Öt órakor szólt az ébresztőm, de először nem értettem, hogy miért. Aztán leesett. Hát ma megyünk versenyre. Kikeltem volna az ágyból, ha nem csörög a telefonom.

-Igen? - vettem fel a készüléket meg sem nézve, hogy ki hív hajnalban.

-Jó reggelt! Beengedsz?

-Noel? Nem csak fél hatra jöttél volna? - kérdeztem, de közben mentem le.

-Csak korán keltem és unatkoztam.

-Én is ezt mondanám - nyitottam ajtót neki - Szia - csókoltam meg.

-Szia babám. Most keltél?

-Aha. Szóval menjünk vissza öt percre az ágyba.

-Szóval az ágyba - a perverz fantáziája.

-Hülye - indultam fel a szobámba.

-De a te hülyéd - jött utánam.

Befeküdtem az ágyamba a Noel meg mellém. Egyből mellkasára fektettem a fejemet és pihentem míg ő a hátamat simogatta.

Fél hat fele kikeltem az ágyból, de a barátom bealudt. Felöltöztem, fogat mostam, fésülködtem és megnéztem megvan e minden. És megvolt.

-Életem kelni kéne.

-Nem aludtam - nyitotta ki szemét.

-Aha látom. Csak nézz magadra. Te ugyanis aludtál.

-Na jó bevallom, de melletted nagyon jó aludni - ölelt magához. Közben megcsókoltam.

- Csináld meg a hajad és mehetünk.

-Kész - túrt egyet bele.

-Had nézzem - ültem ölébe.

Derekamat átkarolta és közelebb  húzott magához. Úgy tettem, mint aki nézi a haját. Néha beleigazitottam egy kicsit, beletúrtam neki és utána csak néztem a szemébe.

Lementünk ittunk egy-egy kávát és indultunk a suliba hat előtt 10 perccel, hogy kényelmesen odaérjünk. Mind a kettőnknél volt egy-egy táska amelyben az a ruha lapult amelyet versenyen kell felvennünk és egy-két "kiegészítő". Konyharuha, kanál ezek nem maradhatnak otthon. Ezért raktam be kettőt is a táskámba hátha a Noel otthon hagyja valamelyiket. Kinézem belőle. De szeretem.

Már látótávolságban volt az iskolánk, sőt már az osztályfőnök is ott volt. Nagyon nem izgatott, hogy ott van mi akkor is kézenfogva mentünk oda. Egy köszönés után még egy tanárt megvártunk és így két tanár, két idák indultunk el. Ja és egy sofőr. Felbéreltek egy embert, hogy vigyen fel minket Pestre, mert hogy ott van a verseny.

A kocsiban leghátul ültünk ketten, előttünk a két tanár és legelöl a sofőr. Még jó, hogy három soros a kocsi.

-Szerinted írjak a nagymamámnak, hogy a városban leszünk egy kis időre!? - döntöttem fejemet a barátom vállára.

-Hát, ha lenne is időd, hogy találkozz velük akkor lenne értelme, de így nemtudom - válaszolt kézfejemet simogatva.

-Liza nem akartam hallgatózni - fordult hátra az osztályfőnök - , de hallottam kérdésed. Lehet hívni családtagokat oda, hogy megnézzék a versenyt. Szóval hívhatod őket, ha szeretnéd.

-Tényleg tanár úr?! - alig hittem el -Köszönöm szépen.

-Igen, de velünk kell, hogy bejöjjenek különben nem engedik be őket.

-Akkor beszélek velük. Köszönöm.

Fejemet visszahajtottam a Noel vállára és felhívtam a nagyszüleimet akikkel lebeszéltem, hogy odamennek a helyszínre és megnézik ők is a versenyt.

Az út további részét átaludtam, de a Noel is, mert mikor felkeltem az ő feje az enyémen pihent, kezünk az ölében összekulcsolva volt és én arra nem emlékeztem. Csak, hogy simogatja.

Odaérve nagyszüleimet a tanároknak bemutattam és bevettünk be. Mi mentünk az öltözőbe átöltözni, míg többiek mentek az előtérbe. Ott megvárnak minket és aláírják a tanárok a jelentkezési lapot amit már e-mail-ben elküldtek csak ott nem tudják aláírni, ezért teszik meg most.

Minden "csapatnak" külön volt öltözője. Egy "csapat" 2 főt jelentett, de nem gondolták, hogy itt egy lány és egy fiú lesz. De minnél érdekesebb annál jobb.

Beérve az öltözőbe, becsuktam az ajtót és a Noel felé fordulva megcsókoltam.

-Alig vártam már, hogy ideérjünk - néztem szemébe.

-Én is. Kedved elrontani nem akarom, de öltözzünk.

-Rendbe - adtam még egy puszit a szájára, de még egy csókra visszahúzott.

Épp vettem fel a pólómat, hogy azért legyen valami a kabát alatt mikor két kar fonódott körém.

-Olyan szép vagy - puszilt nyakamba.

-Köszönöm, de most öltözzél. Mindjárt mennünk kell.

-Rendben séfasszony.

Igen, én vagyok a séfasszony, de van mikor otthon is így hív. Fogalmam sincs, hogy miért. De, ha neki jól esik, hát legyen.

Kimentünk a tanárokhoz és indultunk a konyhába. Ott megkaptuk az alapanyagokat, hogy mit használhatunk fel. Vagy az összeset vagy csak amit kell. A tanárainkkal megbeszélhettünk, hogy mi legyen és még egy kicsit segített is nekünk az osztályfőnök. Adta a jó tanácsokat.

Volt fél óránk  arra, hogy mindent előkészítsünk a főzéshez. Mikor mindenki kész volt kezdetét vette a főzés.

Két óra múlva mindenki előtt ott volt az étel amit készített. Már csak a zsűrinek el kellett döntenie, hogy kié a legjobb.

Újjabb egy óra elteltével még mindig szakács ruhában állunk a két tanár áll a két oldalunkon, a Noel fogja a kezemet és a nagyszüleim is itt állnak mellettünk.

Harmadik helyezett.....

Második helyezett....

Hát vagy elsők vagyunk vagy nem kapunk semmit.

Gondolkoztam.

-És az első helyezett, akik megnyerték az Országos Főző versenyt - ja, hogy ez országos és én erről miért nem tudok. Tényleg nem tudtam, hogy országos szintű ez a verseny - Az nem mások, mint Megyer Noel és Szabó Eliza.

A nevünket meghallva a barátom nyakába ugrottam és megöleltem. Átvettük a díjat, az oklevelet és mehettünk végre haza. 

Mindenki nagyon örült neki. Hazaérve mondta a tanár, hogy holnap csak a gyakorlatra kell bemennünk utána igazolja nekünk a napot és mehetünk haza.

Sziasztok!
Senkit sem szeretnék elszomorítani, de már csak egy rész és egy epilógus van. Szombaton a rész, vasárnap pedig az epilogus. Utána pedig a következő történetem egy másik könyv keretein belül.

Jó olvasást.

Bogi17 😘