- Most mondd meg hát nem tökéletes? Dőlt el a padon az egyik szaktársam.

- Ne is mondd! Csorgatta a nyálát a másik miközben mind a ketten fátyolos tekintettel nézték a táblánál magyarázó tanárt. Száj húzogatva hallgattam az ömlengéseiket a lófarkas férfiról. Nincs olyan lány a csoportba, aki ne lenne oda a sármos Uchiháért. Pechemre nem szólhattam egy szót se több okból is... így csendben kellett tűrnöm a lányok fantáziálgatásait. Óra után egyből a büféhez mentem talán majd egy szendvics jobb kedvre derít gondoltam ahogy beálltam a kígyózó sorba. Néhány perc alatt elfogyott a türelmem s sóhajtozások közepette kezdtem el nyújtogatni a nyakamat, hogy ugyan mégis mi lehet a probléma, amiért ilyen lassan halad a sor.

- Szia Reira! Egy férfi hang zökkentett ki a füstölgő gondolataimból.

- Ó szia Jack! Köszöntem vissza lelkesen miután hang irányába fordítottam a fejemet. Vagy ezer éve nem láttalak!

- Hogy vagy mostanság? Egy kis ebédszünetet tartasz? Kérdezett mosolyogva a rég nem látott barátom ugyanis egy évig Kanadában tanult.

- Fogjuk rá megvagyok, de ez a mai nap kikészít. Fogtam a fejemet egy mély sóhaj kíséretével.

- Mi történt? Csengett a borostás srác kíváncsi hangja.

- Bal lábbal keltem fel vagy nem is tudom, de minden apró kis dolog idegesít ma. Nem beszélve a szakdolgozat írásról, nehezen haladok vele a munka mellett.

- Haha egy cseppet sem változtál! Fogta meg a vállamat Jack miközben halkan kacagott.

- Na de veled mi újság? Milyen volt Kanada? Tereltem el a témát.

- Megvagyok és Kanada csodás volt. Húzta elégedett mosolyra ajkait Jack. Még az is lehet, hogy ha lediplomázom oda költözök.

- Jól hangzik, akkor biztos nagyon megszeretted az ottani életet. Csak nem megismertél ott valakit? Vontam fel a szemöldökömet s közben egy ravasz mosoly jelent meg az arcomon.

- Így is mondhatjuk. Jack ajkai egy sejtelmes mosolyt formáltak és két kis rózsaszín köröcske jelent meg az arcán.

- Ó hát ezt mindenképpen hallani akarom végre találtál valakit. Nevettem fel hangosan. El se hiszem!

- Hé ne legyél ilyen gonosz! Játszotta a sértődöttet a barna hajú srác és drámaian elfordította a fejét . Talán nem hittél bennem?

- Inkább abban hittem, hogy szingli maradsz mert olyan válogatós vagy. Forgattam kék szemeimet, ahogy vissza gondoltam, hogy hány sikertelen randija volt ennek srácnak, mert mindig talált valami kivetni valót azokban a szegény lányokban.

- Hah. Csak a világ másik végére kellett, hogy utazzak érte. Húzta ki magát büszkén.

- Igen így is nézhetjük a dolgot. Nevettem el magamat ismét.

- Nakano-san! Itachi lépett mellénk, amit nem igazán tudtam hova tenni. Legutóbb megbeszéltük, hogy amennyire csak lehet kerüljük egymást az egyetemen, szóval mi a fenét akar most?

- Tanár úr? Fordultam felé őszinte meglepődöttséggel. Jack szintén kíváncsi tekintettel méregette az Uchiát, aki szokásos érzelemmentes arcát mutatta mi több egyenesen fagyos volt a tekintete.

- Kérem fáradjon velem az irodámban, akadt egy kis probléma a beadandójával kapcsolatban. Mondta gépiesen a szavakat Itachi. Beadandó? Mi a francról beszél ez? Hiszen nem is kellett semmit se csinálni.

- Most rögtön? Kérdeztem vissza értetlenül.

- Igen. Ha nem akarja, hogy elégtelen legyen. Vonta egybe szemöldökeit. Oké. Teljes a képzavar, valamiért nagyon pipa lehet rám jobb lesz, ha minél előbb kiderítem.

- Rendben. Bólintottam. Akkor majd folytatjuk máskor a beszélgetést Jack. Örültem, hogy láttalak. Mosolyodtam el halványan búcsúzás képen.

- Persze. Én is örültem. Ezután Jack olyat tett, amitől Itachinak valószínűleg az egekben lehetett a vérnyomása habár ez meg sem látszott rajta, az arca rezzenéstelen maradt. Jack egy szoros ölelésben részesített.

- Nakano-san nem érek rá egész nap csak magával foglalkozni, úgyhogy kapkodja a lábait! Itachi sarkon fordult és sebes léptekkel hagyta el az étkezőt.

- Úgy néz ki ez volt a végszó! Hámoztam ki magamat Jack karjaiból. Majd még találkozunk. S már rohantam is a morcos tanárom után.

- Mindenképpen! Szólt utánam a barna hajú barátom.

~****~

- Mi volt ez az egész beadandós hülyeség? Tettem fel számon kérően a kérdést Itachinak miután becsukta maga mögött az ajtót. Nem szólt egy szót se, néha olyan tökfej tud lenni gondoltam mérgemben. Beszéd helyett közel jött hozzám majd a derekamnál fogva az asztalára ültetett.

- Elmondanád, hogy mi bajod van? Böktem meg a mellkasát.

- Kellett egy ok, hogy itt legyél. Nyitotta ki végre a száját.

- Igen, ez leesett Sherlock. Forgattam a szemeimet. De miért? Válasz helyett kezeivel közre fogta az arcomat majd megcsókolt. Kezei szép lassan a derekamig vándoroltak s lábaimat szét feszítette, hogy közelebb férkőzhessen.

- Mmm mit csinálsz? Bárki bejöhet. Szakadtam el tőle.

- Bezártam az ajtót. Senki nem fog zavarni minket. Egyébként meg ki volt az a srác?

- Na végre ki bújt a szög a zsákból. Talán zavar, hogy beszélgettem Jackkel? Fontam össze karjaimat a testem előtt.

- Talán a volt barátod? Itachi hangja nyugodt maradt mégis lefogadom, hogy belül majd szét vetette az ideg.

- Dehogyis. Nevettem fel. Ő csak egy barát még amikor elsőévesek voltunk akkor ismertük meg egymást. Csak nem féltékeny vagy? Formáltam ó betűt az ajkaimmal s halkan kuncogtam szóval innen fúj a szél.

- Már miért lennék?

- Ó nem is tudom...talán mert egy hamis indokkal "rángattál" el tőle?! Egyébként meg csak beszélgettünk, nem rég jött haza Kanadából. Vontam vállat. Igazán nincs okod aggódni, meg elvégre nem vagyok a barátnőd. Szaladtak grimaszba az arcizmaim.

- Igazad van sajnálom. Nincs jogom rá, hogy féltékenykedjek nem vagyunk kapcsolatban. Vett mély levegőt Itachi. De ezen még mindig változtathatunk. Csillantak fel az ónix szemek.

- Ugye nem? Képedtem el s előre féltem attól, hogy mi fog következni.

- Légy a barátnőm Reira!

- Itachi ezt nem kéne átgondolnod? Hiszen az állásod forog kockán?

- Már így is túl messzire mentünk és ameddig titokban tartjuk nem lehet belőle probléma. Érted megéri vállalni ezt a kockázatot na meg egy párszor átrágtam magamat már ezen és mindig ugyanarra a döntésre jutottam. Szóval mit mondasz Reira?

- Persze, hogy leszek a barátnőd. Vágtam rá gondolkodás nélkül s karjaimat a nyaka köré fontam. Itachi egy újabb csók reményében közelített kezeit a derekamról a combjaimra csúsztatta majd szép lassan jobb kezével a belső combomat kezdte el simogatni amitől lepkék kezdtek el kavarogni a gyomromban.

- Milyen jó, hogy szoknyában vagy. Jegyezte meg mély hangon a lófarkas. Majd benyúlt a fekete szoknyám alá.

- A harisnya még mindig ott van. Szóltam vissza két csók között.

- Nem probléma. Mosolyodott el kajánul az Uchiha halk reccsenést hallottam és éreztem, ahogy ujjai megérintik a forró bőrömet.

- Most komolyan elszakítottad? Fortyantam fel.

- Ne aggódj veszek másikat, ha ezen múlik. Itachi a nyakamra hintett néhány puszit vigasztalás képen. Hirtelen felnyögtem, ahogy ujjai a fehérneműmön keresztül megérintették a legérzékenyebb pontomat. Nem sokat tétovázott mindjárt két ujját éreztem magamban. Erősebben kapaszkodtam bele a férfi széles vállaiba s próbáltam vissza fogni a hangomat ezért a fejemet a mellkasába fúrtam. Egyre gyorsabban kezdett mozogni amitől úgy éreztem, hogy menten megőrülök. Az egész felső testemmel hátra dőltem a hatalmas íróasztalon és hangosan felnyögtem. Itachi lehámozta rólam a harisnyámat amennyire csak tudta és az alsóneműmtől is megszabadított.

- Vedd le a felsődet! Utasított én pedig boldogan tettem eleget kérésének. Vágy csillant fel a sötét szempárban ahogy végig nézett rajtam, félig levetkőzve pihegtem. A vállaimnál fogva felemelt majd a sarokban lévő kanapén rakott le. Az ajkaimnál kezdett s türelmetlenül haladt lejjebb és lejjebb. Ismét szétfeszítette a lábaimat és hideg ujjait megint magamban éreztem.

- Itachi! Nyögtem fel megint hangosan, ezúttal elhallgattatott egy csókkal. Mielőtt még tovább fajulhatott volna a dolog egy határozott kopogás volt hallható az ajtón. Azonnal meg fagyott bennem a vér és visszatértem a rózsaszín ködből a valóságba. Meredten néztem Itachira, s láttam rajta, hogy minden izma megfeszült a váratlan esemény hatására. Egy pillanat alatt át ment rajta a sokk hatása s rögtön az asztalához ugrott.

- Vedd fel gyorsan és bújj be az asztal alá! Utasított miközben az ölembe dobta a felsőmet. Kapkodva húztam magamra s közben az asztal felé siettem.

Újabb kopogás.

- Itachi-san?

- Azonnal jövök. Válaszolt a férfi és már indult is az ajtóhoz. Csak észre ne vegyenek gondoltam miközben lekuporodtam az asztal alá.