Tristan

Abszolút nem normális.
Rosszulestek a szavai, de mégis egy beteges, jóleső érzés fogott el, hogy így nyíltan kimutatta a féltékenységét.
Adam akarta, hogy ide jöjjünk a Proofba, mert kellett neki egy kis változás.
Volt egy furcsa érzésem, ami erősödött, ahogy beléptünk a klubba.
Felérve, már a lepcsőnél egyből kiszúrtam Axelt.
Nem tetszett, hogy itt van, annak ellenére, amit mondtam neki. Az hogy döntötte magába a piát, meg pláne nem. Ashlyn szeretett volna hozzájuk csatlakozni, de én inkább távolról akartam figyelni. Persze tudtam, hogy előbb utóbb észrevesz valamelyikük, de Isaac nem is Isaac lett volna, ha nem szúr ki elsőnek.
   A társaság jól elvan egymással, kicsit furcsa is így együtt látni őket, de hamar megtalálták a közös hangot.
Axel meg csak ül és figyel, velem együtt. Nem szólt szinte egy szót sem, csak ha kérdezték, és sokszor rajta kaptam, ahogy engem néz.
Fogalmam sincs, mi ütött belé, nem vall rá ez a viselkedés, és magam sem tudom hogyan kéne kezeljem.  Kőkeményen megszenvedtem a mai napot. Szó szerint. Egy ultra vékony, szarrá vasalt hajszál választott el csak attól, hogy tényleg nekiessek.
Még a hülye is érezheti azt a szexuális töltetű energiát, ami közöttünk áramlik, de egyenlőre nem tudok ezzel mit kezdeni. Mindig megtartotta azt a bizonyos három lépés távolságot, mégis kedves volt, néha egy kis szarkazmussal vagy enyhe bunkó éllel megspékelve. De ma teljesen másképp viselkedik, és ez az agyamra megy.
Mikor a többiek lemennek a tánctérre, kapok az alkalmon, hogy végre kicsit kettesben lehetek vele.
Becsusszanok mellé a bokszba, és totálisan leddöbbent a reakciója, ugyanis egyből a vállamra hajtja a fejét. Hirtelen azt se tudom hogy mit csináljak, mit kéne tennem.
-Van valami, amiről szeretnél beszélni? Valami baj van?
   Maradok a szóbeli faggatózásnál.
-Miért lenne baj?
    Felemeli a fejét, és félig leereszkedett szemhéja alól néz rám. A tekintete nem tiszta, tompán fénylik az alkoholtól. Hiába ivott meg három pohár  vizet mióta  csatlakoztunk hozzájuk, úgy tűnik már jóval azelőtt kezdte a lerészegedést, hogy mi ideértünk volna.
-Dögös vagy!
    Le-föl járatja rajtam a szemét, én pedig úgy döntök inkább nem mondok semmit.
-Tudod... sokszor eszembe jut milyen volt, mikor együtt voltunk.
Milyen volt a szád íze, milyen volt mikor érzékien végig simítottál rajtam....
-Axel! Hagyd abba, kérlek!
   Nem akarom hallani a folytatást, nem bírnám ki. És a spontán erekciómat se biztos, hogy kitudnám magyarázni a többiek előtt.
-Neked egyszer sem jutott eszedbe, mióta ott hagytál?
    Ha tudná, hogy hányszor.
-Nem tudom mi ütött ma beléd. Össze vesztél a barátnőddel, vagy csak egyszerűen ki vagy éhezve, de nem hiszem, hogy örülni fogsz ha kijózanodsz és eszedbe jut majd, mik hagyták el a szádat most. Éppen ezért mind a kettőnk érdekében, fogd be légyszíves.
    Megdörzsölöm az arcom, hátha ettől valamelyest lenyugszom, majd néhány mélyebb lélegzetvétel után, jó nagyot húzok a sörömből, ami már hugy meleg.
-Rosszul vagyok.
    Tényleg nem néz ki valami jól. Az eddig, alkoholtól kipirult arca, most hamuszürke, és nagyon úgy néz ki, mint aki mindjárt ide rókázik.
-Gyere, menjünk a mosdóba.
     Kimászok, magam után húzva, és gyorsan a mellékhelységbe támogatom. Épp hogy beérünk, már borul is a wc fölé. Néhány papírtörlőt összefogok, hogy egy kis hideg vízzel átitassam, és a homlokát törölgetem vele. Megismétlem a kört, de most a tarkójára simítom.
Van egy olyan érzésem, hogy ezek után még annyira sem fog keresni, mint eddig. Nem mintha a héten megeröltette volna magát, amit nem teljesen értek, hiszen én úgy vettem észre, hogy jól érezte magát, mikor utoljára együtt voltunk. Lehet ez volt a probléma, főleg ha a ma történteket nézzük. 
-Ez ultra gáz.
    Motyogja bele a wc kagylóba, mire elmosolyodom. Talán még gimiben volt, hogy ennyire közeli kapcsolatba került a wc-vel, de nem sűrűn fordult elő, az biztos. Általában inkább fordítva volt a helyzet.
-Semmi baj. Jobban vagy?
-Egy kicsit.
   Hangja rekedt az iménti kiadás után, és valószínűleg fáradt is. Felállok egy újabb adag papírért, és  finom megtörlöm vele az arcát, meg a száját, mire felnyög.
-Ezt ne csináld.
    Ujjait a csuklóm köré fonja, hogy megállítson a mozdulatban. Nem firtatom a dolgot, felhúzom a földről, és miközben kitámogatom, írok egy üzenetet Isaacnek, hogy hazaviszem Axelt, mert kicsit kiütötte magát, ők nyugodtan szórakozzanak tovább.
-Haza viszlek!
-Nincs erőm tiltakozni.
  Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet, de én közelebb lakom.
Az ajtómon hagyott képek után, még kaptam egy levelet is, valamelyik reggel, mikor kiléptem a lakásból. Becsúsztathatták az ajtó és a keret közötti kis résbe, mert ahogy kinyitottam, az a földre hullott.
Mint egy helyszínelők részben, újságból kivágott betűkkel volt írva a levél, hogy tartsam magam távol Axeltől, vagy nagyon megütöm a bokámat.
Ez az egész röhejes. Axel nem az a fajta ember, aki ellenségeket gyűjtene. Ahhoz túl jó a természete, a mait leszámítva. Persze ez rólam már nem mondható el, de a klinikán egyedül Ashlyn tud Axelről, Adam talán a mai alakítása után sejthet valamit, másokkal meg nem igen beszélek, főleg nem személyes ügyekről. Így az a tippem, hogy valami őrült rajongója akadt, elvégre egy neves focicsapat egyik sztárja, rohadt jóképű, fenségesen kidolgozott, erős teste van, és sajnos sok elvetemült ember szemének van kitéve.
-Tristan, itt a taxi.
   Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy fel sem tűnt, amint begurult az autó. Bemondom a címet, de a fazon csúnyán mered Axelre a visszapillantóban.
-Ugye nem fogja összepiszkítani a taximat a barátja?
   Barátságtalan, keleti akcentussal teli hangja felhúz, de az a cél, hogy minél előbb otthon legyünk, így kénytelen vagyok visszafogni magam.
-Nem fogja, ne aggódjon. Ha mégis, akkor természetesen állom a tisztítást. De nem lesz gond. Indulhatnánk végre?
    Még mielőtt tényleg újra rosszul lenne. Szótlanul megindul a sofőr, és ahogy besávolunk a forgalomba lejjebb húzom neki az ablakot, hogy az éjszakai, valamivel hűsebb levegő segítsen neki kibírni.
A leveleket elraktam egy fiókba, hogy ha esetleg mégis komolyabbra fordul a dolog, vagy nem hagyja abba az illető, akkor a rendőrséghez forduljak vele, így az nem lesz szem előtt.
Remélem, hogy ez az egész egyedül csak rám irányul, és őt nem zaklatja valami faszfej. Gondolom amúgy sem mondaná el.
Lehunyt szemmel ül, én pedig csak gyönyörködöm benne. Fogalmam sincs, honnan volt erőm az elmúlt négy évet túlélni nélküle.
Nagyot sóhajtva fordítom az ablak felé a fejem.
Jó tíz perc múlva a taxi megáll, előre hajolva kifizetem a fuvart, és pattanok ki a kocsiból, hogy a másik oldalt segíteni tudjak Axelnek kiszállni.
Gyengén felkuncog.
-Hízelgő ez a lovagiasság, de azt hiszem megy már egyedül is.
    Az épületbe érve lehívom a liftet, mert ilyen állapotban nem fogom lépcsőztetni. Hál'istennek, csak három emeletet kell menni.
Csendben tesszük meg az utat felfelé, és amint kinyílik a lift ajtaja, a gyomrom görcsbe rándul.
Újabb kibaszott fénykép. Axel elé lépek,  hogy kitudjam takarni, és anélkül, hogy megnézném, gyorsan zsebre dugom, oda ahol a kulcsom van, így talán nem olyan feltűnő, mikor ugyanonnan előveszem.
-Azt hittem valami puccosabb helyen laksz. Már félre ne érts, szép, kúltúrált, és tiszta, nem egy gettó épület. Szívesen laknék én is ilyen helyen.
    A kép, hogy munka után haza jövök, és ő a kanapén vár, vagy reggel mellette ébredek az ágyban, és csókkal búcsúzva lök ki az ajtón, hogy menjek már, mert várnak a pácienseim, vagy mikor ő ér haza edzésről, és fáradtan elmosolyodik, miközben én a konyhában várom meleg kajával. Szemembe könnyek gyűlnek a fájdalom miatt, hogy ennek, úgy nagyjából 0,01 század százaléka van.
-Rosszat mondtam? Nem akartalak megbántani. Tényleg nem úgy értettem, csak...
-Nem, nincs semmi gond.
   Megrázom a fejem, és a keze ami a vállamra simult égeti a bőrömet, még ruhán keresztül is. Érzem a belőle áradó aggodalmat. Egy pillanatra se gondoltam, hogy lenézően mondja a véleményét, és nem is vettem magamra, mert tényleg szép hely.
-Tudod, hogy nem nagyon szeretem a fényűzést. Még ha most már meg is engedhetem magamnak, nem vágyom rá.
    Végre sikerült kinyitni az ajtót, és magam elé tessékelem Axelt, hogy menjen be. Szinte azonnal megáll, és körbe néz, én pedig mögötte, az ajtónak dőlve várom, hogy magába szívjon mindent, amit akar. Nem sok hely van köztünk, ezért mikor megszólalok, nem feltűnően, de én észreveszem, ahogy összerezzen.
-Belül modernebb, mint azt az ember elsőre gondolná. Itt balra, van a konyha, de gondolom erre rajöttél magadtól is. Az üveg fal másik oldalán a nappali, két vendégszoba van, és az ott az én hálóm. Van egy külön fürdőszoba, illetve a vendégszobához is tartozik plusz fürdő.
     Az előszobában, van egy tolóajtós fehér szekrény, aranyozott szegélyekkel, a cipő tároló részén, pedig egy egész alakos tükörrel.
A nappalit a konyhától vastag, színes, üveglapok választják el. Nappaliban van egy nagy gáz kandalló, sarok kanapé, hosszú márványmintás asztal, ami a kanapéval egy magas, egy masszázs fotel, egy sima fotel és egy puff. Innen nyílik a két vendégszoba. A konyhával szemben egy kis folyosó van, aminek az egyik oldala szintén végig beépített szekrényből áll, és ott van az én szobám, plusz a külön fürdőszoba.
-Megágyazok neked az egyik vendégszobában. Addig ülj le nyugodtan.
    A hűtőhöz lépek, és előveszek egy üveg vizet, meg a szekrényből gyógyszert.
-Tessék, ezt vedd be.
   Gyorsan felhúzok egy sötétkék, tiszta ágyneműt, és a fürdőbe is viszek egy törülközőt, illetve egy tusfürdőt, majd kikészítek neki a pólóim közül egyet, egy melegítő alsóval.
Axel a középen elhelyezett konyhapultnál ül, görcsösen szorongatva az üveget.
-Kész a szobád, raktam be neked törülközőt és tiszta ruhát. Ha gondolod menjél, zuhanyozz le nyugodtan.
    Némán bólint, és elvonul. Egy darabig még nézek utána, és mikor meghallom, hogy megengedi a vizet, töltök magamnak egy kis töményet.
Pohárral a kezemben sétálok be a szobámba. A fiók előtt állva, kiveszem a zsebemből a képet.
Kora délután, miután megvizsgáltam, és ragaszkodtam hozzá, hogy vissza vigyem a szállodába, azt a pillanatot kapta le a gyökér, ahogy mind a ketten szállunk be a kocsiba.
Nem vagyok szenilis, úgyhogy tisztán emlékszem rá, nem kell emlékeztető. Lehet a fényképalbumomba küldte.
Megérzés alapján fordítom meg a képet, mert ez így túl snassz, és hát jól éreztem. Most nem fáradt a betűk kivagdosásával, mert gépelt üzenet van rajta.
"ÚGY LÁTOM NEM VOLTAM VALAMI ÉRTHETŐ EDDIG. NE AKARD HOGY SZINTET LÉPJEK.
ENGEDD EL ŐT!"
  Bedobom a többi közé, és egy kortyra lenyelem a piát.
Éget, és zsibbaszt.
Tökéletes!
Magamhoz veszek egy tubus kenőcsöt abból, amit adtam Axelnek is, és a csendet hallva, halkan bekopogok hozzá.
-Gyere.
    Csak a nadrágom van rajta, és épp a haját törli. Orromat megcsapta a tusfürdőm illata, ami most őt lengte körül, és ettől majdnem eszemet vesztettem.
Erősen markolom a kilincset, miközben megálljt próbálok parancsolni a lábaimnak, hogy felé fussanak.
Te jó ég, miket tudnék művelni azzal a testtel.
Nagyokat nyelve igyekszem úrrá lenni a vágyaimon.
-Jobban vagy?
    Hangom mélyebben és rekedtebben szól a normálisnál. Biztos hogy akarom én ezt csinálni?
-Igen, ez határozottan jót tett. Köszönöm. Az mi?
   Bök a krém felé az állával.
-Amit adtam neked is. Az oldaladra.
-Majd holnap bekenem a szállodában.
    Szó nélkül elé sétálok, és nyomok egy adagot a kezembe. Teste megfeszül, majd ahogy ráfektetem a tenyerem, összerándulnak az izmai.
-Fáj?
     Nézek a szemébe. Jelenleg semmit nem tudok kiolvasni belőle, csak hogy fáradt.
Lehorgasztja a fejét, és éppenhogy egy picit megrázza.
-Neharagudj.
   Suttogja, de olyan rosszat nem tett, amiért bocsánatot kéne kérnie.
-Nem akartam paraszt lenni veled. Csak....nem tudom, elragadott a hév. Talán. És köszönöm, hogy figyelsz rám, de nem szeretnék több gondot okozni.
    Kezem óvatosan siklik a lilás bőrén, és hallottam azt is ahogyan néhol meg-meg remegett a hangja.
Még egy utolsót végig simítok rajta.
Imádom ahogyan reagál rám.
-Most jól figyelj rám, Axel!
Az hogy veled lehetek, vagy gondoskodhatok rólad, sohasem lesz teher. Szeretek veled lenni, szeretem ha mellettem vagy, szeretem azt az érzést, amit ilyenkor érzek, szeretem hogy törődhetek veled, úgyhogy ne merjél ezért bocsánatot kérni, világos? És soha, de soha, még csak meg se forduljon a fejedben az ellenkezője!
Most pedig feküdj le, mielőtt összeesel. Holnap korán be kell menjek dolgozni, de hagyok itt neked kulcsot, hogy ki tudj majd menni, és írok Isaacnek, hogy jöjjön érted.
-Rendben, köszönöm. Jó éjszakát!
-Jó éjt, Axel!
~~~

Írtam Isaacnek, mikor elindultam otthonról, hogy majd jöjjön érte, és szóljon amint rendben megérkeztek az Amanba.
Hagytam Axelnek reggelit, és készítettem még ki gyógyszert. Remélem megevett mindent.
Isaac úgy is tett, ahogy kértem, üzent, hogy épségben bevánszorgott a lakosztályába és köszöni, hogy vigyáztam rá.
Erre felhorkantottam. Ki ez? Az apja talán? Komolyan néha nem tudom hova tenni a megnyilvánulásait.
Fáradtan dőlök hátra a székemben, mert a keveset aludtam még enyhe kifejezés. Rádaásul mára szabad napot kapott Ashlyn, mert a kelleténél jóval többet ivott. Rá is rá fér néha egy kis pihenés, ennyivel jöttem neki.
Már túl vagyok egy térdficamon, egy szűrővizsgálaton amiből még lesz néhány, mert kezdődik lassan a vízi bajnokság is, és egy fizikoterápiára szoruló footbalistán. Épp a következő vizsgálat papírjait készítem elő, mikor kopognak az ajtón, és mielőtt válaszoltam volna, hogy szabad, vagy bármit, csak úgy lazán besétál az illető. Pislognom kell párat, mire felfogom, hogy ki áll előttem.
-Mi van, elvitte a cica a nyelved?
-Hunter? Te mit keresel itt? Mikor jöttél? Miért nem szóltál, hogy jössz?
   Örülök, hogy itt van, csak meglepődtem. Eddig mindig üzent, hogy a városban van és vagy nálam, vagy valahol máshol találkoztunk. Ide még egyszer sem jött, főleg csak így, minden előzetes nélkül.
Elmosolyodik, de a kérdésekre nem válaszol.
-Észrevetted, hogy szinte mindegyik alkalmazottad neve A-val kezdődik?
Kérdezi Hunter, és közben háta mögött összekulcsolt kézzel járkál körbe. Kezébe vesz egy bontatlan injekciós tűt, meg a kis szteroidos fiolát, amit már kikészítettem az egyik betegemnek.
Olyan mint valami detektív.
-Nem figyeltem ilyenekre, de Robert és Cloe, sőt még Parker sem A-val kezdődik.
   Összezavarodva nézem, ahogy jár-kel, mert fingom sincs mit akar ezzel.
Szemrevételez pár könyvet, bele lapozgat, majd Ashlyn asztalát is, meg úgy az egész rendelőt.
-Hol az asszisztensed?
-Pihenőt kapott mára.
   Végül megunta a járkálást és helyet foglal velem szemben.
Most hogy jobban, közelebbről megnézem, sokat változott. Arca valamivel viseltebb, de még mindig jóképű. Nyakán, a füle alatti részen égtelenkedik egy hosszabb, beforrt heg. Hogyhogy nem vettem eddig észre?
Vállai szélesebbek, mint ahogyan emlékeztem, csoda hogy belefér a fejete pólójába. Mindkét karja tele van tetoválásokkal. Utoljára személyesen egy éve találkoztunk, de akkor még csak az egyik alkarján volt minta. A kézfejét is egy újabb kép borítja. Pontosabban egy korona.
Az egész lényét valami sötét, mégis fenséges, tekintélyt parancsoló aura veszi körbe.
-Kifejtenéd kérlek?
-Mintha te magadtól nem tudnád.
-Mert nem tudom. Ha már célozgatsz, akkor magyarázd is el, hogy mire.
   Hátradőlök a gurulós székemben, ami nagyon hasonlít egy gamer székhez, ugyanis a gerincem nem szereti ezt a sok ülést meg a papírok fölötti görnyedést. Hiába, már én is öregszem. Ujjaimat összefonva, ölembe ejtem a kezem és várom az újabb okosságot amit kitalált.
-Nem célozgatok. Csak tényt állapítok.
És láttam, ahogy végig mértél, hidd el, te nem engem akarsz.
   Hát a pofám leszakad!
-Menj a pokolba!
Hozzá vágok egy tollat, mert mást nem találtam hirtelen, de végig a szemembe nézve, lazán elkapja.
-Ne érts félre, örülök hogy látlak, de minek is jöttél ide?
  Kérdezem, mert tényleg rohadtul érdekelne.
-Jöttem a Super Bowlra. Elvégre a barátaim fognak játszani. Illetve csak az egyik. És szemmel tartalak téged.
-Kezdesz felhúzni Hunter. Mi a szarról beszélsz?
   Sziszegem dühösen, de nem igazán hatja meg.
-Tudod- dől előre, és úgy néz ki mint aki épp megkínozni készül az áldozatát, mielőtt végez vele.
-Ha már te nem vagy képes vigyázni magadra, megteszem én helyetted.
    Arcomat fürkészi, amit biztosra veszek, hogy olyan fehér mint a fal. Szemében aggodalmat és haragot látok.
-Miért nem mondtad, hogy fenyegető üzeneteket kapsz Tristan?
   Újabb sokk.
   Mi a....na de honnan?...
-Hogy honnan tudom, legyen az én dolgom. Szóval?
   Ha nem a barátomról lenne szó, szépen csöndben, zárt ajtók mögött kicsinálnám, és a csontvázát beállítanám a sarokba, szemléltető eszköznek, pont úgy mint az egyetemen volt anno. Kezdem úgy érezni, hogy az életem valójában nem is az enyém. Hanem csak egy báb vagyok, amit ők irányítanak, és ha nem tudják, hogyan tovább, hozzám jönnek kérdezni, miként vigyék tovább a szálakat.
Torkomat köszörülve hajolok vissza az asztalom fölé.
-Mégis mi ez az egész? Figyeltetsz engem, vagy mi a faszom van?
Először Isaac hangoztatja, hogy tud olyan dolgokról, amikről abszolút nem kéne tudnia, aztán te felbukkansz a semmiből, és úgy ontod az információt, mintha beszámoltam volna neked mindenről.
   Orrnyergét két ujja közé csípi.
-Tristan!
-Mi van? Miért mondtam volna? Egy éve nem találkoztunk. Mit gondoltál, hogy majd felhívlak, és közlöm veled : "képzeld valaki zaklat", vagy hogy képzelted?
-Pont így!
   Vágja rá rezzenéstelen arccal.
-Tök mindegy. Valószínű valamelyik rajongójának nem tetszik a képem.
-Szó sincs rajongóról. Jobb ha komolyan veszed.
-Honnan tudod?
    Kérdezem tőle összeszűkült szemekkel, de ő csak megrántja a vállát.
-Tipp, megérzés, nevezd aminek akarod. De komolyan beszéltem. Ne vedd félvállról. Most mennem kell. Majd még találkozunk.
   Mint egy szellem. Már el is tűnt.
Fogadjunk, ha megkérdezném mik álltak az üzenetekben még azt is tudná. Hihetetlen ez az ember.
Öt óra. Ötig rendelek ma, ami még három óra, de most egy örökkévalóságnak tűnik. A fejem zsong, szédülök is kicsit, vérnyomásom abszolút nem normális, a gyomrom remeg az idegtől, és kimerült vagyok, ólomsúlyúnak érzem minden végtagom.
Azt hiszem rengeteg kávéra lesz még szükségem.
~~~

-Amy! Nem szóltál be telefonon, hogy vendégem jött.
-Elnézést! Bemutatkozott és azt mondta, hogy a barátod. Mivel már nem egyszer hallottam Hunter nevét tőletek, ezért gondoltam, hogy nem zavarok és beengedtem.
-Rendben, most már azt is tudod, hogy néz ki. De legközelebb csak hallás alapján senkit ne engedjél be légyszíves, csak ha én azt mondom, hogy jöhet.
     Látom, ahogyan elpirul zavarában. Mivel eddig nem volt vele problémám, ezért próbálok javítani a beszédstílusomon.
-Kiváló munkát végzel Amy, nem rádförmedni akartam. De legközelebb bárki mondhatja, hogy a barátom, aztán lehet egy golyót kapok a fejembe. Erre oda kell figyelni.
-Persze, ez természetes. Ne haragudj. Így lesz.
    Bólogat lelkesen.
-Köszönöm. Jól zárjatok majd be. Szép estét Amy!
    Veszek egy hátraarcot, és szinte rohanok a kocsimhoz. Másra se vágyom, csak egy nyugtató fürdőre, és hogy bedőljek az ágyba.
Nemsokkal később meg is érkezem, és már célirányosan a fürdő felé indulok. Megengedem  a vizet a kádba, egy kis fürdősót is teszek, mert hiába vagyok férfi, valamiért a rajongója lettem.
Lassan beleereszkedem és egy jóleső nyögés hagyja el a számat. Teljesen elmerülök benne, már éppen élvezném is, erre valaki megnyomja a csengőt.
-Ilyen nincs! Mi a szarért nem tudnak engem békén hagyni!
   Morogva törlöm meg magam, és kapok fel gyorsan egy nadrágot.
Idegesen tépem fel az ajtót, de a kezdeti mérgemet hamar felváltja a döbbenet.
-Én..... én... basszameg, fingom sincs mit keresek itt.
   Túr idegesen a hajába.
-Hé, nyugi! Gyere be.
   Félre állok az ajtóból, és aggodalom fut át rajtam, ahogy beviharzik mellettem.
Körbenézek kint, de szerencsére semmi gyanúsat nem veszek észre. Nem volt se levél, se fénykép.
-Itt maradhatok? Csak ma éjszakára. Nyugalomra van szükségem. Úgyérzem, hogy szét durran az agyam attól a káosztól, ami benne van.
-Persze, bármikor jöhetsz, amikor szeretnél. Hogyan jutottál ide Axel?
-Taxi.
-Értem. Tudok segíteni? Akarsz beszélni róla?
-Nem, nemhiszem. Ezt magammal kell lerendeznem.
-Én itt vagyok, ha akarsz beszélni.
Rendelek valami kaját. Olasz vagy török?
-Tudod, hogy a török a kedvencem.
-Még szép!
    Vigyorgok rá büszkén.
-Kebab?
-Tökéletes.
-Sör, bor, whiskey?
-Whiskey!
-Fáradj át a nappaliba, helyezd magad kényelembe. Mindjárt viszem a piát.
   Leadom a rendelést az egyik közeli török étterembe, és közben töltök mind a kettőnknek a whiskeyből.
-Kb. fél óra, és itt a kaja.
   Nyújtom át neki a poharat, és elhelyezkedek a kanapé másik felében, vele szemben.
-Remélem azért fel veszel egy pólót, mikor átveszed.
    Bámul bele a szemével megegyező színű folyadékba, miközben az orra alatt motyog. Nekem meg vissza kell nyelnem a vigyoromat.
Mondhatni, hogy az este folyamán, kicsit mintha olyan lett volna minden, mint régen.
É

s hogy őszinte legyek, még az ennivaló is jobban esett, így, hogy itt van velem, pedig leginkább csak miatta kértem. Ha egyedül töltöttem volna az estét, fürdés után egyből ágyba zuhantam volna, nem foglalkozva semmivel.
Hunter őket is meglátogatta, ami felől szemernyi kétségem nem volt, hogy így lesz.
Mivel eddig nem jött szóba az én "zaklatásom", gondolom nem szólt róla nekik. Legalábbis nagyon remélem, ahogyan azt is, hogy ez így  marad.
Mind a ketten leszedálódtunk, és kajakómában szenvedünk, úgyhogy bármennyire szeretném még élvezni a vele tölthető időt, muszáj mind a kettőnket az ágyba parancsolni.
-Szerintem lassan feküdjünk. Te neked is kell a pihenés, és én sem érzem magam valami fittnek.
   Felállok, összeszedem a kajás dobozokat, poharakat, és a konyhába viszem. Az evőeszközöket, meg még amit kell, bepakolom a mosogató gépbe. Miután végeztem, indulnék vissza Axelhez, de megelőzött, ugyanis megfordulva majdnem beleütköztem.
Most a gondtalan Axel helyett, egy igen nyúzott Axel áll előttem.
Arcán a sok érzelem összefacsarja a szívem.
Gyűlölet, undor, pánik, vágy.
Mintha utálná magát azért amiért itt van. Amiért nem tud felül kerekedni a vágyain, amiért el akar menni, de nem tud mozdulni.
Amiért az irántam érzett szenvedély felül írja a Rosie-val való kapcsolatát.
Jelen pillanatban legalábbis ezt érzem, és látom. Színtiszta, nyers szenvedélyt.
Egy fenevad áll előttem, aki tudja, hogy be fogják törni, de nem tud ellenkezni.
Mert a maga köré épített páncél alatt, mélyen elrejtve nem is akar védekezni.
És ez, az én érzéseimet csak fel erősíti.
Tisztában vagyok vele, hogy ezt saját magamnak köszönetem.
Hogy én basztam el. De nem tudtam tőle távol maradni, bármennyire is törekedtem. Nem tudok csak a barátja lenni, pedig tudom, hogy csak ennyit kértem. És hálásnak kéne lennem, hogy legalább erre hajlandó volt. De szinte már elviselhetetlen, hogy mellettem van, jelen pillanatban itt van velem, és mégsem az enyém. Mintha csak egy test lenne mellettem, de maga az ember, a lelke, a szíve, mindene amit szeretek, egy másik bolygóra lenne száműzve. Nekem viszont testestül, lelkestül kell. Persze ezzel még várnom kell. Erre még nem áll készen.
Kérdőn nézek rá, mire tesz felém egy lépést.
-Tudnom kell.
   Csak ennyit mond halkan, mielőtt még egy lépést tesz előre. Testünk egymásnak feszül, és a légzésem, egyenetlen, felszínessé válik, majd a következő pillanatban hirtelen csap le a számra.
Mintha én lennék az, akit be akar törni.
Amint puha szája érinti az enyémet, színes foltok, tűzijátékhoz hasonlóan robbannak szét a szemhéjam mögött.
Először csak lágyan ízlelgeti ajkaimat, körbe puszilja az ívét, aztán elmélyíti a csókot, és nyelve óvatosan simit végig az enyémen, mire egész testemben megborzongok és erősen a pult szélébe kapaszkodok, belőle pedig egy nyögést vált ki.
Mielőtt azonban elszaladna velünk a ló, megszakítom a csókot.
Lihegve nézünk egymás szemébe.
Nehezemre esik, de valakinek észnél kell lenni. Holnapra biztos megbánja még ezt is.
-Bármennyire is szeretném Axel, nem lehet. Neked ott van Rosie, és nem szeretném ha olyat tennél, amit holnapra megbánnál, és szarul érezd magad. Remélem ez most valamennyit segített, de ennél többet nem fogok tudni adni, amíg le nem tisztázod a dolgokat magadban. Most nem szeretném ezt elbaszni.
     Halványan elmosolyodik, majd megsimogatja az arcom, és a mosolyt felváltja az aggodalom.
-Jól vagy? Tűz forró vagy.
-Nincs semmi komoly. Holnapra kutyabajom. Aludj jól Axel.
    Kikerülöm, és konkrétan bemenekülök a szobámba. Érzem a gyengeséget még mindig, ami Hunter távozása után tört rám, de valószínű csak a stressz és a fáradtság okozza.
Hanyatt dobom magam az ágyamban, nem vesződve semmivel , és pillanatokon belül elnyom az álom.