Axel

Valószínű őrültnek néztek, ahogy kirohantam a klinikáról. Viszont abban a pillanatban, amint a talpam a forró betonhoz simult, máris könnyebben kaptam levegőt. Már amennyire ez lehetséges ebben a fülledt nyári melegben.
Nem vagyok bunkó, mivel együtt jöttünk, így nem hagyom itt Benettet, de amíg várok rá, nem vagyok hajlandó ott ücsörögni. Keresek a környéken egy kávézót és beülök. Igaz, egy ital jobban esne most, de maradok az erős feketénél.
Telefonon megkeresem a legközelebbi helyet, és lásd, csak öt perc séta innen.
Beállok a sorba. Előttem vannak jó páran, úgy tűnik mindenki a jeges élvezetekbe menekül.
Abszolút nem számítottam erre.
Mégis mi a szarért pont őt találta meg több száz orvos közül Davis?
A csuklóm még mindig lángol az érintése helyén.
Bármennyire is próbáltam, nem tudtam a testem reakciója fölött uralkodni, viszont igyekeztem kívülről minél közömbösebbnek tűnni.
Nem akartam, hogy lássa mi megy bennem végbe.
Nem néztem rá, legalábbis nem akkor, mikor láthatta volna.
Titkon mértem fel a terepet.
Még mindig dögös. Nem, az nem kifejezés. Fehér inge úgy feszült a karján, meg az egész felsőtestén, a fekete nadrágról már nem is beszélve, hogy a spermáim ordítottak, had szabaduljanak ki.
Viszont azt is észrevettem, hogy én milyen hatást váltok ki belőle. Vágyott rám... és szenvedett. Láttam. És lehet csúnyán hangzik, de élveztem.
Kurvára élveztem, hogy nem csak engem gyötört a viszontlátás.
Még jó, hogy élveztem, elvégre lemagázott! Engem!
Ez olyan... nem is tudom. Mintha letagadott volna.
Mintha egy vadidegen lennék számára, akihez soha nem volt semmi köze. Talán szégyelli, hogy ismer?
Vagy csak az asszisztense előtt nem akarta vállalni?
Lemerem fogadni, hogy van, vagy legalábbis volt köztük valami.
Mondjuk nem igazán érdekel, attól még az enyhe szúrást éreztem a szívemben, de némelyest kárpótolt, mikor le kellett vegyem a pólóm. Éreztem magamon perzselő tekintetét. Lyukat égetett belém. És észrevettem ahogyan a köhögés mögé igyekezett elrejteni reakcióját. Ez adott egy kis erőt átvészelni a végéig. Nem tudja megtagadni még ennyi idő után sem a vonzalmat, amit irántam érez.
Helyes! Remélem kísérteni fogom álmában, és ellilulnak a tökei. Többet már úgysem találkozunk, akkor legalább ennyi élvezet hadd jusson nekem, ha már nem kínozhatom másképp.
Mire sorra kerültem, inkább a jegeskávé, meg egy áfonyás muffin mellett döntöttem. Itt a betondzsungelben, kegyetlen a páratartalom nyáron. Még olyan helyeken is folyik a víz rólam, amikről nem is tudtam, hogy léteznek. Megkeresem a klímához legközelebb eső helyet, és amint leülök, írok egy gyors sms-t Benettnek, hogy az egy utcával lejjebbi kávézóban megvárom, ami inkább olyan, mint egy cukrászda, de közben felvillan Isaac neve a kijelzőn. Ezzel egyidőben ugrik be, hogy ő valószínűleg tudta.
Anélkül, hogy köszönnék, szólok bele.
-Te tudtad, igaz?
Hangomat igyekszem teljesen közönyössé varázsolni, mintha semmi hatása nem lett volna rám az elmúlt másfél órának.
Hangosan fujtat a telefonba, és szinte magam előtt látom, ahogyan oda vissza sétálgat közben.
-Nem gondoltam volna, hogy hozzá fogja küldeni a csapatot.
-Értem. Tehát ha nem itt kötök ki, akkor eszedbe sem jutott volna elárulni, hogy egyáltalán a közelben van?
-Mi értelme lenne Axel? Egyébként hogy vagy?
-Teljesen jól vagyok, ne aggódj.
Nézd haver, szeretlek, és hálás vagyok, amiért akkor mellettem voltál Hunterrel együtt, de tudod, egyszer majd szeretnék válaszokat kapni a miértekre. És ne vedd magadra, de ebbe senkinek, semmi beleszólása nincsen.
Jólesett, hogy annak ellenére, amilyen faszul viselkedtem velük, mellettem maradtak, de azért a bensőségesebb dolgokhoz, és hogy az ex legjobb barátommal esetleg tisztázzuk a dolgokat, ami alatt tényleg csak ezt értem, ahhoz semmi közük nincsen.
-De sajnos lesz.
Morogja halkan a vonal másik végén.
-Ezt hogy érted?
Dőlök előre az asztalon, mintha épp velem szemben ülne, és szemöldököm a hajamig ugrik kiváncsiságomban, amit persze ő nem láthat.
-Mindegy! Csak arra kérlek, hogy vigyázz magadra, és tartsd meg a kialakult tisztes távolságot. Most megyek mert még beszélni akar velem az edző!
Hát ez furcsa volt.
Úgy meredek a telefonomra, mintha kínai betűkkel írott szöveget kéne megfejtenem.
Az rendben, hogy tart attól, hogy esetleg újra össze kell kapargatni a földről, de fordított esetben, hiába a barátaim, nem másznék bele ennyire a kapcsolatukba, hogy direkt távol tartsam a másiktól. Vigyáznék rájuk, elmondanám a véleményem, és ha tudnék, tanácsot is adnék, de a végső döntés természetesen az ő kezükben lenne. Én pedig, még ha nem is értenék feltétlen egyet, de támogatnám, bárhogyan is döntöttek.
Nem értem miért akarnak ennyire belefolyni. Nem is biztos, hogy fogunk még találkozni, hiába tudom mostmár, hogy hol dolgozik. Mert az viszont tuti, hogy nem én fogom e felé megtenni az első lépést.
~~~~

Bemelegítés után az edző úgy döntött, hogy Isaac is tudjon velünk játszani, és kicsit csiszolódni, hogy az első félidőben még Hudson lesz pályán, a második felvonásban, pedig Isaac.
Ami annyit jelent, hogy huszonöt pontig megyünk. Ha elérte a támadó csapat a pontszámot, váltás van.
Hudson időközben elmesélte nekünk, hogy a feleségévél szeretnének visszaköltözni San Antonioba, mielőtt megszületik a babájuk, és hogy közelebb legyenek a nagyszülőkhöz is. Miután pedig az édesapja nyugdíjba vonul, ő veszi át az ügyvédi irodájuk vezetését. Ez a marha él- hal a jogért.
Valahol sajnálom, hogy elmegy, valahol pedig örülök. Jól kijöttünk, és nagyszerű játékos, de Isaac régi jó barátom. Ez a része pozitív.
Nekem. De idővel a többiek is rájönnek majd, hogy jó fogás.
Néha odapillantok a kispad felé, és azt látom, hogy Isaac a térdére támaszkodva, mindenkit felmér. Ki hogyan játszik, mozdul, a technikáját, minden egyes kis rezdülést. Csak úgy issza magába.
Amint az edző a sípjába köpi a tüdejét, lihegve vonulunk le kicsit felfrissíteni magunkat.
-Ne aggódj, hamar beleszoksz.
Levetem magam mellé, és a törülközőmet lelocsolom a kulacsomban lévő vízzel, majd az arcomat megtörlöm, aztán a tarkómra terítem.
Egyikünk sem firtatta a délelőttöt, és a telefon beszélgetést. Tovább tudtunk lendülni, ami szerintem így jó.
-Nem aggódom. Az erőszakhoz ennyi idő után hozzászokik az ember. Ebben a sportban ez elkerülhetetlen. De mégis jóval kúltúráltabban játszotok, mint a volt csapatom.
-Azért ennél durvábbak vagyunk élesben. Magunk között odafigyelünk a másikra, hogy ne okozzunk súlyosabb sérülést, és ne ejtsünk ki senkit a saját csapatunkból egy kéz, vagy lábtörés kíséretében, de tény, hogy nem a mészárlásra hajtunk.
Isaac úgy rezzen össze mellettem, mintha megütöttem volna.
-Valami rosszat mondtam?
Nézek rá meglepődve.
-Nem. És Rosie hogy van?
Kissé váratlanul ér a hirtelen váltás, de nem teszem szóvá a dolgot.
-Jól van. Dolgozik, ezért nem tudott hosszabb szabit kivenni, de igyekszik hétvégente eljönni. Legalábbis így beszéltük meg. Majd meglátjuk mennyire lesz fárasztó neki. Nem akarom, hogy miattam teljesen kimerüljön.
-A párja vagy. Szerintem ilyenkor az ember feltöltődik, ha a másikkal töltheti az idejét. Kicsit kiszakad a hétköznapokból.
-Micsoda párkapcsolati szakértő lett belőled!
Lököm meg a vállammal, mire vigyorogva felém fordul.
-Én mindig is az voltam!
-Na persze!
Nevetve felhorkantok, majd az újabb sípszó jelzi, hogy ideje visszahúznunk a seggünket a pályára.
Elfoglaljuk a helyünket.
Isaac, a centerünk, Russel oldalán helyezkedik el, hiszen ő lesz Hudson helyett az egyik guard.
Ő védi az irányítónkat, azaz Smith-t.
Én a szélén várom a tojáslabdát WR poszton, ugyanis én maradtam, ami egyetemen is leginkább az erősségem volt, elkapó.

Amint a kezeim közé kerül a labda, kilövök, mint az ágyúgolyó.
Elém vetődik az egyik védő játékos, de elég magasra ugrom ahhoz, hogy átrepüljek felette, a következőt meg szimplán csak cselezve kikerülöm.
Mikor már az endzone szinte a lábam alatt van, oldalról igyekszik blokkolni a védekező csapat egyik tagja, de pont úgy talál el, hogy átpördülve, egy szaltó kíséretében meg is van a touchdown.
Persze nem mindig ilyen egyszerű eljutni a célterületig.
Fájdalmas egy sport ez is. Sok emberen kell magad átvergődnöd, hogy pontot tudj szerezni a csapatnak, és sok emberrel kell ütköznöd, hogy a pontszerző el tudjon érni az endzone-ba. És még így sem biztos, hogy eljutsz odáig.
De hát ezért vagyunk profik. Értjük a dolgunkat, és mindenféle beképzeltség nélkül mondom. És így hogy Isaac is egy normális csapatba került, a profiból, még profibb lesz.

~~~

-Hiányzol kicsim!
Búgja Rosie a telefonba.
Szerencsére mára lemondta Davis az edzést, így semmi mással nem telt a nap, csak pihenéssel. Mikor már túl sokat kattogott az agyam, fogtam magam és meglátogattam a szálloda edzőtermét, utána, levezetésnek úsztam egy jó órát. Inkább mentálisan segített kikapcsolni kicsit, fizikailag pedig kellemesen lefárasztott.
Napközben nem akartam zavarni Rosiet, mert tudtam, hogy dolgozik, ezért csak egy üzenetet küldtem, hogy ha haza ért, majd hívjon fel.
-Te is hiányzol. Mi újság otthon?
-Munka,munka,munka.
-Jó lett volna, ha nem is három hónapra, de legalább két hétre kivettél volna szabadságot.
-Te is tudod, hogy nem tehetem.
A háttérből víz csobbanásokat hallok, ami azt jelenti, hogy éppen a kádból hívott engem. Felmordulok, ahogy elém tárul meztelen testének képe, amin a habok táncolva simogatják selymes bőrét.
-Jól hallottam, hogy morogtál?
Kuncog bele a telefonba.
-Jól hallom, hogy a kádból telefonálsz? Meztelenül? Hogy volt merszed?
Sziszegem fájdalmasan.
Elvonulok a fürdőbe, mert ugye nem egyedül lakom a helységben, és nem szeretném, ha bárki arra jönne be, ahogyan éppen a kielégülést hajkurászom.
-Mmm... hallani akartam a hangod. Már ennyitől nedves lettem odalent.
Hangja vágytól fűtött, a légzése pedig gyorsabb tempót vett fel.
Rámarkolok a farkamra, és már ettől majdhogynem elélvezek. Lejjebb tolom a melegítőm, hátamat a hideg csempének döntöm, és csukott szemmel képzelem magam elé, ahogy engedelmesen teszi, amit mondok neki.
-Markold meg a melled Rosie, és aztán morzsold meg az érzékeny bimbódat. Képzeld ahogyan az én nyelvem játszik vele.
Felnyög, mire válaszul a merevedésem rándul egyet a kezemben.
-Most vezesd végig az ujjaidat a hasadon, egészen a rózsaszín puncidig.
Sóhajai egyre erőteljesebbek, mire én is begyorsítok, hiszen tudom, hogy ez már a közeli állapotot jelenti nála. Azt akarom, hogy egyszerre menjünk el.
Ritmusosan, erősen simogatom magam, föl és le.
-Ki vagy hangosítva Rosie?
-I-Igenh
-Az egyik kezeddel kezdj el kőrözni a csiklódon, és lassan dugd be magadnak az ujjad.
-Édes istenem, Axel!
-Gyorsíts Rosie! Képzeld azt, ahogy az én ujjaim járnak benned olyan fürgén.
Hangom már rekedt a felajzottságtól, és már a légzésem is szabálytalan.
-Most dugd be még egy ujjad, és olyan gyors tempót diktálj, amilyet csak tudsz.
Újra hangos nyögés hagyja el ajkait.
-Axel, mindjárt!
-Gyerünk picim. Az ujjam pontosan akkora nyomást gyakorol a csiklódra, hogy megőrülj, és még többért könyörögj. Képzeld, ahogyan forró nyelvem is beszáll a játékba, és végig nyalok a réseden. Ahogy megízlelem izgalmad bizonyítékát.
Erre a képre már belőlem is érces nyögés bukik ki, a farkam egyre jobban lüktet, és ahogyan a nevemet sikítja, megadja a kegyelem döfést. Akkorát élvezek, hogy meg kell kapaszkodjak a porcelán mosdóban, különben össze rogyok.
-Axel! Igen!
-Ez az picim!
Néhány percig csak egymás zihálását hallgatjuk, majd az orgazmustól mámoros hangon szólal újra meg.
-Ezt megismételhetjük esetleg holnap is?
-Hogy a fenébe ne!
Nevetek erőtlenül.
-De még jobb lesz, mikor itt leszel.
-Ó, efelől semmi kétségem.
Azt hiszem kimászom a kádból, és lefekszem. A maradék erőmet is kiszedted belőlem.
Szeretlek kicsim, jó éjt!
-Jó éjt, Rosie! Vigyázz magadra.

Ú

gy döntöttem veszek én is egy gyors zuhanyt, aztán a szobaszervíz helyett, kiülök a levegőre, és ott vacsorázom.
Úgy tűnik nem csak én gondoltam így. A fél csapat elfoglalja a külső éttermi részt, köztük az edzőnk is.
Lemaradtam valamiről?
Az asztalok össze vannak tolva, és hiába vagyunk egy csapat, az ülésrenden látszik, hogy ki kivel ápol közelebbi kapcsolatot.
A fejünk fölötti előtető gerendáira, kis lampionok vannak felaggatva, persze a tűzrakás itt is egy elmaradhatatlan elem, a cserepes bokrokon, és a fikuszhoz hasonló fákon égősorok vannak körbe tekerve, hangulatot adva az estének.
Elindulok feléjük, majd kérdő tekintettel nézek végig rajtuk.
-Mi a helyzet?
-Csakhogy letoltad a segged. Már vagy húsz perce itt kéne lenned!
Csattan fel az edző, de közel sem olyan szigorúan, mint ahogyan a pályán szokott.
-Valóban?
-Kör sms-t küldött.
Közli Russel, én pedig megnézem a telefonom. Baszki, tényleg. A Rosie-val való telefonszex teljesen elvonta a figyelmem.
-És minek köszönhető ez a családias vacsi?
Elfoglalok egy szabad helyet Russel és Isaac között, és érdeklődve várom Davis edző válaszát. Nem vettem a fáradságot, hogy elolvassam az üzenetet.
-Szeretném, ha Isaacet jobban megtudnák ismerni a többiek, kicsit össze barátkozzanak.
-Ezzel nincs gond, de köszönöm! Szerencsére a fiúk teljesen felnőtt módjára kezelik a helyzetet, és nagyon barátságosak, ami a Dynamic után kifejezetten jólesik.
A válaszát mindenki tapsal fogadta, és néhány más szállóvendég érdeklődve nézett minket. Bizonyára tisztában vannak vele, hogy kik vagyunk. Csodálkozom is, hogy még senki nem ugrott valamelyikünk nyakába egy selfi, vagy autogram miatt.
Ennyire rossz lett volna neki abban a csapatban? Miért nem mondta soha mikor beszéltünk? Vagy nagy ritkán találkoztunk?
-A felnőtt részével vitatkoznék, de örülök neki, hogy befogadtak.
-Hé, mi igenis a korunkhoz illően viselkedünk!
Háborodik fel Smith, de a szemében játékos fény csillog.
-Hát hogyne! Azért kellett otthon vissza toloncolnom az öltözőbe téged, mikor egy szál boxerben végig ugráltad a rohadt stadiont, meg az irodámat, törülközőt pörgetve a fejed felett. Mert kibaszottul felnőttek vagytok!
-Az egy fogadás volt.
Vigyorgok az edzőre.
-Pont erről beszélek!
A következő kb. egy óra, ilyen röhejes sztorik mesélésével telt, már a többiek is megérkeztek, közben egy pincér és egy pincérnő sündörgött körülöttünk, felvenni az italrendeléseket, és kihozni őket. Ami nem kis feladat volt nekik, ha azt nézzük, hogy mire kihozták, már mehettek is a következőért, na meg az egy- két elejtett beszólást, dicshimnuszokat, és favicceket végig kellett hallgatniuk.
Szegényeknek biztosítottuk a migrént és a visszér panaszokat éjszakára.
A légkör hirtelen megváltozott, és Isaac ledermedt mellettem, de nem tudtam minek köszönhető, amíg az edző felé nem fordultam.
A szívek szétszaggatására megalkotott isten, ott állt Davis mellett teljes életnagyságban, egy sötétkék farmerben, és könyékig feltűrt fekete ingben, szexi borostás arccal.
Tekintete találkozott az enyémmel, és onnantól kezdve az összes hang elhalkult körülöttem, csak a saját szívdobogásomat hallottam.
Miért kell még mindig ekkora hatással lenned rám!
Legszívesebben felálltam volna az asztaltól, és visszavonultam volna a szobába. De az igen gyáva húzás lett volna, arról nem beszélve, hogy aztán magyarázkodhattam volna az edzőnek, aki most szája közé vette két ujját és fütyülve csitította el a társaságot, magukra vonva a figyelmet.
-Fiúk, néhányan már találkoztatok Dr.Tristan Moore-ral. Nos szeretném nektek hivatalosan is bemutatni, New York legjobb sportorvosát, es az itt tartózkodásunk, illetve a Super bowl ideje alatt, a csapat orvosát.
Újabb tapsvihar tört ki, Tristan tiszteletére, míg én csak leesett állal hallgattam.
EZ. KURVÁRA. NEM. LEHET. IGAZ!!!
-Sziasztok! Megtiszteltetés a részemről, hogy veletek dolgozhatok. De remélem, hogy nem lesz rám szükség!
Oldalas vigyorra húzza a száját, amit most nagyon szívesen le is törölnék onnan.
Az öklömmel, ha esetleg nem lenne egyértelmű.
-Nehány edzésre is ki fog jönni a doktor úr, és játék közben is felméri majd az állapototokat, elvégre a pályán nagyobb terhelés alatt van a testetek.
-Ne higyjen neki doki, csak azért van mert sanyargat minket, csak a játékra fogja!
Felnevet, mire bennem a bizsergés végig száguld. Rekedtes tenorja, szinte kibaszott muzsika a füleimnek.
Na ezt nem!
Felállok a helyemről, ki kell kerülnöm a bűvköréből. Velem együtt Isaac is mozdul, de a fejemmel nemet intek.
-Most ne!
Megcélzom a helység másik végében lévő bárpultot, és kikérek magamnak egy dupla whiskeyt.
-Egy tízes skálán, mennyire vagy kikészülve?
Zendül fel mellettem a hang, ami elől menekültem.
Szorosan behunyom a szemem, és veszek egy mély levegőt, hogy ne üvöltsem le mindenki előtt.
-Még van pofája megkérdezni doktor úr?
Mordulok rá, összeszorított állkapoccsal, és a pult mögötti kirakatban lévő piákra szegezem a szemem.
-Megtennéd, hogy nem magázol? És ne hívj doktor úrnak. Az olyan személytelen. A te szádból.
Hát a pofám leszakad! Még van mersze megjzést tenni rá!
-Ha nem lennének itt ennyien, biztos, hogy belefolytanálak egy üveg whiskeybe. Ha már te magáztál a vizsgálat alatt, gondoltam viszonzom ezt a kedves gesztust!
Hangom csöpög a gúnytól, pedig próbáltam nem ennyire megnyomni. Esküszöm.
-Az a munkahelyem. És zavarban voltam, hogy felbukkantál. Fogalmam sem volt arról, hogy hogyan kellett volna viselkednem, vagy hogy mit kellett volna mondanom. Az agyam teljes megsemmisülésen ment keresztül.
Meglep az őszinte, nyílt válasza. Erre nem számítottam. Belül az arcomba kell harapjak, hogy ne vigyorogjak.
-Mi a szart keresel itt?
-Nézd, nem tudtam, mikor elvállaltam, hogy a Patsről van szó.
Nem szeretnék kellemetlenséget, feszültséget meg végképp nem.
Vállamra helyezi nagy tenyerét, de egy laza mozdulattal lerázom, mire felsóhajt.
-Ezzel kicsit elkéstél, nem gondolod? És mi az hogy nem tudtad, hogy a Pats vezető edzője kért fel téged?
-Maradjunk annyiban, hogy nem jutott el a bemutatkozásig, és elkövettem azt a hibát, hogy nem néztem át a kartonjaitokat.
A pultos srác elém rakja a felest, amit azonnal le is húzok. Égeti a nyelőcsövem, és a maró érzésnek köszönhetően nyomon tudom követni, merre jár éppen.
-Menj innen Tristan!
-Nem megyek, amíg meg nem egyezünk abban, hogy feszültség nélkül tudunk egy légtérben lenni.
-Jó, akkor én megyek!
Egy lépést sem tudok tenni, máris elkapja a könyökömet. A forróságtól, ami abban a pillanatban elönt, ledermedek.
-Axel, kérlek!
Végre ráemelem a tekintetem, és a szemei könyörögnek, arca fájdalomról árulkodik.
Menni akarok, de a lábaim nem engedelmeskednek.
-Miért?
Fürkészem az arcát, de magam sem tudom mit keresek.
-Mit miért?
Még mindig tartja a karomat, és nem úgy tűnik, mint aki elakarja engedni.
-Szét zúztad a barátságunkat. Szándékosan távol tartottál magadtól. Akkor most miért akarod minden áron, hogy eltudjam viselni a jelenlétedet?
-Seggfej voltam, elbasztam. Tisztában vagyok vele..
-Vagy! Nem csak voltál, most is seggfej vagy!
Gyengén felkuncog, és elengedi a kezemet, én pedig nem tudom eldönteni, hogy megkönnyebbültem, vagy inkább neheztelek érte.
-Ami azt illeti, ezzel nehezen tudok vitatkozni. Szóval? Meg tudunk egyezni?
Fogalmam sincs mi lenne részemről a helyes döntés. Azt tudom, hogy nem vagyok olyan, mint ő. Nem vagyok gyáva, és tudni akarok mindent. Valószínűleg ezért bólintok rá.
-Egy feltétellel.
-Valahol számoltam vele.
-Elmeséled, hogy miért dobtál el tizennyolc évet!
Nem döbbent meg a kérésemen, de a válasz is várat magára. Ezen áll, vagy bukik minden. Ha hajlandó beszélni, azzal talán egy kis rendet tudok tenni magamban, és megérthetem őt is. Ha viszont nemet mond, akkor azt hiszem én leszek az, aki örökre búcsút int a másiknak.
-Nem itt, és nem most. Főleg, mert Isaac úgy mered rám, mint aki perceken belül kicsinál.
-Ne aggódj, előbb teszem meg én magam, minthogy ő ide érne.
-Nagyon harcias lettél!
Vigyorog azzal a gyönyörű képével.
-Nem. Csak a szívemet védem!
És ezzel el is tűnt a vigyor. Arcizmai úgy rándulnak meg, mintha gyomorszájon ütöttem volna.
Ugye? Akkor képzelheted én mit éreztem!
-Ha neked is megfelel a holnap, gyere este az Absinth-ba. Én már olyan hét körül ott leszek.
-Oké.
Egyetértek, hogy ezt nem most kéne lebonyolítani. És kizárólag, csakis ezért egyezem bele. Véletlenül sem akarok vele kettesben maradni. Nem bízok magamban, ha a közelében vagyok. Eszembe nem jutna semmi olyat tenni, amivel Rosiet megbánthatnám, nem vagyok egy megcsalós típus. Legalábbis eddig nem volt rá példa. Jobban szeretem az egyenes utat választani. De mivel iránta nem érzek semmi olyat, mint Tristan iránt, nem akarom semminek az esélyét megadni. Nagyon szeretem azt a lányt. Az életem bizonyos részévé vált, de meg sem haladja azt az elemi erejű érzelmi vihart, mint amit Ő vált ki belőlem. Az egyetlen ember, akibe valaha szerelmes voltam.