Számat húzva léptem be abba a terembe, ahol az előbb voltunk. Mégis mi ez a hely? Szobának se lehetne mondani, nemhogy még valami olyan helynek, ahol fontos információk hangzanak el.

- Ilyen figyelemmel engem is nézhetnél - hallottam meg annak a ficsurnak a hangját, mire unottam ránéztem.

Konkrétan a szám a padlót verdeste. Egy vörös hálóingbe volt, ami olyan anyagú volt, hogy átlehetett rajta látni. Alatta egy falatnyi kis férfi tanga.

- Mi az ördögfarka - nyikkantam fel és a lábaimat felhúzva húzódtam hátrébb - Az istenért is, vegyél fel valamit!- takartam el a szemeim, de már késő volt, mert beleégett ez a kép az elmémbe. Mostantól ez fog kísérteni éjszakánként, fogadni merek rá.

- Nem az ördögé, az enyém - hangzott fel hangja igen közelről, amiért remegve hátrébb húzódtam. Nem voltam hülye, tudtam, hogy nem pusztán szórakozásból vette fel magára ezt a göncöt.

Ez tényleg meg akar fektetni, basszameg.

- Ne gyere közelebb! - hátráltam még mindig eltakart szemekkel - Most mondom, ha hozzám mersz érni, esküszöm lehánylak! Nem kell hozzá sok és hidd el, attól még, hogy Te vagy a herceg, nagyon könnyedén és meghozzá szívesen is megteszem! - hangsúlyom ijedt volt, de ki nem lenne az egy ilyen helyzetben? A seggemet jó hogy féltem, nem volt tervben az, hogy valami be fog menni oda. Ha rajtam múlik, akkor ez nem is fog megtörténni úgy körülbelül.... SOHA!

- Nagy szavak valaki olyantól, akinek itt egy szava nem lehet - sóhajtott fel. Hangjában éreztem a kárörvendést, amiért már a torkának ugrottam volna, ha nem félteném ennyire a szemeim világát.

- Hogy lehetsz ennyire egy hányingerkeltő alak - sziszegtem fogaim közt. Olyan mértékű utálatot éreztem iránta, mint eddig soha senki iránt.

- Hmm... - éreztem meg bódító illatát - Most fejtörést okoztál. A külsőmre érted, vagy úgy alapjáraton? - simított végig derekamon. El akartam húzódni, de akkor megragadta testem és az övének szorított. Olyan nagy volt a fizikai ereje, mint amennyire pici a magassága. Simán kiteszi az én erőmet, amit nem szívesen mondanék el bárkinek is.

- Eressz el! - készültem ellökni magamtól, mikor a másik kezével lefogta kezem. Magához húzott, ennél is jobban. Olyan dolgokat éreztem a testemnek passzírozni, amit soha nem akartam.

- Enyém - nézett bele kékjeivel az én zöldjeimbe. Olyan volt, mintha csak az ég nézne rá a fűvel borított földre - Mától az enyém vagy.

- Soha! - szórtak szikrákat a szemeim. Nem akartam elhinni ami most történik. A szorítása egyre erősebb lett, kezdett ijesztően sötétebben csillogni az amúgy igazán szép szemei. Arca megváltozott, már tényleg féltem tőle. Nem viccelt, amikor azt mondta, hogy magáévá tesz.

- És most térdre! - utasított, amire bőszen kezdtem rázni a fejem. Belőlem ugyan nem eszik!

- Nem! - sikítottam. A kétségbeesés hulláma egyből végigsúrolta a testem összes négyzetcentiméterét, amikor elérte, hogy térdre boruljak előtte. A pénisze az arcomba volt nyomva, fél merev állapotban. Hogy lehet akkora nagy fasz, hogy arra gerjed, hogy ellentmondok a szavainak?

- Vedd a szádba. Ajánlom, hogy tedd meg, mert ha nem, elég komoly bajaid lesznek, amiknek csakis TE leszel az okozója.

Nem akartam. Soha, de soha nem akartam ezt az egészet újból átélni, méghozzá úgy, hogy még az előzőt se sikerült kihevernem.

- Mire vársz? - üvöltött rám, keze pedig megindult az alsója felé. Kivette a farkát, majd a számba nyomta és lenyomta egészen a torkomig - Ajánlom, hogy az orrodon vegyél levegőt - nevetett fel gúnyos hangnemben.

Úgy éreztem majd megfulladok. A nem kicsinek mondható - egészen nagy - farka a torkomig lent van, köhögni szeretnék és öklendezni és legfőképpen kivenni a számból, mert ha nem, bizony hányni fogok.

Lehúzta róla fejemet, de csak egy másodpercre, hogy levegőt vegyek. Utána újból magára nyomott, de ekkor már nem voltam ennyire élettelen. Ráharaptam, pont annyira, amennyitől egy életre elmenjen a szopatnivalótól a kedve.

- Ááá! - lökött el magától. A földre estem, a nyálam folyt le az államon, de nem érdekelt. Újból tudtam normálisan lélegezni, ami egy áldás volt számomra. A hányinger ott lebegett a torkomon, percek kérdése és kifogom dobni a taccsot.

- Ezt - nézett rám, gyilkolnivaló szempárral - Ez volt az, amit igazán nem kellett volna.

Felettem állt, nem is tudom, hogy mikor került ennyire közel újra hozzám. Nagyot nyeltem. A kisugárzása árasztotta belőle a gyilkológépet, és szégyen, nem szégyen, megijedtem tőle.

Sőt. Rettegtem és tudtam, most volt az a pillanat, amikor megelégelte az  összes eddigi húzásomat iránta. Most add nekem, mindent, csak nem szép szavakat és simogató kezeket. Nem. Ő mást ad, amit egy életen át hordozni fogok magammal és annak lelki súlyával.

Hey:)
Belekezdtem egy új történetbe, szintén Larry ff 'FORGIVE MY SINS' címen megtaláljátok persze csak ha érdekel titeket^^