Vasárnap reggel van, ami csak annyit jelent, hogy egy óra múlva indulunk vissza Sopronba, mert most még csak 8 óra van és azt mondtuk, hogy kilenc órafele indulunk csak vissza nem hamarabb. Szememet kinyitva és oldalra nézve nem találtam a Noelt mellettem. Nem szokott ilyet csinálni szóval gondolom, hogy lent van a konyhában, mert beszélgetést hallok. Akkor már a nagyszüleim is ébren vannak. Ugyanis a telefonja itt van az emeleten az enyém mellett így azon nem beszélgethet. Mást nem ismer itt így csak a nagyszüleimmel beszélgethet. Kizárt dolog, hogy mással beszélne. Főleg reggel nyolckor, mert ő máskor ilyenkor még javában alszik. Nem tudom, hogy mi lelte őt a koránkelés végett.
Felöltöztem, hajamat kifésültem, frufrumba beletúrtam egyszer oldalra húzva és telefonjainkat a zsebembe rakva indultam le a már ébren lévő családtagjaimhoz. Hallkan sétáltam le a lépcsőn, de nem értettem, hogy miről beszélgetnek, de lehet, hogy jobb, ha nem is tudok róla. Majd elmondják, ha rám tartozik, ha nem meg akkor nem faggatom őket. Az ő dolguk.

-Sziasztok – léptem be a konyhába és adtam mindenkinek egy puszit.

-Jó reggelt! – húzott az ölébe a Noel. Ölébe ültem és fél kézzel átkaroltam a nyakát majd fejemet fejének döntöttem.

-Hogy aludtál Lizám? – kérdi nagymamám.

-Jól, de még tudnék egy kicsit – ásítottam.

-Annyira ásítasz, hogy mindjárt megeszel – nevetett a barátom.

-Szeretlek így élve meghagylak.

-Azt hittem, hogy élve eszel meg – ölelt szorosan magához.

-Arra nem lennék képes -nevettem fel.

Reggeli után amit a Noel ölében ülve fogyasztottam el felöltöztünk és nekiálltunk összepakolni a cuccainkat. Most egy kicsivel több dolgot pakoltam el, mint amit hoztam. Próbálom a cuccaimat elvinni Sopronba, hogy itt csak az legyen mindig amit én hozok. Nem akarom, hogy bármi is idekössön a nagyszüleimen kívül. Semmi más nem kell nekem.

Az autóba bepakolva és a nagyszüleimtől elbúcsúzva indultunk el 8:55- kor Sopronba. Most is a Noel vezet először. Mondtam neki, hogy majd vezetek én, de nem engedte, mert szerinte még fáradt vagyok a vezetéshez és, hogy pihenjek félútig.

-Jól vagy? - kérdezte az út negyede fele. Egészen eddig egy szót nem váltottunk egymással.

-Igen, miért? - kérdeztem vissza.

-Csak annyira elbambultál vagy én nemtudom.

-Ja csak gondolkoztam. Meg pihentem, de ne aggódj jól vagyok.

Kezemet a sebváltón lévő kezére raktam megnyugtatva őt és magamat is.
Fél útig beszélgettünk majd a benzinkútnál megálltunk tankolni és cseréltünk. Először nem akart cserélni, de mondtam neki, hogy én vezetek hazáig és nem lesz semmi gond. Amúgy sem lenne csak azért na. Had vezessem már a saját kocsimat.