Mint a hó, ő is hófehér volt...

Hófehér, áldott tisztaság; látomásszerű gyönyörűség.

Számára ő volt a világ egyetlen gyémántja.

Az egyetlen mi értékes még az életben.

Romlatlan, szépséges, negédes...

Jeon Jeongguk érzései a tudta nélkül változtak; erősödtek.
Minden nappal, minden perccel egyre mélyebbre itták magukat, benne, az ereiben csörgedeztek.

Ő volt az; a szőke fiú, aki Jeongguk álmában már nem először jelent meg.
Az is veszélyesen bódító álom volt; édes illúzió, amit azon az éjjelen látott.

Bűn róla álmodni is, mégis kimondatlan igazság volt, hogy kincsként őrzött minden álmot, ami róla szólt.

Hófehér volt minden.
Világított, oly' fehér volt; szinte vakított a fény.

S feltűnt az ő arca. Édesen mosolygott.
Drága volt az a bájos mosoly.
Bőre fehér, ajka piros, szeme csillogó...
Szinte érezte virágos illatát, bőre selymességét, amelyet soha nem is érzett igazán.

Boldog volt. Szerelmes volt. Csapdába ejtette a szenvedély. Vágyakozott egy fiatal fiú után...

Álmodott.

Róla álmodott.

Az ő kecses alakja jelent meg előtte.
Sosem akart felébredni.

Olyan erős volt az akarat. Égett érte.
Meg akarta érinteni, csókolni...

Ugyanakkor, örökké meg akarta őrizni; védelmezni az ő ártatlan gyönyörűségét.

Kétely mérgezte, olyannyira akarta, hogy önmaga ellenségévé lett.

Hogy ő maga mocskolja be bűnös vágyával?
Nem, soha...

Verejtékben ébredt, hajnalban, az álma keserű ízével.

Elfeledni sem tudta egész nap.
Keserédes illúziói emlékként tárulttak újra elé.

Ő olyan...
Olyan angyali.

Mint a hó, ő is hófehér volt...

Hófehér, áldott tisztaság; látomásszerű gyönyörűség.

Számára ő volt a világ egyetlen gyémántja.

Az egyetlen mi értékes még az életben.

Romlatlan, szépséges, negédes...

_______
Boldog Karácsonyt!
Legyen szép nektek az ünnep!