Tristan

Nem értem. Egyszerűen nem tudom hova tenni. Gyerekkoromtól kezdve az életem része, most mégis olyan, mintha csak tegnap találkoztunk volna és nem is ismerném igazán. Csalódtam benne. Hazudott nekem. És ez rohadtul fáj. Sose volt rejtegetni valónk a másik előtt.
Mindig őszintén elmondtunk egymásnak mindent.
Megértettem volna őt. Ott tudtam volna lenni, és támogatni. Bár nem tudom min mehet keresztül ilyenkor az ember, de megpróbáltam volna akkor is. Nem vagyok egy homofób seggfej, tudja nagyon jól, hogy nincs bajom az emberek nemi hovatartozásával. Akkor miért???
Kérdések tömkelege cikázik a fejemben, a kép újra és újra a szemem elé vetül.
Azt se tudom merre, csak megyek, hogy minél távolabb legyek ettől az egésztől, amikor meghallom a hangját.

-Tristan! Várj! — Ignorálva kérését, ugyanúgy megyek tovább.

-Tristan! Állj már meg bazdmeg. Félreérted! — Erre megtorpanok, így lihegve utolér, és hirtelen szembe fordulok vele.

-Félre? Mit lehet ezen Félreérteni?- Üvöltöm az arcába felvont szemöldökkel. Még hogy félreértem. — Éppen Jimmy gatyájában matattál, a szád piros és duzzadt volt a smárolástól, a hajad meg úgy néz ki még mindig, mintha vagy tízszer beletúrt volna. Axel mégis mi a faszom ez? Miért nem mondtad, hogy meleg vagy? — Ahogy újra szemügyre veszem csóktól duzzadt száját, és a tudat, hogy ez Jimmy miatt van, egy furcsa nyilallást érzek nagyon mélyen, de nem igazán értem hogy mi ez, és hogy miért.

-Mert nem vagyok! — Emeli fel a hangját ő is.
-Nem vagyok meleg. Biszex vagyok. Mind a két nemhez vonzódom. — Tárja szét a karjait.
-Nem mondtam, mert nekem is sok időbe telt míg fel tudtam dolgozni. Tudod te mennyi minden zajlik le ilyenkor az emberben? Hogy miért lettem ilyen? Miért pont én? Hogy mennyire elcseszett ez az egész? Kurvára nem, oké?! — Száját összepréseli, szemeit egy pillanatra lehunyja. Szívem szerint megölelném, hogy valamennyire megnyugtassam, de képtelen vagyok rávenni a testem a mozdulatra.
-Ha Connor nem lett volna, akkor lehet a mai napig nem tudtam volna letisztázni magamban. Ő segített átvészelni. Ő segített végig.

Connor?
Homlokráncolva kutatok az emlékeim között, hogy ki a tököm az a... na ne! Az a faszfej Connor. Sosem volt szimpatikus. Egy igazi beképzelt gyökér volt mindig is. Mindenkinél jobbnak hiszi magát, lekezelő és flegma. Így visszagondolva, viszont Axellel mindig feltűnően kedves volt. Emlékszem, egyszer egy doboz bonbonnal jelent meg nálunk. Pfff. Ki ilyen elbaszott, hogy egy szaros bonbont visz ajándékba?
Hihetetlen, hogy nem esett le mi folyik az orrom előtt.
Axel szavai tőrként fúródnak belém. Ő segített neki mindenben, ő volt mellette végig. Helyettem. Nekem kellett volna támogatnom és segítenem. Ez az én dolgom lett volna,  mégsem láttam a fától az erdőt. És emiatt pont annyira dühös vagyok magamra, mint Axelre.
Talán.. meg kell kérdeznem.

-Szeretted? — Ugyan mégis mit számít? Megrázom a fejem. — Tudod mit, ne válaszolj, nem érdekel. Azt hiszed én nem lettem volna melletted? Nem segítettem volna bármiben? Szerinted elítéltelek volna? Meg sem próbáltad ember! — Emelem fel a hangom újra. — Ennyire szar alaknak tartasz? Egy idegennek előbb tárod fel magad? — Két ujjam közé csípem az orrnyergem, és próbálok lenyugodni.
-Mióta? — Póker arccal néz vissza rám. — Mióta tudod Axel? — Még mindig semmi reakció. Megőrülök. Két kézzel a hajamba túrok, és képtelen vagyok visszafogni a nyelvem. — A rohadt életbe, válaszolj már! Mióta tudod, hogy szereted ha seggbe kúrnak, vagy éppen  fordítva?

Kezem ökölbe szorítva feszülök neki. Tudom, hogy messzire mentem. Ezt bizonyítják a szemében csillogó könnyek, amiket nem hagy lefolyni, de még ha nem is fer, azt akarom, hogy neki is fájjon, épp úgy, ahogyan nekem fáj.
A póker arcnak már nyoma sincs. Most csak meggyötörtséget látok, de nekem is fáj. Rohadtul.

- Nagyjából három éve — Suttogja maga elé. Szólásra nyitom a szám, de aztán be is csukom.

Egy ideig csak állunk egymással szemben, közben próbálom feldolgozni a hallottakat. Három éve. Három kibaszott éven keresztül titkolózott.
Nekem ez sok.
Távolságra van szükségem azt hiszem. Nem tudnék most egy fedél alatt lenni vele. És hogy feszültséggel töltsük meg a lakást, annak sincs értelme. Helyre kell tennem magamban a dolgokat, ehhez pedig az kell, hogy ne lássam.
Az hogy az elején nem szólt, rendben van. Nem szólhatok bele, hogy hogyan dolgozza fel, azt csakis ő tudhatja, mi a legjobb neki. De három évről beszélünk. Rengeteg lehetősége, alkalma lett volna beavatni, mégsem tette meg. Nem értem a miértjét, azt meg pláne nem, hogy ez miért akaszt ki ennyire. Tizennyolc év barátság után szerintem ennyit azért megérdemeltem volna tőle, de ő inkább a titkolózást választotta, megnehezítve ezzel saját magának is. Mi minden lehet még amit elrejt előlem? Ezek után honnan tudjam mikben hazudott még nekem? Mi volt igaz az elmúlt években?

-Szerintem most egy ideig engedjük el egymást. Nekem ez most nem megy, ne haragudj. Holnap át cuccolok Jaseminhez.

Fájdalmas fintor torzítja, a már amúgy is meggyötört arcvonásait. Nem tudom tovább nézni. Hátat fordítva neki, vissza se nézve elindulok. Minden egyes lépéssel jobban fúródik a fájdalom a mellkasomba. Minél előbb el kell tűnnöm innen, mielőtt olyat teszek, amit később megbánnék.

Térdeimen támaszkodva pásztázom a földet az ágyamon ülve, és próbálok gondolkodni, de egyszerűen nem megy. Csak nézek ki a fejemből. Már bepakoltam egy kevés ruhát, meg a főbb tisztálkodási szereket egy sporttáskába. Nem vagyok benne biztos, hogy olyan jó ötlet lenne Jaseminhez menni, elvégre néhány éjszakán kívül semmiféle kapcsolat nincs köztünk, de most még ahhoz sincs kedvem, hogy lenyomjak vele néhány menetet. Tulajdonképpen magához a szexhez nincs kedvem, de emellett Jaseminhez sincs.
Nem. Ki kell találnom valami más megoldást.
Reggel felhívom Thomast, mert szerintem még a buliban van, de ha nem, akkor sem hiszem, hogy örülne neki éjjel kettőkor, hogy zargatom. Lefürdök és megpróbálok aludni. Holnap, vagyis ma délután edzés. Nem akarok okot adni Bristonnak, hogy megint szivasson minket.

Hangos puffanásra kelek fel, aztán meghallom Axel hangját, ahogy épp káromkodik.

-A kurva életbe! — Újabb puffanás, mire arcomat dörzsölve ülök fel.

-Baszdki! Shhh. Csak csendben. Még a végén felkel ez a seggfej. Megtennéd, hogy nem forogsz körbe-körbe? Ide fogok hányni.

Még én vagyok a seggfej?
Kimegyek a szobából és reménykedem benne, hogy nem valaki mással enyeleg, mert még ha nincs is bajom vele, nem szeretnék a szemtanúja lenni.
Látom a bárszéket elterülve a földön, mellette a kis tálat, amiben a kulcsot meg a postát szoktuk tárolni. Beljebb lépve észreveszem Axelt, ahogy kidőlt a kanapén. A feje, meg a mellkasa a garnitúrán, a többi része pedig a földön. Ezek szerint csak kurvára kiütötte magát. Ebből is látszik, hogy őt is megviselték a történtek, mert nagyon ritkán iszik annyit, hogy még lefeküdni se tudjon rendesen.
Óvatosan, nehogy felébresszem, felpakolom a lógó végtagjait is a kanapéra, ami hozzá teszem rohadt nehéz, pedig nem vagyok egy gyenge fickó.
Halkan összepakolok a földről, de akkorát horkant, hogy ez a szerencsétlen tál újra lezuhan. Pár pillanatig csak mozdulatlanul várok, de szerencsére nem kel fel.  Visszamegyek a szobámba és felhívom Thomit.

-Halló, miújság kapi?

-Szia. Szeretnék kérni egy szívességet. Van nálatok még üres szoba? — Ő is a campuson kívül lakik még másik két sráccal együtt, egy társasházban. Négy szobás lakást bérelnek, úgyhogy ha jól megy a matek még pont beférek, de nem vagyok bunkó, így inkább megkérdezem.

-Persze, kinek?

-Öhm, nekem. Nem maradnék sokáig. — Szabadkozom gyorsan, mielőtt azt hinné, hogy be akarok költözni. — Max. két hét, de az a nagyon max. Csak.... Most kell egy kis, nem is tudom. Tér. — Egy ideig csend van a túloldalt. Már épp azt hinném letette, mikor végre megszólal.

-Tristan, van ennek bármi köze a bulihoz? Meg ahhoz ahogy elrohantál tegnap, Axel meg utánad, mint akit ágyúból lőttek ki?

-Összekaptunk igen, de a többit nem az én tisztem elmondani. Most úgy érzem jobb ha kicsit külön válunk. — Frusztrált sóhajt engedek ki, miközben elterülök keresztben az ágyamon.

Valamivel higgadtabban, és főleg hogy láttam, Axel sincs jobb lelkiállapotban, már nem vagyok annyira biztos a döntésemben. De ha maradnék talán csak tovább fokozódna ez az amúgy is feszült, szar helyzet.

-Ahogy gondolod, de szerintem jobban tennétek ha megoldanátok a problémát, nem pedig el menekülnétek előle. Edzés után segítsek valamit elhozni?
-Nem kell köszi, már összepakolva megyek.

****
Axel

Azok után, amiket Tristan a fejemhez vágott, és ott hagyott, már nem érdekelt semmi. Fogtam magam és visszamentem inni.

-Ne haragudj Axel! — Jó néhány tömény után (a nyolcadiknál már nem számoltam tovább) a konyhában ülünk, és Jimmy bűntudatos képet vágva vizslat engem.

-Miért haragudnék? Nem tettél semmit.

-De! Ha nem rángatlak föl magammal, akkor ezt a cirkuszt eltudtad volna kerülni.

Mint kiderült ő is jött utánunk, mert hibásnak érezte magát, de aztán jobbnak látta ha inkább csak tisztes távolból figyel.

-Hagyd ezt abba! — Mordulok rá.

-Ha nem akartam volna fölmenni, akkor nem mentem volna. Hogy minek jött utánam nem tudom, de valahol megtudom érteni a reakcióját. Valószínű fordított esetben én sem tettem volna másképp, ha kiderül, hogy a legjobb barátom kamuzik nekem éveken keresztül. Ráadásul konkrét jelenettel találta szemben magát, ami valljuk be, csak rontott a helyzeten. Lehet jobb is így. Ha nem "bukunk" le, ki tudja lett-e volna merszem elmondani neki. Minél később jött volna rá, annál rosszabb lett volna.

Lehúztam egymás után még vagy három felest, de úgy érzem ez nem elég, ezért magamhoz veszem az egész üveget.
Minek jött utánam? Felnőtt ember vagyok az istenért.
Ennyi pia nem elég. Kell egy kis whisky. Tisztán.

-Ha valóban olyan jó barátod lenne, akkor nem kéne neki idő, ahhoz hogy feldolgozza, vagy elfogadja. — Húzza el a száját.
Érzem, hogy kezd fel menni bennem a pumpa, pedig pont azért iszom, hogy elnyomja az érzéseket. De valamiért úgy érzem muszály őt megvédenem, elvégre én hibáztam nagyobbat.

-Igenis az! Bármi gondom volt ő mellettem állt. Mikor anyám meghalt, ő tartotta bennem a lelket. Minden szaron együtt verekedtük át magunkat. Ha engem kicsinek bántottak, ő megvédett. Mindig ott volt. Mindenkinek kell egy kis idő Jimmy, ezt te tudod a legjobban.

Elgondolkodva tanulmányozta az arcomat.

-Szerelmes vagy belé igaz? Mióta? — Valahogy nem akarom hangosan kimondani a választ, ezért alaposan megvizsgálom a piás üveg címkéjét.

-Előttem fölösleges tagadnod. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, ha nem, akkor is elmondom. Valószínű ő is többet érez irántad, csak még egyenlőre nem ismeri fel, vagy csak nem meri bevallani saját magának sem. Nem véletlenül jött utánad Axel. És nem véletlen az sem, hogy most távolságot akar. Nem rossz indulatból mondtam az előbb. Idő kérdése, hidd el. Viszont most hívok neked egy ubert, mert egyre jobban kezdesz elázni. — Megpaskolja a vállam, és elmegy.