepő módon Bangchan-tól érkezett üzenetem.

Hihetetlen... Miért próbálkozik ha tudja hogy nincs esélye? Miért jó neki hogyha folyton elutasítom? Ő ezt élvezi? Hjaaaaaj! Meg hogy értette azt hogy segíteni akar? Biztos hogy nem! Ő is olyan, mint a többi ember... Csak hátba akar szúrni... Erre meg nincs szükségem...

Chan még küldött pár üzenetet, de nem néztem meg... Sőt... Még le is némítottam. Majd mikor nem lesz elérhető kitörlöm az üziket és azt mondom hogy sz*rakodik az app és nem kaptam meg az üzeneteket.

Jöhet az egész napos elfoglaltságom... Nézegetem a régi közös képeimet és vissza sírom a múltat. Csomó kérdés felmerül bennem... De mindig csak ugyan azok. Miért tette? Vagy miért pont akkor? És... Miért velem? Nem utálom Chant... Csak annyira hasonlít rá a kinézete... Nem akarom megismerni... Félek hogy ő is ugyanolyan... Félek hogy ő is tönkre tesz.

Hirtelen kopogás hallatszott a bejárati ajtó felől. Idegesen trappoltam oda hiszen tudtam hogy Bangchan az... Miért van még mindig itt?!

- Chan! Menj már el! Biztos van jo--- - szavam elakadt... Ugyanis nem Chan állt az ajtóban.

- Hali! Tudod az én nevem nem Chan. - nevetett fel zavartan a szeplős, szőke fiú.

- Ohh nagyon sajnálom én tényleg nem akartam így magának esni! - szorongattam pulcsim alját.

- Semmi gond! - mosolygott csodaszép mosolyával... Mintha valahogyan fényesebben sütne a nap. - Meghoztam az ebédjét! - nyújtotta át a kis zacskót.

- Köszönöm szépen... - kerestem bármilyen névtáblát vagy valamit holott tudtam hogy egy futáron nem lesz.

- Felix. Lee Felix! - mosolygott - És te?

- Én... - gondolkodtam el egy pillanatra - Mármint én! Az én nevem igen! - zavartan megvakartam a tarkóm és egy kicsit meghajoltam... Mert elég jól feltartom szegényt... De halá az égnek csak nevet a bénázásomon. - A nevem Hwang Hyejin.

- Szép lány, szép név! - kacsintott rám - Jó étvágyat Hyejin! - mondta mosolyogva majd elment.

Nem értettem mi volt ez az egész, de elég kellemes volt... Főleg a mosolya! Esküszöm még a nap is jobban ragyogott! Pedig tél van...

Próbálva elfelejteni ezt a dolgot mentem be a konyhába hogy neki álljak enni. Elő vettem az evő eszközöket, ki pakoltam a kaját egy tálra és enni kezdtem. Zsebemből elő kaptam a telefonom mert tipikusan az az ember vagyok, aki miközben eszik néznie kell valamit. Megnéztem mert jött pár értesítés.

- YouTube, YouTube, YouTube, Insta, Twitter - soroltam halkan majd azt hittem ki esik a szemem a helyéről.

"Kakaotalk
Lee Felix üzenetet szeretne küldeni önnek"

Igen meglpedődtem. Beszéltünk két mondatot és máris rám ír? Érdekes.

Furcsa... Nagyon Furcsa.

Kicsit bűntudatom van Chan miatt... De mindenki csinál ilyet... Nem?

          ╭──────༺♡༻──────╮

Sziasztok!
Itt is lenne az új könyv.
Kicsit össze-vissza, de amint beindul a történet érthetőbb lesz. Remélem velem tartotok! ❤

Mivel többen írtátok az SKZ-t ezért előbb ezt a ficit publikáltam... De a TXT sincs elfelejtve 😉❤

Legyen csodaszép napotok/estétek!! ❤❤

SungMi 🧡