Láttam már messziről, hogy nyitva van már az egyik fagyizó így kikönyörögtem, hogy had egyek egy fagyit. Komolyan mondom. Mint egy kisgyerek. Addig könyörögtem amíg a Noel bele nem egyezett és vett nekem fagyit.

Miután megkaptam amit akartam a tér végén lévő padra ültünk le, hogy nyugodtan meg tudjam enni a fagyos édességet.
Közben sok ismerős alakot láttam elmenni akik intettek nekem vagy, mert messze voltak vagy, mert telefonáltak és az egyéb elfoglaltságaik az embereknek.
Amióta átmentem a Noelékhoz elő sem vettem a telefonomat. Csak annyira, hogy megnézzen az időt, ha nem volt óra a közelemben, de semmi többre.

Mikor megláttam, hogy a volt magyar tanárom megy az utcán felálltam.

-Mindjárt jövök, vagy gyere velem - mondtam a barátomnak és elindultam a tanárom felé - Jó napot Sára néni. Tetszik emlékezni rám?

-Szia Liza. Persze, hogy emlékszek rád. Hogy vagy?

-Köszönöm jól, és ön? - kérdeztem vissza.

-Én is köszönöm kérdésed. Egyedül vagy? - jött a következő kérdése az általános iskolai tanáromnak.

-Nem, a barátom ott ül a padon csak telefonál - tényleg telefonált, de ezt most vettem csak észre.

-És milyen az iskolád?

-Jó nagyon. Szeretek oda járni. És milyenek  gyerekek itt az általánosban?

-Ők is jók ügyesek.

Még egy kicsit beszélgettünk majd a volt  tanárom is ment a dolgára én meg mentem vissza a Noelhoz.
Csodálkozhattok, hogy miért volt általános iskolai tanárom ő mikor én Pesti lány vagyok.
Úgy, hogy egy évig itt jártam általánosban és a koleszban befogadtak arra az egy évre, ha kifizették a szüleim minden dolgot amit amúgy nem kellene. De a lényeg, hogy most itt vagyok és nem a múltban.

-Kivel beszéltél? - kérdezte az életem miután visszaültem mellé.

-A volt magyar tanárommal. Régen láttam már. Na, de te kivel telefonáltál?

-Ja csak a Márk hívott, mert nem tudott valamit és mondtam neki, hogy ha hazaérünk akkor majd felhívom vagy felhívod és akkor segítünk.

-Szóval segítenem kell a Márknak? - szedtem össze a lényegét a mondani valójának.

-Igen. De ugye segítesz neki?

-Persze, ez alap dolog - adtam puszit az arcára -, de akkor menjünk és segítsünk szegény Márknak.

Felálltunk a padról és összekulcsolva ujjainkat elindultunk haza fele hozzám. Bár, ha jobban belegondolok már nincs hozzám vagy hozzá haza. Mi már szerintem a haza szó alatt arra gondolunk, hogy én hozzám megyünk.

Hisz nekem van saját lakásom így nem zavar minket senki semmiben.
Mindig is egyedül akartam élni. Saját lakásban. Maximum a családom azon része amely a férjemből/barátomból és a gyerekeimből áll senki másból nem.