A két Márk segített nekem kimenni az öltözőbe, mert hagytam a Noel induljon el összeszedni magát. 

Az öltözőben a Kitti segítségével  átöltöztem, összepakoltuk a dolgaimat és míg én a tornazsákomat ő a táskámat hozta ki a helyiségből, amit átadott a barátomnak és indultunk fel a tanáriba.

-Ne légy ideges életem. Tudom nagyon megijedtél. Hidd el még én is, de minden rendben van - mondtam neki, mert egyre jobban szorította a  kezemet.

-Tudom, de akkor is. Nagyon megijedtem mikor jött az Adrián és mondta, hogy menjek ki, de azonnal. Már akkor rossz előérzetem volt.

-Azt elhiszem - néztem a földet. 

-Gyere ide. Nem szeretem, ha szomorú vagy - húzott magához és megölelt.

Felérve a tanárihoz szóltunk az osztályfőnökünknek, aki hamar ki is jött. A székekhez mentünk és leültünk, de a Noel állva maradt.

Elmeséltem, hogy mi történt és jött az egyik  kérdés a másik után.

-Liza van otthon valakid akihez haza tudsz menni?

-Egyedül élek itt.

-És esetleg barátod akihez mehetnél vagy eljönne és elkísérne téged haza?

-Van - jelentettem ki.

-És tudsz neki szólni vagy ki az?

- A Noel. 

Felnézett rá az osztályfőnök és megszólalt.

-Akkor menjetek haza. Noel szépen hazakíséred az Elizát. Menjetek el orvoshoz is. A mai napot igazolom mind a kettőtöknek, hogy elengedtelek titeket. 

-Úgyis már csak egy óránk van és az is önnel lenne - mondtam.

-Akkor jó. Most szépen menjetek haza. 

-Köszönjük. Viszlát.

Hagytuk ott a tanárt és indultunk haza hozzám. Hozzám érve egyből indultunk fel a szobámba. Táskáinkat lerakva a szekrény elé feküdtem le az ágyra.

Sokat nem kellett várnom a Noel is csatlakozott hozzám. Amint lefeküdt hozzám bújt és átkarolva szorított magához, arcát simogattam, mert tudom attól egy kicsit lenyugszik. Mivel régebben is volt, hogy ideges volt és beszélgettünk megsimogattam az arcát egy kicsit és nyugodtabb lett. De akkor még nem voltunk együtt. 

-Kincsem nem kéne orvoshoz mennünk? - nézett fel rám és láttam rajta, hogy már nem ideges.

-De el kéne menni. Bár a reggeli fejfájás és a tegnapi nap után a mai napon már nem csodálkozok egy kicsit sem. A reggel és a tegnap is rájátszott a szédülésemre.

-Értem én, hogy mit mondasz, de hátha akkor már a hétre kiír  a doki.

-Nem szeretnék itthon maradni. Nélküled nem. Meg pénteken megyünk Pestre is.

-Akkor nem megyünk el, de nem hagylak egyedül - fektette fejét  az én fejem fölé és húzott magához.

-Ruháért és a tancuccokért nem mész haza? - kérdeztem.

-Haza kéne mennem, de nem akarlak itt hagyni.

-Ha megígérem, hogy amíg elmész nem kelek ki az ágyból akkor nyugodt szívvel mész haza?

-Igen - mondta egy sóhaj kíséretében.