- Egész jól bírod kislány! Már vagy negyed órája álldogálsz egy helyben. Nevettet fel élvezettel a hangjában Hidan, a hátam mögül. Az alsó ajakamat szinte véresre haraptam már az elviselhetetlenül kínzó fájdalom miatt, viszont ennek ellenére sem engedhettem el a hideg fém korlátot, bármennyire is fájt megkötözött kezekkel tartani magamat nem volt választásom, különben a biztos halál várt rám jéghideg hullámok formájában. Rettentően legyengült állapotba került a testem remegtem, mint a nyárfalevél. Az izmaim fokozatosan mondták fel a szolgálatot, egyedül az adrenalin tartotta működésben őket és annak is a hatása mulandó volt.

- Hidan vedd át a másikra oldalra, különben le fog zuhanni hnh ! Deidara egy-két méter távolságra támasztotta neki derekát a híd biztonságos részének s ég kék szemei aggodalommal figyelték az egyedüli küzdelmemet a túlélésért.

- Abban mi lenne a móka szöszi? Ugyan nem láttam a másik férfi arcát a nyakamat tettem volna rá, hogy az szokásos pszichopata vigyor ült ki az arcára. Reria, hogy lásd milyen jószívű vagyok kapsz egy kis pihenő időt. A szürke hajú bűnöző vastag karjaival átfogta vékony derekamat így lehetőségem nyílt arra, hogy ellazítsam megfeszült izmaimat. Tudod ennél jobb dolog nincs is a világon, amikor játszadozhatsz valakivel egy jót. Szavai a fülem mellett csengtek közelsége révén. Imádom nézni, ahogy megtörnek az emberek és szép lassan feladják a reményüket majd kétségbeesetten kezdenek el könyörögni a nyomorult kis életük miatt. Az akatsuki tagjának, bal keze szép lassan felcsúszott egészen a nyakamig, amit erőszakosan ragadott meg majd nyomást gyakorolt rá. Tőled is ezt akarom hallani Reira...hallani a nyüszítésedet, mint egy sarokba szorított állatét. Hidan mondandójától levert a víz s a légvételeim is felgyorsultak miután engedett a szorításán. Rögvest megragadtam a hátam mögött lévő korlátot.

- Hidan, fejezd be! A félig felcopfozott hajú hangja erélyesebb hangnemre változott társával szemben.

- Azt csinálok, amit akarok vele Deidara. Inkább fogd be a pofádat kezdesz idegesíteni! A magas férfi szürkés szemeiből harag sugárzott, utálta, ha megzavarták a játékaiban. Kár, hogy az Uchiha nem láthatja ezt. Tudod Reira nagyon sok szenvedést okozott nekem, fél holtra vertek miatta. A kis taknyos nem bírt a seggén maradni, mindenképpen szaglásznia kellett utánam. Intézte hozzám szavait a mögöttem álló s mélyen szívta be levegőt mellettem. Ah a félelem szaga, hogy mennyire szeretem, nem tudok betelni vele. Vészjósló kacaj hagyta el a szürke hajú száját.  Hidan keze eltűnt a nyakamról s rövidesen egy kés pengéjét éreztem meg az alkaromon, aminek hatására még jobban megfeszültem már, ha ez egyáltalán lehetséges volt. Ne aggódj könnyítek egy kicsit a helyzeteden! Furcsamód nyugodt hangon beszélt a férfi semmi eszelősség vagy őrület a hangnemében, még inkább nagyot nyeltem s csak remélni tudtam, hogy nem most akar megcsonkítani. A kötelek nélkül könnyebb lesz a dolgod. Szólalt meg ismét Hidan, vadászkésével percek alatt megszabadított a csuklómat szorító kötéltől. 

- Hidan mire készülsz? Deidara kék szemeivel gyanúsan vizslatta partnerét. 

- Csak izgalmasabbá teszem a kis mókánkat! Felelt az említett s hangjába visszatért azaz elmondhatatlanul rémisztő hangnem. Reira, ha át tudsz mászni a korláton akkor szabadon távozhatsz! 

- Hol a csapda Hidan? Fordultam meg teljes testtel s jég kék szemeim találkoztak a férfi arcán ülő ravasz mosollyal. 

- Milyen embernek gondolsz te engem? Tárta szét karjait. A végén még össze töröd a szívemet. Tette hozzá megjátszott szomorú arckifejezéssel. Még ha lenne szíved gondoltam magamban s tekintetem a nem messze álló szőkeségre vándorolt, aki ugyanolyan gyanakvással bámulta az előttem álló bűnözőt akárcsak én. Megrázva magamat a kezeimmel erősen ráfogtam a korlátra s kész voltam rá, hogy át lendítsem rajta jobb lábamat, az se érdekelt ha esetleg át esek a járdára csak meneküljek meg ebből a kutyaszorítóból. 

- Nem rossz próbálkozás...Kommentálta Hidan a mozdulatomat. Azonban ez még kevés lesz! Mindkét kezét a vállaimra helyezte s egyszerűen lökött rajtam egy nagyot. Annyira szorítottam a fémkorlátot, hogy azt hittem meghajlik a kezeim alatt s próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat miután a lábam lecsúszott a hídkorlát pereméről. Próbáld újra! Vigyorodott el velem szemben álló akatsuki tag. 

- Rohadj meg. Sziszegtem a fogaim közül. 

- Haha ilyen könnyen feladod? Nevetett jóízűen a nyomoromon a másik. Talán, ha nagyobb lendülettel csinálnád akkor menne. Hümmögött Hidan. Talán sikerülne, ha mindkét lábammal egyszerre lendülnék át, viszont nincs bennem elég erő ahhoz, hogy megtartsam magamat sőt szinte semmilyen mozdulathoz se maradt lassacskán erőm. Az egész testem remegett a hidegtől és az egy helyben állástól, az ujjaim teljesen bepirosodtak a csípős hideg széltől s egyre jobban kezdtek elzsibbadni. Apró kis hangok kezdték el a fülembe suttogni, hogy hunyjam le szemeimet s csak dőljek hátra, akkor megszűnik ez a mérhetetlen szenvedés. Nem kell semmit sem tennem, csak elengedni a korlátot. 

- Reira miért nem adod fel? Mintha Hidan bele látott volna a fejembe kérdésére kifejezéstelen arccal néztem vissza rá. Az Uchiha nem fog eljönni érted, valószínűleg halott. Miért nem követed te is? Így is úgy is ez lett volna a sorsod, ha egyszer elkap az akatuski. Hiszen előlünk nincs menekvés. Újabb pszichopata mosoly futott át a férfi ajkain. Ne harcolj tovább! 

Forró könnyek áztatták jég hideg arcomat miközben üveges tekintettel meredtem Hidanre, a fejemben minden gondolat egy hatalmas kibogozhatatlan gombolyaggá változott át. Nem voltam képes tisztán látni többé, véget akartam vetni a szenvedésemnek s ha annak az az ára, hogy vessem le magamat a hídról...ám legyen. Nem akartam többet raboskodni, kétségbeesésben és félelemben élni, nem akartam, hogy tovább kínozzanak ezek az emberek. Egyszerűen csak véget akartam vetni minden kínomnak. Engedve a csábításnak lehunytam jég kék íriszeimet, fejemet hátra hajtva vettem még egy utolsó mély levegőt s csak azt sajnáltam a legjobban, hogy sosem mondtam el neki mennyire szerettem.  Mindkét kezemmel elengedtem a korlátot, megbékélve a sorsommal készültem magamat a dermesztő habok közé vetni. 

- Talán elment az eszed te ostoba?! Erős kéz ragadta meg a jobb kezemet,  aminek hatására kipattantak kék szemeim. Deidara volt az, aki megállított az öngyilkosságtól. Hagyod, hogy egy ilyen féreg az őrületbe kergessen hmh ? Hangjából csupa megvetetés és harag hallatszott. 

- Oi oi te meg mit művelsz szöszi? Hidan kezében megvillant vadászkésének pengéje, amit a magasba emelt. Mondtam már kurvára utálom, ha megzavarnak játék közben! A szőke copfos nem tudta kivédeni támadását, minden erejét arra használta fel, hogy engem tartson a levegőben. Na mi van csak ennyire futotta? Az ezüst hajú férfi kifejezetten élvezte a helyzetet, véres késével újabb támadásra készült ezúttal fatális célpontot tűzött ki. 

- Ne legyél  úgy elszállva magadtól te szadista állat! Deidara ajkain ravasz vigyor jelent meg, majd bal kezével is elkapta jobb kezemet s egy erőteljes rántással félig áthúzott a korláton éppen csak annyira, hogy ne eshessek vissza. Pechemre fejjel előre érkeztem a másik oldalra ám akkor ez a legkisebb problémámnak számított. A pillanatnyi zavarodottságot kihasználva bűntársa részéről előhúzta kabátja zsebéből a pisztolyát s mellkason lőtte az ezüst hajút. Hidan arca halál előtti grimaszba torzult miközben hátrálni kezdett. Az akatsukis hörgések közepette esett össze kezét a lőtt sebre téve rángatózott még néhány másodpercig míg végleg abba nem hagyta. Hmh végre megdöglöttél! Deidara szája önelégült mosolyt formált majd felém fordult. Élsz még? 

- Igen. Válaszoltam alig hallhatóan bólogatások közepette. 

- Nagyszerű akkor... Ám a mondandóját nem tudta befejezni, hirtelen oldalához kapott s térdre rogyott a fájdalomtól. 

- Deidara? Erőt véve magamon kúsztam közelebb a félig fel kötött hajúhoz. 

- Az a nyomorult mélyebbre szúrt, mint gondoltam. Szisszent fel az említett. 

- Reira! A távolban valaki a nevemet kiáltotta. Az a valaki nem más volt, mint Itachi. Jég kék szemeim a rohanó alakot figyelte, aki egyre csak közeledett. Hát életben van gondoltam s úgy éreztem, hogy ezernyi lepke fog kitörni bármelyik másodpercben a mellkasomon keresztül annyira örültem neki. 

- Akkor már nincs miért aggódnom hmh. Deidara hangos köhögésbe kezdett, amitől ismét rá figyeltem. Szája sarkában vékony vér csík jelent meg, kétség kívül belső vérzése van gondoltam miközben még közelebb csúsztam a férfihoz, hogy szemügyre vehessem a sérülését. 

- Mennyire súlyos mutasd! 

- A lépemet találta el az a szemét, úgyhogy csak percek kérdése hmh. Deidara kacarászva dőlt el a hó lepte talajon. Ilyen az én szerencsém! 

- Reira! Itachi aggódó arckifejezéssel ölelt magához szorosan. Megsérültél? 

- Nem. Semmi bajom, viszont Deidarat kórházba kell szállítani. Fordultam a hosszú hajú felé. 

- Huh érdekes ezt a te szádból hallani...elvégre én öltem meg a barátnődet. Deidara homályos tekintettel nézett fel rám. 

- Mégsem lehetsz annyira gonosz, ha megmentettél. Vágtam vissza s tovább noszogattam a mögöttem térdelőt a segítség hívás miatt. 

- Ne hívj senkit Uchiha úgy is mindegy már. 

- De nem adhatod csak így fel! Fakadtam ki a földön fekvőre  s magam sem tudom, hogy miért. Azt hiszem megláttam benne azt a jóságot, amit annyira próbált elrejteni a kegyetlen világ elől. 

- Keresd meg a húgomat és mondd meg neki, hogy hagyja el a várost. Ha meghalok akkor már nem lesz biztonságban! Deidara remegő kézfejjel fogta meg az enyémet. Az éjjeli szekrényemben félre tettem pénzt neki, azzal nyugodtan új életet tud kezdeni valahol távol ettől a szemétdombtól. Mondd meg neki, hogy csak azért csatlakoztam az akatsukihoz, mert szükségem volt a pénzre ahhoz, hogy életben tudjunk maradni és kitörhessünk a nyomorból. Képes voltam így megadni neki mindent, amire vágyott ezért ne hibáztassa magát az én döntésem volt az egész. Tudtam, hogy mit vállalok azzal, hogy belépek ebbe a szervezetbe. A félre tett pénz mellett lesz egy levél is..amiben mindent leírtam neki. Deidara szorítása gyengülni kezdett a csuklóm körül. 

- Mindent átadok neki! Fogtam rá kézfejére. 

- Hnh. Bárcsak más módon találkoztunk volna. Az ég kék szemek a felettünk ragyogó csillagokra vándoroltak s a fakó arcon parányi mosoly jelent meg. Bárcsak több időm lett volna...Deidara mellkasa nem emelkedett fel többé, üveges tekintettel figyelte a sötét égboltot beragyogó égitesteket.