- Ez minden?

- Igen, ha kell még valami akkor úgyis visszajövök érte. Feleltem Itachi kérdésére miközben bánatos tekintettel pásztáztam végig a hálószobámat.

- Rendben, akkor induljunk. Ma még dolgoznom kell, úgyhogy nincs sok szabad időm. Kivéve a kezemből a táskámat indult meg kifelé a lakásból Itachi.

Miután kellően megbizonyosodtam arról, hogy minden zárva van lomha léptekkel szegődtem a barátom nyomába. Az út csendesen telt, nem igazán voltam beszédes kedvemben.

- Az lenne a legjobb megoldás, ha mindenhova együtt mennénk. Kevesebb lesz az esélye annak, hogy rád támad ez az illető. Szólalt meg a mellettem ülő.

- Rendben.

- Mielőtt még elviszlek hozzám be kellene mennünk a rendőrségre a levél kapcsán. A feljelentéshez neked is jelen kell lenned. Meg vannak még a korábbi levelek?

- A nagy részét kidobtam a kukába. Itachi nyelvével csettintett majd rám emelte sötét szemeit s úgy kérdezett megint.

- Na és az SMS?

- Az még azt hiszem megvan. Kelletlenül nyúltam be a zsebembe, hogy elő vadásszam a telefonomat.

- Remélhetőleg sikerül majd lenyomozni a telefonszámát. Majd valamikor visszamegyek a lakóházba vagy kiküldök valakit, hogy kérdezze ki a szomszédokat hátha látta valamelyik a zaklatódat.

- Rendben. A fejemet az ablaknak döntve bámultam kifejezéstelen tekintettel magam elé. Már megint kicsúszott a lábam alól a talaj...

***

- Ita?

- Igen? Itachi kíváncsi szemekkel figyelte a kanapén kuporgó alakomat.

- Van még egy kis időd rám? Szeretnék elmondani valamit. Beharaptam az alsó ajkamat s feszülten vártam a válaszát.

- Persze mondd csak, Reira. Kényelmesen elhelyezkedett az ülőgarnitúrán majd ónix szemeivel rám fókuszált.

- Sokat gondolkodtam tegnap óta egy bizonyos dolgon, amit ez az idegen személy leírt a levélben. Arra a döntésre jutottam, hogy inkább én magam szeretnék beszélni róla, minthogy ő fedje fel előtted a legnagyobb szégyenfoltomat. Nagyot sóhajtva nyeltem vissza a könnyeimet s képtelen voltam rá nézni a barátomra. Emlékszel még arra az éjszakára, amikor felléptem a bátyámékkal és egy fickó túl erőszakosan nyomult rám?

- Igen, emlékszem. Bólintott Itachi.

- Utána megkérdezted, hogy miért ütöttem meg. Azért vágtam arcon, mert azt mondta, hogy ő is tud arról a videóról, ami a levélben is említésre került.

- Mi történt abban a videóban? Itachi hangja nyugtalanná vált majd közelebb csúszott hozzám a kanapén.

- Akkoriban, amikor a videó készült még én is a Fallen Angels tagja voltam, mint énekes. Nem voltam több tizennyolcnál. Amegakure-ban adtunk koncertet egy népszerű klubban, akkortájt kezdett igazán beindulni a banda, kiadtuk az első kis lemezünket. A koncert után házibulit tartottunk az egyik barátunknál, mozdulni nem lehetett annyian préselődtünk be a családi házba. Az akkori barátommal voltam végig az este folyamán, Eisuket és a többieket hamar elvesztettem, de nem volt újdonság. Eisuke mindig megbízott Sorában, az egyik legjobb barátjaként tekintett rá. A buli felénél kezdtem furán érezni magamat, azt hittem, hogy túl sokat ittam. Forgott velem a világ és nem igazán tudtam kommunikálni se. Haza szerettem volna menni, de Sora azt mondta, hogy a legjobb lesz, ha lepihenek egy kicsit fent az emeleten. Segített felmenni a lépcsőn és bevezetett az egyik hálószobába. Miután lefeküdtem az ágyra már csak emlékfoszlányok maradtak meg. A felhúzott térdeimet körbe öleltem karjaimmal s a hangom elcsuklott. Másnap otthon ébredtem fel, Sora nem feküdt mellettem. A fejem majd szét esett és szinte mozdulni sem tudtam. A telefonom megállás nélkül pittyegett az éjjeliszekrényemen, ezért ránéztem. Életemben nem láttam még annyi értesítést, mint akkor. Egyből tudtam, hogy valami rossz történt, de álmomban sem gondoltam volna, hogy milyen mértékű. Yuki üzenetét nyitottam meg először, elsőként a videót küldte el, amiben az volt látható, hogy Sora és a barátai megerőszakoltak. Bőszen törölgetni kezdtem a lecsorduló könnyeket az arcomról a pulcsim ujjával.

- Reira...

- Mint kiderült, nem az alkoholtól voltam olyan rosszul, hanem attól, hogy Sora bele csempészett valamilyen randidrogot az italomba. Felvitt az egyik szobába és hagyta, hogy a barátai kihasználjanak, mindent felvettek aztán pedig közzé tették a közösségi oldalakon. Miután kérdőre vontam csak annyit válaszolt, hogy a barátai nagyon irigyek voltak rá, amiért velem járt. Ő pedig úgy gondolta, hogy jó ötlet lenne megosztani engem. Meg amúgy is, ha ismertebbek leszünk akkor előbb utóbb úgyis megcsalom majd valamelyik rajongómmal vagy producerrel.  Úgy beszélt rólam, mintha valami kis játékszer lettem volna a számára...végül is tényleg az voltam. Szipogtam hangosan a feltörő fájó emlékképektől. Iszonyú nagy port kavart ez az incidens a városban, egy időre el is utaztam a nagyszüleimhez, nem bírtam elviselni az emberek ítélkező tekinteteit. Habár Sora és a barátai börtönbe kerültek, nekem az édes kevésnek bizonyult. A videó akkor is tovább keringett az interneten és az emberek sem akartak békén hagyni, valaki mindig felhánytorgatta. Annyira elegem lett az egészből, hogy kiléptem a bandából. Úgy éreztem, hogy többé sosem leszek képes kiállni a színpadra a közönség elé, lebénított a félelem és mivel nem akartam, hogy a fiúk miattam halasszanak el egy nagy lehetőséget, ezért inkább én váltam meg a zenészi karrieremtől.

- Nagyon sajnálom. Szólalt meg hosszú percek után a barátom. El sem tudom képzelni, hogy miken mentél keresztül. Itachi széttárta karjait s szeretetteljes ölelésben részesített.

Sok év telt azóta az este óta mégis, ha beszélnem kellett róla, nem tudtam sírás nélkül végig mondani. Az az ember szúrt szíven, akitől a legkevésbé vártam. Szemrebbenés nélkül árult el, puszta szórakozás gyanánt. A rengeteg idő ellenére sem voltam képes megbocsátani magamnak, amiért olyan vakon bíztam Sorában.

- Ha...ha..nem..lettem...volna olyan naiv. Emeltem fel a fejemet Itachi felé. Akkor ez nem történik meg.

- Reira. A vékony ujjak végig simítottak a pasztell színű hajamon s Itachi hangja legalább olyan gyengéd volt, mint az érintése. Kérlek szépen ne okold magadat miatta! Túl sokszor láttalak már sírni olyan miatt, ami nem a te hibád volt. Nem tudod az életed minden egyes pillanatát befolyásolni, nem tudhatod előre, hogy a döntéseidnek milyen következményei lesznek és éppen ezért nem szabadna hibáztatnod magadat miattuk. Tudom, hogy számodra az elengedés lehet az egyik legnehezebb dolog az életedben, de nem ostorozhatod magadat örökké a múlt hibái miatt. A volt barátod volt az egyetlen, aki vétkezett. Te semmi rosszat nem tettél! Hangsúlyozta ki minden egyes szavát  Itachi miközben még szorosabban ölelt s megpuszilta a homlokomat. 

- Azt hiszem megérte éveket várni... Töröltem le sokadszorra az arcomat, hogy megszabaduljak a sós könnycseppektől. Miután Sorával vége lett a kapcsolatunknak, senkiben sem tudtam megbízni egy fikarcnyit sem. Féltem, hogy idővel majd megbántanak és összetörik a szívemet úgy ahogyan Sora tette. Esélytelennek láttam azt, hogy valaha is újra szerelembe essek és azt kell mondjam, hogy könnyen bele is nyugodtam. Az egyetem ideje alatt, csak a tanulásra a munkára és a barátaimra gondoltam arra, hogy jól érezzem magamat. Hiába noszogattak a többiek, hogy nem ártana egy társ én makacsul ragaszkodtam az egyedülléthez. A végén már magam sem tudtam, hogy a félelem vagy az egyedüllét adta szabadság tartott fogva. Mindezektől függetlenül nem tagadom, hogy néha voltak olyan pillanataim, amikor azt kívántam, hogy nekem is mesébe illő kapcsolatom lehessen. Legyen mellettem valaki, aki szeret és akit viszont szerethetek kétségek nélkül. Miután megismertelek megértettem, hogy miért voltam egyedül annyi éven át. Egészen a megfelelő személyig kellett várnom. 

- Úgy gondolod, hogy én vagyok számodra a megfelelő? Tűrte félre az arcomból Itachi néhány tincsemet. 

- Nagyon is. Bólintottam határozottan. Még ha a kapcsolatunk egy kicsit bajosan is indult. Mosolyodtam el. 

- Az nem kifejezés. Jelent meg a férfi ajkakon egy sejtelmes mosoly. 

- Beláttam, hogy nincs olyan kapcsolat, ami ne okozhatna sebeket. Hiába próbálom védeni magamat megmászhatatlan falakkal, ha közben nem tudok szeretni. Muszáj volt választanom a kettő között. Örülök neki, hogy végül hagytam leomlani a falaimat előtted. A kezemet a barátom mellkasára csúsztattam azután nedves ajkaimat rátapasztottam az övéire. Ezt a döntést sosem fogom megbánni. Suttogtam lehunyt szemekkel. 

- Annyira szeretlek! Itachi fejét a nyakam és a vállam közé fúrta majd rövidesen magával rántva dőlt hanyatt a kanapén és karjait körém fonva tartott. 

- Én is szeretlek! 

****

- Egy újabb levél? Shisui aggódó tekintettel lépett közelebb hozzám. Megnézhetem? Nyújtotta felém a kezét. 

- Persze. Bólintottam aprót s mély sóhajtás közepette adtam át a papírt Shisuinak. Igazából semmi használható információ nincs benne, csak összefüggéstelen szitkozódás és fenyegetés azzal kapcsolatban, hogy megöli Itachit, ha nem hagyom el. Mindkét kezemmel túrtam bele a hajamba s körbe-körbe járkáltam, amíg az Uchiha átfutotta a hanyagul írt mondatokat. 

- Tehát olyan mint az összes többi mostanában. Shisui tanácstalanul vakargatta a tarkóját majd letette a levelet a konyhaasztalra.  

- Több mint egy hónapja megállás nélkül kapom ezeket a fenyegető üzeneteket. Talán el kellene költöznöm innen. 

- Az lenne a lehető legrosszabb ötlet, ezt te is nagyon jól tudod. Kapta fel a fejét Shisui. Meg amúgy is hova mennél? Vissza a lakásodba, ahova könnyedén be tud jutni? 

- Nem, haza költöznék Amegakure-ba. Ráztam meg a fejemet. 

- Azért, hogy bele keverd a családodat? Vonta fel szemöldökét az előttem álló. Reira attól, mert még elmenekülsz nem fog felszívódni ez az ember. Éppen azt akarja, hogy eltávolodj Itachitól, hogy bármikor lecsaphasson rád kockázat nélkül. Egyértelműen nem mer komolyabb lépést tenni addig, amíg melletted vagyunk. Magyarázta elméletét Shisui. 

- Akkor csak üljek itt és várjak ameddig el nem kapjátok? Fontam keresztbe karjaimat magam előtt. Mint egy kalitkába zárt madár? 

- Sajnálom, hogy nem sikerült még rájönnünk a kilétére, de hidd el, hogy dolgozunk rajta. Legutóbb azt hittük, hogy elfogtuk ezt a szemetet, de kiderült, hogy csak felbérelt valakit, aki kézbesítette eddig a leveleket. És persze a fickó semmilyen felhasználható információt nem tudott kinyögni. Mormogott az orra alatt az Uchiha. 

- Tudom... Hajtottam le a fejemet. Nekem kell elnézést kérnem, ti a lehető legtöbbet teszitek értem. 

- Minden jogod megvan arra, hogy dühös legyél. Veregette meg vigasztalóan a vállamat Shisui. Még egy kicsit legyél türelmes Reira. 

- Igyekszem. Emeltem fel rá üres tekintetemet. A sötét szempár megrendült, amint egymás szemébe néztünk. Pontosan tudtam, hogy miért vág olyan arckifejezést Shisui amilyet. Az elmúlt két hétben fogyni kezdtem, az arcomon nem csak a súlyvesztés jelei látszottak, hanem a mérhetetlen rettegés, stressz, gyűlölet és tehetetlenség keveréke. Már tükörbe se mertem nézni, olyan voltam akár egy sétáló hulla, mintha csak egy szellem lettem volna, aki a házban kísért naphosszat fel-alá járkálva. A vacsora a gáztűzhelyen van, ha nem bánod ledőlök aludni. Mondd majd meg kérlek Itachinak, ha haza ért , hogy sajnálom amiért nem vártam meg. 

- Rendben. Jó pihenést! Lemondó tekintettel nézte végig, ahogy felszedtem a konyha pultról az altatószerem dobozát. A gyógyszer nélkül aludni sem voltam képes, az egész életem szétcsúszóban volt és halvány lila gőzöm nem volt arról, hogyan kellene megállítanom a maga alá temető káoszt. 

Kifejezéstelen szemekkel bámultam a vizes poharat és a gyógyszeres dobozt, ami az éjjeli szekrényen lapult. Ki tudja mennyi ideje feküdhettem az ágyon mozdulatlanul. Meglehet, hogy a testem rezzenéstelen volt, azonban az elmém színültig telt bénító gondolatokkal. Élve falt fel a saját képzelőerőm. 

- Mikor ment el aludni? Itachi hangja csendült fel a folyosóról. 

- Körülbelül úgy két órája. Válaszolt Shisui. Rettentően padlón van. Nem tudom, hogy meddig fogja még bírni. Sóhajtott fel az idősebbik Uchiha. Már azt is fontolóra vette, hogy elhagyja Konoha-t. 

- Meg fogom találni azt az őrültet. Halk ajtónyikorgás jelezte, hogy belépett a szobába. Nesztelenül suhant el az ágy mellett a hosszú hajú férfi majd a fürdőben felvillant a villany aztán másodpercekkel később becsukódott az ajtó. 

Víz csobogása szűrődött ki a helyiségből. Percekkel később ismét kinyílt az ajtó majd az ágy megsüppedt kissé Itachi alatt, ahogy befeküdt. Egyik karját a derekam köré helyezte s a mellkasát a hátamnak nyomta. 

- Reira, valószínűleg már alszol. Duruzsolt Itachi a fülembe. Shisui elmesélte, hogy mennyire megviselt az újabb levél. Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy előkerítsem azt az illetőt. Nem bírom már tovább nézni a szenvedésedet. Valószínűleg ennek a személynek is az a célja, hogy egyikünket előbb utóbb megtörje, de én akkor sem fogom feladni. Megígértem neked, hogy soha többet nem szakíthat el tőlem téged senki és semmi! Itachi a derekamon lévő kezével cirógatni kezdte az alhasamat. Ehhez tartani fogom magamat, nem számít, hogy milyené válnak a körülmények. 

- Simogass még! Szólaltam meg rekedtes hangon miután az ujjak megálltak a mozgásban. 

- Ezer örömmel! 

Lassan csukódtak le a szemeim a gyengéd érintésektől. A felül lévő kezemmel hátra nyúltam s megkerestem a karakteres arcot majd néhány erőtlen simogatással fejeztem ki az Uchiha felé irányuló szeretetemet. Azt hiszem, hogy ma estére nem fog kelleni az altató.