★Leyla Evans★

- Ahhhhj, Cissy, segíts nem tudom mit vegyek fel! - toporzékolok a szekrényem előtt állva.

Már csak fél órám van a Reggel megbeszélt időpontig, és nem tudom mit vegyek fel. Nem, ez enyhe kifejezés, inkább sírva toporzékolok szegény Cissy pedig próbál segíteni.

- Leyla, mondom, hogy a sötétkék virágos ruhádat! - válaszolja Cissy, és feltartja az emlegetett ruhadarabot. Szeretem azt a ruhát, év elején kaptam. A szoknyarésze a térdem fölé ér, és gyönyörű kis kék virágok vannak rajta mindenütt. Fölsője szabadon hagyja a vállamat, és az egészet egy fodor veszi körül. Az egyik kedvencem.

- Nem is tudom. Jóh, legyen - adom be a derekamat, és gyorsan átöltözöm.

- Csini vagy - mosolyog Cissy.

- Meghoztam, a fodrászodat! - lép be az ajtón Bella nyomában a legkisebb testvérükkel Andromédával, akit úgy látszik beszerveztek nekem.

- Szia, Leyla - néz rám kedvesen lány. - Sokat hallottam már rólad. Tőlük is - bólint amikor Bellára és Cissyre nézek -, de azért a legtöbb dolgot Sirius mesélte - fejezi be, mire elpirulok. - És milyen hajat szeretnél? - vált témát.

- Hát olyan fonottat - mondom elgondolkodva.

- Valami konkrétabb? - kérdezi bujkáló mosollyal.

- Az nincs - rázom meg a fejemet. - Bármit csinálhatsz vele, csak fonott legyen.

- Oké - bólogat Dromeda, és már el is kezdi fésülni a hajamat.

Már csak tízenhárom percem van, hogy odaérjek, és Dromeda még mindig nem végzett a hajammal. Áááá, mikor lesz már kész? Pont amikor meg akarnám kérdezni, bejelenti, hogy kész vagyok. Végre!

Felállok, és belenézek a tükörbe. Gyönyörű lett a hajam, egyszerűen csodálatos. Kontyba van felfogva, de csak olyan szép lazán, a maradék hajam pedig egy szép fonatként tekeri körbe.

- Nem lett annyira fonós, de olyan jól áll neked, hogy nem tehettem mást - mondja Dromeda.

- Nem baj, egyáltalán, gyönyörű lett - hálálkodom, és gyorsan megölelem a lányt. - Köszi a segítséget lányok - nézek körbe hármukon -, de nekem most rohannom kell, sziasztok! - és meg sem várva a válaszukat kiviharzom az ajtón.

- Leyla! Eléggé kiöltöztél, nem bálba megyünk - állít meg egy hang a folyosón. Megtorpanok, és összeszorítom a szememet. Ne, ne, ne! Megfordulok, és Sirius barna szemeivel találom szembe magamat. - Pont most akartam beugrani érted, hogy megmutassuk az alagutat - mondja vidáman a fiú. - Elfelejtetted? - olvassa le az arcomról a dolgot.

- Sirius, én, tényleg sajnálom, nem lehetne...?!

- Persze, Leyla értem - legyint csalódottan Sirius. Ezt utálom a legjobban: ha csalódnak bennem. Azt meg különösen utálom, ha az illető Sirius Black. - Hova mész? - kérdezi hirtelen.

- Reggel találkozom - mondom halkan.

Sirius válaszul csak megrázza a fejét, megfordul és elmegy. Nézem a távolodó alakját, és tudom, hogy most igazán megsértődött.

Zavartan állok egyedül a folyosón, majd megfordulok, és elkezdek futni a könyvtár felé. Ott majd Regnek mindent el tudok mondani, és ő majd megért, és megvigasztal, és minden jó lesz, próbálom nyugtatni magamat.

Mire elérem a könyvtárat már viszonylag megnyugodtam. Mély levegőt veszek, majd belépek a terembe, gyorsan átvágok rajta és kilépek az erkélyre. Reg már ott van, lazán a korlátnak támaszkodva áll.

- Szia Leyla – mosolyodik el az érkezésemre.

- Szia Reg – mosolygok vissza rá.

- Örülök, hogy eljöttél – mondja Reg.

- Megígértem, persze, hogy eljöttem!

Reg csak bólint.

- Tudod, szeretek veled beszélgetni, Leyla. Tényleg.

Meglepődve nézek rá.

- Veled is jó beszélgetni, Reg – mondom értetlenül. Nem értem mire megy ki a játék.

- És tudod, csak nemrég jöttem rá, hogy mit érzek, és eltelt egy kis időbe, hogy megértsem – jelenti ki. Ne! Csak azt ne! Csak az ne legyen ami gondolom...

- Én sz...

- Reg! – állítom meg. – Még most gondold meg, mielőtt kimondanád. Készen állsz erre? És én? Mert én lehet, hogy nem állok rá készen – mondom hisztérikusan.

- Szeretlek, Leyla – suttogja a fülembe. – És tudom, hogy készen állsz.

Nem, nem állok készen! Akartam mondani, de Reg nem hagyott rá időt. Mielőtt bármit mondhatnék, Reg már megcsókolt. Sohasem csókolóztam eddig. Oviba sem, tényleg soha. És nem biztos, hogy így akartam volna megejteni az első alkalmat, de nem volt választásom. Mert Reg már döntött. Nem mondom, nem rossz. De nem olyan amilyennek lennie kéne. Mindennek ellenére visszacsókolok, és érzem ahogy Reg átöleli a hátamat. Én a vállára rakom a kezeimet, aztán rá kell jönnöm. Ez nem az igazi. Nem lehet az igazi! Sohasem gondoltam úgy Regre! Én sohasem...

Ellépek Regtől, és egészen az erkély széléig hátrálok.

- Mondtam, hogy nem állok rá készen – suttogom kábán.

- Mi a baj, Leyla? – kérdezi Reg. – Kérlek mondd el!

- Nem... nem tudlak úgy szeretni Reg. Amikor kimondtad, akkor jöttem rá, hogy én is érzek irántad valamit, de tudom, hogy az nem elég.

- De, ha szeretsz? Akkor mi kell még?

- Reg! Nem szeretlek eléggé – ez kimondva nagyon kegyetlenül hangzik, de tisztázni kell a dolgokat, most vagy soha.

Némán állunk egymással szemben.

- Sirius, ugye? – mondja egy percnyi csend után.

- Mi van? Mi köze ennek Siriushoz? - kérdezem döbbenten.

- Te is őt választod – néz föl rám. – Tudhattam volna, hogy őt fogod választani. Mert ő a tökéletes, a helyes rosszfiú! Annyira tudtam! Sirius mindent elvesz tőlem. De egyszer még bebizonyítom, hogy én is tudok rosszfiú lenni! – mondja dühösen, és egy pillanat múlva már egyedül állok a könyvtár erkélyén.

𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎

- Annyira szörnyű volt - szipogom Cissy vállába. A barátnőmnek természetesen mindent elmeséltem, és ő tökéletesen megért engem.

- Tudom, Leyla - simítja meg szelíden a vállamat.

- És most még Sirius is dühös rám, mert megígértem nekik, hogy ma este megnézem az alagutat amit találtak, de teljesen elfelejtettem, és most... - a mondtatom végét tönkreteszi a kitörő zokogásom. Átölelem Cissy vállát, és csak sírok. Úgy igazán.

Mindent tönkretettem. Mindent magam körül. A két számomra legfontosabb fiú szóba sem fog álni velem ezek után. Annyira szerencsétlen vagyok. Nem. Szerencsétlen nem vagyok, csak béna. Mert volt lehetőségem, de elrontottam. Nem tudom mi lesz.

- Cissy, ma délután Sirius elhívott a bálba - mondom csöndesen.

- Az itteni bálba?

- Ühüm. De most mi lesz? - kérdezemkétségbeesetten.

- Nem tudom, Leyla, de mindent rendbe hozunk, oké? - néz rám kedvesen.

- Oké.

Kopognak. Cissyvel mindketten felnézünk, de egyikünk sem szólal meg. Csak bámuljuk az ajtót, ami lassan kinyílik, és a legnagyobb meglepetésemre Mrs. Potter áll az ajtóban.