Third persons pov.:

Remegő végtagokkal guggolt a wc csésze felett a rózsaszín hajú nő. Szemei félig le voltak csukva arca sápadt volt akár egy szellemé. Egyik kezét arcához emelve próbálta füle mögé tűrni kósza tincseit amikor ajtó nyitódást hallott.

- Nem festesz valami jól! A hang gazdája aggódó tekintettel lépett a megtört nő felé s a hátát kezdte el simogatni vigasztalás képen.

- Igen, Nyilvánvaló Kapitány, elég szarul vagyok. Kösz, hogy rá mutatsz erre ahelyett, hogy valami hasznosat csinálnál! Ugyan megviseltnek látszott szavai mégis ellent mondtak e ténynek.

- Hmh. Szerinted minek simogatlak? A férfi arcán parányi mosoly tűnt fel. Úgy néz ki mégsem vagy te olyan szarul. A nő válaszra nyitotta a száját ám más kívánkozott kijönni rajta s fejét rögtön a fehér csésze fölé emelte.

- Hé nem kell ezt csinálnod! Nem akarom, hogy szenvedj Reira! Szólalt meg bűntudattal a hangjában a férfi miközben tartotta a rózsaszín hajat.

- Jól..leszek Eisuke. Csak adj még egy pár percet. A verejtékben ázó hófehér arc lassan a fekete hajú férfi felé fordult. Mellesleg már megígértem és nem ezért tanultam meg a dalokat sem.

- Makacs vagy mint egy öszvér. Mondta félig nevetve Eisuke miközben egy zsebkendőt halászott ki a zsebéből testvére számára. Reira szótlanul nyúlt a zsebkendőért s hófehér arcát kezdte el törölgetni. Kopogás hallattszódott majd azt követően nyílt is az ajtó.

- 40 perc és kezdünk. Össze tudod addig kaparni? Tette fel a kérdést zenésztársának a dobos miközben fejével a lányra bökött.

- Nem lesz gond. Nézett fel komoly tekintettel Esiuke az egy helyben járó férfira.

- Hát remélem is. Senkinek nem tenne jót, ha...

- Csak menj rontod itt a levegőt! Parancsolt rá a szólógitáros. A felnyírt hajú férfi nehezen de beletörődve csukta be a mellékhelység ajtaját.

- Ne is foglalkozz vele! Fordult vissza testvéréhez a fekete hajú férfi. Tudod a fellépések előtt mindig ideges pont mint te...csak épp máshogyan vezetítek le a feszültséget! Bátorítóan mosolygott kis húgára, aki enyhe mosoly keretében tápászkodott fel.
- Haha nagyon vicces! Kísérj vissza inkább az öltözőbe!

***

"10 perc és kezdés !" 

Egy magas harmincas pasas nyitott be az öltözőbe s miután megtette bejelentését távozott is sietős léptekkel. Már készen volt. A kivilágított tükör előtt ült s csak bámulta a rá visszanéző arcot, akinek megfogadta, hogy soha többet nem áll színpadra. Hát mégis csak újra itt vagyok gondolta a hosszú hajú nő miközben megigazította a nyakláncát. Akaratlanul is eszébe jutott az a sok szép régi felejthetetlen emlék ami a bandához kötötte a késő estig elhúzódó próbák amik után pizza rendelés következett az első koncert ami a tornacsarnokban került megrendezésre az együtt töltött idő, ami oly közel hozta a csapatot s most mégis oly távolnak érzi magát akárcsak egy idegen. Erről csak is ő tehet...pontosan azon a bizonyos napon minden eldőlt számára. Vajon mi lett volna, ha akkor másképpen cselekedett volna ? Ha nem lett volna olyan naiv ? Talán akkor még most is együtt zenélne a többiekkel?  

- Reira, gyere mindjárt kezdünk! Észre se vette, hogy milyen közel jutott hozzá a testvére még azt sem, hogy a keze az ő vállán pihent.  Némán bólintott a rózsaszín hajú s a férfi nyomába szegődött be csukva maga mögött az öltöző ajtót. 

"1 perc !"

Reira's pov.:

Minden olyan másnak tűnik mintha egy vastag üvegfal másik oldalán állnék. A színpadot még takarja a fekete függöny, mindenki a helyén várja azt a bizonyos pillanatot s addig csak gyűlik az adrenalin. Biztosan sokan eljöttek hiszen a banda elég nagy sikerre tett szert az évek során valóságos hisztéria tör ki, ha megjelennek valahol. A sorok között Naruto és Sasuke is ott lesz. Vajon fogom látni őket ? Nem kizárt maximum, ha az első sorban lesznek. Na és Itachi...Ő vajon itt lesz-e? Rögtön elhessegettem a kérdést a fejemből most nem szabad ezen gondolkozom a lehető legjobb formámat kell nyújtanom. 

Mögöttem egy rövid  dob szóló vette kezdetét s egy időben a függöny is lehullott. Hirtelen megannyi szempárral néztem farkasszemet, hangos fogadtatásban részesítettek minket nagyot nyelve szorongattam a mikrofonomat. 

- Sziasztok hogy vagytok ma este? Csendült fel Eisuke hangja. A tömeg massza válaszként eszelős sikoltozásba kezdett legfőképpen a lány rajongók. Nagyszerű, mi vagyunk a Fallen Angels és mai estét nem fogjátok elfelejteni ezt garantálom! Újabb üdvrivalgás. Sajnos Ryosukenak akadt egy kis problémája, de hoztam helyette valaki mást talán néhányan ismeritek is akik már a kezdetek óta követnek minket... az énekes nem más lesz mint a  testvérem Nakano Reira! A nevem hallatára bátortalanul intettem a közönség felé. 

- Elég is lesz a szövegből kezdjünk bele! Eisuke ellépve a mikrofonjától a gitárján kezdett el játszani  a többiekkel egyetemben. 

Az eddig fojtó és zsibassztó érzés helyett valami egészen más lett úrrá rajtam olyan kellemes meleg bizsergető érzés mintha megint most állnék színpadra először, mindent újra átélek le hunyt szemekkel élveztem az introt, a lábam magától mozgott az ütemre, a mikrofont a számhoz közelítettem...mély levegő tekintetemet ismét a hullámzó tömegre emeltem. 

"Hadd szóljon akkor!"