Axel

Borzasztóan idegesítő volt a kispadon ülni, és nézni ahogyan a többiek vért izzadva játszanak a pályán.
Mintha hangyák mászkáltak volna a ruhám alatt, nem tudtam nyugton ülni, minden egyes percben ugrásra készen álltam. Imádom ezt a sportot, és ez pihenés helyett, inkább büntetésnek minősül számomra. Nem fáj már semmim, a zúzódás helye is alig látszik. Ha Tristan nem beszélt volna az edzővel olyan meggyőzően, most már én is ott lehettem volna a labda közelében. Persze, így hosszú távon biztonságosabb, értem én.
Isaac nagyon szépen összeszokott a csapattal, elfogadták őt, amiben közrejátszik, hogy érti a dolgát. Ha arról van szó alázatos tud lenni és a közismert normák szerint, egy embernek kéne igazodni a másik harminc valahány játékoshoz, de itt a társai is alkalmazkodnak ő hozzá. Ez pedig lehetővé teszi az összhangot a játék közben, ami remélhetőleg az újakkal is simán fog menni. Igaz, hogy még messze van az áprilisi draft, de már most elkezdi Davis edző a különböző egyetemista játékosok elemzését, megfigyelését, hogy a választásnál ne fussunk ki az adott időből, hanem céltudatosan, nevekkel a kezünkben jelenjünk meg. És a legjobb az egészben, hogy már én is részt vehetek rajta, mivel a negyedik évemet töltöm a ligában.
Most estére ezért hívott össze minket. Bemutat majd egy-két játékost, videókat kell néznünk, és elemeznünk. Izgatott vagyok emiatt, de kicsit a számat is húzom, hogy pont estére lett beütemezve, mert így nem tudom Tristannal tölteni az éjszakát. Nem kell sülve, főve együtt lennünk, ez tény, meg kell adni a másiknak a szabadságot, de sok időt töltöttünk külön, és mikor csak hébe-hóba futottunk össze pár órára, az sem volt elég. Közel voltunk, mégis távol egymástól. Jövőhéttől amúgy is zsúfoltabbak lesznek a napjaim, és sokszor leszek hulla a nap végére az edzés miatt.
-Nagyon elmerengtél.
Integet arcom előtt Isaac, Smith pedig érdeklődve néz rám. Tudja, a többiekkel együtt, hogy szakítottunk Rosie-val, de az okát nem. És egyenlőre nem is tervezem megosztani velük, először apámnak kell valahogy előállnom a történettel. Persze nem az esküvőnket akarom beharangozni, hiszen nem beszéltük meg merre, hány méter, de szeretném már a tudtára adni, hogy a férfiak is érdekelnek. Illetve hajszáltű pontosan egyetlen férfi érdekel csak, de ezt is majd később, az első sokk után. Úgy gondolom először is, legeslegelsőnek Tristannal kéne leülnöm tisztázni, hogy hányadán is állunk, illetve ki, mit vár ettől az egésztől.
-Igen, kicsit elgondolkodtam. Hiányzik már, hogy játszhassak.
Smith gyanakvás nélkül, együttérzően bólint, Isaac meg úgy néz rám, mint aki tudja, nem csak erről van szó.
Mikor elhozott, nem kérdezősködött, csak az új kiskedvencről, pedig láttam rajta, hogy rájött, valami változott, és a nyelve hegyén volt a kérdés, mégsem szólt egy szót sem.
-David Ross, Briar egyetem. Falember. A tizenhármast figyeljétek.
Hasít gondolataim közé az edző mély hangja. Elindítja a videót, és minden szempár az említettre szegeződik a kivetítőn. Azt hihetné az ember, hogy tényleg őt nézzük, de szerintem a többség a maga posztjában játszókat figyeli. Az én figyelmem is most kifejezetten az elkapóra irányul, aki épp a tizenhármas srácon próbál átjutni labdával a kezében, nem is rossz teljesítménnyel. Látszik rajta az akarás, és a koncentráció.
Kívülről nézve mindig annyira más, mint mikor részt veszel benne. Egy néző csak annyit lát, hogy felállnak egymással szemben a játékosok, hosszú falat alkotva a pálya közepén, és mögötte alakzatban a különböző posztban lévők. Majd a labda passzolása után, egymásnak esnek az emberek, letarolják a másikat, tulajdonképpen, mintha pankrációt néznének. Ha viszont részt veszel benne, gondolkodnod kell rohadt gyorsan, miközben szeded a lábad, és inprovizálnod kell, miként juss át a védőkön, és azon aki épp leteríteni akar, de ne kövess el szabálytalanságot. Tudnod kell esni, tudnod kell, hogyan ne törd össze magad, és tudnod kell felállni, majd tovább menni. Az adrenalin, ami ilyenkor szétárad a testben, az akarás hogy ponthoz juttasd, győzelemhez vezesd a csapatod, ezek mind olyan dolgok, amiket szemlélőként nem fog tudni igazán átélni az ember.

~~~~

Isaacnek folyamatosan jár a feje körbe, és cikázik a szeme az emberek között, miközben alaposan végig méri őket, tetőtöl talpig. Mintha keresne valakit.
Megfűztek, hogy kicsit ugorjunk le a Proofba, és persze, fejemhez vágták, hogy mostanában hanyagolom őket, ami tényleg így van, csak éppen más okból, mint ahogy azt gondolják. Hiszen egy ideje Tristannal töltöttem minden szabad percemet, ezért is egyeztem bele a mostani kiruccanásba.
-Minden oké? Keresel valakit?

Igyekszem túl kiabálni a hangos zenét, mire kerdőn felém fordul.
-Keresel valakit?
Ismétlem meg a kérdést.
-Nem. Csak a múltkor nem voltak ennyien. Nem akarom, hogy gyanús alakok a közelünkbe férkőzzenek, és valamelyikünk zsebét kifosszák.
-Be vagy feszülve. Lazíts kicsit. Nem lesz gond, ha egy fél órára ránk fókuszálsz.
-Igazad van, figyelek.
Valóban sokkal többen vannak most, ezért nem is mozdulunk a helyünkről, csak ülünk, iszunk, és beszéd gyanánt üvöltünk. Még mindig a híres Patroits focicsapat játékosai vagyunk, sokunk nevét ismerik a sportrajongók, nem árt jobban odafigyelni.
Hihetetlen, hogy néhány évvel ezelőtt még én is belemerültem a partikba, most viszont még nézni is rossz. Emberek tömkelege, izzadva, egymásnak tapadva, egymást lökdösve. Sokan már a világukról nem tudnak, szédelegve ugrálnak, tombolnak a DJ játékára, majd amit magukba nyomtak drága pénzért, jobbik esetben a wc kagylóban látják viszont.
Nem ítélkezem, hiszen néha még mindig beleesem ebbe én is. Sőt, nem is olyan rég volt, hogy túl toltam a piát, de azért már igencsak ritkaszámba mennek a gimis és az egyetemi évekhez képest.
Hiába próbálok járatom a szemem az önkívüli állapotban rángatózó alakokon, gondolatban mindig ugyanoda térek vissza.
Nehezen tudom visszafogni a kezeimet, hogy ne a telefont szorongassam, várva, hátha kapok üzenetet, vagy éppen én ne irogassak neki. Már nevetségesen mereven szugerálom ezt az átkozott mobilt.
Még másfél óra után sem vagyunk szétcsapva, viszont a seggem már zsibbad ennyi üléstől.
-Lassan menjünk. Sok ez az egyhelyben ücsörgés. És a fülem is cseng már.
Mindenki helyeslően bólogat, majd Isaac szemöldök ráncolva nézi a telefonját.
-Mindjárt jövök, aztán mehetünk!
A mosdók irányába próbál átvergődni a tömegen. Azt hiszem legközelebb, ha ki akarjuk ereszteni a gőzt, jobb ha kocsmát keresünk.
-Mond csak Axel, jól vagy?
Kíváncsian fürkészik az arcomat Russelék.
-Miért?
Hanyagul megrántja a vállát.
-Nem tudom. Csak gondolom friss még a szakítás, és mostanában elbújsz a világ elől is.
Így van, mert enyém a világ legjobb búvóhelye.
-Hazudnék, ha azt mondanám nem érintett rosszul a szakítás, de már nem is működött volna tovább. Jobb így, mint egy olyan kapcsolatban, ahol egyik fél sem érzi magát jól. Nem vagyok összetörve.
Bátorító mosolyt küldök feléjük, de látszik, hogy nem győztem meg őket. Pedig ha tudnák...
-Nekem is volt egy hasonló kapcsolatom.
Elgondolkodva figyeli az ujjait Russel.
-Szerintem sokan kerülnek ilyen kapcsolatokba. Végülis nem azért szakít valaki valakivel, mert szereti, hanem mert pont hogy nem, és nem működik tovább. Ez benne van a pakliban.
Közli mindentudóan Smith.
-Kapcsolat és kapcsolat között is rengeteg különbség van. Én talán vele éreztem egy kicsit többet, mint a többi kalandonban, de számára én csak eszköz voltam.
-Ezt hogy érted?
Csapok le kíváncsian. Ritka, mikor jobban megnyílik, ezt ki kell használni.
-Jó volt vele. Istenien főzött, nyugodt természetű, kedves lány volt. Igazi mintafeleségnek való. Nem mondom, hogy szerelmes voltam, de eddig érzelmileg ő vele jutottam el a legmesszebb. Aztán kezdett furcsán viselkedni. Ha elejtett valamit, hisztirohamot kapott, néha csak a semmiből, minden előzmény nélkül elsírta magát, és ez egyre sűrűbb és rosszabb lett. Aggódtam érte, felvetettem neki a pszichológus ötletét, amin össze is vesztünk. Végül kibukott belőle, hogy szerelmes, csak éppen nem belém.
Mindig is az exét szerette, de úgy gondolta, talán velem el tudja felejteni, túl tud lépni. De újra felbukkant az életében és képtelen mellettem maradni.
Ez kísértetiesen hasonlít az én sztorimra, a hisztiket leszámítva.
-Basszus, ez gáz.
Húzza el a száját Smith, én pedig elmormolok egy "sajnálom haver"-t.
-Megyek utána nézek, merre lehet Isaac.
Már egy ideje nem jött vissza, így én is a mosdó felé veszem az irányt, hogy megnézzem minden rendben van-e, de néhány idegen formán kívül nem látok mást.
Körbenézek, merre mehetett, és megakad a szemem a vészkijáraton, ami még logikus is, elvégre oda kintre még annyira se hallatszik a benti hangzavar, mint a mosdóba.
Kilépve egy sikátorban találom magam, és nem látok semmit a sötétben. Már venném elő a telefonomat, hogy valami fényt varázsoljak, mikor meghallom a hangját.
-Még jó hogy odaértél.
Megindulok a feszült hang irányába, de a következő mondatnál megtorpanok.
-Mi a következő lépés?
Lehet nem szép dolog kihallgatni mások beszélgetését, de egy, nem akarom megzavarni, esetleg a frászt hozni rá a settenkedésemmel, kettő, roppantul érdekel, hogy miről van szó. Tagadhatatlanul furcsa néha a viselkedése, és nem is igazán tűnt fel, hogy rajtunk kívül van más társaság, akikkel vegyülne. Még az is lehet, hogy amellett, milyen szuper barát voltam mostanában, belépett valami szektába.
-Szólj, ha szükség van rám.
Az is lehet, nő van a dologban. Vagy... talán férfi?
-Megőrültél?
Megugrok az ingerült kérdés hallatán, és azt hiszem hangosan is kimondtam, amit gondoltam, de hamar rajövök, hogy még mindig a telefonba beszél.
Ez nem hangzik valami jól. Ritkán hallani ezt a kétségbeesést tőle.
-Bassza meg!
Na jó, szerintem ez nem párkapcsolati probléma lesz. Bár ki tudja.
-Tudni fogja!
Ki? És micsodát?
Kérdezném azonnal, de lehet nem díjazná a faggatózásom, pedig tényleg rohadtul kíváncsi vagyok.
Miután kinyomta a telefonját, hirtelen fordul felém, nekem meg arra sincs időm, hogy átgondoljam, vajon maradjak, vagy inkább masírozzak vissza, nehogy észrevegyen.
-Hallgatóztál?
-Öhm...
Mindenhova nézek, csak rá nem, mintha látná is. Most mit mondjak?
-Neeem... csak most estem ki az ajtón. Nem hallottam mindent.
Mutatok közben a hátam mögé. Még jó, hogy sötét van, és nem látja mennyire lángol a fejem a szégyentől. Elvégre elég gáz, hogy tényleg kihallgattam, ahelyett, hogy bent megvártam volna.
-Aha. Aki kíváncsi hamar megráncosodik. Tudtad? Mennyit hallottál?
-Nem így van a mondás, és tényleg csak a végét.
-Jó!
Minden további nélkül elsétál mellettem, vissza a klubba.
Ennyi? Jó?
Ő folyamatosan a magánéletembe avatkozik, kéretlen tanácsokat osztogat, és ennyivel leráz?
El kell keserítsem, ugyanis nem fogom kérdések nélkül hagyni.

Szépen összeszedte magát a társaság, és visszasétáltunk a szállodába.
-Várj már egy kicsit!
Nyúlok Isaac után, hogy eszébe se jusson a lakosztályába menekülni.
Sóhajtva zsebre vágja kezeit, és unottan várja a kérdés áradatot. Ahhoz túlságosan ismer, hogy tudja, nem vagyok rest feltenni őket.
-Kivel beszéltél telefonon?
-Hunterrel.
Ó, tényleg, őt számításba se vettem, mivel itt van a városban, de csak egyszer találkoztam vele azóta, és nem is igen erőlködik, hogy ez másképp legyen.
-Bajban van? Azt mondtad, hogy ha kellesz, akkor szóljon. Ugye tudjátok, hogy én is segítek amiben tudok?
Az arca megenyhül, de a titok ott lapul szemében.
-Nem ilyen jellegű a téma. És csak azzal tudsz segíteni, ha vigyázol magadra, és erős maradsz.
Na, ha ezzel szándékozik lepattintani, vagy megnyugtatni, nagyon szarul csinálja. Csak idegesebb lettem, és még több kérdőjel lett a fejemben.
-Mi lenne, ha egyszer végre nyíltan beszélnél? Nem igazán szeretek barkóbázni.
Kezdek ideges lenni.
-Ha nincs közöm hozzá, akkor mond azt. Mindenkinek megvannak a saját maga kis titkai, dolgai, de akkor mond egyenesen a szemembe. Ha meg valamelyikünk bajban van, a másik három segítő kezet nyújt, és támogatja az illetőt. Ezért vagyunk barátok, nem? Ehhez képest mióta itt vagy, más sem megy, mint a titkolózás, folytonos figyelmeztetések, a szájhúzás, amiért Tristannal újra közel kerültünk. És már az is megfordult a fejemben, hogy talán tetszik neked, ezért akarsz távol tartani tőle.
Némán figyeli a kifakadásom, miközben én ujjal mutogatok felé.
Összehúzott szemmel, áthatóan méreget, mintha csak a gondolataimban akarna olvasni.
-Valóban tudni akarod?
Oldalra biccentett fejjel néz rám.
Kissé el is bizonytalanodtam, de állom a tekintetét.
Megynalja száját, majd biccent egyet.
-Legyen. Menjünk fel a teraszra.
Idegesen sétálok mellette, nem számítottam rá, hogy tényleg be fog avatni. Ha őszinte akarok lenni, inkább a hallgatásra, terelésre, vagy kisebb összeszólalkozásra készültem. Valahol már vártam is, hogy beolvashassak neki ezért.
Az a néhány perc, míg felérünk, olyan mintha egy véget nem érő úton sétálnánk.
A bárpulttól arrébb, ahol nem hallhatnak annyian minket, ülünk le az egyik asztalhoz, és a pincér máris itt terem, hogy felvegye a rendelésünket.
-Én csak egy sört kérek, köszönöm.
Fürgén jegyzetel, aztán Isaachez fordul.
-Sör helyett két whiskey-t kérünk, jéggel. Köszönöm.
-Csak egy whiskey, és egy sör.
-Hidd el, kelleni fog. Maradunk az én rendelésemnél, köszi.
A pincér után néz, és mikor már halló távolságon kívül van, ujjait összekulcsolva könyököl az asztalra.
-Szögezzünk le valamit. Illetve két dolgot is.
Várakozóan néz rám.
-Rendben.
-Nem tetszik Tristan. Szeretem, mint a barátom, de nem az esetem. Nincs nagy melle, szoknyába bújtatott kerek feneke, és hosszú haja, amit a kezemre tudnék csavarni, mellesleg házi nyúlra nem lövünk. A másik. Megígéred, hogy a seggeden maradsz.
Nos, még jó, hogy csak válaszokat akarok, nem pedig megnyugtatást, mert érzéke nincs hozzá, az biztos.
-Az attól függ miről van szó.
-A-a. Nincs alkudozás. Vagy megígéred, vagy nem kapsz a whiskey-n kívül semmit.
Eltökélten néz velem farkasszemet, és tudom, hogy tényleg nem tudnék belőle kihúzni még egy szótagot sem, így inkább egy bólintás kíséretében beleegyezem.
-Jó, megígérem.
A kérdés, hogy be is fogom tudni tartani-e.
-Tristant megfigyeltetik.
Minden porcikám azonnal megfeszül.
-Ez mit jelent?
A pincér közeleg a két itallal, és csendben megvárjuk, míg leteszi elénk, majd tovább megy.
-Mondjuk úgy, hogy van, akinek nem tetszik, hogy újra közel kerültetek egymáshoz. Ezért próbáltunk titeket lebeszélni a másikról. Láthatóan elbuktunk.
Fejét rázva dől hátra a széken, miközben egyik kezével a poharat forgatja az asztalon.
-Próbáltunk?
-Hunter meg én, igen.
-Hunternek miköze van ehhez? Egyáltalán honnan tudjátok mindezt? És Tristan tudja, hogy valaki figyeli?
A gyomrom görcsbe rándult, ahogy kimondtam. Mivan ha veszélyben van? Ráadásul miattam.
Isaac megvetően felhorkant.
-Gondoskodtak róla, hogy tudja.
-Hogyan?
Sziszegem a fogam közt, és az állkapcsom olyan erősen szorítom össze, hogy félő, mindjárt eltörik.
-Kapott néhány üzenetet.
-Gondolom nem szerelmi vallomás állt benne. És ti ezt honnan tudjátok? És nekem megint miért nem mondott róla semmit? Megint kurvára ki akar zárni, és egyedül megbírkózni a szaráradattal.
Idegesen a hajamba túrok, és lehunyom a szemem, hogy higgadságot erőltessek magamra.
-Mit tettél volna, ha elmondja?
Felvont szemöldökkel néz rám.
Ezen elgondolkodok egy pillanatra.
-Nem tudom. Kiderítem ki ennyire elmebeteg. És nektek miért mondta el? A barátai vagytok. Nyilván tudta, hogy nem hagyjátok annyiban. Igazam van?
Újra csendben figyel, úgy cikázik a szeme az arcomon, mintha egy térképet elemezne.
-Nem kellett elmondja.
-Akkor mégis honnan tudjátok?
Kérdezem lassan, hátha végre felfogja és válaszol is rá.
-Én Huntertől tudom. Hunter pedig... maradjunk annyiban, hogy védelem alá vette Tristant, mert ismeri a fickót.
-Védelem alá?
Szinte már hisztérikusan nevetek. Ez kész őrület, komolyan mondom. Aztán hirtelen abba hagyom a nevetést, ahogy eszembe jut, miről beszélgettek nemrég.
-Várj, a sikátorba Hunternek azt mondtad, hogy még jó, hogy időben odaért. Ugye nem Tristanról volt szó? Nem történt vele semmi, ugye?
Idegesen villan a szeme, a száját pedig összepréseli, és újra csöndben van.
Ezt nem hiszem el!
Ingerülten ugrok fel a székről.
-Kibaszottul történt vele valami ugye?
A torkom sajog az elfolytott ordibálástól, a kezem ökölbe szorul. Hihetetlen erővel söpör végig rajtam a gyilkolási ösztön.
-Milyen fickó? Ki az?
Hangom remeg az indulattól. Isaac is lassan felemelkedik a helyéről, és szigorúan szólal meg.
-ÜLJ LE! Volt egy feltételem. Nyugton maradsz. Ha ez nem megy, hidd el, könnyűszerrel bezárlak oda, ahol majd csak a saját szívverésedet fogod hallani.
Teljesen nyugodt ábrázattal mered rám, míg én majd felrobbanok. Tudom, hogy ha nem tartom a szavam, akkor visszavonul és újra elzárkózik a téma elől, ezért, és csakis ezért vagyok hajlandó visszaereszkedni a székre.
-Miért árulod el nekem mindezt?
Kérdezem rekedten. Hiszen eddig csak a "vigyázz magadra", meg a "tartsd meg a távolságot" figyelmeztetések hangzottak el tőle. Akkor most miért döntött úgy, hogy beavat?
-Mert ez valahol téged is érint. Vegülis jogod van tudni. Nem árulhatok el mindent, és sem Tristan, sem pedig Hunter nevében nem beszélhetek. De ő is elejtett néhány információt Tristannak. Ezért úgy gondolom neked sem árt tisztában lenni pár dologgal kapcsolatban. Alapvetően nem értettem egyet azzal, hogy ne tudjon senki semmit, de mivel leginkább ez Hunter története, nem mondhatok sok mindent.
-Elegem van ebből a sok baromságból. Bántották Tristant?
-Igen.
-Ó, hogy bassza meg!
Ököllel az asztalra csapok, mire a poharak elemelkednek helyükről, és kilöttyen néhány csepp whiskey. Az emberek felénk kapják a fejüket, de nagyívbe leszarom. Isaac sóhajtva simít végig többnapos borostával borított arcán.
Pánik, és epe keserű íze tör fel a számban.
-Tudom, hogy szar Axel! Kurvára tudom. De nem történt semmi komoly. És Hunter mellette van. Nagyobb sérüléseket szereztünk anno egyetemen.
-Ezért igazoltál át hozzánk? Ezért vagy itt?
-Részben igen, de tényleg mocskokkal voltam körülvéve. Ígyis úgyis eljöttem volna.
Elég volt mára ennyi. Rengeteg kérdésem lenne még, de tudom, hogy nem kapnék rájuk választ, mert Isaac tiszteletben tartja Hunter életét. Ahogyan én is. Pontosan emiatt fogok személyesen hozzá menni. De most csak csöndet akarok. Zsibong és lüktet a fejem, aggodalom és fájdalom szorítja össze a mellkasom, a gyomrom liftezik, és rohadtul feszült vagyok.
Két kérdésem van még Isaachez, és remélem válaszol is rá.
-Milyen fickóról van szó? És miért csinálja?
-Tudod, ez a fickó odáig van érted.
Ez az egyik indítéka. A többiről nem vagyok hajlandó beszélni.
A szívem kihagy egy ütemet. Ezek szerint engem is figyel. Holnaptól a középső ujjamat felmutatva fogok járkálni mindenhol. Csakhogy érezze a törődést. Mekkora beteg fasz lehet az ilyen, aki plátói szerelem miatt képes fenyegetni másokat?
-A neve pedig Cole Henderson.
Szemöldököm összehúzva nézek Isaacre. Egyáltalán nem ismerős a név. Vagyis talán egy kicsit, mintha már hallottam, vagy láttam volna valahol, de nem tudok arcot társítani hozzá. Személyesen biztos nem ismerek senkit, akit így hívnak.
-Valahonnan ismerős a név, de csak nagyon halványan, személyesen biztos nem ismerem.
Mondom ki hangosan is, amit gondolok.
Cole Henderson.
Mindenféleképpen utánad nézek, te féreg. És amint megtudom ki vagy, addig ütlek míg az anyád sem fogja tudni azonosítani a holttested.
-Azt hiszem, én most elvonulok.
Állok fel az asztaltól, lehúzom a maradék italomat.
-Ránk fér a pihenés. És Axel! Komolyan mondtam. Hagyd, hogy Hunter elintézze!
Kurtán bólintok, majd elindulok befelé.
-Még valami!
Szól utánam.
-Tristant most kerüld el pár napig. Elhiszem, hogy kurva nehéz lesz, de tedd meg kérlek. Ő is így fog tenni. Mindkettőtök érdekében. Kérlek!
Elszorult torokkal préselem ki a választ.
-Úgy lesz.
Visszafelé csak a név cikázott a fejemben. Cole Henderson.
A közös lakosztály helyett a recepció felé vettem az irányt, és újra egy külön "szobát" kértem magamnak. Egyedül kell lennem.
Miután végre becsuktam magam mögött a 318-as ajtót, és kizártam mindenféle hangot, csak a saját bensőm morajlott hangosan.
Belépek a zuhanyzóba és megnyitva a vizet, az forrón csapódik befeszült izmaimnak. Lassan kezd enyhülni csak a görcsösség, de legalább enyhül. Homlokomat a csempének támasztom és lehunyt szemmel próbálom csitítani az elmém. Már vagy ezer üzenetet küldtem volna Tristannak, és vagy ugyanennyiszer hívtam volna, de tudom, hogy most ebben valóban hallgatnom kell Isaacre. Még ha fel is emészt a hiánya.
Kellőképpen kiáztattam magam, és mielőtt levetődnék az ágyra, hogy a plafont bámuljam, írok egy üzenetet Hunternek.

Beszélnünk kell!
Cole Henderson.

Ezzel bebiztosítom az érdeklődését, és hogy eszébe se jusson lerázni.