Tejfehér gyöngyszem lelkedben csituló némaság,

Hallgatag szád halovány pírja lelkembe vág,

Nem szólsz hozzám csak hallgatunk,

Szemeidben veled szembe bámulok,

Elveszek abba a feneketlen mélységbe,

Melyet elém csillogó szemeid tárnak,

S a nemlétező érintés arcomon végigsimít.

Mint fűszálon egy csepp harmat várok az indulásra,

Gyengéd játékod elmémet átjárja,

Biztató szavaid vállamat fogva bátorítanak,

Indulásra késztet csupa lélek pillantásod,

És csak egy rövid búcsú, mely nekünk megadatott. 

(3f,Teó)

https://youtu.be/7Bl6rdf8Tjk