Figyelem! A rész tartalmaz szexuális jelenetet, illetve erőszakot!

Tristan

Remegő gyomorral engedtem el magam mellől.
Felfogni sem volt időm igazán, hogy mit műveltünk az éjjel, mire jött a következő csapás.
Láttam a szemében az égető vágyat. Szerintem nincs tisztában azzal, mennyire kifejező szemei vannak, még ha el is rejti érzelmeit, az árnyalatok váltakozása leleplezi. Ahogy kiléptem a fürdőből és rápillantottam, csokoládé színű szempár mért végig. Egész testemben megremegtem, látva mennyire vágyik rám.
Féltem, hogy ez túl korai, nem akartam felejtő dugás lenni, ahogyan azt sem, hogy másnapra megbánja hirtelen felindulását. Bár tudom, hogy sosem használna ilyen okból kifolyólag. Éreztem a csókjában, a sóhajaiban, az ölelésében, hogy valóban engem akar, engem lát és érez. Pont úgy, mint régen. Mielőtt elbasztam az egészet. Majd ahogy testünk eggyé vált, mintha mindketten hazaérkeztünk volna.
A vihar közepén megtaláltuk volna az egyetlen biztonságot nyújtó pontunkat, az otthonunkat, a béke szigetét. Egymást.
Csodálatos éjszaka van mögöttünk, de mikor riadtan, lihegve érkezett vissza, és elmesélte mi történt, a jeges víz józanító, csípős, dermesztő érzéssel, teljes erővel zúdult a nyakamba.
Ő úgy gondolja, csak bebeszélt magának valamit, ami valószínű meg sem történt. Egyszerűen új még neki a várossal együtt járó zsúfoltság, és még nem bolyongott ennyire hosszú időt egyedül, hogy feltűnjön ez neki. Én viszont tudtam, hogy ebben semmi mesebeli nincsen. Ez az elcseszett valóság.
Rémület hullámai söpörtek végig rajtam hirtelen, de tudtam, ha ezt neki is megmutatom, nem áll le addig, míg ki nem szedi belőlem.
Én idióta, naívan úgy gondoltam, hogy nem fognak rászállni? Tényleg azt hittem, hogy csak magamat sodorhatom ezzel veszélybe?
Talán az lenne a legjobb döntés, ha beaavatnám. Elvégre jobb ha tisztában van vele, mire kell odafigyelnie, hogy talán ő is veszélyben lehet. Vagy csak egy vicc tárgya, fogalmam sincs, hiszen ismeretlen dologgal állunk szemben.

Reggeli után, nem hagytam, hogy a közelében ezeken rágódjak, így hagytam magam a zuhany alá rángatni, újra felfedezni a másik testét.
Később, mivel még mindig nem játszhat, de az edzésen kötelező részt vennie, ragaszkodtam hozzá, hogy ha már én nem vihetem el, legalább ne taxival akarjon menni, hívja Isaacet.
Kivételesen nem az épület előtt várt, mert miattunk ki kellett hagynia a reggeli dupla kávéját, így a lelkemre kötötte, mire ideér, már lefőzve gőzölögjön neki.
Érkezését Hope óvatosan fogadta. Hol Axel, hol az én lábam mögé bújt, de Isaac nem hagyta annyiban a dolgot. Addig puncsolt neki, míg végül felengedett új lakótársam, és az ölébe kéredzkedett. Ez a tagbaszakadt állat a pultnál ült, karjában a kistestű Hope fejét simogatva, gyanúsan méregetett minket. Nagyon erősen kellett tartanom magam, nehogy felröhögjek. Axel viszont nem bírta sokáig. Folyamatos vigyorra állt a szája. Tudtuk mikor esett le neki a tantusz. Szemei megnyúltak, de nem mondott semmit. Ugyanazt a félelmet láttam megvillani benne, amit én is éreztem, csak éppen vele kapcsolatban nem tudtam eldönteni, mire reagált így.
Miután egyedül hagytak, muszály voltam felhívni Huntert. Valahonnan tud a zaklatásomról, így jelenleg egyedül vele tudok beszélni.
Bűntudatom volt, hogy megint egy zsúfolt napon hagyom szarban Ashlynt, de ellenkezés nélkül rábólintott, hogy helyettesítsen, azzal a feltétellel, hogy este meghívom sok pohár italra, és beavatom mi történt.
Remélem Axel nem bánja. Nem tudom mit tervez a továbbiakban, de nem szeretném leppattintani Ashlynt.
Kopogás hangzik fel, és sóhajtva nyitok ajtót.
-Meg sem kérdezem, hogyan jutottál fel.
    Vagy kulccsal, vagy kapukóddal lehet bejutni. Hunternek se kulcsa nincsen, se a belépőkódot nem tudja.
Halványan elmosolyodik, majd mikor észreveszi Hope-ot, kiszélesedik, és szinte ragyog az arca. Imádja az állatokat, amit, ha most, idegenként néznék rá, rohadtul nem nézném ki belőle.
Nagykönyv szerint ismerkedik vele, kezét tartja, hadd szaglássza meg, és megvárja míg a kutya közeledik felé. Nem kell sokat várnia rá, ez a kis majom szinte egy szippantás után rávetette magát.
-Hallgatlak. Mi volt ilyen sürgős?
     Mély hangjától kirázott a hideg. Nem tudom mi történhetett vele az elmúlt időkben, de gyökeres változáson ment keresztül. Ettől valószínűleg rossz barát vagyok, de mentségemre szól, hogy mindig hárított, ha ráterelődött a beszélgetés.
Régen sem volt rossz pasi. De most kifejezetten, mint egy veszélyes szexisten. Szőkésbarna haja, bár már inkább barna, felül hátrafésülve, oldalt rövidre nyírva. Mindenhol tetoválás fedi már testét, és a bal szemöldökében egy fekete, tüskés végű, banán piercing vonzza a tekintetet. És ha már tekintet. Kék szeme állandóan örvénylik, nem lehet tiszta érzelmeket kiolvasni belőle. Kész rejtély lett a régi laza egyetemista fiúból.
-Miért hagytad ott a hokit?
     Bukott ki belőlem a kérdés, pedig nem terveztem firtatni. Egyszer puhatolóztam csak, de akkor is faképnél hagyott.
Nem értem. Együtt terveztük, hogy melyik csapatba akarunk bekerülni. Imádta a hokit, majdnem annyira, mint én. Mikor bejelentette, hogy már nem játszik, sőt egyik csapat szerződését sem fogadta el, azt hittem lemegyek hídba. A sokktól csak bámultam rá, mire nagynehez kinyögtem a kérdést, hogy miért? Mi történt? Megőrült?
Azt mondta, nem akarta, és legyen ennyi elég.
A mai napig nem tudom feldolgozni ezt az infót.
-Ez volt olyan sürgős?
    Rám emelte piercinges szemöldökét, és feszülten sóhajtott egyet.
-Nem érek rá erre Tristan. Rengeteg dolgom van, amiket jelenleg miattad félredobtam. Szóval térj a lényegre.
      Nem beszélt sose lekezelő stílusban velünk, de ez az érzelemmentes, monoton hangszín talán még rosszabb.
-Axel bajban van. Szerintem.
    Erre már érdeklődve kapta fel a fejét, keze megállt simogatás közben.
-Mire gondolsz?
     Nem tudtam egyhelyben megülni, felpattantam a bárszékről, hajamba kapaszkodva kezdtem fel-alá mászkálni előtte. Érdekes, már nem csak ő figyelt feszülten, még Hope is minden idegszálával rám fókuszált.
-Reggel levitte sétálni Hope-ot. Mikor visszajött, izzadtan, rémülten mesélte hogy olyan érzése volt, mintha követték volna, és tulajdonképpen, egészen hazáig rohant. Még a kutya is morgott folyamatosan. Már reggel morgott az ajtóban. Félek, hogy rá is rászálltak. Nem akarom, hogy miattam valami történjen vele. Sose bocsájtanám meg magamnak.
     Fakadtam ki, és hadartam el mindent egy szuszra.
-Miért vitte le a kutyádat sétálni? Itt töltötte az éjszakát?
       Megrökönyödve néztem rá.
-Felfogtad amit mondtam? Vagy csak ennyi jutott el az agyadig?
-Szóval lefeküdtetek. Kár tagadnod, látszik rajtad. Axel miatt ne aggódj, nincs veszélyben.
-Már miért ne lenne?
     Kérdezem most már dühösen.
-Eddig csak engem követtek, engem zaklattak üzenetekkel, képekkel. Az utolsó az volt, hogy hagyjam őt békén, különben szintet lépnek. Azóta nem kaptam semmit, és Axel többször fordult meg nálam. Valószínű ő a következő szint. Hát nem érted?
       Hangerőm miatt a kutya nyüszítve szabadította ki magát Hunter kezei közül, és vonult el a nappaliba. Arcomat dörzsölve léptem a csaphoz, hogy igyak valamit, bár félő hogy vissza köszön, amennyire liftezik a gyomrom az idegtől.
Hunter viszont teljesen nyugodt hangon szólal meg, ami mégjobban kiborít.
-Mit mondtam, nem kell aggódj Axel miatt. Isaac vigyáz rá. Saját magad miatt, bölcsebb döntés lett volna, ha nem engeded újra közel magadhoz, de ha már így alakult... fogadd gratulációmat. Látom mennyire szereted, és mennyit szenvedtetek. Nos, én nekem most tényleg mennem kell. Ígérem, utánanézek jobban a dolgoknak, ha ettől megnyugszol, de bízz bennem. Ő biztonságban van.
    Magabiztos lépésekkel indul az ajtó felé, majd mielőtt teljesen eltűnne még visszaszól.
-Majd jelentkezem!
   Ledermedve nézek a csukott ajtóra, és próbálkozom feldolgozni az imént elhangzottakat.
Mégis mi az istennek tudna ő utána nézni?
Ahelyett, hogy megnyugtatott volna, csak még inkább belém rakta az ideget. Gyanús nekem, hiába a barátom. Nem hajlandó semmit kiadni magáról. Erősnek akar tűnni, de mivan ha bajba keveredett és túl büszke ahhoz, hogy segítséget kérjen tőlünk?
Másra nem tudok gondolni.
Nem elég nekem ez a szar, még miatta is aggódhatok.
Újra ahhoz a bizonyos fiókhoz sétálok. Valahogy ki kell derítenem ki szórakozik, és miért. Mi ez az Axel iránti megszállottság, és mit akar elérni azzal, hogy távol próbál tartani tőle?
Kurvára nem tudom miből kéne kiindulnom, vagy egyáltalán hogyan kezdjek neki. Hunter nem avat be semmibe, pedig ezer százalék, hogy tud valamit.
Lehet, hogy...
Nem! Az kizárt! Biztosan nincs köze hozzá.
Hülye, hogy juthat ilyen az eszedbe! Barom!
El is szégyellem magam azonnal, hogy ilyet merek feltételezni róla.
Kiterítem az ágyamra a gyűjteményem, és számat összecsippentve tanulmányozom.
Mindegyik képen ketten szerepelünk. A vicc az, hogy akkor még semmi nem volt köztünk, csak próbáltuk tisztázni a múltat, és újjá építeni a barátságunk.
Az üzeneteket már kívülről fújom. Egyik sem kézzel írott, semmi olyat nem találtam eddig benne, ami vezethetne, vagy utalhatna valakire. Tüzetesen nézem át újra és újra ezeket, míg végül jojózva ugyan, de valamin megakad a szemem. Illetve két dolgon is. Minden egyes papír jobb alsó sarkában, eszméletlen kicsi betűk szerepelnek. Nem is látom tisztán, ezért lefotózom. Ránagyítok, de a felbontás miatt nem teljesen tiszta a kép. Szemöldököm összehúzva vizsgálom. Mintha gótikus mintájú betűk lennének. Az első betű túl kacifántos és homályos, de a második mintha egy H lenne.
Monogram?
Minden egyes lap sarkában ott virít.
A másik ami feltűnik, és rohadtul nem tudom eddig miért nem vettem észre, az a fura alak a parkolóházból.
Mikor Axelt zúzott bordával vittem haza. A murvázott parkoló egy része körbe van véve, nagyjából két méter magas sövénnyel. A fazon a sövény mögül néz minket. Nem teljes alakban látható, de az a rongyos ballon kabát, és az ocsmány sapka eléggé kilóg ahhoz, hogy észrevehető legyen. Nagyszerű,  akkor már ketten is figyelnek, hiszen valaki képet is lőtt hármunkról. Tudtam, hogy az az ember nem véletlen bukkant fel akkor az Amanban. De mit akarhat?
Elég valószínűtlen, hogy Axelre hajtana, és ezt most mindenféle lenézés nélkül mondom. Igaz, hogy nem szabad a könyvet, borítója alapján megítélni, de könyörgöm. Az ember előbb menekülne síkítozva az ilyesztő faszi elől, mint hogy az egyet pislogna. Csak van annyi esze, hogy nem akar kikezdeni Axellel. Bár a pszichésen beteg emberek nem látják reálisan ezeket a dolgokat, csak a megszállottság vezeti őket. 
És most mit kéne csinálnom? Kapjam el a fickót? És akkor mi lesz? Esélytelen, hogy bármit is kiszedjek belőle, ráadásul lehet azelőtt eresztene belém golyót, hogy behúznék neki. Tuti van fegyvere, az ilyeneknek mindig van.
Frusztráltan felsóhajtok. Tanácstalan és tehetetlen vagyok. Mégis ki a fasszal beszélhetnék?

Egész nap gondolkodtam, de előrébb nem jutottam. Még főztem is, hátha kitisztul a fejem és eszembe jut valami lehetőség, de nem vált be.
Anyával is beszéltem, de neki eszemben sincs mondani semmit. Halálra aggódnák magukat, nem róhatok rájuk ekkora terhet, idegeskedtek már eleget miattam.
Axel is keresett, hogy ha szeretném, késő este tud csak átjönni, mert csapat megbeszélés lesz, viszont az előtt is szeretne látni ha ráérek. Sajnáltam, de az estét lemondtam, így csak egy kis idő jut nekünk késő délután, utána pedig valamit sürgősen ki kell találnom, mielőtt tényleg baja esik. Mondhat Hunter bármit, Isaac sem tud éjjel-nappal mellette lenni, hogy vigyázzon rá.
És miért is tenné? Neki is van magánélete.
Öt perc és ott vagyok!
Jött az üzenet.
Gyorsan megterítek magunknak, mély levegőket veszek, hogy lenyugtassam az idegeimet, és pontosan 5 perc múlva megérkezik az estém fénypontja.
Egy rendes sziát sem tudtam kimondani, már nyelve a számban volt. Ha tehetném örökké így maradnék, őt csókolva, ölelve.
Izmos teste szorosan hozzám simul, keze mindenhol ott van, pólóm alá nyúl, tenyerét végig simítja oldalamon, belőlem pedig egy jóleső sóhaj szökik ki. Szájával utat rajzol megkeményedett mellbimbómig, fogával ráharap, amitől enyhe fájdalom cikázik végig rajtam, de aztán beveti nyelvét és a fájdalmat élvezet kíséri.
Szaporán véve a levegőt, fogom két kezem közé arcát, mielőtt tovább folytatná útját.
-Axel, a kaja.
-Először a desszertet akarom. Utána jöhet a többi.
    Felnevettem, de egy nyögésbe fulladt, ahogy nadrágomat hirtelen rántotta le rólam.
-Ha így folytatod, a konyhapulton foglak megdugni.
     Figyelmeztettem rekedt hangon. Pajzán vigyorral nézett fel rám, majd engem lesve, lassan zárt körbe szájával. Na most már egész nyugodtan kijelenthetem, hogy teljesen kiürült az elmém.
Meleg, puha nyelve játszi könnyedséggel siklott, körözött a farkamon, hol erősebben, hol gyengébben szívott. Beletúrtam selymes hajába, majd meg is markoltam. Csipőm mozgásba lendült, és egyre mélyebbre löktem magam a szájába. Ahogy előre löktem, fejét ott tartottam, míg nem éreztem, hogy torka összeszorul körülöttem, és hátrahúzódtam. Megismételtem még háromszor, majd mikor már éreztem, ahogy a bizsergés elindul gerincemen, és nem kell több néhány nyelvcsapásnál, elhátráltam tőle. Fájt, sajgott, megkönnyebbülésért fohászkodott, de egyenlőre várnia kellett.
Feneke alá nyúlva felraktam a pultra. Döbbenetében felnyikkant, karját nyakam köré kulcsolta.
Kigomboltam a nadrágját, amit igencsak feszített a pénisze. Megkönnyebbülve ugrott elő, az előváladék megcsillant rajta.
Tenyeremmel, kisebb nyomást helyezve rá, simogattam, míg ő magától el nem kezdett mozogni, és
szájába dugtam három ujjamat.
-Jól nyálazd be magadnak!
    Magamfelé rántottam, teljesen a pult szélére, ő lerugta magáról a nadrágot, és szépen elkezdtem tágítani az ujjammal.
Élvezkedve nyögdécselt, hanyatt fekve a konyhámban. Annyira lélegzetelállító, gyönyörű látvány, meztelenül kiterülve a fehér márvány lapon, hogy legszívesebben ráfestetném, ha lehetne. Dobálta magát az élvezettől, ahogy ujjaimmal és számmal is kényeztettem egyszerre.
Nem kellett volna már egyikünknek sem sok, így hirtelen hagytam magára, mire morogva ellenkezett. Magamhoz kaptam egy óvszert, újra visszadugtam három ujjam, és mivel nem tapasztaltam ellenállást, magamra görgettem a gumit, majd fogaimat összeszorítva temetkeztem bele. Csípőjét felfelé lökte, ami nem volt túl jó ötlet. Sose fogok ráunni, mennyire szűk és forró, képtelenség vele sokáig bírni. Csípőcsontjánál leszorítottam, hogy ne ficánkoljon, különben életem leggyorsabb kisülése fog bekövetkezni.
-Mi lesz már édesem? Nem csak te vagy rohadtul beiindulva. Imádom, mikor bennem vagy, teljesen, tövig.
     Felmordulva nyúltam alá, és szorítottam össze magunkat, amennyire csak tudtam, odalent.
Lassú, mély lökésekkel ingereltem, eközben hasammal a tagján csúszkáltam. Nyakába haraptam, akár egy pióca, rácuppantam. Egyre nagyobb slunggal löktem, vigyázva, ne csapjak át vadállatba. Szerettem volna, ha érzi, hogy ő más. Ő belőle csak és kizárólag egy van, senkihez sem hasonlítható. Mély döféseimmel akarom mutatni, hogy
bármi történjék is, mindig ő lesz nekem az egyetlen, és amit érzek, amik elhagyták a számat, ami a szívemben lakozik, az mind valós, igazi.
F

elegyenesedve, gyorsabb fokozatra kapcsolok, és gyönyörködöm látványában. Lenyúl, kezével kényezteti magát, és nekem ennél több nem kell. A látvány, ahogyan játszik saját farkán, kipirult arccal, enyhén szétnyílt szájjal, nyögdécselve, átlendít egy másik dimenzióba. Nem tudom már visszafogni. Remegve élvezek belé, és ő néhány másodperc után követ.
Verejtéktől fénylik a testünk, tekintete kábán fúródik az enyémbe.
Nyitom a számat, hogy kimondjam mit érzek, de meggondolom magam, és inkább szavak helyett szerelmesen megcsókolom.
Majd ha vége ennek a rémálomnak, akkor akarom a szemébe mondani. Addig csak megmutatni vagyok képes.
~~~~

Ashlyn kitartóan faggatózott, hogy mi ez a mostanában nálam tapasztalható szétszórtság. Csak a fele igazságba avattam be, hogy Axellel, még ha nem is mondtuk ki, de kibékültünk mindenféle téren, és szeretnék egy kicsit több időt tölteni vele, ami a beosztásunk miatt, néha igen szarul jön ki.
Örült neki, de nem vette be a sztorit. Sejti, hogy nem csak ez áll a dolgok mögött, túl jól ismer már, és tudja, hogy eddig bármi szar jött, vagy éppen jó dolgok történtek velem, semmi nem tudott kizökkenteni a megszokott rendszeremből, abból, hogy tartsam magam a szabályaimhoz. Magabiztos, nem a szégyenlősségéről híres seggfejnek ismert meg, ami most elég messze került tőlem. Persze még most is sikerül őt kiborítanom, de merőben más a helyzet, mint régebben.
Addig itattam, míg rá nem tértünk az ő nőügyeire. Vicces mikor egy nő szájából hallod, hogy milyen rohadt nehéz egy normális nőt kifogni, aki még meg is mozdíthatna benne valamit, és csak felszínes buta picsákat tud felszedni. Ekkor csatlakozott Adam is a beszélgetésbe, és lelkesen bólogatva értett vele egyet. Persze vissza gondolva a kalandjaimra, én sem tudtam mást hozzáfűzni, de nem is kerestem semmi komolyat, vagy normálisat. Csak a kielégülést, és az érzelmeim elnyomását hajszoltam.
Miután úgy döntöttem, hogy mára elég lesz a szórakozásból, elköszöntem a többiektől, és hazaindultam gyalog. Néhány saroknyira van csak a bár a lakásomtól, a tervemben szerepelt, hogy leguritok minimum 2 pohár alkoholt, így nem kocsival jöttem, és mivel nem is várom el senkitől, hogy miattam ne tudjon egy kicsit lazítani, kiélvezni azt a kevés időt, amit nem a magán klinikán töltünk, nem is fogadtam el senkitől fuvart haza.
Hallottam magam mögött a lépteket, többet is, de nem törődtem vele, hiszen New Yorkban még ilyenkor éjszaka is javában zajlik az élet. Pedig kellett volna. Hirtelen éles fájdalom nyíllalt a tarkómtól fel a fejembe, és lefelé a gerincemen. Aztán a térdhajlatomba ütöttek. Ahogy térdre rogytam, tarkómat dörzsölgetve fordultam hátra, abban a reményben, hogy láthatom a támadóim arcát.
-Mi a pi...
Nem volt időm befejezni a mondatot. Ököllel estek neki az arcomnak, éreztem a reccsenést az orromban, láttam véremet a betonra fröccsenni, majd kaptam a következőt az államra, és eldőltem, mint egy kicseszett krumplis zsák. Nem álltak meg ennyinél, kaptam egy-két rugást a hasamba, hátamba is.  
Az egyikük fölém hajolt, miközben hajamat tépve emelte föl fejemet, és az arcomba fröcsögte cigitől bűzlő nyálát.
-Figyelmeztettünk téged, faszkalap, nem is egyszer. Ez volt az utolsó. Tartsd magad távol Axeltől, különben a temetéseden fogtok legközelebb találkozni.
  Végszóra, ismerős hang ütötte meg a fülemet.
-Takarodjatok innen, vagy legközelebb én fogok a ti hullátokon ugrálni.
     Már sokszor látott, fekete fűzős bakancs került a homályos látóterembe. Feljebb néztem, és a sejtésem beigazolódott.
Nyakánál fogva vágta a falhoz a hapsit, amelyiknek volt annyi bátorsága, hogy nem rohant el, és vicsorítva hajolt annyira közel a dülledt szemű emberkéhez, hogy orruk összeért.
-Adj át egy üzenetet a főnöködnek!
Ha még egyszer a környéken meglátom valamelyikőtöket, nem csak titeket belezlek ki, de őt is elkapom, és megkötözve fogom a cápák közé dobni, hogy mozdulatlanul tűrje, ahogyan cafatokra tépik. Világos voltam?
    Minden egyes szőrszálam vigyázzba vágta magát fenyegető hangját hallva.
A csávó gúnyosan vigyorgott vissza Hunterre, mire ő beleverte fejét a falba.
-Világos voltam, bazdmeg?
      Üvöltött rá. A másiknak már lilult a feje az oxigénhiánytól, csak hápogni tudott.
-I-Ig-I-ehn.
-Takarodj!
    Úgy ahogy a falhoz vágta, azzal a mozdulattal hajította a földre, mintha csak egy rongy lenne.
   Mi a jó kurva élet történt az imént? 
-Érzel valahol törést, vagy erősebb fájdalmat a kelleténél?
    Mellém térdelt, közben aggódva végig mért. Nemlegesen megráztam fejemet, és a kezemet átvetette a nyakán, másik kezét a derekamra tette, úgy próbált felhúzni.
Fájdalmasan felnyögtem, ahogy talpra álltam, és botladozva megindultunk a kocsija felé.
-Vigyél a klinikára.
   Nem akartam orvoshoz menni, elvégre én magam is az voltam. Majd ott ellátom a sérüléseimet.
Besegített az ülésre, állán rángatózott egy ideg, szemei szikrákat szórtak.
Bevágódott mellém, és padlógázzal iramodott neki, mire összegörnyedtem. Most pont erre nincs szükségem.
Felemelte telefonját, és ahelyett, hogy kihangosította volna, a fülénél tartotta, miközben halálos irambant játszott az úton.
Most fogunk meghalni!
-Hol a faszban vagytok?
    Mordult rá az illetőre.
-És hol kéne lennetek? Egyetlen egy kibaszott dolgotok volt csak! FIGYELNI RÁ! Két óra múlva mind a ketten legyetek a klubban. Egy perccel se később.
      Sebváltó mellé dobta a telefonját, idegesen csapott a kormányra, én meg elhűlve figyeltem.
-Ki a fasz vagy te?
     Szeme sarkából rám sandított, és a kérdésemet figyelmen kívül hagyva, száját elhúzva beszélt.
-Ne haragudj. Ennek nem szabadott volna megtörténnie. Nem is kellett volna látnod. Nem szédülsz? Hányinger? Látásod? Pulzusod rendben?
-Nincs rendben, mert rohadtul nem tudom mi a szar történt! Nem tudom ki mellett ülök a kocsiban! Honnan kerültél egyáltalán elő? Kinek az emberei voltak? És te...
-Tristan! Először szedjünk rendbe téged, aztán majd, amire tudok válaszolok.
-Tudtam, hogy valami nem stimmel veled. Már egy ideje feltűnt, hogy az a Hunter, akit én ismertem, egyre halványabban, kevesebbszer mutatkozik meg.
    Leparkolt, és kipattant a kocsiból, körbenézett, mintha a környéket ellenőrizné. Fejével intett a bejárat felé, hogy nyissam ki. Belépve egyből a riasztóhoz mentem, ő meg elviharzott mellettem, és itt is körbe vizslatott mindent.
Komolyan, ha nem kapok hamarosan válaszokat, meg fogok őrülni.
   A tükör elé léptem, hogy felmérjem a külső sérüléseket. A hasamon már látszódott a véraláfutás. Megtapogattam, de szerencsére összehúztam magam annyira, hogy csak felületi gond legyen. Orrom ferde, a vér rászáradt arcomra, szám is fel van szakadva, bal szemem környékén enyhén be van dagadva, és már pirosas, lilás színben pompázik bőröm. Jó. Ezek kispályás sérülések. Volt már kamasz koromban néhány ilyen. A fájdalmasabb része az orrom lesz.
-Vissza tudod rakni az orromat a helyére?
    Bólintva lépett hozzám, szemügyre vette a testem eltalált pontjait, majd egy bontatlan, tömör gumihengert vett kezébe, amit pont az ilyen helyzetekre tartok a rendelőben. Jól jön, mikor a pácienseken hasonló műveletet készülök végrehajtani.
Ráharaptam a hengerre, nagy levegőt vettem, és Hunter szakavatott mozdulattal, hangos reccsenéssel törte vissza az orromat. Teljes erőmből haraptam a gumit, az állam sajgott, ahol pofán vertek, és ordítottam, mint a sakál. Ökölbe szorított kezemet szorosan magam mellett tartottam, nehogy behúzzak neki egyet.
Mély levegő, bent tart, kifúj. Mély levegő, bent tart, kifúj. Na még kettőt!
-Kösz!
     Kibontottam a fertőtlenítőt, lelocsoltam vele a vattakorongot, de mielőtt nekiálltam volna, Hunter kikapta a kezemből, és maga kezdte tisztogatni az arcomat.
-Sajnálom!
-Sajnálkozás helyett inkább beszélj! Tudod ki az, ugye ?
    Homlokát ráncolva, csendben koncentrál, és látszik, hogy gondolkodik mennyire avasson be.
-Igen! Nagyrészben miattam történik ez az egész.
     Értetlenül nézek rá.
-Már miért lenne miattad? Engem baszogat Axel miatt.
      Nagyot sóhajtva nyúl egy keskeny tapaszért.
-Rendezetlen konfliktus helyzet áll közöttünk. Nekem ti hárman vagytok a legközelebbi barátaim. Tulajdonképpen az egyetlen barátaim, akik fontosak nekem. Isaacen nem tud fogást találni, Axelért oda van meg vissza. Téged viszont mondhatni nem kedvel, amiért Axel téged választott, és rajtad keresztül akar megtörni.
     Hangja remeg a visszafolytott dühtől, arca eltorzul a bűntudat és fájdalom egyvelegétől.
Ez akkor sem az ő hibája. Arról, hogy valaki ennyire gerinctelen, és másokat használva próbál valakit bántani, ahelyett, hogy szemtől szembe rendezné le a dolgot, nem ő tehet. És mégis.
Enyhe szúrást érzek a mellkasomban, hogy miattuk kell újabb szaron keresztül mennünk.
-Mikor lesz vége? Meddig akarja ezt csinálni? Míg ki nem nyír?
     Kérdezem ingerülten. Komolyan, ezt nem lehet sokáig elviselni már. Kezdem rohadtul unni. Hevesen rázza fejét.
-Nem. Arról szó sem lehet. Most hibáztak az embereim, de innentől kezdve kétszer annyira leszel védve.
-Az embereid? Mégis mivel foglalkozol? Mibe keveredtél Hunter? Ezért hagytad ott a hokit, igaz? És ne haragudj, de nem akarok úgy élni, hogy minden lépésemet figyelik!
    Ezt ő sem gondolhatja komolyan. És ha Axellel együtt vagyok, és az emberei megint hibáznak, a kórházban kötök majd ki? Vagy esetleg a föld alatt? Nem fogok miattuk eldobni mindent, és mindenkit, aki fontos nekem. Oldják meg ketten.
-Nem is kell, csak amíg végre kézre kerítem azt a baromarcút. Csak néhány napról van szó.
     Hátborzongató.
A feszültség már elviselhetetlenül burjánzik bennem, és nem akarom őt bántani, ezért az első kezem ügyébe akadó könyvet a falhoz vágom.
-A picsába már! Idefigyelj Hunter! És nem fogadok el nemleges választ! Ha sikerült elkapnod, viszel engem is. Látni akarom! Jogom van ahhoz, hogy lássam azt, aki megkeseríti már hetek óta az életem. És jól tudod, hogy nem fogok lenyugodni míg rá nem bólintasz. Néhány napot még meg tudok oldani, hogy kerüljem Axelt, bár kurvára nem akarom, de eltaszítani nem fogom újra! Vagy viszel, vagy megoldom másképp, de ott leszek!
       Befeszülve nézünk farkasszemet. Komolyan gondoltam minden szavamat, és ezzel nagyonis tisztában van. Ha valamit elhatározok, nincs semmi, ami visszafoghatna.
Válla leereszkedik, tartása meggörnyed, és már az előtt látom szemeiben a választ, hogy kimondaná.
-Rendben!

♤♤♤♤♤♤♠︎♤♤♤♤♠︎♤♤♤♤♤♠︎♤♤♤♤♤♠︎♤

Helló, helló! 😁😁
Hoztam nektek egy bónusz részt is, Tristan szavait idézve "veszélyes szexisten" szemszögéből.
Előre szólok, hogy rövidke lesz, de azért remélem elnyeri tetszéseteket! 😘😘😘