NÉGY ÉVVEL KÉSŐBB

Axel

-Szép volt töki!
Vereget hátba Smith, a csapattársam. Én vittem be az utolsó hat pontot, vagyis touchdown. Már pár éve ő hozzájuk tartozom, miután az egyetemen megynyertük az NCAA bajnokságot, és a Pats edzője hivatalosan is felkért a csapatába. Természetesen hezitálás nélkül rábólintottam, elvégre ezért hajtottam annyit. Akkor az utolsó néhány hónapban pedig rákapcsoltam kőkeményen, és csak a cél lebegett előttem, minden mást kizártam.
Azóta a tökit nem tudom levakarni magamról. Én voltam az egyik legfiatalabb, meg hát újonc is a csapatban, ezért kezdtek el így becézni. Rendesek, befogadók voltak, és tudom, hogy nem a gúnyolódás, vagy sértegetés céltáblája vagyok. Nem is lenne miért, hiszen igyekeztem mindig letenni valamit az asztalra, bizonyítani, hogy itt a helyem, amivel kivívtam magamnak a tiszteletüket.
Hangos füttyszó szakítja félbe a zsivajt.
-Azt hiszem a mai után megérdemeljük az ünneplést!
Menjünk a Jake n JOESba.
Dobja fel az ötletet Russel.
-Hú öcsém, a legjobb hamburger, amit életemben ettem, megunhatatlan.
-Ne felejtsd el a mc and cheest sem. Már most folyik a nyálam.
Személy szerint a kedvencem.
-Helyes, menjetek csak, nagyszerűek voltatok.
Lép be tapsolva az edzőnk. Az elején rohadt furcsa volt, hogy mikor kiérdemeltük a dícséretet, nem fukarkodott vele. Kiabálni ugyanúgy kiabál, mint a többi, ehhez hozzászoktam, de az egyetem után nehéz volt komolyan venni a kedves szavakat.
-De csak ésszel a zsíros ételekkel. Senki nem fog helyettetek futni a pályán. Na de! Tudjátok, hogy nemsokára Super Bowl.
Két hét múlva indulunk. Mivel nem hazai pályán fogunk játszani, az eddigieknél is jobban ki fogom hajtani a beleteket, úgy készüljetek.
A szállásotok már el van intézve.
Reggel, itt a stadion előtt hat órakor gyűlünk össze, fél hétkor indulás.
Senki ne késsen.
-És hova megyünk edző?
Kérdezi Smith szemöldök ráncolva.
-Az Aman szállodában szállunk meg. New York.
Üdvrivalgás, füttyögés és huhogás tölti ki az öltözőt. Valószínű még a stadion előtt is hallani. Én viszont, mintha megsüketültem volna, és kilóméterekre lennék mindentől, mindenkitől.
New York!!
Csak azt ne!
Csak New Yorkot ne!
Légzésem nehézkessé válik, fülemben dübörög a vér.
Nem baj, több millió ember él ott (nyugtatom magam), nem sok esély van rá, hogy összefussak... vele.
-Srácok, ne haragudjatok, de most nem tartok veletek. Fáradt vagyok, és még haza is kell vezessek.
Közlöm velük a halántékomat dörzsölve, hátha enyhül a nyomás.
-Ne csináld, gyere velünk. Utána is lesz időd pihenni. Nem csapunk nagy felhajtást, ne aggódj.
Igyekszik meggyőzni Sullivan, de ez most lehetetlen. Csak haza akarok menni, és kikapcsolni, elmerülni az édes, meleg, szűk paradicsomban.
-Bocsi, ezt most kihagyom. Nem vagyok valami jó passzban.
-Hát jó, te tudod.
~~~

Ahogy beléptem a lakásba, valamelyest megnyugodtam.
Mint mikor menekülsz valami elől, és amint beteszed a lábad a kis bunkeredbe, rázárod az ajtót a kint leselkedő veszélyre, majd végre fellélegzel, mert egy mázsányi szikla gurult le a mellkasodról.
Életemben először használtam ki a vagyonom adta lehetőségeket, főleg úgy, hogy a focival sem keresek kimondottan rosszul.
Bostonban vettem egy penthouse-t a Franklin streeten. Tény hogy így napi szinten két órát ingázom oda vissza együtt, de szeretek kocsikázni, úgyhogy megéri.
Az üveg ablakoknak köszönhetően, melyek a falakat helyettesítik végig,
szinte azonnal a szemem elé tárul a város, és a vízpart, ahogyan az esti fények játszanak.
Az ötvenhetedik emeleten helyezkedik el a lakás. El akartam szeparálódni a nyüzsgéstől, a zajoktól, a külvilágtól, de így hogy szinte az egész oldala nyitott, nem fenyeget az a veszély, hogy bedepizek. Napközben olyan világos van, mintha a szabad ég alatt lennék, igy a letisztult minimalista stílusnak ad egy kis melegséget. Este viszont megnyugvást ad.
Ez mind közül a legjobb időszak. Mikor fogom magam, egy pohár itallal a kezemben leülök a fotelba, és csodálom az alattam elterülő várost. Ahogyan a fények becsapják az ember szemét, ahogyan próbálja elnyomni az éjszaka színét.
Volt olyan is, mikor éppen nem tudtam aludni, hajnalban leültem, és végig néztem a nap ébredését. Minden narancssárga, rózsaszín és indigókék színben pompázott. Innen fentről az emberek, autók olyan apró feke pontok voltak, akár egy porszem, melyet a szél hord magával. Ilyenkor úgy érzem, hogy én irányítok. Hogy hatalmam van, én állok minden és mindenki felett, egészen addig, míg vissza nem csöppenek a valóságba.
-És megérkezett az én gyönyörű emberem.
Libben oda hozzám Rosie, átkorlja a nyakamat és forró csókkal köszönt. Nem élünk együtt, de a portásnak engedélyezve van, hogy engedje fel, bármikor, amikor megjelenik.
Másfél éve vagyunk együtt, egy jótékonysági rendezvényen ismertem meg, ahova apám elrángatott, és ahova egyáltalán nem akartam elmenni. Így vissza gondolva, viszont határozottan megérte.
Gyönyörű. Hosszú, egyenes barna haja most kócos kontyban pihen a feje tetején. Napbarnított sima bőre csak úgy ragyog. A szeme, mintha a tengerbe néznék bele. Formás, hosszú combok, amit most csak az egyik mezem takar.
Csodaszép még anélkül is, hogy bármi erőfeszítést tenne érte.
Kezem azonnal útnak indul a ruha alatt, majd a fenekébe markolva felkapom, mire ő a derekamat körbe öleli, és a nappaliba sétálok vele.
Hosszú idő óta, Rosie az egyetlen, aki közelebb tudott férkőzni a szívemhez. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy szerelmes vagyok, de a szimpátiánál azért sokkal többet érzek. Arról nem is beszélve, hogy alig bírom visszafogni magam, ha a közelemben van.
Neki sikerül valamelyest elfeledtetni a múltat. Vicces, mindig jó kedélyű, pimasz, mindenről tudunk beszélgetni, nincs az a kínos csend közöttünk, tudja mikor mire van szükségem, a meccseimre is eljár szurkolni, amikor csak tud, és okos.
Persze ez fordítva is működik, igyekszem neki mindent megadni, odafigyelni rá amennyire tőlem telik.
Pszichológus egyébként. Olyan emberekkel foglalkozik, akik a sportot valamilyen oknál fogva ki kell iktassák az életükből. Az egyik páciense például a baseballnak szentelte az életét, de le kellet tegyen az olimpiáról, mert egy baleset következtében olyan mértékben roncsolódott a lába, hogy le kellett vágni.
Ő segít nekik mindezt megemészteni, és túllendülni, hogy elkerüljék azt a mélypontot, ahonnan már nem lehet visszajönni.
Rengeteg türelem kellhet hozzá, és tiszteletreméltó amit csinál.
Levegő hiányában válunk szét.
Vágytól izzó, csillogó szemekkel néz rám.
-Milyen volt a meccs?
Kérdezi pihegve.
-Nyertünk. Kissé fájnak a tagjaim, az egyik támadó szépen bele tehénkedett a bordáim közé, de a következőig kiheverem.
Viszont mondanom kell valamit.
Jelentem ki rekedtes hangon.
-Jesszus, bele se kezdj. Ha ezzel kezd valaki egy mondatot, az sose jelent jót. Megcsaltál? Esetleg szakítani akarsz?
Már mászna is ki az ölemből, de szorosabbra fogom a dereka körül, így csak ficánkolni tud, ami az amúgy is kemény merevedésemet mégjobban felingerli.
-Az elsőt válaszra se méltatom, és nem akarok szakítani!
-Akkor miről van szó?
-Két hét múlva elutazom. Tudod, a super bowl miatt.
-De hát addig még hátra van majdnem három hónap. Miért utaztok ennyivel korábban?
Ráncolja a szemöldökét.
-New Yorkba megyünk. Valószínűleg azért, mert ott akarja belőlünk a szart is kihajtani az edző. Nem tudom. De tény, hogy sok idő. Viszont tudsz majd jönni látogatni, vagy hétvégére eljönni. Akár szabadságot is vehetnél ki.
Kíváncsian fürkészem az arcát.
Szomorúan felsóhajt.
-Szabadságot nem vehetek ki. Most és ilyen sokat nem. De természetesen megyek majd hozzád.
Mosolyog rám, én pedig folytatom, amit félbe hagytunk.
~~~

-Nem semmi!
Nézünk fel mindannyian a szállodára.
Az Aman az egyik legdrágább és legelőkelőbb szálloda ebben a városban. Már kívülről is lerí, hogy nem egy hétköznapi kis hotel.
Belépve akkora előcsarnokba kerülünk, hogy simán ellehet veszni. A barna különböző árnyalatai kaptak hangsúlyt, néhol feketével és elefántcsont színnel vegyítve.
Hármasával helyezkedtünk el, mivel a csapat mind a harminckét tagja jelen van, márpedig ennyi embert külön, külön lakosztályba helyezni három hónapra, kemény összeg. Még így is, hogy három ágyas lakrészek lettek foglalva, húzós. Nem a mi pénztárcánk bánja, hanem az egyesületé, és tény, hogy sokunk megengedhetné magának ezt a luxust, de mégis kellemetlen, hogy mindezt más állja.
Elfoglaltuk a jó néhány hétre otthont adó helyünket, majd felfedező útra indultunk.
Szinte mindenhol található egy kerek, dupla üveggel körbe vett tűzrakás, nagyon ötletes, és a modern stílusnak ad egy kis otthonos, barátságos beütést.
Valahol a rengeteg emeletek között, középtájon L alakban kialakitott erkély található, dohányzó részleggel külön.
Edző terem, wellness, medence, minden teret kapott.
Nagyon elegáns, de még ezek sem tudják feledtetni velem a bennem tomboló érzelmi vihart. A gyomorgörcs enyhe kifejezés, torkomon még a víz sem folyna le, úgy össze van szorulva. Rossz előérzetem van.
Nem akarom látni, véletlenül összefutni. Számomra megszűnt létezni.
Miután Ő ott hagyott, kirekesztett az életéből, ámokfutásba kezdtem.
Igaz, hogy minden erőmmel a sportra koncentráltam, de emellett mindent megdugtam, ami élt és mozgott, próbáltam magamból kiűzni, a körülöttem lévőkkel mogorva és bunkó voltam, egyre kevesebbet jártam el velük, és rám nem jellemző, öklös összetűzésekbe keveredtem. Azzal próbáltam bosszút állni, hogy én meg őket igyekeztem kizárni a mindennapjaimból, főleg, mert tudtam, hogy tartják vele a kapcsolatot, és még csak arra sem volt képes hogy megérdeklődje Isaacéktől, hogy meg vagyok-e.
Csak a szerelmi csalódással még megbírkóznék. Fájna, de talán idővel túl tenném rajta magam. Talán...valamennyire.
Engem leginkább ami elkeserít, hogy a barátságunkat, közös emlékeinket, a mi életünket is úgy dobta a kukába, olyan egyszerű laza mozdulattal, mint egy használt papírzsebkendőt. Annak ellenére, hogy megígérte, nem engedi tönkremenni, küzdeni fog.
Nem tette!
Ritkán engedem meg magamnak, hogy rá gondolják, de ha egyszer felszínre törnek az emlékek, a sérelmek, nehezen tudok megálljt parancsolni, és újra maga alá temet a veszteség érzése.
Zsebemben megrezdült a telefonom, én meg majdnem nekiugrottam az üvegnek, annyira belemerültem a gondolataimban.
Három SMS. Kettő az edzőtől, egy Rosie-tól.

Edző:
Csütörtökön elkezdjük a kötelező orvosi szűrést!
Mindenkinek külön elküldöm majd az időpontját.
A cím: W 217th st.
T.M.Health Devices
A Wien Stadiumtól nem messze.

Edző:
Este 7kor a kettes konferencia teremben várok mindenkit. Van némi megbeszélni való!

Kicsim:
Hahó!
Nem írtál 😞
Rendben megérkeztetek?
Ha van időd válaszolj kérlek, aggódom.
Hiányzol, szeretlek, ölellek
Puszi❤️

Én:
Szia!
Most érkeztünk nemrég, kipakoltunk meg felmértük a helyet.
Minden rendben ne aggódj!
Te is hiányzol, este hívlak.
Légy jó!

Eddig egyszer sem mondtam vissza, hogy szeretlek, mert tudom, hogy ő szerelemből szeret, és nem akarom félre vezetni. Tisztában van vele, hogy én még nem tartok ott, valószínű ennyi idő után nem is fogok, de erre csak annyit felelt, hogy türelmes ember.
~~~

-Mindenki itt van?
Kiabálja túl a hangzavart. Körbe járatja rajtunk a szemét, ezzel megválaszolja magának a kérdést.
-Remek! Tehát van egy két dolog ami megbeszélésre vár.
Mint tudjátok, mikor draftoltuk négy éve az új játékosokat, Axel mellett volt még egy személy, akit a csapatomban akartam látni, de mindig kikosarazott. Nem hagytam nyugtot neki, sokáig zargattam egy igencsak kecsegtető ajánlattal, de a sokadik nem után végül feladtam. Nemrég újra felkeresett, és elfogadta.
A Dynamic Bear egyik játékosa.
Mindenki egyszerre mordult fel. Nem szoktunk ilyenkor újakat bevenni a csapatba. Főleg nem egy Super bowl előtt, egy rivális csapat tagját. Ráadásul a Dynamicnak nincs jó híre.
Persze mindig megy a versengés a legjobb, vagy nagyon jó játékosokért, akikben sok lehetőséget látnak, és előfordul a kivásárlás, de nem egy fontos időszak előtt.
Russel ennek hangot is ad.
-Elnézést edző, de ilyenkor? Hogy az istenbe? Ennyi idő alatt nem fogunk tudni összeszokni. Arról nem is beszélve, hogy telt ház van, megvan a létszám.
-Erre igen egyszerű a válasz. Hudson?
-Az én helyemre jön. Kilépek.
Adja elő nekünk mindenféle magyarázat nélkül.
-Most csak szivatsz, ugye?
Dörren rá Russel vöröslő fejjel. Mindenki ledöbbenve mered rá.
Nem a legjobb időzítés.
-Higgadjatok le! A szerződése a Super bowl után jár le. Ezt még végig kell csinálja veletek. Addig az új társatok a kispadról fogja figyelni az eseményeket, de az edzéseken részt vesz, hogy össze szokjatok. Nincs beleszólásotok.
-És kiről van szó?
Kérdezem most én, habár van egy biztos tippem.
-Szeretném, ha úgy fogadnátok mint mindenki mást. Tisztelettel és neheztelés nélkül... Isaac Colburnt.
-Láttam néhány meccsüket, és mikor ellenük játszottunk is brutál volt. Profi a csávó!
Bólogat helyeslően Smith.
Valóban profi.
-Csak úgy mint ti. És most oszolj.
~~~

-Miért nem szóltál?
Állok az előcsarnokban kárba tett kézzel.
-Meglepetés!!!
Vigyorog, hogy az összes foga kilátszik, én meg fapofával bámulok vissza.
-Azt ne mond, hogy megsértődtél, mert akkor esküszöm megütlek.
Megforgatom a szemem, de már én is vigyorgok.
-Örülök pöcsfej!
Karolom át a vállát.
-Gyere, szabadulj meg a csomagodtól, aztán mesélj, hogy kerülsz ide! Nincs sok időm sajnos, nemsokára mennem kell a szűrésre Benettel, aztán meg edzés. Arra már jössz te is nem?
-Igen. Szóval miújság?
Kérdezi, mintha nem beszéltünk volna heti egyszer telefonon.
-Az ami eddig is? Neked kéne inkább mesélni. Mit keresel itt Isaac?
-Nos a Dynamic, nem tudok másképp fogalmazni, rohadtul korrupt csapat.
Húzza grimaszra a száját.
-A legutóbbi meccsünket konkrétan eladták. Hozzá teszem, nem ez volt az első eset. És a tagok is agresszív gyökerek. Úgy döntöttem inkább váltok. Az ügyvédem talált kiskapukat a szerződésemben, így a lejárta előtt leléptem.
-Milyen kiskapukat?
-Aláírtam, hogy nem vesztegethetnek meg más egyesületek, míg velük vagyok szerződésben, és ők sem "adhatnak el". Volt egy fix összeg, amit havi rendszerességgel utalnak, de ez az utóbbi időben már nem valósult meg semmilyen formában. És testi sértés is előfordult nem egyszer.
Elgondolkodik, majd mutató ujját felemelve folytatja.
-Átfogalmaznám az előbbi kijelentésem. Nem kiskapukat talált. Inkább fenyegetésnek mondanám. Elálltak a szerződéstől. Még hivatalosan zajlik a papírmunka, de azt az időt már nem vagyok köteles, sem pedig hajlandó ott tölteni.
-Hű...
Mást nem tudtam hirtelen reagálni.
-Ja! Hű.
-Örülök, hogy itt vagy. Üdv a csapatban.
~~~

Egy kis egyszerű rendelőre számítottam, vagy egy nagy kórházra, ahol órákat kell bolyongani, hogy megtaláljuk az orvost, de ez egy mini kórház, vagy nem is tudom mit mondjak rá. Kívülről kultúrált, nagy kék betűkkel kirakva a név, krómozott forgóajtó. Belépve egyből egy ember magasságú táblába ütközünk , ami részletesen leírja és vázolja vizuálisan, hogy mit merre kell keresni. Három szintes. Legfelső szinten traumatológia, belgyógyászat, és egy műtő. Középső szinten, kardiológia és dietetikai tanácsadás, ortopédia, edzőterem, és a földszinten, ami nekünk kell, van az orvosi rendelő, pszichológus, labor.
Egy csinos, szemüveges, kb. harmincas évei közepén járó hölgy fogad minket a recepciónál.
-Jó napot uraim! Miben segíthetek?
-Jó napot! Sportorvoshoz jöttünk, szűrővizsgálatra. Benett Archer, és Axel Worth. Van időpontunk.
-Máris szólok a nővérnek. Kérem fáradjanak be, folyosó végén, jobbra az első ajtó. Hamarosan szólítja önöket.
-Köszönjük!
Rávillantom azt a tipikus bugyi olvasztó mosolyt, és már irul pirul is. Nem szoktam ezzel hencegni, de néha jó látni, milyen hatással vagyok másokra.
Miután leültünk, egy valamivel fiatalabb nő lépett ki a rendelőből. Itt mindenhol ilyen gyönyörű teremtmények bukkannak fel? Benettnek is feltűnik a szépsége, szeme egyből felizzott és megnyalta a száját, mint aki épp az ebédjét készül felfalni.
-Üdvözlöm önöket! A nevem Ashlyn White. A doktor úrnak még kell néhány perc, de ahogy tudja önöket fogadni, azonnal szólok.
Bűnbánó arccal (mintha miatta nem tudnánk egyből bemenni hozzá) sújga oda nekünk.
-Tudják, egy kicsit szétszórt mostanság, elég sok mindent kell elintéznie a kórházzal kapcsolatban. Kérem legyenek vele elnézők.
-Ne aggódjon drága! Jó neveltetést kaptunk.
Kacsint rá a csapattársam. Úgy tűnik már hozzá szokott a flörtöléshez, ugyanis szeme se rebbent, egyszerűen visszavonult az orvosi szobába.
-Ha tudom, hogy ilyen dögös nők dolgoznak itt, már reggel ide jöttem volna becserkészni őket.
-Az összeset? Ahányan itt dolgoznak?
Emelem fel a szemöldököm.
-Naná!
Nevet fel. Hogy őszinte legyek, egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit, irritáló a nevetése. Nincs vele semmi bajom, csak ne nevessen. Mint egy rekedt szamár.
-Ezen kívül még van három emelet...
Mielőtt folytatnám, újra elő libben Ms. Ashlyn, ránéz a kis csiptetős mappájára és a nevemet mondja.
Ahogy az ajtó felé sétálok, furcsa érzés lesz rajtam úrrá. Azóta feszengek hogy a városba érkeztünk. Mikor ide beléptünk ez csak erősödött, most pedig... nem tudom megfogalmazni, de egyre erősebb.
Követem a nővért, és az egész, mintha lassított felvételben játszódna. Valami nem stimmel, ám mielőtt rájöhetnék, és átlépném a küszöböt, megtorpanok. Muszály megkapaszkodnom, különben összerogyok. Szép lassan szivárog ki belőlem minden erő, és egy bizonyos pont felé áramlik. Mint mikor a dementorok szívják magukba a boldog emlékeidet, a pozitív érzéseidet, ezzel táplálva magukat.
Ez nem lehet!