Némán száll alá a földre a csipkézett

hópehely. Csendben, mintha már nem is

élne, halott lélekként simul az ablakom

üvegéhezés olvad apró víz-

cseppé. A szél hátán suhannak tova,

s külön-külön érnek földet, hogy

magányosan várják meg végső meg-

szűnésüket.

Szomorú, nem igaz?

https://youtu.be/Pg4wOFFeU7w