-Mi a frászt képzelsz te idióta?-léptem el a faltól idegesen-Majdnem leütöttelek!
Harry megszeppenten nézett rám, miközben fájdalmasan dörzsölte a karjait. A fejemet rázva túrtam bele a hajamba nem szakítva meg vele a szemkontaktust. Végül szótlanul mozdult meg, karjait teste mellé ejtette. Alsó ajkát fogai közé véve bakancsai orrát bámulta.
-Jól vagy?-kérdeztem sóhajtva. Az idegesség helyét az aggódalom vette át, nem is tudtam megállni, hogy ne fogjam meg a karját ezzel kényszerítve őt, hogy forduljon meg és nézzen a szemembe. -Nem fáj semmid?-kérdeztem ismét. Amint megláttam azokat a csodálatos zöld szemeket, a levegő valahol félúton megakadt a tüdőmben. Arca szomorú volt, és még mindig ijedt, de tétován bólintott. Figyelmemet nem kerülte el, hogy sokkal több ideig bámulta a számat, mint máskor. Akkor döntöttem úgy, hogy oké, ideje elengednem.
-Én..megyek-mutattam zavartam a pár méternyire lévő buszmegálló irányába, és meg sem várva őt elindultam.
-Zayn, várj!-kiáltott utánam, de nem fordultam hátra.
-Menj haza!-válaszoltam, miközben gyorsítottam a lépteimen, persze tök feleslegesen, mert Harry az irracionálisan, hosszú, tökéletes lábaival másodpercek alatt utolért. Frusztrált sóhaj szakadt ki a torkomból, amikor ismét szorosan megragadta a karomat. Nagyon nem zavarta őt, hogy elég sokan bámulnak meg minket, egy idős asszony például úgy lapult neki a falnak a táskáját szorongatva, mintha bármelyikünk a következő pillanatban megtámadná.
-Beszéljünk, Z! Kérlek-állt elém, hatalmas szemekkel nézve rám. A picsába. Azonnal el is gyengültem, látva azokat a csodálatos rózsaszínű ajkait, és a kipirult arcbőrét. De nem! Most aztán nem! Nem fogok bedőlni neki, különben is pár napja egy kis pöcs volt velem. Nem lehet mindig kedves vele, amikor látszólag nem is kér a kedvességemből! Harry szerette, ha törődtem vele, azt meg pláne, ha csak vele foglalkoztam. Azt nyílván nem kellett tudnia, hogy ez nekem nem fáradtság volt, mert imádtam vele minden eltöltött apró percet. -Csak hallgass meg.
Kirántottam a karomat a szorításából.
-Nem! Lefogom késni a buszomat Harry, úgyhogy kurvára nincs időm erre. Egyáltalán honnan tudtad, hogy itt leszek?! Követtél?-jutott hirtelen eszembe, ismét éreztem, hogy elönt a düh. Harry a fejét rázva lépett egyet hátra, az ijedtségtől szemei hatalmasra tágultak, és szinte azonnal bekönnyesedtek. Levette rólam a kezét, védekezően emelte karjait a magasba.
-Sa..sajnálom-hebegte, nekem meg bűntudatom támadt, amely csak erősödni látszott, amikor legördült az első könnycsepp az arcán. Eszembe jutott, hogy pár nappal ezelőtt sírva ugrott a nyakamba, két hete meg rejtegette előlem a monoklit-amelyet a szeme körüli sárgás-zöld bőr emlékeztetett rá-, amit attól a seggfej Tomlinson-tól kapott. Baszki, én soha nem bántottam! Nem kiabálhatok vele csak úgy, pedig tudom jól, hogy megérdemelné. Nagyot nyeltem, inkább lesütöttem a szemem, nem bírtam látni azokat a szomorú, ijedt könnyeket, amiket én okoztam. -Felhívtam Niall-t, mert a suliban már nem voltál, anyukád meg azt mondta, hogy haza sem mentél. Niall megadta ezt a címet.. Sajnálom Zaynie, de tényleg beszélni szeretnék veled! Bocsánatot kell kérnem, amiért ilyen undok voltam veled-hallottam, ahogy hangosan szipog. Olyan furcsán nézhettünk ki, két talpig feketébe öltözött tizennyolc éves. Ő sírt, én meg azon voltam, hogy legyőzzem magamban a késztetést, és még ne öleljem magamhoz.
Felkaptam a fejem, jobb oldalra nézve láttam meg, hogy a busz, amire nekem is fel kellett volna szállnom, csendes puffogást hagyva maga mögött elindult a délutáni forgalomban.
-Lekéstem a buszt-morogtam.
-Sajnálom..én..
-Ne hajtogasd már ezt folyton!-ciccegtem, aztán belenyúlva a zsebembe előhúztam a cigis dobozok, majd rágyújtottam. Hátamat a mögöttem lévő, sorház oldalának vetettem. Remélhetőleg a tulaj nem fog megharagudni rám emiatt. Ráérősen pöfékeltem, mellettem Harry-vel, aki zavartan álldogált az egyik lábáról a másikra. Tekintetemet lassan vezettem végig a testén, egészen az arcáig. Elvörösödött.
-Hol van Rooney?-kérdeztem a torkomat köszörülve.
-Öhm ...anya vigyáz rá, kicsit lebetegedett, azért sem voltam a héten suliban.
-Add át neki az üdvözletem-bólintottam egy apró mosoly kíséretében, ahogy eszembe jutott a félénk kisfiú, akivel csupán csak egyszer volt alkalmam találkozni. Lehet azóta már el is felejtett, hiszen csak két és fél éves, nincs neki olyan nagy memóriája. Harry szemöldökét ráncolva nézett rám, amikor felkeltem és nekiálltam leporolni magamat. Felvettem a földről a vaskos mappámat, amely a portfóliomat tartalmazta. Kezdett hűvös lenni, feljebb is húztam a cipzárt a kabátomon.
-Hová mész?-kérdezte ijedten.
-Haza-vontam meg a vállam, és elindultam a járdán. Messze laktam, de képes lettem volna dacosan hazasétálni. Rossz szokásaim közé tartozott, hogy meggondolatlanul cselekedtem. Nem érdekelt a hideg, az sem, hogy fél óra múlva korom sötét lesz, sem pedig az idegesítő bradford-i forgalom. Elakartam kerülni Harry-t.
-Hazavihetlek!-ajánlotta fel a göndör mögöttem. Hát persze, hogy felajánlotta. Bűntudata volt.
-De, én nem akarom-fordultam meg karjaiban széttárva.
-Akkor..akkor haza sétálsz? Ilyen hidegben?
-Aha, máskor is sétáltam már haza, nem nagy cucc.-oh, dehogynem volt nagy cucc. A város másik végében laktam, jó messze a központtól, ahol most voltam.
-Zayn..kérlek-kérlelt halkan, oldalra lépve kikerült egy fiatal párt.-Hadd vigyelek haza! Esküszöm, nem szólok hozzád egy szót sem!
Fogalmam sincs, hogy mi győzött meg konkrétan. Lehet a tény, hogy valóban kibaszott hideg volt, vagy lehet, hogy azok a csodálatosan csillogó zöld szemek miatt fordult az agyam. Zsebre vágtam a kezem, a másikkal a mappát szorítottam magamhoz. Harry halványan mosolygott, mellém lépve sétáltunk oda ahová az autója parkolt.
-Öhm..nem vagy éhes?-kérdezte halkan. Nem nézett rám.
-Majd otthon eszek.
-Megállhatunk valahol ha szeretnél, én ma még úgy sem ettem..-elhalkult, amikor megtorpantam, és furcsán néztem le rá.
-Harry, délután öt óra van-mondtam, mintha nem ez lenne a világ legegyértelműbb dolga, hogy ilyenkorra már túl kellett volna lennie három étkezésen is. Talán ez megmagyarázta, hogy miért is volt olyan vékony. Nem evett rendesen. -Gyere, üljünk be valahová. Te választasz-finomat meglöktem a vállát a vállammal. Végre elmosolyodott, és kabátja zsebébe belenyúlva előhúzta a Range Rover kulcsait. De, mielőtt elindulhattunk volna a fejéhez kapva megtorpant.
-Jaj Zaynie ne haragudj, de nem tudunk beülni sehová!-rázta a fejét bocsánatkérően.-Anya a barátnőivel találkozik egy óra múlva, nem tud Rooney-ra vigyázni! Sajnálom Zaynie, ne..ne haragudj teljesen ki ment a fejemből-elképedve néztem az előttem álló göndört, ahogyan arca vörösen izzani kezd, szemében könnyek gyűltek. Mintha halálosan megbántott volna, mintha a világ legnagyobb figyelmetlenségét követte volna el az elmúlt néhány másodpercben. Kikerültem egy biciklist, mellé léptem, kezemmel átkaroltam a derekát, és magamhoz húztam. A picsába! Én nem akarok rá haragudni, nem akarom, hogy rosszul érezze magát, amiatt a hülye csók miatt! Hozzá kell érnem, tudnia kell, hogy itt vagyok mellette, és semmi baj nem történt.
Összerezzent, amikor átöleltem. Úgy tettem, mint aki nem veszi észre.
-Haragszol rám?-hangja tompán hallatszódott, úgyanis arcát belefúrta a nyakhajlatomba. Tenyereimet a hátára simítottam, miközben szemeimet lehunyva élveztem, hogy sok-sok nap elteltével végre magamhoz ölelhetem.
-Dehogy haragszom, te hülye-kuncogtam, és kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemeibe nézhessek. Úristen, hol van már az az idő, amikor le kellett hozzá hajolnom, hogy rendesen bele tudjak nézni a szemeibe? Alig pár centivel voltam magasabb, mint őt. Az arcára tettem a tenyerem.-Nézz rám, kérlek-kértem. Belesimult az érintésembe, miközben rám nézett könnyes szemeivel. Az ajkai remegtek, reméltem csak a hidegtől. -Szeretnéd, ha átmennék ma hozzád?
-Már..mármint most?
-Aha-vontam meg a vállam, és még gyorsan hozzátettem. Nem akartam, hogy úgy érezte ráerőltetem a társaságomat.-Persze csak ha szeretnéd!
Szégyenlősen megnyalta az ajkait, cipőit kezdte el nézegetni.
-És öhm..nálam is aludnál, ha..ha arról lenne szó?-az orra alatt motyogott, közelebb is kellett hajolnom hozzá, hogy halljam, amit mond. Elvigyorodtam, karjait megragadva húztam odébb őt, el ne vigyen minket egy újabb biciglis.
-Szeretnéd, hogy ma este nálad aludjak?
Bólintott.
-I..igen..Rooney kedvel téged, és régen látott már..Én meg..én meg amúgy is ritkán látlak, ezért velünk tölthetnéd az estét. Gondoltam rendelhetnénk valamit, öhm..haza is doblak ha szeretnéd..nekem nem nagy fáradtság-és csak hebegett, és hebegett, egészen addig míg fel nem nevettem. Elkerekedett szemekkel nézett rám, pedig nem mondott semmi rosszat.
-Majd adsz valami ruhát-nem akartam neki elmondani, hogy összevesztem apámmal, és nem szívesen mennék haza.
-A..akkor ma nálam..?-kérdezte óvatosan, határozottan bólintva öleltem át a vállát, hosszú puszit nyomva a halántékára ismét elindultunk, én meg ismét felvettem azt a hülye, földre hajított mappámat.

~*~

Anne azután ment el otthonról, hogy mi megérkeztünk egy rakat kajával. Előtte jól megölelgetett, megpuszilgatott, érdeklődött felőlem, és a családom felől. Szerettem őt, mindig olyan jó volt hozzám, soha nem volt egy rossz szava sem, ahogy most sem, úgy kiskoromban sem. Hagyott pénzt az asztalon-voltak az utolsó szavai, mielőtt kilépett volna az ajtón. A barátnői kint várták rá. Rooney nem aludt. Megszeppenten állt a nappaliban az egyik kanapé mellett álldogálva. Hatalmas kék szemeivel engem nézett, Harry a konyhában két tányérra halmozta a hozott kaját, nyílvan a kisfiút sem hagyta ki a buliból, neki külön nem csípős adagot rendeltünk.
Megszabadultam a vastag, kapucnis pulóveremtől, alatta csak egy vékony póló volt. Rooney szemei még nagyobbra tágultak a sok tetoválás láttán.
-Ide jöhetsz ha szeretnél-mosolyogtam rá kedvesen, aztán eszembe jutott valami, és kinyújtva felé a kezem szóltam hozzá:-Megnézed a madárkát?
Felcsillantak a szemei, el is engedte kis kezével a kanapét. Félénken közelített felém, miközben tekintetét nem vette le az arcomról.
-Oda?-kérdezte a mellettem lévő üres helyre mutatva. Azonnal arrébb is csúsztam, Rooney pedig nagyokat nyögdécselve felmászott a kanapéra. Felhúzta a lábait, és kis kezével felém nyúlt, előtte rám nézett, hogy biztos vagyok-e abban, hogy hozzám nyúlhat. Mosolyogva figyeltem, ahogyan ujjait végig húzza a madárka körvonalain, összehúzta a szemöldökét is, kis nyelvét kidugta. Harry-re emlékeztetett.
-Nagyon szépek-suttogta. Miközben beszélt nem nézett rám, és a legfurcsább az egészben, hogy soha nem láttam még olyan két éves gyereket, akinek szüntelenül remegnek a kezei. Rooney sok dologtól félt, Harry elmondása szerint nem kedvelte az embereket sem. Furcsának találtam.-Apának is van madárkája!
-Igen?-döbbentem meg, mire Rooney bólintott.
-Sok szép rajz van apán-erősítette meg.
Harry pont akkor jött be a nappaliba, két nagyobb meg egy kisebb, kék tállal a kezében. Na, jó. Ezt később meg kell kérdeznem tőle, nem is tudtam, hogy vannak tetoválásai. Eddig nem volt alkalmam hosszú ujjún kívül másban látni, lehet szét van varrva, csak én nem tudok róla.
-Apa, Zee megmutatta a madárkát!-mesélte vidáman. Harry csak kuncogva bólintott. Kezembe adta a tányérat,  a másik kettővel leült a fia mellé, így Rooney került középre. A kezébe adott egy műanyag villát, ő maga pedig lábait felhúzva elhelyezkedett.
-Egyél szépen, azután pedig fürdés-puszilta homlokon a kisfiút, aki szótlanul enni kezdett, miközben hatalmas kék szemeivel a tévé képernyőjét bámulta. Rooney válla felett rám nézett, elmosolyodott.-Jó étvágyat Zaynie!
-Jó étvágyat!-bólintottam, azzal neki láttam a hagymakarikák elfogyasztásának.
Csendben fogyasztottuk a vacsoránkat. Néha-néha Rooney kérdezett valamit, kért egy pohár vizet, de amúgy csak voltunk, és tök természetes volt az egész. De, ha jobban belegondoltam, Harry-vel amúgy is minden olyan természetes, olyan más..furcsán más, viszont ez tetszett benne a legjobban. Amikor Harry felnyalábolta Rooney-t a kanapéról, és elindult vele az emelet irányába, addig gyorsan előkaptam a mobilom. Nem lépett meg, hogy a szüleim már kerestek, ahogy Niall is. Niall-nek írtam üzenetet, hogy Harry-nél töltöm az éjszakát, holnap mindenképpen beszélünk majd. Azonnal jött is a válasz, de arra már nem válaszoltam. Valószínűleg Harry Rooney-t fürdette, addig a nappaliban maradtam, nem akartam zavarni, és nem éreztem helyénvalónak azt sem, hogy az engedélye nélkül keressem meg a szobáját. Addig unottan nyomkodtam a mobilomat, fel füllel a tévét hallgattam. Holnap iskola, úgyhogy korán kell kelnem, hogyha haza akarok menni a cuccaimért. Majd sietek, nehogy anyám észrevegyen, de ha szerencsém lesz, akkor már rég fog otthon tartózkodni. Még csak fel sem hívtam, hogy elújságoljam neki a gyakornoki állást, pedig holnap délután lesz az első két órám suli után, amit a tetkószalonban töltök. Izgatott voltam, hiszen ez egy új dolog az életemben, és talán végre nem csak a rajztanárom fogja elismerni a munkám, hanem mások is, azzal pedig hihetetlen tiszteletet kapok majd ha tetoválhatok is. Kibaszott jó. Fél óra elteltével a lépcső felől halk puffogást hallottam, felnéztem. Harry hajolt ki, és nézett rám a telefonja fénye alól a lépcső tetején állva.
-Feljössz Zaynie? Rooney alszik-suttogta, bizonyítékul megrázta a kezében tartott fehér bébiőrt.
Halkan nyögve keltem fel a kanapéról, a pulcsimat magamhoz szorítva lépkedtem fel a lépcsőn Harry mögött. Az emelet jó nagy volt, a legelső ajtó Harry-é.
Ahogy beléptem a szobájába, azonnal az arcomba csapódott az ismerős hintőpor-vattacukor kombó, amitől automatikusan kirázott a hideg.
-Gyere beljebb, te buta!-szólt rám suttogva, a kezemet megragadva húzott beljebb. Körbe nézve megállapítottam, hogy Harry szobája tök egyszerű. Sima falak, kevés bútor, sok könyv, rengeteg kép róla, Rooney-ról, és rólam is. Volt egy nagy erkélye, a szobájához tartozó fürdő, és volt ott még egy két szárnyú ajtó is, ami mögött fényt láttam.
-Van ott valami?-mutattam az ajtóra, Harry az ágyra ülve elmosolyodott.
-Az ott Roons szobája, össze van nyitva az enyémmel. Így sokkal jobb, nincs távol tőlem. Egy szobában alszunk, mégsem együtt-magyarázta, miközben az éjjeli szekrénye melletti komódban turkált. -Általában velem alszik, de ma megakarta mutatni Zee-nek,hogy milyen nagyfiú már, és inkább egyedül alszik..Ez jó lesz? Rám már kicsi-mutatta fel a sima egyszerű boxert a kezében. Bólintottam, azután sóhajtva hajamba túrtam.
-Harry, ha Rooney kényelmetlenül érzi magát, akár haza is mehetek-ajánlottam fel, zavartan vakargatva a tarkóm. Harry szemei abban a pillanatban kikerekedtek.
-Oh, nem, nem! Rooney-t nem zavarja, amúgy is kidőlt, és nem szokott éjjel felkelni ha meg igen, akkor azért, mert szomjas utána azonnal visszaalszik. Hajnalban viszont ne lepődj meg azon, ha itt köt ki a fejeden ugrálva. Viszonylag korán kel, amióta óvodába jár.
-Óvoda? De, hát pár hete még nem járt!
-Oh, nem meséltem? Ah, a csudába, pedig el akartam mondani!-ciccentett frusztráltan. Az ölébe hajtotta a boxereket miközben beszélt, és arcán halvány pirral nézett a szemembe.-Holnaptól én is nappalira járok, leadtam az esti órákat. Rooney délután kettőig oviban, így tudom vinni-hozni..és így veletek lehetek..tudod, mint régen-hangja szégyenlősen halkan szólt.
Éreztem, ahogy az ajkait felfelé kanyarodnak. Hogy, Harry újra a mindennapjaim részét képezze? Hogy újra mellettem lesz, ahogy régen?
-Ennek nagyon örülök, Harry.
-Tudom, én is-mosolyodott el.
Néhány percig még néztük egymást. Egyikünk sem szólt, aztán Harry torkát köszörülve felém nyújtotta a boxert.
-Törölköző az alsó szekrényben-közölte, én pedig bólintva a fürdőszoba felé vettem az irányt. Hatalmas helyiség volt az, nem csoda, hiszen a ház sem volt kicsi, nyílván bőven akadt hely ilyen monstrum fürdőszobának. Gyorsan lezuhanyoztam, Harry tüsfürdőjét használtam, és most az egyszer nem panaszkodtam, amiért eper meg vattacukor illatot árasztva sétáltam be a szobába, derekam köré csavart törölközőmben. Érkezésemre Harry azonnal felkapta a fejét, a szemei pedig hatalmasra tágultak, miközben tetőtől-talpig végig mért. A kezében tartott mobilja halk puffanással végezte a padlószőnyegen, arca olyan pirossal vált, akár egy paradicsom. Tekintetét végig vezette a testemen, el is vigyorodtam, ahogy ajkait beharapva nyilvánvalóan megbámult.
-Harry? Minden rendben?-kérdeztem egy idő után. Fejét megrázva szakította ki magát a transzból, gyorsan le is hajolt és felvette a mobilját, aztán felkapta a cuccait az ágyról.
-Öhm..mi..mindjárt jövök-suttogta. Nem nézett rám, de láttam, hogy még mindig vörös az arca. Önelégülten vigyorogva léptem az ablak alatti székhez. Felvettem a pulóverem, de előtte a zsebéből ki ettem egy cigit, és csak azután löktem ki az erkély ajtót, hogy végre, több mint három óra elteltével rágyújthassak. Leültem a rattan ülök egyikére, és csak néztem a város fényeit. Harry-ék remek helyen laktak, messze, de remek helyen valami dombon, pár szomszéddal a gazdag negyedben. Innen látni lehetett a fényeket, az iskolát, a bevásárló központokat. És, minden annyira nyugodt volt, legalábbis az én életemhez képest biztosan, gondoltam naívan szinte semmit sem tudva Harry zavaros múltjáról. Miután elszívtam a cigarettát sem mentem be. Feltett lábakkal ültem, államat a pulóverembe fúrva. Egy ideje kint ülhettem már, mert nem sokkal később Harry dugta ki bozontos fejét az ajtón, és kérdő tekintettel nézett rám.
-Kijöttem friss levegőt szívni-válaszoltam a fél nem tett kérdésére. Kedvesen mosolyogva bólintott, aztán kilépett az ajtón. Melegítő nadrágot, és szürke pólót viselt, egyedül a karjai és a lábfejei maradtak csupaszon. Harry mindig így aludt, soha nem vetette le a pólóját, amit soha nem értettem. Csodálatos teste volt, ő maga is annyira csodálatos volt. És, valljuk be, kíváncsi lettem volna, hogy a felsőtestét is borítja-e tetoválás. A karján láttam néhányat, nem sokat, de felfedeztem köztü egy rózsát, kalitkát, hajót, valamint Rooney nevét is. Tetszett.
Mellém ült. A karjaink összértek, a fejét pedig sóhajtva a vállamra fektette. Automatikusan göndör fürtjei közé temettem az orrom, és beszívtam az illatát.
-Azóta sem beszéltünk-mormogtam.
-Hm?
-A szalon előtt azt mondtad várjalak meg, beszéljük meg a történteket, ne menjek haza-céloztam a korábbi eseményekre, úgyanis még nem kaptam magyarázatot a csókra sem. Érezhetően megfagyott körülöttünk a levegő, és nem csak azért mert amúgy kibaszott hideg volt. Harry megborzongott a karjaimban, szorosabban öleltem magamhoz. -Fázol?-fejét rázta. Hosszú ujjaival a pulcsim fűzőjével játszott.-Harry..kérlek..-nógattam, mire hangosan sóhajtva megrázta a fejét.
-Miért kell mindent megmagyaráznom?
Gúnyosan felhorkantam.
-Te konkrétan nekem soha semmit nem magyaráztál el-ráztam a fejem. Kicsit csalódott voltam, mert Harry tényleg mindenből kihagyott, pedig állítólag én voltam a legjobb barátja.-Azóta a bizonyos este óta, semmit sem tudok rólad, érted? Három évvel ezelőtt én elvesztettelek, amikor leléptel Tomlinsonnal, aztán kiiratkoztál az iskolából. Mintha csak vakon tapogatoznék körülötted, és semmit sem értek! Napokig kerülsz, kiderül, hogy Louis megütött..nem mondod el ezt sem! Ha tudnád, hogy mit éreztem abban a pillanatban, amikor megláttalak azzal a kibaszott monoklival a szemed alatt-harag gyúlt a mellkasomban, amint eszembe jutott. Nyoma alig volt már Harry arcán, de ez örökké a lelkembe égett, hol ott nem is láttam, ahogy Tomlinson megüti őt. Nem is baj, hiszen már halott lenne a patkány. És, a legbosszantóbb az egészben az, hogy biztosan nem ez volt ez első alkalom, hogy megütötte.
-Ezzel be foglalkozz, kérlek-elcsuklott a hangja, egy pillanatra megszorította a felkarom.
-Már hogy ne foglalkoznék vele?-kérdeztem hihetetlenkedve.-Látod, erről beszélek! Nem akarod, hogy tudjak róla, direkt kerülöd a témát. Akkor azt mondd el nekem, hogy miért csókoltál meg, hm? Azt ne mondd, hogy ez nem rám tartozik!-nem mondott semmit, én meg idegesen felpattantam, elengedtem őt. És, már készültem bemenni. Az is átfutott az agyamon, hogy az éjszaka közepén haza sétálok a város másik felébe. Elkapta a karom.
-Zaynie-kérlelt halkan. Kétségbeesett arca, könnyes volt, két kézzel ragadta meg a karom, próbált visszahúzni, de nem léptem felé. -Ígérem..ígérem, hogy mindent elfogok mondani! Csak..csak, mi..mint már mondtam idő kell. Kell egy kis idő..Zaynie, értsd meg, kérlek!
Dacosan fordítottam a padló felé a tekintetem. Nem akartam ránézni.
-És, a csók? Az, mi volt? És, hogy kerültél az éjszaka közepén a házamba?
Nagyot nyelt, miközben szorosan lehunyta a szemét. Éreztem, ahogyan a tenyere izzad. Forró, és nedves volt a bőre.
-Pár éve anyukád adott nekem egy kulcsot-vallotta be halkan. Meglepve néztem rá. -Azt mondta..ha..bármire szükségem van..bármikor használjam ezt. Anyukád engedett be aznap éjjel, ébren volt..Sa..sajnálom..nem akartalak zavarni..és..
-És a csók?-ismételtem vagy századszorra, próbálva túllépni a tényen, hogy anyám a hátam mögött kulcsot adott a legjobb barátomnak. Elég jó fej dolog volt tőle, de azért elmondhatta volna, mert ezzel sok dolgot megkönnyített volna.
Könnycseppek százai folytak végig Harry arcán. Közelebb lépett hozzám, és nem tiltakoztak, amikor fél kezét a borostás arcomra csúsztatta. Elengedte a kezem.
-Abban a pillanatban azt éreztem, hogy ez a helyes-hangja remegett, miközben mélyén a szemembe nézett. Ilyen közelről láthattam azokat a pici szeplőket az orrán. Nem volt sok belőle, neki éppen elegendő. -Szükségem van rád, Zaynie..Rettenetesen hiányzol, nekem.
-De..de hát itt vagyok-feleltem zavartan. Kezemet bátran a derekára helyeztem. Lehellete az arcomnak csapódott, orrunk hegye összeért.-Mindig itt leszek neked, ezt tudod ugye?
Lassan bólintott.
Kezét lecsúsztatta az arcomról, mindkét tenyerét a mellkasomra fektette. Imádta ezt csinálni, én meg nem panaszkodtam miatta.
-Én úgy érzem, hogy távol vagy..miattam.
-Az lehet. De, megoldhatunk mindent.
-Tudom. És, ne haragudj rám..mindent elfogok mondani, Zaynie-motyogta lesütött szemekkel, ismét a pulóverem anyagát babrálva. -Ugye nem haragszol rám a csók miatt?
Elmosolyodtam.
-Dehogy-hosszú puszit nyomtam a homlokára, és szorosan magamhoz öleltem. Reszketett a karjaim között.-Szeretlek, te hülye.
-Én is szeretlek Zaynie.

Aznap éjjel a mellkasomon feküdve aludt el. Én pedig folyamatosan csak arra tudtam gondolni, hogy mekkora hülye voltam, amiért most elszalasztottam a lehetőséget és nem csókoltam meg őt...