-Köszönöm Reira! Naruto olyan szorosan ölelt, hogy majd megfulladtam.

- Nem-nem..kapok..levegőt! Kezdtem el ütögetni a hátát, aminek hatására rögtön elengedett.

- Jaj, ne haragudj! Nevetett fel boldogan. Csak annyira örülök, hogy tudtál backstage-be szóló jegyeket szerezni.

- Nem volt nehéz. Húztam mosolyra a számat.

- De miért hármat? Számolta meg ismét a fekete jegyeket.

- Te Sasuke és Itachi-san. Számításaim szerint az három ember.
- Ohh... hát igazából Itachi nem az az eljárós típus. Tette mutató ujját az állára a szőke hajú. Mármint el szokott néha járni, de mostanság mindig lemondta az esti kiruccanásokat.
- Lehet, hogy neked sem kellene eljárnod minden este Sasukeval, inkább koncentrálj az egyetemre. Oktattam ki.
- Hah. Nem is járok el mindennap és Sasuke is csak ritkán jár el szórakozni ez valami családi vonás lehet náluk. Vont vállat a szőke.
- Vagy úgy. Kuncogtam halkan, Naruto kirohanásai mindig szórakoztatóak számomra. Kis szünet után megint megszólaltam.
- Akkor kivel szoktál még elmenni a városba?
- Hmm lássuk csak. Egy pillanatra behunyta tengerkék szemeit, ilyenkor általában erősen gondolkozik valamin.
Például a múlt héten Kiba és Shikamaru társaságában voltam, egyszer majd bemutatlak nekik meg a csapat többi tagjának is.
- Csapat? Néztem rá döbbenten.
- Nakano-san kapkodja a lábait megint el fog késni az órámról! Az a cinikus hang bárhol bármikor felismerném, Itachi haladt futó lépésben mögöttünk a folyosón.
- Jobb ha megyek. Intettem Narutonak.
- A koncerten találkozunk! Szorította meg ismét az értékes jegyeket.
- Reira! Itachi a hátizsákomnál fogva kezdett el húzni.
- Ohh milyen figyelmes lett hirtelen! Csendült fel éles hangom.
- Mint mondhatnék számomra fontosak a diákjaim! Hangzott felelete egy drámai sóhaj keretében.

********

Az esti műszak után fáradtan dőltem neki a bejárati ajtómnak. Semmi másra nem vágytam, mint egy forró zuhanyra és a kényelmes ágyamra. Miután befurakodtam a paplan alá, megszólalt a telefonom. Kelletlenül emeltem fel az éjjeli szekrényről s elgondolkoztam, hogy megéri-e felvenni. Végül a zöld ikonra böktem.

-Mi újság kishúgi? Szólalt meg vidáman a másik fél.

- Éppen aludni készültem. Feküdtem vissza.

- Ilyen korán?

- Egyeseknek nem csak bulizásból áll az élete, na de térj a lényegre.

- Hú, de morcos valaki. Nevetett fel a férfi. Egyébként nyiss majd ajtót úgy 5 perc múlva, hozok egy kis életet a szürke hétköznapjaidba.

- Meg ne próbáld ide hozni azokat! Ültem fel rögvest az ágyon.

- Már késő! Láthatatlanban is meg tudtam mondani, hogy egy széles vigyor jelent meg a testvérem arcán.

- Eisuke!

- Még 3 perc. A vonal megszakadt. Szitkozódva szálltam ki puha fekhelyemből s egy köntöst kapva magamra csoszogtam ki az előszobába. Nem sokkal később közelgő lépéseket hallottam a lépcsőházból s egy erőteljes kopogást. Lelkileg felkészületlenül nyitottam ajtót a vigyorgó bagázsnak s ahogy ott ácsorogtak egymás mellett nem tudtam megállni, hogy egy mosoly ne fusson át az ajkaimon.

- Reira-chan rég láttunk! Hangzott a férfi kórus.

- Gyertek be! Gesztikuláltam a kezemmel, miközben kicsit arrébb léptem az útból.

Enyhén ironikus látvány volt, ahogy a négy rocker körbe ülte kicsiny asztalomat olyan visszafogottnak és ártatlannak tűntek annak ellenére , hogy már be voltak csiccsentve.

- Hova lesz ezután a menet? Ültem fel a konyhapultra szék hiányában.

- Ahova sodor minket az éjszaka. Kacsintott a banda dobosa Takumi.

- Egyébként Reira-chan nyugodtan ülhetsz Ren ölébe vagy inkább az enyémbe! Borzolta meg hosszú fürtjeit az énekes Ryosuke, aki a helyemre lépett.

- Fogd be Ryosuke! Perverz! Háborodtunk fel egyszerre a szólógitárossal. Tudni illik Rennek már egész régóta tetszem konkrétan, amióta megalakult a banda. Legalábbis a többiek szerint s érdekes mód mindig is próbálták úgy csűrni csavarni a dolgokat, hogy  valami véletlen folytán kettesben maradjak a szólógitárossal. Az esetek nagy részében Renből egy ideges dadogó kisfiú lett.

- Ryosuke vigyázz a szára! Eisuke szemöldökeit egy vonalba préselte.

- Csak vicc volt. Tette fel védekezően kezeit.

- Még minidig nincs humorod. Sóhajtottam.

- Reira-chan milyen itallal tudsz nekünk szolgálni? Villantott felém egy mosolyt az eddig csendben ülő Takumi.

- Éreztem, hogy ez fog jönni. Csúsztam le a pultról.

*****

Éjfél volt mire elmentek a srácok. Miután nem tudtak rá beszélni, hogy velük bulizzak nehezen, de leléptek. Igazán szerettem volna velük még több időt tölteni,de tudtam hogyha elmegyek másnap kizárt lesz, hogy bemenjek órákra.

-Reira! A távolból hallottam a nevemet. Kíváncsian fordultam hátra, Yuki sietett felém.

- Szia, rég találkoztunk. Üdvözöltem mosolyogva.

- Igaz, hogy itt vannak? Állt meg előttem lihegve.

- Ejha egyből a közepébe. Húztam el a számat.

- Szóval? Egyenesedett fel.

- Aha tegnap átjöttek.

- És hogy van?

- Mármint kicsoda? Vontam fel a szemöldökömet.

- Tudod, hogy kiről beszélek...Fonta össze karjait.

- Nem igazán. Vontam vállat.

- Eisukéról!

Yuki és Eisuke egy időben közeli kapcsolatban álltak. Meg se tudtak lenni egymás nélkül mégis, amikor a banda beindult szétváltak. Ugyan meg próbálkoztak a távkapcsolattal, de hiába való volt nem ért semmit számukra, Eisuke folyamatos távolléte és hirtelen ám annál nagyobb hírneve teljesen megrészegítette Yuki pedig egy idő után nem bírta tovább elviselni. Még ha közös megegyezés is volt tudom , hogy mennyire bánja és mennyire hiányolja Eisuket. Az a sok "Nagy Ő" mind csak azért van, hogy Eisuke minnél jobban a feledés homályába vesszen.
-  Megvan bár múltkor kis híján majdnem rá hívtam a rendőrséget. Nevettem fel ahogy bevillantak a viszontlátás emlék képei.
- Ha? Mondj el mindent! Szőke barátnőm kézen fogva húzott be az egyetem kávézójába.

****

Sietve szálltam ki a taxiból, ami Konoha egyik legjobb szállodája előtt fékezett le. Eisuke nagyjából úgy fél órája küldött egy nem túl sokat mondó ám annál többet jelentő üzenetet : Segítened kell!

A hotel halljában várt rám, fel s alá járkált a vörös szőnyegen kezeit összetéve.

- Eisuke! Szólítottam meg bátortalanul.

- Reira! Húzott egy szoros ölelésbe. Olyan jó, hogy ilyen hamar ide tudtál jönni.

- Mi történt? Néztem rá aggódóan.

- Fent a szobában elmesélem.

****

- Szóval, ha jól értem Ryosuke tegnap annyira kiütötte magát, hogy elment a hangja és kizárt hogy a fellépésre vissza jöjjön, illetve nekem kellene a helyére lépnem ? Még most sem voltam képes felfogni pedig már harmadszorra ismételtem el.

-   Igen. Hangzott a tömör válasz.

- Felejtsd el! Vágtam rá rövid eszmefuttatás után.

- Gyerünk már Reira csak egy felépés! Kérlelt a fekete hajú.

- Nem. Keress valaki mást! Álltam fel az ágyról.

- De tudod, hogy nincs! Kérlek, különben le kell mondani a koncertet. Ragadta meg a csuklómat a férfi.

- Tch. Nem érdekel. Rántottam egyet a kezemen aminek hatására kicsúszott Eisuke szorításából.

- Nem gondoltam volna, hogy cserben hagyod a csapatot. Terült el az ágyán, miközben mérgesen fújt egyet.

- Ne kezdd! Fordultam felé össze ráncolt homlokkal.

- Ugyan mit? Csak az igazságot mondom, cserben hagysz minket.  Legszívesebben megfojtottam volna a mellette heverő díszpárnával. Csak egyetlen egy rövidke koncert. Régebbi dalokat is játszanának, amiket te is tudsz. Eisuke tovább könyörgött hajthatatlan volt és makacs, mint egy öszvér.

- Egy kisebb klubban lesz igaz? Sandítottam rá a szemem sarkából.

- Aha. Bólogatott hevesen. Mély sóhaj előzte meg a válaszomat amolyan meg fogom bánni, hogy ezt mondom sóhaj.

- Legyen. Kék szemeim találkoztak a szintén csillogó kék szemekkel.

- Nagyszerű! Tapsolt örömtelien Eisuke mint valami kisgyerek. Át is hívom a srácokat, hogy megosszam a hírt. Az éjjeli szekrényen levő mobilja után nyúlt.

- Én viszont megyek későre jár.

- Várj lekísérlek inkább, a srácok tudnak várni. Dobta el a fekete készüléket. Az ajtaja előtt várakoztak, de csak nem jött.

-Eisuke hol vagy már? Léptem vissza a szobába.

- Jövök jövök csak kell egy fájdalom csillapító a tegnap este vagyis a ma tényleg nagyon jól sikerült! Nevetett fel, amit rögtön meg is bánt egyből a fejéhez kapott.

- Felejtsd el! Martam el tőle a gyógyszert. Nem lenne jó, ha megint rá szoknál. Majd egy laza mozdulattal a kukába hajítottam a parányi gyógyszert.

- Hogy te milyen szívtelen vagy! Csukta be maga mögött a szoba ajtót a füstölgő bátyám.

- Igyál kevesebbet! Húztam széles mosolyra az ajkaimat.

Hamar tudtam fogni magamnak egy taxit, mielőtt azonban beszálltam volna Eisuke egy meleg ölelésben részesített.

- Köszönöm Reira! Súgta halkan a fülembe.

- Hmh. Van mit. Viszonoztam az ölelését.

Mielőtt még becsuktam volna a jármű ajtaját utánam szólt.

- Majd nézz a kabát zsebedbe egy kis ajándék! Aprót intett a kezével majd sarkon fordult s a hotel felé lépdelt.

Kíváncsian nyúltam a bal zsebembe...nem nyert akkor a másik. Lassan kihúztam az ajándékot a zsebemből. A szemeim kétszer akkorára nőttek, pénz volt méghozzá nem is kevés körülbelül egy egész havi lakbérem. Biztos anya mondta neki, hogy nem a legfényesebben állok mostanság. Halványan elmosolyodtam, hiába mindig számíthatok rá.

A lakásomhoz közeli pizzázó előtt szálltam ki, szükségem volt valami vacsorára. Türelmetlenül kapkodtam a lábaimat hazafele alig vártam, hogy neki eshessek a pizzának. Egy idő után feltűnt, hogy egy fekete ruhás alak jött mögöttem tisztes távolságban volt, azonban még is aggasztott a jelenléte. Próbáltam nem túl észrevehetően gyorsítani a tempómon. Oké valahogy meg kellene bizonyosodnom arról, hogy nem engem követ.

Gondolataimból egy kocsi dudálása zökkentett ki. Ijedten kaptam a fejemet a hang irányába, egy fekete autó húzódott félre. Nagyot nyeltem talán nekem szólt volna? A sofőr leengedte az ablakot.

- Reira szállj be!