Jó olvasást.  

-Üdvözlök mindenkit a Washingtoni POTOMAC Egyetemen! Első évesek,és felsőbb éveseket egyaránt. Iskolánk immáron 27 éve tartja a nemzetközileg ismert iskola hetét több mint 3000 tanuló számára! E héten mindenki megmutathatja a tudását,legyen itt szó sportról,művészetről vagy éppen logikáról. Kampány lehetőségek közül bőven lehet majd választani saját tetszés szerint. A hét utolsó napján az iskolánk sport büszkeségei 'sólyom csapat' fog versenyezni a Németországi FCKN amerikai futball csapattal. Nemzetünkhöz híven bele kell húzniuk a fiúknak,hogy tovább vigyék az iskola büszkeségét. Remélem mindenki élvezni fogja és remekelni fog az elkövetkező napokban. Köszönöm a figyelmet,mindenki mehet órára!-Fejezte be a dékán a lelkesítő beszédét amire látszólag senki sem figyelt. Voltak akik el aludtak ülve,ásítoztak vagy éppen kajával dobálták egymást. Mivel sok időbe telt volna az,hogy ha ennyi ember próbálna megindulni az órája felé,így a tanárok közbe léptek és szék soronként engedtek fel mindenkit. Amikor arra a sorra került amelyikben én ültem gyors tempóban ki slisszoltam és néztem a jobb kezemen pihenő órámra ami 9:20-et mutatott. Észre sem vettem,hogy így el ment az idő. Mivel a történelem előadásnak lőttek, így megindultam a francia órára,hogy lehessen a dékánnal még egy csodás órám. Ez persze teljes mértékkel szarkazmus volt. Amikor beléptem a terembe a szívem a nyakamba felugrott az enyhe döbbenettől. Két hétig mintha teljesen felszívódott volna,most pedig elő került újból. Igazán örültem annak,hogy nem kellett vele találkoznom,mert így kellemesen telt el a francia óráim és úgy általánosságban nem volt félelmem mint amikor a közelemben van. Elfintorodva lépdeltem fel a padokhoz vezető lépcsőkön és foglaltam mellette helyet olyan messze amennyire csak engedte a mellettem ülő fiú aki hamburgert falt. Eldöntöttem nem veszek róla tudomást sem senkiről,nem ezért jöttem ide. Sokkal inkább tanulni. Céljaim vannak amiket meg kell valósítanom,hogy úgy éljek ahogyan megálmodtuk a szüleimmel együtt. Vagy is az ő áradozásuk által lett az álmom,hogy ügyvéd legyek.

-Jó reggelt!-Szólalt meg franciául a dékán,mire mindenki motyogott válaszul egy 'viszont kívánom '-ot. Igazából meg sem lepődtem azon,hogy Harry hangját nem hallottam magam mellett.

-Nos,mivel Franciaországban van az iskolánk egyetlen testvér iskolája,így a Francia nyelv lesz az ami képviselni fog minket ezen héten a változatosság kedvéért. Még hozzá általatok. Mindenki párban fog kapni egy téma anyagot amit értelemszerűen együtt fogtok bemutatni. Egyszerűnek tűnik nem-de?! Mivel olyan kedves vagyok,rá tettem egy kis plusz-t. Ezen a héten kell megírni a teljes Francia nyelvű esszét. Akkor lássuk csak a párokat.-Kezdte mutogatni ki-kivel lesz párban.

-Justin te Tinával,Jason te Sammel,Emma te Lola-val-És csak folytatta és folytatta. Össze szorított szemekkel imádkoztam magamban,hogy a hamburgeres fiú legyen velem.- Johny és Tom,Olivia és Harry.- Mondta ki azt amit nem akartam hallani. De valószínűleg Harry sem mert ő is panaszosan nyöszörgött mellettem csakugyan mint én. Eddig tartott a nyugalmam. Ha már két hétig teljesen eltűnt miért pont most bukkan fel? És hogyan fogom bírni a közös munkát vele? Az eddigi idő alatt egyszer sem tudtunk ércelődés nélkül váltani pár szót,akkor közösen dolgozni?! És amilyen makacs biztos vagyok benne,hogy a munka nagy részét én fogom elvégezni.

-Remélem mindenki meg van elégedve a párjával,most pedig meg mutatom mik is a tételek.-Indította el a dia vetítést amire mindenki felfigyelt. A listán gyorsan át futtattam a tekintetem. Költészet,Francia szépirodalom,érzelmek,erotika,szerelem,költők önéletrajza,random élet történtek.

Harry felé fordultam aki össze ráncolt szemöldökkel hunyorított,hogy el tudja olvasni a táblán lévő írást.

-Szerintem az élet történetek kiváló lenne.-Vontam vállat és néztem rá ahogyan bele túr a hajába és be harapja a szája bal felében lévő piercingjét.

-Én az erotikára gondoltam.-Vigyorodott el kajánul amitől csomó nőtt a torkomban és hevesen tiltakozni kezdtem piruló arccal.

-Kizárva!-Ráztam meg vadul a fejem,mire felhorkantott talán túl hangosan figyelembe véve azt,hogy órán vagyunk.

-Hát persze,hogy kizárt!Még is ki gondolta volna!-Vágott erősen megjátszott meglepődött arcot és tapsolt egyet. A zöld szemeivel szúrósan pásztázott mikor a beleegyezése nélkül jelentkeztem az általam kiválasztott tételre. Nem fogom hagyni,hogy miatta rosszabbodjon az átlagom. Biztos vagyok abban,hogy ez a feladat sokat számít az ösztöndíjas tanulóknak,ezáltal nekem is.

-Köszönöm a figyelmet,az óra befejeződött. El lehet hagyni a termet!-Ezzel egy időben lazán ki sétált az öltönyben feszítő fiatalos dékán. A következő pillanatban amikor már fordultam volna vissza Harryhez már csak hűlt helyét találtam. Azonnal össze szedtem az asztalra kipakolt dolgaimat és kezdtem loholni le a lépcsőn. A hosszú,élettelen folyosó végén megpillantottam Harryt ahogyan hátra csapott vállakkal siet valahová.

-Hé!-Szóltam utána kissé felemelve a hangerőmet,hogy meg tudjon hallani. A hangom hallatán megtoppant és lassan felém fordult. Chelsea cipők,szűk nadrág,egyszerű fekete pólóval kombinálva. Barna,bőr batyúszerű táskája lazán lógott a bal vállán. A lábaival türelmetlenül dobbantott egyet ahogyan közeledtem felé a sajátos tempómban.

-Mit akarsz?-Pásztázott az erdő zöld szemeivel miközben a piercingjét rágcsálta ezáltal láttam ahogyan megnyúlik ott a bőre.

-Uhm...Én csak ugye van ez a projekt... Hogy hol csináljuk meg,tudod.-Dadogtam mint ahogy a közelében szoktam általánosságban. Persze ezzel látszólag csak nőtt és nőtt az egója,én pedig épültem le.

-Tudja a fene. Találd ki,nekem szar mindegy csak essünk túl rajta minél hamarabb.-Rántott egyet a vállán és lazán a farmer zsebeibe dugta a kezeit. Az agyam ezerrel kattogni kezdett azon,hogy hol lehetne az a hely ahol képes lenne vissza fogni a hirtelen természetét,hátha ezzel megússzuk a veszekedést.

-A campustól 15 percre van egy könyvtár,ha neked is jó. Ott gond nélkül tudnánk összegyűjteni anyagot ha szükségünk lenne rá.

-Ja,tudom hol van. Legyél ma ott 15.30-ra.-Hadart majd megindult az útjára. Tehetetlenül álltam egy helyben én néztem a görcsös menését. Beleszólásom sem volt abba,hogy mikor találkozzunk. Na,nem mintha lenne valami dolgom,csak azért felháborító,hogy ezt ő is gondolhatja rólam. Ugyan is akkor miért nem kérdezte meg mikor érek rá? Vajon ennyire unalmasnak tűnhetek? Pedig nem is vagyok az...Szerintem,vagy is nagyon remélem. Az itteni élet teljesen más érzelmeket vált ki belőlem. Eddig soha sem ingott meg a véleményem a külsőmmel kapcsolatban mert a szüleim véleményére adtam egyedül. Itt társaságba járok,de olyanba ami nem az én világom mint ahogyan Cameron is kérdezte. Talán még is csak rá kéne erősebben állni a munka keresésére és elköltözni ezáltal megszabadulni sok kellemetlen incidenstől és emberektől. Eddig a könyveimbe bújva töltöttem a minden napjaimat és a hétvégéimet most pedig illegális motor versenyen kötök ki. Még saját magamnak is meglepő a változás. Vissza kell térnem a régi kerékvágásba. Két hete volt onimózus motor verseny azóta a minden napjaimat a könyvárban töltöttem ahol megismerkedtem egy nagyon kedves öreg nénivel. Valahogy vele jobban megtaláltam a közös hangot. A férje meghalt aki író volt,így rá hagyta a könyvtárat ami saját maga épített ifjú korában. Minden délután amikor nem volt forgalom meglepett egy gőzölgő pohár forró csokival és mesélt. Mi történt vele a háború alatt,a mesében illő esküvője amiről szólt a férje első sikeresen kiadott könyve,a gyerekeiről akik Amerika szerte szét szóródtak. Mindegy egyes történetet ámulattal hallgattam. Vajon létezik ilyen élet mint az idős hölgynek? Mesébe illően boldog és szép majd a puszta magány. Mindig ezen agyalok amikor a capmushoz tartok a látogatásom után. Talán igaza van Harrynek azzal kapcsolatban,hogy 'elcseszett' lennék 18 éves létemre? És még is miért lennék az? Ez egyszerű. Nem vagyok olyan mint a barátnője Nadine vagy éppen Ashley. Sajnos nem volt velem olyan kegyes a természet mint velük. Értem ezt a tökéletesen karcsú alakjukra,az arcuk szépségére és a bulizós természetükre. Sajnos én nem illek be ebbe a 'haver lány' kategóriába...Teljesen átlagos kategóriába tartozok. Sötét barna haj,kék szemek. A testalkatom is teljesen átlagos a magasságomhoz képest eltekintve a széles csípőmtől amit ki nem állhatok. A 16. szülinapomra azzal leptek meg a szüleim,hogy az egyik neves magazinnak a címlapján pózoljak. Ezen természetesen csak hüledeztem,mert az esetlen lányok közé tartoztam mindig is,és nem állt soha hozzám közel a pózolás. A fotósorozat után a Vogue egyik fotósa továbbra is szeretett volna velem dolgozni,de én nemmel válaszoltam amit a szüleim alig akartak elhinni. Azt hiszem ez volt az egyetlen döntés az életem során amit egyedül állóan hoztam meg. Talán hatalmas befolyása volt annak,amikor nyilvánosságra került a címlap akkor mindenki utálattal nézett rám az akkori iskolámban...Persze,titokban szerettem azokat a gyönyörű ruhákat és fehérneműket amit rám aggadtak a fotózás során. Szóval igen,ördögi kör volt akkoriban az életem. Igazán örülök,hogy nem kell már New Yorkban lennem. Itt új lappal kezdhetek,bár eddig nem haladok jó úton... Az iskolában a többi óra azzal telt,hogy a szaktanárok bemutassák a tantárgyukkal járó további projekteket. Őszintén megvallva az agyam teljesen máshol járt. Valahogy hirtelen nem foglalt le a tömérdek új információ. Majd otthon átolvasom amit le jegyzeteltem belőle. Amikor végre a campushoz értem le dobtam a táskámat és hátra vetettem magam az ágyra. Tíz percig relaxálhattam amikor megkordult a hasam. Szokásomtól eltérően magamra kaptam az egyik melegítőmet és kényelmes sport cipőt. Semmi hangulatom nem volt szoknyában lenni. A pénztárcámat és a telefonomat a kezembe kaptam és indultam meg az egyik salátás bárhoz. Az idő kissé szeles és hűvös amit kifejezetten imádok. Felfrissítő érzés amikor a szellő belekap a hajba és össze borzolja azt. Ez sok embert irritál viszont én annál jobban szeretem. Lassan sétálva közelítettem meg a salátázót élvezve minden egyes utcán töltött percet. Hirtelen nem is tűnt olyan fontosnak,hogy csinos ruha legyen rajtam vagy bármily felszínesség. Amikor már megvettem az ételem el sétáltam egy kis parkhoz amit még Felicité mutatott meg az egyik séta utunkon. Gondolkodás nélkül a fűben helyet foglaltam és evés közben néztem a gyerekeket akik gond nélkül játszanak,a tinédzsereket akik ide jönnek el a szerelmükkel titokban. Elmosolyodtam az aranyosságukon és az ártatlanságukon. Miután elfogyasztottam az ételem hátra feküdtem a füvön és bámultam a kék eget és a felhőket ami hosszú percekkel később elszürkült majd egy-két eső cseppet követett még több. Rohanva indultam meg a könyvtár irányában figyelembe véve azt is,hogy több mint tíz perce ott kéne lennem. Csurom vizesen értem be a helyiségben amely már ismerősen fogadott. Minden sötét barna fából állt rusztikus díszítéssel. Tömérdek könyv és apró,látszólag nagyon régi tárgyak. Minden egyes alkalommal mikor ide jövök meg csap jellegzetes citromos tea illata és szinte tapintani lehet a levegőben azt a fajta levegőt amelyben érezni a bánatot,a szomorúság,vidámságot és sok fajta érzelmet.

-Szia Maura!-Köszöntem oda a néninek aki aggodalmas arccal közelített meg. Vékonykás,alacsony termetét kifejezetten csinos ruhába bújtatta,derékig érő fehér haját lazán hátra fonta.

-Hát veled meg mi történt Kislányom?-Tűrte ki az arcomból a vizes hajtincseket,mire nagy mosollyal az arcomon megráztam a fejem.

-Minden rendben van,a legnagyobb rendben. De ha nem haragszol most elmennék egy projekten kell dolgoznom valakivel akinek elvileg itt kéne lennie.-Nyújtózkodtam,de hirtelenjében egyszerűen sehol sem láttam Harryt.

-Oh,egy nagyon kedves fiatal ember is ezzel az indokkal jött. Ott van a könyv sorok mögött.-Mutatott a helységnek az egyik vége irányába a ráncos ujjaival.

-Köszönöm!-Mosolyogtam rá furcsán,mert valószínűleg nem Harryről beszélt,hanem még egy projekten dolgozó párról. Mindezek ellenére ki kerültem az alacsony termetű Maurát és megindultam annak irányába mint mutatott. Az itteni könyvek illata nagyon jól esett a kinti víz mosta szag után. Az állam majdnem a padlót verte amikor megpillantottam Harryt. Szemüveg volt az orrára csúsztatva és látszólag nagyon elmerült egy vastag könyvnek a történetében aminek már a felénél járhatott. Gondolom megérezhette,hogy nézem mert felkapta a fejét egyenesen a szemeimbe nézett. A tekintetét egyből szokásosan szúrósan változtatta és mért végig azokkal.

-Mi tartott eddig?! Ennyire nehéz lenne ide tolnod időben a segged?! Öt percet adtam volna még neked,mert le léptem volna. Kicseszettül nem ínyem itt ülni és várni rád.-Hangsúlyozta minden egyes szavát nyomatékosan,de figyelmen kívül hagytam és helyet foglaltam vele szemben a barna fa asztalnál. Egy pillanatra ki bámultam a nagy üveg falon,elbambultam a sok fa láttán és az eső cseppek reménytelen versenyzésében.

-Mit olvasol?-Kaptam a regényére a tekintetem amit sehogy sem tudtam elolvasni,mert direkt úgy helyezte azt.

-Ne tégy úgy mintha barátok lennénk Oliva bogyó,mert rohadtul nem vagyunk azok. Ez egy projekt amit semmi kedvem sincs megcsinálni,sokkal inkább dugnék valamilyen csajt.-Csattant rám és a táskájába dobta a könyvet végleg elrejtve előlem. Az utolsó mondatán vadul elpirultam és sütöttem le a tekintetem.

-Oh,értem...Mármint khm,akk-akkor kezdjük?-Dadogtam zavaromban és próbáltam elrejteni a kezem alig látható remegését a fázásomból eredve. Talán még is csak fognom kellett volna egy taxit futkározás helyett. A hajamból csöpögő vízcseppek mikor érintkeztek a bőröm bármely területével minden egyes alkalommal kirázott a hideg.

-Kezdjük!-Bólintott összeráncolt szemöldökkel és dőlt hátra a székében össze font kezekkel maga előtt.

-Szóval élet történetek franciául. Olyasmit kéne találnunk ami misztikus,mit szólsz hozzá?

-Gyerünk már,nőj fel! Misztika! Szent ég,ez komoly?! Mit francot hiszel te,filmben vagyunk?!-Horkantott szarkasztikusan,mire szégyenemben újra lehajtottam a fejem. Nagy levegőt véve néztem bele a szemeibe amik idegesen meredtek vissza rám.

-Oké,akkor mondj te egy tippet.-Beszéltem hozzá nyugodt hangom ami látszólag meg tette a hatását,mert a feje nem vörösödött tovább.

-Halál,tragédia.

-Ez így elég zordan hangzik,de ez is lehet egy próba vázlat.-Húztam el a számat,de minél inkább azon voltam,hogy könnyebben meg tudjuk oldani ezt a feladatot.

-Várd ki a végét. És most valahogy kössük össze a csiga zabáló franciákkal.-Húzta fel az orrát és a száját amitől megjelent az arca két oldalán elhelyezkedő gödröcskék. Maga elé vette a szürke laptopját és elkezdett valamit pötyögni rajta.

-Most mi van?! Ott fogsz ülni kukán és csak én fogok dolgozni?!-Csattant fel újra,mire szó nélkül mellé húztam a székem tisztes távolságban és néztem a képernyőt.

-Nem így kéne rá keresned,ez értelmetlen. Először is menj rá arra az oldalra és írd be ott a keresett témát.-Adtam neki tanácsot amit látszólag nem nagyon szívesen követett. Az arca eltorzult mikor a keresési találat több száz történetet ki dobott,én pedig nyertes mosollyal az arcomon vettem tudomásul,hogy valamiben igazam volt vele ellentétben.

-Ehhez mit szólsz?-Bökte meg a képernyőt a hosszú ujjával aminek a végén vastag fém gyűrű helyezkedett el. A sorokon gyorsan át futtattam a tekintetem válaszul megráztam a fejem.

-Nem valódi. Nem lehet igaz,hogy nagy sebességi frontális balesetben az elől ülők karcolás nélkül túl élik a hátul ülők pedig szörnyet halnak.-A szavaimat miután feldolgozta fújtatva tekerte lejjebb az oldalt.

-Állj!-Kiáltottam hirtelenjében egy aprót amikor át olvastam a történet ismertetőjét. Lényegében arról szólt,hogyan élték meg az árva gyerekek a háborút akiknek ezáltal elhunyt a szüleik és az összes hozzátartozójuk.

-Ez talán nem is olyan rossz. Írd fel jegyzetként.-A hanglejtése szinte parancsló volt,ami bosszantotta a csőrömet,de inkább szó nélkül jegyzeteltem fel a fontos tudnivalókat. Pár perc múlva a szinte néma könyvtárban fül süketítően szólalt fel a telefonjából ordító rock zene,majd amikor fogadta a hívást jól eső érzés volt újra a csend,amit a rekedtes hangja zavart meg.

'Nem érek most rá. Nem,kibaszottul nem. Mi a picsa?!Te csak ne követelőzz rajtam!Hallod meg ne próbáld!Nadine,megesküszöm,ha le teszed ezt a kicseszett tel...'-És valószínűleg itt szakították meg a hívást mert a telefonját nagy zajjal csapta le az asztalra és túrt bele a kócos,göndör hajába két kézzel.

-Most mentem. Holnap ugyan itt ilyenkor. És ha még egyszer késel,nem fog érdekelni ez a szarság itt hagyok mindent a francba!-Mutatott rám gyilkos tekintettel,majd egy pillanat alatt mindent a táskájába söpört,magára kapta a bőr dzsekijét és gyors mozdulattal el is slisszolt. Pár pillanattal később kintről hangos motor zúgás hallatszott fel majd hirtelen meg is szűnt a hangzavar. Tudtam,hogy ez ő volt. Szó nélkül felkaptam a telefonomat és a jegyzeteimet a pénztárcámba helyeztem és vissza indultam a campus felé. Az idő nagyon sokat hűlt és már kezdett sötétedni. Az Ősz egyre jobban letelepedni látszott a levegőbe. Pár fa levél volt elszórva egy-két helyen,de még nem volt itt az ideje,hogy mindent el lepjen. Remegő ajkakkal léptem be a szobába ami korom sötéten fogadott. Nem volt itt Ashley,mint általában. Felsóhajtva kaptam le magamról a ruháimat majd vettem kezembe a tiszta pizsamámat és pályáztam meg a fürdőt. A hajamat kibontottam az időközben csinált össze-vissza kontyomból és hagytam hogy csaposan a csupasz vállaimra hulljon . Beléptem a zuhanyzó kádba és megengedtem a forró vizet ami égette a bőrömet,mindezek ellenére jól első sóhaj hagyta el az ajkaimat. Élveztem ahogyan a fejemtől eredve a lábujjaimig meleg és tiszta víz folyik rajtam nem pedig hideg eső. Miután már nem vacogtam a fázástól a kezemre nyomtam egy adag sampont és masszíroztam be alaposan vele a fejbőrömet. Fél órával később nedves hajjal és tisztán lépdeltem be a szobába és az ágyamra ülve vettem a kezeim köze a laptopom és videó hívást indítottam a családomnak. Pillanatokkal később mikor fogadták a hívást feltárult előttem a számomra legkedvesebb emberek arca. A szüleim szokás szerint elegáns ruhában feszítettek,az öcsém pedig valamelyik szuper hős ruhában rohangászott a háttérben.

-Szia kis hercegnőm!Hogy vagy?-Mosolygott rám anya és apa szélesen. Ha rájuk néz az ember akkor a megtestesült ideált látja. Jól menő menedzser apa az egyik híres kosár csapatnál,anyának pedig szépség szalonja van. Hosszú évek óta élnek házasságban és neveltek sőt nevelnek még gyereket. Ahhoz viszonyítva,hogy mindketten 45 évesek egyáltalán nem látszik rajtuk. Ezt persze köszönhetik a botoxnak.

-Sziasztok!Minden rendben velem,köszönöm. És ti hogy vagytok? Oliver mutasd csak magad,milyen szép jelmezed van!-Ezzel elindult a több órás beszélgetést mindenről. Kérdeztek a suliról,a tanárokról és persze a barátokról. Talán,na jó teljesen kiszíneztem nekik a sztorit... Nem szokásom hazudni,de ezt mondhatom jó cél érdekében tettem. Természetesen nem említettem nekik a motorversenyt és a bulit. Amiről nem tudnak az nem fáj,igaz...? Remélem a lelkiismeretem is így gondolja,és nem fog kiborulni a bili amikor haza megyek és találkozok a szigorú tekintetükkel... Nagyon sóhajtva a gondolataim elterelése képpen kezdtem el újra tanulni,majd mikor már mindennel végeztem,szó szerint bezuhantam az ágyamba és mély álomtalan álomba zuhantam.