Találkozzunk a Tiltott Rengetegben! P

Csupán ennyi állt az apró fecnin, amit Harry kapott ma reggel. Egy bagoly dobta le elé a posta mellé, és nem volt kérdés, hogy ki küldte.

Perselus Piton már egy ideje tanítgatta a fiút, aki izgatottan várta az újabb óráit. Nem tudott mit tenni, beleszeretett tanárába. De Merlinre, ki lett volna olyan erős, hogy ellenálljon a rejtélyes bájitalmester csábításának? A mély hangjának, a vonzó testének?

Harry nem volt biztos benne, hogy egyáltalán létezett-e ilyen ember. Inkább arra esküdött, hogy a bájitalmester nevét nem csak ő nyögte álmában vagy éppen a takarója alatt. Hiszen Piton magas, erős, precíz és misztikus. Ez a kombináció tette olyan istentelenül vonzóvá a fiú számára. Ráadásul kezdtek egyre jobban összemelegedni, már nem is veszekedtek annyit, mégis a kölyök még mindig bizonytalannak érezte magát a közelében. Gyűlölte vagy sem? Honnan tudhatta, mit gondol róla ez a végletekig zárkózott ember? Igazából nem számított, úgysem lehettek együtt. Legalábbis a fiatal ezzel hitegette magát, hátha letesz a számára elérhetetlennek tűnő kincsről.

Kezében hitetlenkedve forgatta a kis lapot, amin az üzenete érkezett. Nem tudta mire vélni a hirtelen helyszínváltozást, de egyelőre semmi másban sem különbözött ez a többitől. Vagy mégis? Harry késve realizálta, hogy igenis másabb volt, mint az eddigiek, hiszen ezt kézzel írták, emiatt sokkal személyesebbnek tűnt.

A fiú próbált ebbe nem többet belelátni, mint ami lehetett, de legbelül ott volt a remény gyenge csírája, hátha így van, hogy a helyzet megváltozott, pont ezért az írás is. Annyit tudott, el fog menni az erdőbe, bármi is van. Mondjuk nem talált semmiféle időpontot a cetlin, így arra következtetett, ez a következő közös órájukra vonatkozott. 

Hasában pillangók hada kelt szárnyra, ahogy újra és újra végigolvasta a rövidke üzenetet, közben annak valódi jelentéséről fantáziált. Gondolatai mindig ugyanott lyukadtak ki: egy csóknál.  Vagyis nem csak egynél, igazából ennél sokkal többnél. Fantáziaképek tömkelegét vetítette le agya csupán másodpercek töredéke alatt, melyek élénkségükkel szinte a valósághoz voltak hasonlatosak. 

Ezek olyan reménnyel töltötték el a fiú törékeny lelkét, hogy fejében azonnal gondolkodni kezdett mondandóján. Száz meg száz utat járt be a beszélgetéseivel, és mind mások voltak. Már nagyon várta az órát, főleg, mert az egy ennyire elszeparált helyen lesz megtartva. Csak azt nem tudta, hogy igazából mire számíthat majd, vagy mit mondjon, mikor ténylegesen összetalálkoznak az ijesztő erdőben.

***

Harrynek az elmúlt két nap kínszenvedés volt, és még így is hátravan pár óra a találkáig. Idegességében már többször lezuhanyzott, átöltözött, és beparfümözte magát. Azonban még mindig nem volt képes megnyugodni, hiába próbálta azzal csitítani önmagát, hogy tanára nem érez iránta az égvilágon semmit.

Ettől csak stresszesebb lett, ami nem segített jelenlegi helyzetén. Csak arra várt, hogy elérkezzen a pillanat, mikor végre valahára leosonhat a Roxfort ódon folyosóin, és talpát a rengeteg talajához érintheti.

Egyenként számolta a perceket barátai körében, akik sejtették, hogy valami furcsaság történik Harryvel, miután a fiú már sokadjára révedt a semmibe perceken át.

– Harry, minden rendben? – kérdezte végül Hermione, akit kezdett nagyon aggasztani társa állapota.

– Igen, miért kérded?

– Egész nap olyan feszült vagy és annyira... annyira réveteg.

– Piton a Tiltott Rengetegbe hívott a mostani gyakorló órára. És én... idáig még nem mondtam nektek, de azt hiszem, szerelmes vagyok belé.

– Hogy szerelmes? Pitonba? – tátotta el a száját Ron. – De miért nem szóltál róla?

– Mert nem akartam, hogy fejmosást kapjak azért, hogy kit szeretek.

– Semmi baj, Harry, nem kapsz fejmosást, örülök, amiért végre találtál valakit, aki tetszik.

– Kösz, Mio, ez rendes tőled. Azt sem tudom, hogy egyáltalán gyűlöl-e engem.

– Nagy levegő, haver, minden rendben lesz

– Igen, menni fog... Menni fog – ismételgette Harry. – Jobb lesz, ha most megyek, és megkeresem őt.

– Sok sikert hozzá!

– Igen, kitartást, haver!

Harry egy gyors bólintás után elindult, miután végre eljött az idő. Izgatott volt, de boldog is, hogy végre újra láthatja a bájitalmestert. Ugyanis ilyenkor nem volt vele órája, mégis nagyon várt arra, hogy legyen.

Nem tudta, milyen események miatt állt ezen a véleményen, de talán az okklumencia órák voltak azok, ahol a férfi többször megosztotta vele a saját emlékeit is. Ezáltal kialakult köztük egyfajta kapocs, ami élményeken alapult.

Harry szinte repült, olyan gyorsan sietett, és rohanását csupán a lépcsők mozgása állította meg. Annyira igyekezett odaérni a találkozóra, hogy egyszer elvágódott pár Mardekáros előtt a folyosón, akik hangosan nevettek hibáján.

Harry felkelt, majd ment tovább megállíthatatlanul, s közben azzal nyugtatta magát, hogy éppen ezeknek a diákoknak a házvezetőjével van találkozója. Továbbá reménykedett ennek sikeres mivoltában is, ha más nem, az érzéseit mindenképpen tisztázni szerette volna.

Hamarosan kilépett a kastély kapuján, majd elfutott az erdő széléig. Lihegve állt meg a már rá váró tanára előtt, aki meglepve kapta fel a fejét a kölyök hangjára.

– Potter, még közel sem késtél el, lassíts!

– E-elnézést.

– Merlin szakállára, mi van veled mostanában?

– E-erről inkább az erdőben beszélnék...

– Miért is?

– Nem akarom, hogy más hallja, amit mondani készülök, remélem megérti, Uram.

– Legyen, ahogy akarod, Potter! – egyezett bele végül a férfi, és a Tiltott Rengeteg felé vette az irányt. – Ezek szerint korábban kezdjük a mai órát...

Harry kissé megszeppenve, de követte őt, azonban Piton nem állt meg, hiába hitte azt a kölyök, hogy csak kicsit merészkednek be a fák közé. Egészen addig mentek, ahol már a fényt felváltotta a sötétség, és Harry ösztönösen a férfihoz húzódott. 

– Tehát miről szeretnél beszélni?

– I-itt szeretné megtárgyalni?

– Netán nem felel meg az igényeidnek? – emelte meg a szemöldökét Piton.

– Nem veszélyes ez?

– Majd kiderül – húzódott rókavigyorra férfi szája.

– Mi rosszat követtem el maga ellen?

Harry kérdését tanára meglepetten fogadva, ugyanis a fiú hangja elkeseredett volt, mintsem dühös. A szeméből is csak fájdalmat lehetett kiolvasni, akárhogyan is kereste benne a mögöttes szándékot. Használhatott volna legilimenciát is, mégis tiszteletben akarta tartani Harry akaratát.

– Ez most hogy jön ide?

– Haragszik rám, valami olyat tettem, amiről nem tudtam, hogy kellemetlen a számára? Miért utál?

– Én nem utállak – nyögte ki a bájitalmester, miután a fiú egyre szomorúbbnak tűnt. – Sosem utáltalak. Az apádat utáltam, téged nem. Ha így lenne, nem hívtalak volna ide.

Harry arca bizonytalanságot sugallt egy pillanatig, majd anélkül, hogy belegondolt volna bármibe is, megölelte a felette tornyosulót.

– Jaj, Harry – Perselus magához ölelte a kölyköt, közben elmerengett azon, miért is kapta ezt a reakciót. Azonban nem volt tudomása arról, hogy a fiú szíve miként dobogott, mikor őt nézte, vagy a beszédét hallgatta. – Megváltoztál, de miért?

– Csak szerelmes lettem.

– Szerelmes? Kicsoda a szerencsés?

– Tudja, nagyon jó érzés, de máskor úgy érzem, mintha semmibe venne, és utálna engem. Mikor én szeretem őt. Amikor látom, az olyan boldoggá tesz, nagyon, nagyon boldoggá. Csak azt nem tudom, viszont szeret-e.

– Kicsoda az? – kérdezte még egyszer a férfi, miután nem lelt válaszra. – Potter! Ugye nem az egyik tanár az? Mondd, hogy nem az egyik tanár az!

– És, ha igen? Attól rossz lesz szeretni, akkor nem tehetem már meg? Elvisz az igazgatónőhöz, mert butaságokat gondolok?

– Csak mondd ki, nem lesz semmiféle következménye! – buzdította Piton. – Harry... figyelj, a szerelmet nem mi irányítjuk, ne ostorozd magad miatta! Tényleg érdekel, ki az.

– É-én... sajnálom!

– Mit sajnálsz?

– Maga az, maga az, akibe szerelmes vagyok! Kérem, ne haragudjon meg érte! – kérlelte a fiatal tanárát. – Már nem tudom visszatartani, mielőtt eljöttem ide, azt hittem, belepusztulok a hiányába!

Perselus Piton szeme a másodperc töredéke alatt kerekedett el, ahogy meghallotta az őt tiszta erejéből ölelő fiú szájából távozni a vallomást. A kölyök közben úgy fogta, mintha csak el akarnák rángatni tőle. Smaragdzöld tekintete a férfi ónixfekete szemét fürkészte. Kapaszkodott bele, mint akinek az élete múlik rajta.

– Ó, Harry, te egy nagyon szeretetteljes fiú vagy, de tudod hogy nem lehet!

– Csak fontolja meg!

– Nem vagy tisztában azzal, hogy milyen ember vagyok. Hogy mennyire nem megfelelő partner lennék számodra.

– Perselus, én soha senki iránt nem éreztem így, kérlek, ne lökj el magadtól! – váltott tegezésbe a fiatal, közben nem engedte el tanára talárját.

Professzora letépte magáról a ruhadarabot, ami Harry kezében maradt, míg ő hátralépett. A fiú könnyei utat törtek maguknak, és tekintete még mindig Pitont fürkészte. Eddig is remegő térde felmondta a szolgálatot, s a földre zuhant. Perselus ekkor tudta, hogy összeroppant benne valami. Hiszen hogy is mondhatott nemet annak, aki iránt kölcsönösek az érzelmei?

– Sajnálom, bárcsak minden a régi lehetne köztünk! Nem akarom, hogy haragudj, csak a szeretetedre vágyom.

– Tudom, Harry. És meg is kaphatod, minden cseppjével együtt. Az az igazság, már régóta vágyom én is a tiédre.

– Akkor miért mondasz nemet?

– Nem mondtam nemet, és nem is fogok.

Perselus közelebb lépett a fiúhoz, majd kérdés nélkül megcsókolta őt. Harry kitörő örömmel simult hozzá. Lelke szinte szárnyalt, ahogy megkapta azt, amire oly régóta vágyott már. Egy csók Perselus Pitontól maga volt a boldogság és sokkal több. Főleg, mert kétsége sem lehetett afelől, hogy ez nem az utolsó...