Már olyan régóta fagyos volt a szíve; nem tudta, kiolvad-e valaha.

De hosszú évek múltán, egy fiatal fiú mosolya megmelengette a hideg szívét.

Friss hó borította Jeongguk kertjét.

Friss hó, aminek Park Jimin nem tudott ellenállni, így mielőtt becsengetett volna a fekete hajú ajtaján nekiállt hóembert építeni, ugyanis minden évben építenie kellett egyet, vagy kettőt, vagy hármat...

Jimin egyszerűen csak szerette ezeket a gyermeteg és aranyos dolgokat, hiszen még ő sem nőtt fel teljesen. Nem volt több, csak tizenhét...

Édesen tizenhét... még olyan fiatal volt.

Megépítette remekművét, amely nem állt másból, csak hóból, faágakból és kavicsokból, de egy valami még hiányzott...

Kellett volna egy répa, a hóember orrának, így hát futott is fel a lépcsőn Jeongguk bejárati ajtajáig és csengetett.

A férfi értetlenül mérte végig a fiatalabb csapzott megjelenését, pirosló orcáit és kezeit; egészen úgy nézett ki mint egy óvodás miután a hóban hempergett és a hasonlat annyira nem is állt távol a valóságtól.

– Jimin, azt hittem ma már nem jössz – szólalt meg a férfi. – De mond, mégis mit csináltál? Talán a hóban fürödtél? – vonta össze szemöldökét.

– Hóembert építettem – vigyorgott büszkén a szőke. – Nézd, ott van! – mutatott a ház előtt álló alkotásra, ami még befejezésre várt. – De még szükségem lenne egy répára, hogy teljesen kész legyen – mondta.

– Jimin, inkább gyere be végre, meg fogsz fázni! – húzta be a házba a kisebbet, aki természetesen tiltakozott.

– Na, kérlek, hadd fejezzem be! – nyafogott. – Csak adj gyorsan egy répát, légyszi! – kérlelte addig az idősebbet, amíg az bele nem ment a dologba és teljesítette kérését.

Jimin mosolyogva végezte el az utolsó simításokat hóemberén majd büszkén fordult a lépcső alján ácsorgó Jeongguk felé.

– Tetszik? Neked csináltam – szólt a szőke széles ajakgörbülettel. – Ez te vagy – közölte a fiú kuncogva, amin az idősebb is bazsalyogni kezdett.

– Köszi, nem is tudtam, hogy ilyen jól nézek ki – jegyezte meg a férfi.

– Hát most már tudod – vigyorgott a kisebb majd miután lőtt egy képet a hóemberről Jeongguk felé fordult és őt is lencsevégre kapta.

– Hé, ezt meg miért? –  vonta kérdőre, mire Jimin csak megvonta a vállát.

– Gondoltam megörökítelek titeket – mondta s elindult a bejárati ajtó felé. – Komolyan hasonlítotok – kuncogott a képeket nézegetve, miközben belépett a meleg házba.

Jeongguk mielőtt követte volna, még pár percig bámulta a hóembert, amely frissen épült az ő kertjében.

Hasonlóak?

Igen, hasonlóak... Azok voltak; fagyosak, ridegek,  jégszívűek s mindkettejüket csak egy valaki tette boldoggá...

Már olyan régóta fagyos volt a szíve; nem tudta, kiolvad-e valaha.

De hosszú évek múltán, egy fiatal fiú mosolya megmelengette a hideg szívét.

_______

Heo, itt a 4. rész<3

Holnap (vagyis ma) igyekszem majd 2 részt is hozni, hogy tartsam a tempót.