Jó olvasást!

-Egy pillanat és ott leszek,maradj nyugton!-Szakította meg Louis a hívást mire sírva csúsztam le a fal mentén elveszetten át adva magam az érzelmeim viharos tengerébe. A fejem zúgott,a mellkasomba mintha megszámolhatatlan tűt szúrtak volna és a szívem ami majd' kiszakadt a helyéről szavakban nem önthető fájdalmában. Hiába tettem bármit kicsúszott minden a kezeim közül és veszítettem el őt. Ráadásul azért,mert valaki más irányította így a dolgokat gonosz módon. És sikerült szétválasztania minket egymástól,amit képtelen vagyok felfogni bármennyire próbálkozom. A tudat,hogy mi nem vagyunk egy sokkal inkább kettő szinte szét mart mint egy sav aminek ez lenne a dolga. A bejárta ajtón amin örökre kilépett bámultam ki még azután is miután kikanyarodott az utcánkból hátra vetett vállakkal,feszes futó lépésekkel. Abban a pillanatban nem számított semmi,csak a tudat,hogy nem vagyunk egymásé. Annyira szerettem volna érezni a mézédes ajkait,biztonságot nyújtó hatalmas karjaiban elveszni miközben édes semmiségeket suttog megutánozhatatlan rekedt hangján. Ehelyett az utcáról beáradó hideget kellett élveznem és a hatalmas űrt ami a szívem helyén tátongott eszeveszetten kiáltva érte. Nem érdekelt miket mondott rólam. Nem érdekelt,hogy a hajamnál fogva húzott maga után. Bíztam abban,hogy csak a düh vezérelte,titkon ő sem hiszi el ezt az egészet. És rá fog jönni az igazságra,félre téve a makacsságát ami szinte lehetetlennek tűnt ismerve őt.

-Jézus irgalmazz,kelj fel gyorsan,fel fogsz fázni!-Jelent meg hirtelen mellettem Lou mire zokogva borultam a nyakába. Harry már bő két órája itt hagyott. Nem volt más ötletem azon kívül,hogy Louist felkeressem és mondjuk el H-nak az igazságot együtt,győzzük meg az igazunkról ugyan is mindketten teljesen ártatlanok voltunk. Véget akartam vetni ennek a zűrzavarnak és megnyugodni végre. Valahogy a tudomására kellett adnunk az igazat,mielőtt talán olyan dolgot tenne magával...

-Mi történt veled? Miért van minden szétrombolva és miért vagy így megtépázva? Hol van Harry,nem úgy volt,hogy megtaláltad?-Halmozott el kérdésekkel miközben becsukta az ajtót amiből többé nem áradt az a hideg amit mintha Ő hagyott volna maga után valamilyen -féle emlékképpen. A könnyektől ázott arcomról vadul töröltem le a sós nedvességet és próbáltam nem megfulladni a sírásban és mondani el mindent amitől kialakult ez az egész hihetetlen helyzet. Mielőtt bele nem kezdtem volna a mondókámba annyira hihetetlennek tűntek a szavak,az érzelmek amik kavarogtak bennem vissza gondolva a rosszul végződött vitánkra.

-Valaki... Valaki nyomozott utánunk... És össze szerkesztett olyan képeket...ahol csókolózunk. Igen,mi ketten.-Ráztam meg a fejem hitetlenkedve amitől rögtön megszédültem így inkább helyet foglaltam a legközelebbi székre és figyeltem Louis sokkolt reakcióját. Kék szemei elkerekedtek,vékony ajkai döbbenten nyíltak szét miközben a hajába túrt idegesen. A Harryhez viszonyítva apró teste látványosan megremegett mikor sikeresen feldolgozta a szavaimat.

-Mi a szar?-Vonta fel a jobb szemöldökét mire újra elsírtam magam ahogyan felidéződött bennem Harry tekintete ami olyan szinten megvető és csalódott volt... Magam elé képzeltem mit csinálhat most. Biztosan szomorú és összetört úgy mint én. Hiányzok neki ugyan annyira mint ő nekem. Tudtam,hogy legbelül érzi mennyire nem igazság hű azok a bizonyos képek és nem történt semmi köztem és a legjobb barátja közt. Vagy is nagyon reméltem... Annyira bánom azt a tegnapi ártatlan arc puszit! Viszont hálával tartoztam Louisnak,és másképp nem tudtam kifejezni magam. Az én hibám lenne az egész? Ha nem csináltam volna akkor most nem lenne ez az egész cécó? Nem,ez direkt ki volt tervezve. Csak tudnám ki lehet ilyen undok!

-Ké-kérlek Louis,menjünk el hozzá... Én bírom nem nélküle.-Ragadtam meg a kezét valamilyen mentő övként használva ami ki tud engem menteni és dobhat Harry karjaiba aki remélem várni fog rám,esélyt adva az igazságnak. A kék szemű fiúnak azonnal össze állt a kép és biccentett a fejével mire magamra kaptam a kabátomat és a cipőmet nem foglalkozva azzal,hogy a kockás pizsamám van rajtam indultunk meg a fagyban a kocsija felé ami a ház előtt állt figyelembe véve,hogy múlt éjjel még én furikáztam Harry után kutatva. Annyira távolinak tűnt a reggeli csókjai,ölelése... Bár,az ok amiért tudatlanul berúgott még mindig nem volt tiszta. Talán valami köze van a két dolognak egymáshoz... A legnagyobb gond az,hogy esélyem sem volt rá kérdezni,pedig lehet,megtudnék pár dolgot ami segítene kijutni ebből a szörnyű,vontatott helyzetből.

-Mondj el pontosan mindent és ott van zsebkendő.-Hálásan rá pillantva nyúltam a zsebkendőkért amikkel sikeresen le tudtam magamról törölni a lelki fájdalmam nyomait. Felsóhajtottam mikor végre beindította a járműt és indultunk meg az összetört boldogságom felé.

-Annyira hirtelen történt minden... Egyik pillanatban kapott egy üzenetet amikben azok a hazug a képek voltak...Aztán kiabáltunk egymással,megpofoztam erre ő megtépte a hajamat majd ment el és szakított velem... Nem hitt nekem,olyan csúnya szavakat vágott a fejemhez...-Szipogtam körbe ölelve a mellkasomat a remény után sóvárogva,hogy minden rendben fog menni és kar tátva várni fog rám.

-De ki küldte neki a képeket?-Erre mindketten érdeklődve néztünk egymásra. Ez jó kérdés. Mindhiába pörgettem az agyamat,nem rémlett,hogy elmondta volna a feladó nevét. És én is annyira megvoltam zavarodva,hogy eszembe sem jutott megnézni a küldőt aki elrontott mindent.

-Hmm,nem tudom... Nem tudok már semmit,ez nem történhet meg...-Túrtam bele a hajamba két kézzel tehetetlenségemben.

-Valaki ki akar csinálni minket.-Állapította meg a tényt ami nekem is nyilvánvaló volt elsőre. Hevesen bólogattam és tördeltem az ujjaimat mikor bekanyarodtunk az akadémia utcájába ahonnan csupán két perce volt a ház ahol Ő volt. Ültő helyemben megmerevedve néztem az idegesen rágózó Louisra aki bátorítóan szorította meg a vállamat ezzel mutatva,hogy mellettem áll amire nagy szükségem volt jelen helyzetben.

-Megpróbálunk vele beszélni,ne aggódj,csinálok valamit! Nem fogom ezt hagyni. Az hiányzik még,hogy Eleanort is beszívassák...-Ütött a kormányba meghazudtolva az előbbi vissza fogott agresszivitását. Mindenesetre bíztam benne,bizakodtam a meggyőző erejében na meg abban,hogy egyáltalán itt találjuk Harryt aki nem fogadta az órák alatt a rengeteg hívásomat. Belülről véresre rágva a számat indultunk be a házba semmilyen kopogás nélkül és lépdeltünk fel a lépcsőn az én esetemben remegő lábakkal amik alig akartak engedelmeskedni az agyam parancsának. A gyomrom borsó nagyságú csomóvá zsugorodott a volt barátom ajtaja elé lépve ahonnan érdekes hangok szűrődtek ki. Rémülten tágra nyílt szemekkel néztem Tommo-ra aki sajnálkozóan nézett vissza rám.

-Te szemét!-Sikítottam és kezdtem két kézzel verni az ajtót amivel nem akadályoztam meg a bentről kiszűrődő női erotikus sikolyokat. Ha a szívem eddig darabokra tört akkor most nem tudom mi lett belőle. Talán hamu. Úgy éreztem magam mint akit meg akarnak ölni,szánt szándékkal szét akarnak tépni karjaimnál fogva. Annyira fájt. A tudat,hogy megcsalt az első adandó alkalommal mikor történt köztünk egy konfliktus erősen szürreális volt és nem utolsósorban idegtépő.

-Gyere,menjünk.-Fogta meg óvatosan Louis a derekamat és próbált elhúzni,de nem hárítottam. Nem tudom mi volt a célom,de csinálnom kellett valamit nem bírtam egyszerűen eltűrni a tudatot,hogy alig pár méterre szexel Harry!

-Eressz el!

-Miért?! Harreh!-Sikítottam mint egy megőrült vad állat miközben rúgtam,ütöttem azt a szerencsétlen ajtót ami tulajdonképpen semmi rosszat nem tett ellenem a szobában lévő fiúval ellentétben aki a lelkembe tiport. Szavakba nem önthető mennyire voltam csalódott,szerelmes és összetört. Haragudtam Harryre azért mert ezt megmerte tenne velem,úgy hogy alig pár órával ezelőtt még velem enyelgett az ágyamban egymáson hemperegve. Mit hittem én?! Hogy komolyan sír utánam,annyira fáj neki a szakítás mint nekem? Naivabb nem is lehetnék. Hát persze,neki egyből fognia kell egy nőt akin kiélheti a perverz vágyait. Talán jobb is,hogy a mi történetünk itt lezáródott mindkettőnk számára.

-Ne...-Súgtam megrémülten magam elé a következő pillanatban mialatt rájöttem mire is gondoltam az imént. És mit tesz a szobájában. Nem segített az,hogy a hajamat téptem mint egy elvetemült,vagy hogy magamban imádkoztam egy csak egy rossz álom amiből mindjárt fel fogok kelni és ölelt át meleget nyújtó karjaival. De ez nem egy tündér mese,ez a kicseszett jelen ahol női nyögések csengtek egyre hangosabban az elvileg hangszigetelt szobából amitől mintha egyesével tépkedték volna ki az összes idegszálamat és döfködték a szívemet pár fogpiszkálóval.

-Tudod mit?! Rohadj meg ott ahol vagy!-Ordítottam torkom szakadtából a szívem mélyéről zokogva nem foglalkozva azzal,hogy a lakásban lévő pár lakos kijött a hangoskodásomra,kivéve Őt aki mocskos dolgokat művel egy idegen nővel,aki nem én voltam. Rossz rájönni arra,hogy ezek szerint nem számítottam neki eddig sem. Hogy lehet gusztusa másra rá nézni ez esetben megérinteni figyelembe véve,hogy a mai napon volt egy barátnője aki elvileg szeretett és szakítottak. Nem kéne neki is szomorúnak lennie,legalább fele annyira mint nekem? Ki tudja rajtam kívül hány lányt szédít azzal az irritáló féloldalas vigyorával amivel szándékosan a 'jössz velem az ágyba?' dolgot sugározza? Mindenem remegett,ezúttal nem a remény izgalmától hanem az idegtől ami olyas fajta adrenalint pumpált a szervezetembe amit ritkán lehet érezni. Többé nem bántottam azt a szegény ajtót,nem ő ártott nekem. Bár jobban belegondolva Harryt és a jelenlegi kurváját képzeltem oda ahol éppen rúgtam.

-Vigyél innen...-Néztem Louisra a nedves szempilláim mögül könyörgő tekintettel aki azonnal kapcsolt szerencsére és át ölelve segített le a lépcsőn ahonnan egyedül képtelen lettem volna lejönni. Ez az átkozott ház sosem tartogat számomra semmi jót,de ez túl lőtt minden határon. Ezután nem tudom képes lennék e megbocsájtani neki,bár teljesen kétlem,hogy valaha újra szóba állnánk az életben. Mielőtt beszálltam volna az autóba Lou segítségével hülye módon felnéztem az ablakára így megpillantottam őt amitől pontosan a hátam közepére döftek egy hatalmas bárdot jó párszor ki-be húzva azt. Meztelen felsőtestén keretezte tetovált karjait,barna haja a válláig kunkorodott. Arcán szigorú maszk uralkodott,még messziről is láttam a könnyeim elvakító fátyla mögül. Azt hittem el fognak hagyni a lábaim a látványtól amit annyira kínzó volt látni. És akkor sötétül el végleg minden mikor megjelent mögötte egy szintúgy meztelen női test és ölelte meg hátulról a széles hátát úgy mint én szoktam. A következő pillanatban éreztem a testemet süllyedni a legmélyére ha valaki nem kapott volna el biztosan beverem magam a kő kemény betonba. A fejem,füleim annyira hangosan zúgtak,hogy a dulakodó hangokat mintha több ezer méterről hallottam volna. Úgy tűnt a szívem végleg feladta a szolgálatot és adta át magát a mindent elnyelő fájdalomnak ami a testem minden egyes apró porcikáját uralta.

-Ez mind miattad van te kis...-Ez talán Louis lett volna? Nem mernék rá esküdni. A szemhéjaim túlságosan nehezek voltak ahhoz,hogy kinyissam őket. De nem is akartam. Nem akartam semmit látni vagy hallani csupán azt,hogy a föld nyíljon szét alattam és nyeljen el örökre. Az agyam a legutálatosabb dolog a földön ugyan is már az Ő rekedtes hangját is kezdtem hallucinálni.

-Az én hibám?! Ti kavartok a hátam mögött,ne röhögtess! Akkor én miért ne tehetném meg mással?! Amúgy sem vagyunk már együtt!-És itt jött el a pont ahol szerencsére nem hallottam semmit továbbra csak a füleim sípolását ami elnémított mindent Louis karjaiban szét terülve lettem eszméletlen.

-

-Liv,az Isten szerelmére! Négy egész napja fekszel az ágyban azt a büdös pólóját szorongatva,kelj fel! Holnap után kezdődnek a vizsgáid!-Fizzy minden napos észhez térítési monológja sosem volt sikeres,nem érdekeltek azok az ostoba vizsgák. Minden egyes alkalommal mikor lehunytam a szemeimet láttam őt magam előtt. Néha így néha úgy. Akadt mikor újra láttam őt azzal a nővel,vagy ahogyan a megjátszott szerelmével rám mosolyog amitől belukad a puha arca két oldalt. Elalvás előtt mindig hallom az Ő hangját ahogyan kedves,hazug szavakat súg a fülembe,vagy a nevetem sóhajtja. A szívem semmilyen páncél nélkül a kezében pihent amivel ő játékszerként labdázott,nem foglalkozva azzal a mérhetetlen lelki fájdalommal amiket okozott. Éjszakánként fent maradtam és bámultam a fekete eget folyton folyvást rá gondolva miközben lassú zenéket dúdolgattam pontosan olyanokat mint ő szokott amikor nem tudok elaludni. Nélküle egy fél lélek voltam ami csak úgy éldegélt,nagy nehézségek árán. Mindhiába reménykedtem egyik reggel úgy kelek fel,hogy mellettem van,de ez nem következett be egy alkalommal sem legnagyobb bánatomra. Sokszor azon tanakodom miért nem mennek olyan könnyen a dolgok mint a filmekben. Bár,a kérdésemben benne van a válasz. Mert a valóság sokkal fájdalmasabb. Még a hazugságnál is. Vajon igazat mondhatott mikor kiejtette a száján a 'szeretlek' vagy 'te különleges vagy' szavakat amiknek hatalmas jelentése van? Kétlem. És ezt senkitől sem tudtam megkérdezni,mi lehet az igazság. Sokat olvastam már a szerelem nehézségeiről. De sosem gondoltam volna,hogy ilyen fájdalmasan és feszítően tud valaki hiányozni. Nem túlzok ha azt mondom szó szerint szenvedtem hatalmas lyukkal a mellkasomon tátongva. Mindene hiányzott és taszított egy időben. A szobámba töltött egy hetem alatt volt időm eleget gondolkodni. Elsőnek hibáztattam magam majd őt utána mindenkit aztán megint valaki mást. Minden dologban őt láttam amitől már kezdtem megbolondulni. Egyedül Louis tudott rám minimálisan hatni,csak azért mert ezelőtt ő állt Harryhez olyan közel mint én.

-Szerinted mit csinálhat most?-Fordultam felé az ágyamban tisztes távolságba egymás mellett feküdve csokis fagyival közöttünk amit eszegettünk végső elkeseredésünkben. Tudtam,mindhiába haragszik rá Lou,neki is hiányozhat. Harry mindkettőnket egyszerre vesztett el. Vajon ő hogy érezhet ez miatt? Áh,nem kell ezen sokáig aggódnom. Biztosan valamilyen lánnyal van aki megadja azt neki amit én ezelőtt nem tudtam. Ha ez teszi őt boldoggá akkor el fogadom és próbálok túl lépni rajta ami teljesen sikertelen,de miatta próbálkozom.

-Ha én azt tudnám akkor biztosan nyugodtabb lennék...-Sóhajtott letörten miközben baráti gesztussal át dobta a karját a vállamon és beszélgettünk tovább teljesen kikerülve a Harry témát akinek a neve gondolatára a szívem össze facsaródik minden alkalommal. Eleanornál is megpróbálták elsütni ezt a képes poént,de szerencsére ő előbb megtudta a dolgot,így hitt nekünk amire Ő nem volt képes. Viszont megtudtunk a feladó telefonszámát ami minden egyes hívás próbálkozásnál kisípolt. Amin egyikőnk sem lepődött meg. A tudat szinte felemésztett,hogy meg sem próbált érteni engem a vitánk alatt,nem akart nekem hinni. De azzal,hogy megcsalt végleg feltette a pontot az i-re. Ennyi kicsi löket kellett neki és más köt ki a karjaiban,az ágyában ahol már rengeteg alkalommal aludtam,ahol engem is magáévá tett bizonyos értelemben. Ennél nagyobb bántást nem adhatott volna,képtelenség. Az egyetemre sem mentem be az elmúlt napokban. Véletlenül sem akartam vele össze futni miközben valakivel enyeleg,vagy úgy egyáltalán nem tudom milyen reakciót váltana ki belőlem a látványa ami szinte bele égve a retinámba kínozva naphosszakat. Ki gondolta volna,hogy a mi mesébe illő történetünk ilyen rondán végződik egy hatalmas alaposan megtervezett félre értés miatt? Ami túl szép és egyszerű az sosem igaz. Pénteki napon amikor már úgy éreztem a falak amin a rengeteg képünk sorakozott szándékosan tépve fel a meggyógyulatlan sebeket közelednek felém így képtelen voltam el menni a munka helyemre ahol remélem újra megszáll a végső megnyugvás mint általában. Kilépve az utcán,menekülve a házból ahol minden róla szólt úgy éreztem minden velem szembe jövő ember tudná a lelki fájdalmam okát és csak kárörvendően nevetnek rajtam a hasukat fogva. Úgy éreztem magam mint egy élő halott,a szó szoros értelmében. Nem tudom mikor ettem normális étket vagy mikor volt rajtam normálisnak nevezhető öltözék. Minden egyes alkalommal a tükörképem nem mutatott mást mint egy teljesen agyon tiport lányt akinek a hajában madarak fészkeltek évek óta. Titkon reméltem,hogy Ő is ilyen állapotban lehet,de aztán bevillant amikor megjelent meztelenül az ablakába mikor kirángattam a...testi élvezetekből. Sokszor észre sem veszem,de akaratom ellenére elsírom magam. Azt hiszem nincs sínen az idegrendszerem. Azt hittem a szívem kiugrik a helyéről egy pillanatra mikor megpillantottam egy félelmetes hasonló fiút mint Harry. Aztán amikor alaposabban megnéztem dönnentő volt a tudat,hogy ennek a fiúnak egyáltalán nincs hosszú haja és magas alkata. Az őrültség szikláján ingadoztam,ez már számomra is kétségtelen. Jég hideg tenyeremmel megdörzsölve a homlokomat néztem a régi módi könyvtárat ahol ott is rá emlékeztet minden ami egyre jobban kezdte bosszantani a csőrömet. Pár nagy mély levegő vétel után nyitottam be a nagy tölgy ajtón mire a régen látott néni látványosan megörült a jelenlétemnek.

-Maura néni,hogy vagy?-Erőltettem magamra egy barátságosnak számító -legalább is remélem- mosolyt hatalmas nehézségek árán rövid ideig amit azonnal észre vett és indult meg felém az alacsony termetű ráncos női alkat. A könyvek illata és a térség misztikája azonnal az első projekten dolgozó napunkat lökte a lelki szemeim elé ezzel elérve,hogy vissza kelljen nyelnem a sós könnyeimet ami érdekes de még mindig nem apadt ki,pedig nem lenne furcsának számító. Tisztán éreztem még mai napig ahogyan agyon ázottan szaladtam a parkból ide félve attól mi fog rám várni a vele tartó egyetemi munka alatt. Az akkori gonoszkodásait betudtam az akkoriban tőle legtöbbet ki tévő kis bókoknak amiről még ő sem tudott. Vissza gondolva az akkoriban feszült kapcsolatunknak is meg volt a sajátos feelingje.

-Aranyoskám,mond csak mi történt veled? Szörnyen nézel ki,a hulláknak jobb színe van mint neked!-Fogdosta az arcom minden egyes területét nem foglalkozva a legyökerezett reakciómra a hirtelen tettei miatt amikre egyáltalán nem voltam felkészülve.

-Oh...-Kapott hirtelen a szíve területére és esett össze pontosan az orrom előtt mielőtt lett volna esélyem elkapni.

Oioii,remélem tetszett a rész. Viszont arra gondoltam mi lenne ha egy kicsit jobban megismerném azokat az embereket akik azt olvassák ami az agyam szüleménye (leírva még hihetetlenebb). Szóval felteszek nektek pár kérdést és ha gondoljátok nyugodtan kérdezzetek bármit ami a bloggal kapcsolatos akár privátban akár kommentben,szívesen válaszolok. 

Első:Ki a kedvenc karaktered a történetben?

Második: Mit gondolsz Harry kialakított szerepéről? Indokolt az amit csinált ebben a részben Olivia ellen?

Harmadik:Te képes lennél megbocsájtani neki Liv helyében?

Negyedik:Melyik rész tetszett eddig a legjobban és miért?

Ötödik:Miért olvasod ezt a történetet,mi fogott meg benne?

Hatodik:Hogy telt a napod?☺