Jó olvasást.  

-Nagyon vigyázz magadra Kincsem!-Ölelt magához erősen Anyukám.

-Ígérem!-Mosolyogtam rá,majd a kis öcsémhez hajoltam aki szomorúan álldogált a macijával a kezében és nézett fel rám mély kék szemeivel amit tőlem örökölt.

-Gyere ide Tökmag!-Vontam magamhoz közel az apró termetét és simítottam végig puha,világos barna haján.

-Az ágy matracomban van dugi csoki,menj edd meg gyorsan!-Suttogtam a fülébe úgy,hogy az Anyukánk véletlenül se hallja meg.A szavaim hallatán rögtön felvirult és a következő pillanatban már el is rohant.

-Az összes bőrönd a csomagtartóban van.-Lépett be Apa a nappaliba. Itt volt az idő. Az idő,hogy az életemben hivatalosan is megkezdődjön egy új fejezet. Amiért a le élt 18 évemet a tanulásnak szenteltem. Teljesen bezsongva köszöntem el Anyukámtól és kezdtük meg Apával a több mint négy órás autó utat az egyetem felé. New York-ot elhagyni volt a legjobb döntés,azt hiszem. Az állandó nyüzsgés elől jó érzés volt elmenekülni a kertvárosi otthonunkba és a könyvek mögé bújni. Mindig is szeretettem volna Washingtonban élni,ami meg is adatott hála a sok évnyi tanulásnak. Azzal,hogy felvettek a POTOMAC egyetemre megvalósult a szüleim és az én legnagyobb álmom is.