Az volt az év legsötétebb éjszakája.

A legsötétebb éj, ahol megfogadta; elfeledi őt.

Jeongguk az ebédlőben ücsörgött szenteste s whiskyt ivott.

Maga sem tudta már hány pohárral fogyasztott az italból, de akkor ez nem is izgatta. A cél a felejtés volt.

Ezen az estén gondolt rá utoljára; többé nem tehette; megfogadta...

Utoljára gondolt azokra a szemekre, a kecses alakra, a bájos orcára, azokra a dús ajkakra, az édes mosolyra...

Belesajdult a szíve, de ennek így kellett lennie.

Este tizenegy volt, amikor váratlan látogató érkezett Jeonggukhoz. Sosem hitte volna, hogy majd pont ő áll a küszöbén karácsony éjjel, de mégis megtörtént.

Szíve összeszorult.

Szerelme égő végtelensége fellángolt és keserédes volt az érzés, ami ismét elöntötte.

– Hát te meg mit keresel itt? – tette fel a kérdést, de közben beljebb eresztette a fiút.

– Hoztam neked kaját – emelte fel a szatyrát. – És nem akartam, hogy egyedül légy – vallotta meg.

– És a szüleid? – vonta fel a szemöldökét a férfi.

– Csak holnap érnek haza – sóhajtott a szőke és beljebb sétált a házban.

Az étkezőben foglaltak helyett, ahol Jeongguk tovább folytatta az italozást, ami nem volt a legjobb ötletei közé sorolható, de akkor számára ez mit sem jelentett. Túl sokat ivott már ahhoz, hogy ésszerűen gondolkozzon...

– Ez nem fog már megártani? – nézett Jimin aggódva a férfira.

– Ugyan – legyintett a fekete hajú.

– És én kaphatok? – vigyorodott el a fiatalabb és addig nem nyugodott amíg ki nem kunyerált magának is egy pohár italt, amiből aztán még több pohár lett...

Végül mindketten Jeongguk nappalijának szőnyegén kötöttek ki hátukat a kanapénak vetve.

– Tudod, ők nem tehetnek róla, de néha pokolian magányos vagyok – sóhajtott fel a kisebb, aki már jócskán részeg volt.

Orcája kipirult, tekintete zavaros volt, de gyémántként csillogott s olyan édes volt, hogy Jeongguk szíve beleremegett.

– Jimin, te nem ezt érdemelnéd – rázta meg a fejét.

– De miért? – vonta össze a szemöldökét.

– Te vagy a legcsodálatosabb fiú, akit csak ismerek. A szüleid hálásak lehetnek, hogy te vagy a fiuk – felelte őszintén majd pár perc hallgatás után ismét megszólalt. – Várj, van számodra valamim – mondta s kissé ingatag léptekkel megindult a szobája felé ahol a zakója zsebében még mindig ott lapult az az ajándék, amit Jiminnek szánt.

– Tudom, hogy nem velem akartál karácsonyozni, de remélem egy kis ajándékkal kárpótolhatlak – húzta szomorú mosolyra ajkait majd átnyújtotta Jiminnek a kis ékszeres dobozt, amelyben egy arany karkötő foglalt helyet.

Gyönyörűen csillogott a finom kis ékszer, amely rendkívül elegáns volt s pontosan illett a szőke kezére.

– Jeongguk – pillantott fel a fiatalabb könnyes szemekkel a férfira. – Ez a legszebb ajándék, amit valaha kaptam, de igazán nem kellett volna – rázta meg a fejét. – Ez biztosan túl drága volt ahhoz, hogy nekem add – aggályoskodott, de az idősebb elhallgattatta.

– Semmi sem túl drága hozzád mérve – jelentette ki, ellentmondást nem tűrve. – Kérlek viseld ezt mindig, ezzel boldoggá tennél – simított a kisebb tincsei közé, mire az halványan elmosolyodott.

– Te olyan nagyon kedves vagy hozzám – fakadt sírva váratlanul a szőke, aki az alkohol miatt még érzékenyebbé vált. – Köszönöm, hogy mindig itt vagy nekem! – borult Jeongguk nyakába, aki miután túllépett meglepettségén óvatosan a kisebb hátára csúsztatta kezeit és lágyan magához ölelte annak törékeny testét.

Szívét megtöltötte a szerelem, s úgy érezte ő kapta a legnagyobb ajándékot, amit csak az ember el tud képzelni.

Az ő ölelése, mindennél drágább volt; megfizethetetlen, pénzben s anyagi javakban nem meghatározható.

Ő volt minden amit csak akart s akarni fog az életben.

De ezen vágya, sohasem fog beteljesülni.

Az volt az év legsötétebb éjszakája.

A legsötétebb éj, ahol megfogadta; elfeledi őt.

_______

Hey<3

Még két rész van hátra, amit remélem még ma tudok hozni<3