Az autóból kiszállva az első dolgom az volt, hogy tüdőm megtöltsem a friss levegővel. A két órás út után jól esett, hogy újra friss oxigént lélegezzek be.

A reptér betonján, néhol víztócsák díszelegtek, az előttünk fekvő hangáron pedig szintén meglátszottak az első nyári zápor nyomai. Tekintetem végigfuttattam az ezüstszínű, modern épületen mielőtt kisöcsém rám csimpaszkodott.

- Dan, mit csinálsz? - pillantottam le a négy éves kisfiúra, aki szorosan átkarolta combomat, és úgy tűnt nem ált szándékában el engedni. Kérdésemet hallva megrázta szőke fejét, majd még szorosabban tartott.

- Tudod mit? Majd hozok neked kagylót, Thaiföldről - vetettem be az utolsó fegyveremet. Az igéret hallatán, Dan szeme felcsillant, de megmakacsolta magát.

- Már vannak kagylóim - jelentette ki morcosan.

- Oké, de azok nem igazi kagylók. Én egy különleges helyről hozok neked!
- böktem meg pisze orrát mire, ő aranyosan kacagni kezdett.

- Megígéred? - kérdezte, hangjában megbúvó gyermeki izgatottsággal.

- Kisujjeskü - kacsintottam, mire rögtön nyújtotta felém a legkisebb ujját.

Miután mindent elrendeztem Dannal, anyához sétáltam aki várakozón állt a kocsi csomagtartója előtt.

- Mindened megvan? - fürkészett. Tudtam, hogy úgysem szabadulok tőle ellenőrzés nélkül, ezért sorolni kezdtem felszereléseim.

-Repjegy, igazolványok, pénz, telefon, töltő, térkép... - soroltam mindent fel.

-Vigyázz magadra. Ahogy megérkezel apád a repülőtéren fog várni.

-Megleszek - nyomtam egy gyors puszit arcára. Anya tekintete elkomorodott. nagy levegőt vett, de nem tudta megállni, hogy szemeibe könnyek gyűljenek.

Ha az ember szülei elválnak, abban mindig van valami szívás. Nem elég, hogy ez egész életem felfordult, és hogy a válás után az ősök végérvényesen megutálták egymást, de még el is határozták, hogy két külömböző államba folytatják életüket. A válás után választanom kellet kettőjük közül. Ahogy a mondás tartja "a gyereknek mindig az anyja mellet a helye" hát ez, az én helyemben sem volt másképp. Nem tudtam, hogy döntsek mert ha apát választottam volna attól féltem, hogy anya megharagszik rám, és hogyha anyát választom akkor apa haragszik meg rám. Ezért nem is tudtam dönteni, de végül anya mellet tettem le a voksom nem volt szívem magára hagyni őt, egy négy éves kisfiúval aki ráadásul az öcsém.

Röviden összefoglalva ez az én életem, és most thaiföldre utazom apához. Egy hónapot fogok nála eltölteni. Sok mindent beszeretnék vele pótolni még ha nem is sikerül mindent, de azért egy hónapot töltök vele, és sokkal több mint két hét.

15:50

A repülőtér hangárja elképesztően nagy volt. Nem csak kívülről, hanem odabentről is.

A nyár lévén ezerrel ment a légkondi, így a teret hűvös levegő töltötte be. Emberek százai nyüzsögtek, azt sem tudtam hova nézzek vagy, hogy mire füleljek. Csattanások, csipogás, beszélgetés, kisgyerekek sikoltozása töltötte be az egész helyiséget.

Az elektronikus hirdetőtáblákon néma reklámok mentek, a repülők menetrendje pedig szinte négyzetméterenként látható volt. Az egyikre ránézve tudtam, hogy már nincs sok időm a gépem felszállásáig így hát elindultam, hogy becsekkoljak.

16:20

Kényelmesen elhelyezkedtem az ablak melletti ülésemen, s miután gyorsan kifújtam magam alaposabban is körülnéztem.

Az utasok már mindannyian bent ültek. A legtöbben még pakolásztak, néhányan azonban már aludni próbáltak. Rögtön előttem egy fiú ülhetett, bár maga az ülés teljesen eltakarta előlem a látványt. A két szék közötti résen láttam, hogy egy fekete pólót viselt, fülében pedig fülhallgató volt. Egy közeli neszt hallva felnéztem a csomagtartóra, ahol a hátizsákom is pihent. Eszembe jutott, hogy az egyik könyvem kiszeretném venni, így hát felálltam, és lehúztam a táskát a tartóról, csakhogy az magával rántott egy másikat, ami egyenesen az előttem ülő fiú fejére esett.

- Úristen! Ne haragudj! - kértem azonnal elnézést.

- Nem tudsz vigyázni! - förmedt rám.

- Mondtam, hogy bocsánat.

- Sokra megyek a bocsánatoddal
- mondta, majd fejét fogva előre fordult.

- Bunkó - mormogtam halkan.

A srác hirten jött hevességétől nem tudtam őt megfigyelni, de a szemei éjfekete szinben pompáztak, és gesztenye barna tincsei a homlokába hulltak.

18:30

Akármennyire is küzdöttem ellene az álom úgy nyomott el mint, bogarat az öregember. Az incidens óta nem váltottam több szót a fiúval, de nem is érdekel hisz egy bunkó barom. Lassan felálltam helyemről, és a mosdóba sétáltam, hogy külsejem valamennyire megigazítsam. A repülőn lévő mosót egy szóval lehet jellemezni. Aprócska. A tükör előtt állva nagy nehezen megigazítottam, az alvástól összekuszálódott hajam, valamint arcom is megmostam így legalább sikerült egy kicsit felfrissülnöm.

A kilincs felé nyúltam, hogy vissza térjek az ülőhelyemre amikor fülsiketítő durranást hallottam. A kezeimet fülemre szorítva próbáltam tompítani a fülsiketítő robajt. Elvesztettem az egyensúlyom és keményen az ajtónak vágódtam. A hirtelen jött fájdalomtól felsikítottam a csuklóm lüktetett és szúrt biztos voltam benne, hogy megrepedt, de nem hagytam, hogy a fájdalom legyőzzön ezért, minden erőmet összeszedve felálltam a kemény földről. Az ajtót feltépve jutottam ki a mosdóból, ahogy ki értem a levegő a tüdőmbe maradt. Az emberek sikoltoztak, néhányan véres arccal rohangáltak, és voltak akik már holtan ültek vagy feküdtek. Minden egy perc alatt tudatosult bennem.

Robbanás történt.

A gép zuhan.