- Ugghh, unom magam - nyöszörögtem lusta hangon a hosszú, vörös hajú padtársnőmnek. - Miért kell az utolsó órának törinek lennie?! Fogadok ráadásul egy rakat házit fog adni a vén boszorkány, nem mintha nem kaptunk volna eleget! 

- Megértelek Jisung - sóhajtott Chaeryeong, majd felpillantott rám a telefonjából. - De légy szíves kevésbé látványosan szenvedj itt mellettem, nem akarok egy büntetést a nyakamba. 

- Mondja ezt az, akinek a lába az asztalon, és Victoria De Angelis x female y/n fanfictiont olvas óra közben - fújtattam mérgesen a legjobb barátomra. 

- Ugyan, én sose keverem bajba magunkat ilyennel, ahhoz túl ügyes vagyok - dobta hátra a haját. 

- Max azért, mert ha a nyanya belepillantana az olvasmányodba, kiszállna belőle a hű keresztény lelke - forgattam meg a szemem, és ignorálva Chae nyelvöltését, az órát kezdtem el szuggerálni. Persze, ettől csak lassabban haladt az idő. 

Azért, ugyan háromszáz év után, de csak kicsöngettek. Már éppen pakoltam el a cuccaim, és indultam volna, amikor üzenetet kaptam a bátyámtól. 

Bin Bro

Sung, áll a bál 

Én leléptem, te szerintem ne is gyere haza 

- Wow, hát ez remek! - kiáltottam fel. 

- Mi az? - nézett rám Chae. 

- A szüleim megint veszekednek, szóval a hazamenés off... Mi a fenét csináljak akkor egész délután? - vázoltam neki a problémát. 

- Átjöhetnél hozzám - dobta fel az ötletet. - Legalább hamarabb végzünk a leckével, ha együtt csináljuk. 

- Okés! - kapva kaptam az ajánlaton. - Úgysem voltam még nálatok. 

- Ohh, tetszeni fog - somolygott, majd intett, hogy menjek utána. 

Követtem őt ki az iskolaépületből, át az úton, és el egy mellékutcáig, ami tök üres volt. Kivéve azt az egy nagyon oda nem illő, polírozott, sötétített üvegű, fekete autót. Ugyan nekem baromi gyanús volt a kocsi, Chae egyenesen ahhoz ment, behajolt, beszélt egy kicsit a sofőrrel, majd integetett, hogy szálljak be. Hát, sok választásom nem volt, és a barátnőmben megbíztam, szóval miért is ne? 

Az autó belseje pont olyan kifinomult és exkluzív érzetű volt, mint a külseje. Fehér bőrkárpit, elválasztó a sofőr és az utas között, mint a filmekben, minibár, saját hangszóró csak a hátsó ülésekhez, minden volt ebben, ami kell, és még az is, ami nem. Én csodálkozva nézelődtem magam körül, Chaeryeong viszont ismét elmerült a telefonjában, nem is érdekelte a jármű. 

Ha a fuvarunkat meglepőnek találtam, hát a házukat még inkább. Nem is ház volt az már, hanem kastély; régies, kicsit ilyen old money stílusú, és fekete téglából épült. Gyönyörű, zöldellő kert vette körül, és az épület előtt legalább három magángyűjteménybe illő autó állt még. 

- Sose mondtad, hogy ilyen rohadt gazdagok vagytok - mondtam, amikor kiszálltunk. 

- Nem nagyon érdekel - volta meg a vállát Chae. - Bár azért nem rossz dolog - vigyorodott el. - Na, mondtam, hogy tetszeni fog - bökött oldalba, mire kénytelen voltam egyet érteni vele. 

Ahogy bementünk, nem győztem forgatni a fejem, hogy hova nézzek. Minden sarokban valami szobor, váza, díszes bútor volt, de már csak a falak is gyönyörűek voltak a faragott fa borításukkal. 

A helyiségnek, amibe beléptünk aztán, viszont az eddig látottaknál is érdekesebb dekorációja volt: a fal mentén minden helyet (egy márványkandallót kivéve) különböző fegyverek borítottak, ezek közül néhány üveg mögött volt, de sok csak úgy, kinn a falon. Voltak itt kardok, kések, pisztolyok, puskák, de még egy íj is. 

- Ezeket a családom gyűjtötte össze generációk alatt - magyarázta Chaeryeong, mikor látta, hogy a fegyvereket bámulom. 

- Állati... Használjátok is őket? - kérdeztem, de nem hallotta meg. Helyette levágta magát az egyik kanapéra, és újra belemerült az e-regényébe. 

- Arról volt szó, hogy házit írunk, de nem baj, megy egyedül is - morogtam, ahogy leültem én is. 

Előhalásztam a tankönyveimet a táskámból, és nekiálltam a matekpéldáknak, hogy a legrosszabbat tudjam le leghamarabb. Az elején még igyekeztem ténylegesen kiszámolni az eredményt, de aztán egyre többször csak hasraütés-szerűen írtam be egy számot, "majd jó lesz az a kegyelemkettes év végén" alapon. Úgy is meg kell adniuk, ha nem akarnak még egy évig szenvedni velem. 

Egész kellemes volt így a csöndes szobában a kényelmes fotelbe kucorodva. Addig, amíg valaki be nem viharzott az ajtón. 

- Chaeryeong, te tudod, hogy Kim-Lee Yun családja... 

Sose derült ki, mi van Kim-Lee Yun családjával, ugyanis az ismeretlen férfi egyből elhallgatott, mikor meglátott, és mereven bámult engem hosszú másodpercekig. Én pedig viszont-bámultam, ami nem volt nehéz, mert volt bőven mit nézni rajta. Vörösesbarna haj, tökéletes arc, puha ajkak, vesédbe hatoló pillantás, csodásan izmos mellkas és comb, amiket az ingje és a nadrágja sejtetett, domináns kisugárzás... Sorolhatnám még, de minek, ő már ennyiből is elnyerte a leghelyesebb pasi, akit életemben láttam-díjat. 

- Mi faszt akarsz bátyó? - nézett fel Chae kis fáziskéséssel és nagyon morcos ábrázattal, valószínűleg pont egy juicy jelenet közben lett megzavarva. 

"Bátyó"? Tehát a látogató nem más volt, mint Lee Minho. Eddig csak hallásból ismertem, amit Chae mesélt róla, és már abból is bejött. Azt mondjuk a kisasszony elfelejtette megemlíteni, hogy ennyire kurva dögös, de végülis lényegtelen. A találkozásunk után úgyis hivatalosan a crushommá avanzsálódott, csak pár pillanat alatt. Hát, jobb, mintha azt mondanám, első látásra beleszerettem, nem? 

- Hugi... ki ez? - kérdezte Minho erélyesen, és a nyomaték kedvéért rám mutatott. 

- Egy barátom - válaszolt a drága barátosném kurtán. 

- És miért van itt? - faggatta őt tovább az idősebb. 

- Áthívtam. 

- De miért? 

- Tudod mit, ha kihallgatósdit akarsz játszani, keress más alanyt hozzá! - csattant fel Chae, és elindult kifelé. Menet közben rávicsorgott a bátyjára, drámaian az arcába dobta a haját, majd bevágta maga után az ajtót. 

- Hisztis kis picsa - morogta még Minho ahogy utána bámult, majd hozzám fordult. - Szóval? - vonta fel a szemöldökét. 

- A nevem Han Jisung, Chaeryeong padtársa vagyok - mutatkoztam be, illően meghajolva. Jó első benyomást akartam hagyni rajta. - Azért hívott át, m-mert nem akartam hazamenni, m-mert a szüleim veszekedtek - nyögtem ki az ittlétem okát. Nyilván sikerült dadognom, ráadásul kétszer, fantasztikus, kicsit sem vagyok égő!

Szerencsére amikor felpislantottam, Minho már nem azzal az átható tekintettel nézett rám, inkább mosoly bujkált az arcán. 

- Jó, azt hiszem, ha el tudod őt viselni naponta, azzal már kellően bizonyítottad magad - mondta, bár nem igazán tudtam eldönteni, hogy viccel vagy sem. 

Amikor először bejött még attól féltem, kirakja a szűrőmet, de nem. Leült mellém a kanapéra, és belelesett a füzetembe. 

- Matekozol? - kérdezte. 

- Aha... De rohadtul nem megy! M-mármint nagyon nehéz - korrigáltam a szavaimat zavaromban, mire felkuncogott. 

- Ja, a matek rohadt szemét tantárgy - értett egyet velem. - Segítsek? 

Egyből bólogattam, és az orra alá toltam a feladatokat, így a következő pár órát a leckéimmel töltöttük. Végigmentünk az összes bonyolult tárgyon, és szerintem ezen a délutánon többet tanultam, mint egész évben. Mit nem tesz, ha az embert érdekli a "tanárja", mi? 

Ezek után szinte minden nap átkéreckedtem magam hozzájuk, hogy láthassam Minhot, és együtt tölthessek vele egy kis időt legalább. Mint kiderült a hideg külseje alatt tök kedves, és egyre többet mosolygott rám, amitől a szívem mindig kihagyott egy ütemet. Már attól tartottam, kórházba kerülök, ha tovább csinálja ezt velem!!  

- Szerinted Minho itthon van? - kérdeztem Chae-t egyik nap, amikor suli után megint hozzájuk mentünk, úgy két héttel az első eset után. 

- Kezdem azt hinni, csak miatta jársz ide - poénkodott a lány, majd hirtelen elkerekedett a szeme. - Na ne. Te tényleg miatta vagy itt! Jis, neked bejön a bátyám? 

- Hát izé... Nem! Talán... Mondhatjuk... Akár... - próbáltam kimagyarázni magam, de nem vette be, úgyhogy feladtam. - De meg kell értened, ő olyan ahh! Szexy és rendes és menő és csak ahhh!  

- Jézus Krisztus, te tetőtől talpig beleestél - nevetett Chaeryeong. 

- Ne... azért ezt nem mondanám... - makacskodtam. 

- Ó, dehogyisnem! - vigyorgott. - Egyet se félj, sec-perc alatt összehozlak vele! 

Nos, megtartotta a szavát, bár én ezt nem egészen így képzeltem. 

Mindketten szokás szerint a fegyverterem/nappaliban ültünk, amikor Minho hazaért. Bejött hozzánk, mire Chae izgatottan fészkelődni kezdett, és amint Min leült, bele is fogott. 

- Képzeld bátyó, híreim vannak! Ideje elhívnod Jisungot randizni, reménytelenül belég zúgott! - jelentette be fennhangon. 

- Hogy az atyaúristen bassza meg anyukád! - ezzel a cifra káromkodással kísértem a párnát, amit hozzávágtam "Piroskához". 

- Mi az, mondtam, hogy összehozlak titeket! - nyavalygott. 

- Kicsit diszkrétebben nem lehetett volna?? - tiltakoztam. 

- Ő nem ismeri a diszkréció fogalmát - nevetett Minho, akit láthatóan szórakoztatta a csatározásunk. - Komolyabbra fordítva a szót, Jisungie... - nézett a szemembe, mire én lefagytam a mozdulatban. - Szeretnél eljönni velem egy randira? 

- Igen! - vágtam rá azonnal, át se gondolva a kérdést, mert minek? Sose mondanék nemet egy ilyen ajánlatra. Minho elégedetten elvigyorodott. 

- Akkor ezt megbeszéltük. Holnapután, azaz péntek este? - bólintottam. - Jó. Gyere ide hozzánk olyan nyolc körül - fixálta le a részleteket, majd felállt, és elindult kifele. 

- Várjunk... Mit fogok felvenni?! Semmi rendes ruhám nincs, csak pulcsijaim és farmergatyáim! - pánikoltam be. 

- Oh - Minho megállt mellettem. - Amiatt ne aggódj, csak írd meg a címedet - kacsintott rám, majd megsimította a vállamat, mielőtt kisétált volna az ajtón. 

Nem hazudott, amikor azt mondta, ne aggódjak miatta. Ugyanis péntek délután, nem sokkal azután, hogy hazaértem, Changbin, az én bátyám rontott be a szobámba egy nagy dobozzal, ami a nekem jött. 

Már a csomagolás is gyönyörű volt, fekete, aranyszalaggal, egy kártyán rajta a nevem. Óvatoskodva bontottam ki, nem voltam hozzászokva ilyen luxus dolgokhoz. Azonban ez nem volt egyszerű, ugyanis Bin mellettem folyamatosan magyarázott és kérdezgetett. 

- Mégis kitől jött ez? Van egy titkos hódolód? Vagy egy pasid? Miért nem mondtad el? Vajon mi lehet benne? Siess már, látni akarom! Francért van ezen ennyi védőfólia meg papír, meg minden szar! 

- Befognád légyszi két percre? Nem lehet melletted koncentrálni! - szóltam rá egy frusztrált sóhaj kíséretében. - Ha mindenképpen tudni akarod, van egy... egy ra-randim m-ma - éreztem, hogy elpirulok a mondat közben. 

- És csak most szólsz?! Ki a pasas? Rendes? Nincs semmi mocskos ügylete? - faggatott. 

- Édes, hogy meg se fordult a fejedben, hogy nő lehetne - forgattam meg a szemem. 

- Ahhoz túl meleg vagy, te gumicukor ízű Tootsie Roll! 

- Olyan nincs is! - húztam a szám. - Amúgy Lee Minho a lovagom (mielőtt még egyszer rákérdezel), Chaeryeong bátyja. 

- Jó, ő okés - adta beleegyezését Changbin pár másodperc gondolkodás után. - A vöröskét bírom. De ha rosszul bánik veled, csak mondd, és megverem! 

- Nem hiszem, egész fegyvergyűjteményük van... De hajrá. 

Azért valójában értékeltem, hogy Bin így vigyáz rám. A szüleinkre nem számíthattunk, csak ő volt igazán a családom. Érthető, hogy meg akart védeni, bár néha kicsit túlzásba esett vele. 

További beszélgetés helyett inkább visszafordultam a csomaghoz. Már én is tűkön ültem, hogy megtudjam, mi van benne. 

Amint kibontottam, elállt a szavam. Az ajándékdobozban ugyanis egy női outfit volt: fekete, hosszúujjú fölső, aranyszínű, flitteres szoknya, fekete harisnya, passzoló kabátka, cipő, táska, nyaklánc, karkötő, és fülbevaló. Meglepődtem, hogy Minhonak még az is feltűnt, hogy ki van lyukasztva a fülem. 

Egy kis üzenetet is csatolt: "Baby, remélem nem bánod, hogy ilyen ruhát küldtem, de szerintem csodaszépen néznél ki benne. Persze, nem muszáj felvenned, ha nagyon nem tetszik, megértem. Várlak: Minho <3" 

Ledöbbenten pislogva hol a ruhát néztem, hol a cetlit. Aztán, ahogy az köztünk megszokott volt, Bin szólalt meg elsőnek. 

- Mi a here?! Mi ez a csajos cucc? - háborgott. 

- Nem tudom... Mondta, hogy küld ruhát, de nem erről volt szó... Azért felpróbálom! - határoztam el, és átmentem a fürdőszobába felöltözni. 

Be kell valljam, tetszett a szett. Jól állt rajtam, kiemelte az alakomat, szexynek, sőt, vadítónak éreztem magam benne. Teljesen felpörögtem, amikor megláttam magam a tükörben, és hirtelen ötlettől vezérelve anyukám sminkjéből is csórtam egy kicsit, és tettem valamennyit magamra. Beállítottam a hajam, tettem egy kis csillámló gélt bele ami még egy karácsonyi partiról maradt, majd amikor tökéletesen randikésznek találtam magam, kiléptem a fürdőből Changbin véleményét meghallgatni. 

- Wow... - elsőre csak ennyit bírt mondani. - Végülis... csini vagy asszem... Na jó, elküldöm a képedet Felixnek, ő jobban ért ehhez - csóválta a fejét. 

- Na? Szerinte nagyon szörnyű? - próbáltam belesni az üzenetbe Bin válla fölött, de nem hagyta. 

- Ááá, ő odáig van érted. MIVAN?! Aszongya ő is akar ilyet... Hát mi vagyok én, milliomos? - forgatta a szemeit. - "De egy szobalány rucit kaphatsz édesem" - motyogta, ahogy leírta az üzenetet. Ennek a részleteibe inkább nem folytam bele. 

A sok készülődés után kezdtünk kifogyni az időből, így Changbin elvitt a Lee-villához, közben jól megnézte a házat magának, majd a lelkemre kötötte, hogy lejmoljam le őket szépen, ha már ennyi pénzük van. Ezzel a jótanáccsal hagyott ott, és én kissé bátortalanul bekopogtam. 

Minho nyitott ajtót a komornyikjuk helyett, és szélesen elmosolyodott, amikor meglátott, amitől a gyomrom felliftezett a torkomba egy pillanatra. 

- Sungie! Megmondtam, hogy illeni fog hozzád ez a ruha, és igazam lett! Tüneményesen nézel ki! - dicsért engem csillogó szemekkel. 

- Te sem panaszkodhatsz - mondtam, és akaratlanul is nyeltem egyet, ahogy végigmértem. 

Teljesen feketébe öltözött, de a ruháján apró arany részletek voltak. Jól kigondolta ezt, mert így kvázi összeöltöztetett minket. Felvette a hosszú kabátját, és már lépett is ki hozzám, hogy indulhassunk. Azonban előtte Chae is meg akart csodálni engemet. 

- Tyűha! Na ezek után nem lehet semmi kifogásod az ellen, hogy plázázni gyere velem, és a barátnőimmel! - nevetett föl a lány, majd vissza is bújt a házba. 

Márciusi este lévén elég hűvös volt, ezért örültem, hogy Minho rétegelt outfitet adott nekem. Bár amilyen melegen néztem ki ebben, akár önfűtő is lehettem volna. 

- Éss, hová megyünk? - érdeklődtem izgatottan már a kocsiban. 

- Meglepetés, Jisungie - kacsintott. 

- Nem gondolod, hogy eleget titkolóztál már? - duzzogtam, mire megpuszilta az arcomat, és odahúzott magához. 

- Naa, megtudod hamarosan. Amúgy is, titkolózni elég szórakoztató. 

- Neked - biggyesztettem le a számat. 

- Ajj, ne haragudj - vette a kezébe az arcom, és a hüvelykujjával végigsimított az ajkaimon. - Ígérem a jövőben kevesebb meglepetés és titok lesz, jó? 

- Okés - mosolyodtam el, majd a combján támaszkodva toltam följebb a fejem. 

Ő erre bezárta a köztünk lévő távolságot, és egy könnyed csókolt adott nekem, amitől teljesen zavarba jöttem, és vöröslő arccal fordultam el tőle. 

- Nem arról volt szó, hogy kevesebb meglepetés? - motyogtam, mire felkuncogott. - Jó, ezt mondjuk elengedem, de akkor is... 

- Szóval tetszett a csók, Sungie? -  fordította vissza a fejem felé. 

Bólintottam, mire ismét megcsókolt, ezúttal hosszabban. Az egyik tenyerét levezette a karomon, onnan a derekamra, majd a csípőmre, míg a másikkal továbbra is az államat tartotta. Felszusszantottam amikor megszorította a csípőmet, amit ő ügyesen kihasznált arra, hogy elmélyítse a csókunkat. Varázslatos pillanat volt, pezsgő és szenvedélyes-

- Khmm. Főnök úr, megérkeztünk - szakított félbe minket a sofőr. 

- Ohh, köszönöm. Na látod baby, már itt is vagyunk - mondta Min nekem, majd megint a sofőrhöz szólt. - Ne várjon meg minket, majd taxival megyünk haza. 

A férfi bólintott, majd miután mi kiszálltunk, elhajtott. Én körbe néztem, de nem volt ismerős a környék. Gyanúsan sötét volt, ami nem tetszett, ezért szorosan megmarkoltam Minho kezét. 

Amikor bementünk, először két őr fogadott, akik csak azután engedtek tovább minket, hogy Min elmondta a jelszót. A mögöttük lévő ajtó egy félhomályos, füstös terembe vezetett, ahol halk zene szólt, és minden vendég vagy a bárpult és a közeli aszalok körül iszogatott, vagy szerencsejátékozott. Vagy szerencsejátékozás közben ivott. Ez volt a többség. Még sosem jártam ilyen helyen, ezért ösztönösen ökölbe szorítottam a kezeim, és hozzábújtam Minhohoz, aki erre a derekamra tette a kezét, így tartott közel magához. 

- Tudsz rulettezni, Sungie? - kérdezte. 

- Nem - ráztam meg a fejem. 

- Akkor megtanítalak - jelentette ki. 

Odamentünk az egyik asztalhoz, ahol éppen folyt egy játék. Minho elmagyarázta nekem a szabályokat, de én érdekesebbnek találtam az asztal körül álló embereket. Volt egy sunyi képű férfi egyedül, egy gazdag nő a testőrével mögötte, egy pár, ahol a bundába burkolózott feleség folytonosan lehordta a férjét, valamint egy fehér öltönyös férfi, aki két ledéren öltözött nővel az oldalán állt. És mi, a dögös "gengszter", a fiatal femboy babájával a karján. Érdekes társaság voltunk, annyi szent. Egészen egy maffiafilmben éreztem magam. 

Az elején csak figyeltem a játékot, próbáltam rájönni, ki milyen stratégiával vagy mentalitással játszhat. A sunyi férfi és a gazdag nő fogszorítva nyerni akartak, akár vérre is mentek volna egymással. A pár nem igen figyelt oda, csak költötték a pénzüket, míg az öltönyös pasas fel akart vágni a csajok előtt. Minhora néztem, hogy elmondjam neki, mire jutottam, de rájöttem, hogy ő ezt már tudja. Sasként pásztázta a táblát, a kereket és a játékosokat, és precízen taktikázott. Nyerni akart, de nem olyan görcsösen, mint az a másik kettő. Helyette kifürkészte az ellenfelei gyengepontjait, és annál fogva győzte le őket. Ámulatba ejtő volt így látni őt, elképesztően vonzónak találtam. 

Pár kör után úgy éreztem, hogy eléggé kiismertem a terepet, és be akartam szállni. Minho vett nekem zsetonokat, így a következő körnél én is megtehettem a saját tétjeimet. 

- A kettes sávra tegyél - súgta nekem. 

- Nem csalás, ha elmondod, hova rakjak? - suttogtam vissza úgy, hogy senki más ne hallja. 

- Mi egy csapat vagyunk, édes - válaszolt, majd elhajolt tőlem. 

Hezitáltam egy kicsit, de végül a kettes sávra fogadtam, ahogy mondta. És bejött, nyertem! A következő körre is adott tanácsot, és megint nyertem vele! A harmadik után viszont a többieknek kezdett gyanús lenni, mit csinálunk, így inkább kivontam magam a játékból, megelőzve egy esetleges konfliktust. 

A veszekedést viszont mégsem tudtuk megúszni, ugyanis a tulajnak feltűnt, hogy Minho kicsit túl sok pénzt halmozott fel, és személyesen jött kérdőre vonni őt. Min esküdött, hogy csak szerencséje volt, és mivel a tulaj semmi bizonyítékot nem talált csalásra, megadta a pénzünket, viszont erősen javasolta, hogy most már távozzunk. 

Megfogadtuk a szavát, és tovább álltunk inkább. Átmentünk egy közeli bárba, és ott iszogattunk hajnalig. Biliárdoztunk is, ötből kétszer megvertem Mint, amit már győzelemnek könyveltem el. Nevetgélve, kissé részegen indultunk haza a világosodó utcákon, majd végül tényleg taxival értünk vissza hozzá. Kicsit nehezen sikerült visszaemlékeznem az ezt követő történésekre, de az megmaradt, hogy a karjaiban vitt a hálószobájába, sokat smároltunk, és mintha a harisnyámat is lehúzta volna. Ez utóbbiról egyből meggyőződhettem, amikor felébredtem az ágyában, mellette: a harisnyám, a ruháim jórészével együtt, a földön pihent. 

- Minhoo - nyöszörögtem álmosan. Felültem, de ezt egyből megbántam, mert elkezdtem szédülni, és enyhe fejfájásom is lett. 

- Mi az Sungie bébi? - nézett rám a párnájáról, és közben megsimogatta a karomat. 

- M-mi lefeküdtünk t-tegnap? - kérdeztem tőle beharapott ajkakkal. 

- Édes vagy, amikor dadogsz - mondta azzal a szexy, reggeli rekedt hangjával. - Amúgy nem, kidőltél, mielőtt odáig juthattunk volna - nevetett fel. 

- Akkor jó - sóhajtottam. - Őszintén szólva, most kicsit megkönnyebbültem. 

- Miért? - vonta össze a szemöldökét morcosan. 

- Mert azt szeretném, hogy emlékezzek az első alkalomra - bújtam hozzá, és adtam egy puszit az ajkaira. 

- Mármint velem első, vagy első első? - kérdezte tőlem két csók között, miközben hátra tűrte egy hajtincsemet a fülem mögé. 

- E-első első - vallottam be pironkodva. 

- Azt valóban nem részegen kéne - értett egyet velem mosolyogva. - Majd teszek róla, hogy csodálatos legyen, ha odáig jutunk - ígérte, és ismét megcsókolt. 

Miután sikeresen kikászálódtunk az ágyból, mindketten megfürödtünk (egymás után, nem egyszerre!), aztán Minho kölcsönadott pár ruhát nekem. Együtt reggeliztünk, vagyis inkább tizenegyóraiztunk, majd Min hazafuvarozott. Eléggé kikaptam a szüleimtől amiatt, hogy hol voltam egész éjjel, de nem érdekelt, megérte. 

Két nappal később otthon a szokásos nyolcórai vacsoránkat fogyasztottunk, amikor megint kitört a balhé. 

- Kíváncsi vagyok, a HR-es Jiyeon is tud-e ilyet az asztalra tenni, vagy neki csak a pinája jó - jegyezte meg anyám, miközben apám a munkanapjáról mesélt. 

- Hatmilliomodjára mondom, nem csaltalak meg vele! - vágta le apa a villáját. 

- Nem? Az egész iroda ettől hangos... 

- Csak rosszmájú pletyka az egész! Ne is törődj vele! - tiltakozott apám. 

- De, fogok, mert nem tűröm el, hogy ilyen nyilvános szégyennek legyek kitéve a munkahelyemen! - kötötte anyám az ebet ahhoz a karóhoz. 

- Én nem csaptam ekkora patáliát, amikor összeszűrted a levet azzal a Hwanggal a kreatívos osztályról! - szúrt vissza apám. 

- Egyrészt, ő csak érzelmi támogatásnak kellett, mert azt tőled ugye nem kapok, másrészt Hyunjin meleg, harmadrészt de, csaptál! Hatalmas hisztit vágtál le, rémlik? Úgy megszorítottad a karom, hogy utána hetekig nyoma volt, és a gyerekeket el kellett küldenem a nagyanyjukhoz, amíg le nem nyugodtál! - emlékeztette anyám a három évvel ezelőtti eseményekre. - Még szerencse, hogy ő befogadta őket, és hozzá bármikor visszamehetek... 

- Anyádat ne keverd bele már megint! - szakította félbe őt apám. - De ne próbáld velem megetetni, hogy az a csávó buzi. Az ilyenek csak ezt hitetik el mindenkivel, hogy utána belemásszanak a bugyidba! 

- Miért, talán melegek nem léteznek?! - kérdezte anyám felháborodottan. 

- Dehogynem, és szégyentelen, hogy ilyen életmódot választanak azért, hogy külön privilégiumokat követeljenek a normális emberektől! - fröcskölődött apám. 

Mi Changbinnal egész idő alatt csöndben kushadtunk, de ezen a ponton összenéztünk, és úgy döntöttünk, eleget hallottunk. Kiosontunk az étkezőből a előszobába, ahová még kiszűrődött a veszekedés eszkalálódása. Hallottunk egy csattanást, visítást, csörömpölést. Én a zajok felé fordultam, de Changbin megragadta a kezem, és kihúzott az ajtón. 

- Nem kéne segítenünk? - néztem vissza a csukott ajtóra. 

- Mégis melyiknek? Egyik se sokkal jobb a másiknál - húzta el a száját. - Hagyjuk rájuk. Jobban járunk, ha nem folyunk bele. 

- Szar ügy - jegyeztem meg. 

- Az. Na, én átmegyek Felixhez, ott is fogok aludni - mondta Bin, majd elindult balra. 

- Jó koitolást Lixi babáddal! - szóltam utána, mire megtorpant, és visszanézett. 

- Csak féltékeny vagy - vigyorodott el, aztán folytatta útját szerelme háza felé. 

Én pár másodpercig csak bámultam a tájat, hagytam, hogy egy pillanatra körbeöleljen az esti hideg, majd szintén nekiindultam, csak én jobbkéz felé, Minhoékhoz. Elég messze laktak tőlünk, szóval szedtem a lábam. Amikor azonban odaértem, meglepetésemre senki sem volt otthon a családból. Csak a komornyik fogadott, aki, bár ismert engem, nem igen akaródzott beengedni. Azért némi kötözködés után meggyőztem, hogy hadd várhassam meg Minhot a szokásos nappaliban. Mondjuk végül szerintem nem miattam döntött így, inkább tartott attól, milyen letolást kapna, ha hagyott volna kint fagyoskodni. 

Legalább egy óra telt el eseménytelenül. Ezalatt már hatszor körbejártam a szobát, és elolvastam minden fegyver címkéjét háromszor. Egyszerűen nem tudtam lenyugodni, aggódtam, mi lehet Minnel. Hogy hol lehet ilyen későn, miért nem válaszol az üzeneteimre, és miért nem tudja a személyzet közül senki, hova mehetett. 

Amikor végre meghallottam az ajtót, egyből kirohantam az előtérbe, és elkerekedett a szemem a látványra. Minho érkezett meg, de nem olyan állapotban, ahogy vártam: a ruhája véres volt, több helyen megsérült, és egészen kimerültnek tűnt. 

- Sungie? Te mit keresel itt? - nézett rám csodálkozva, de meg se hallottam a kérdését. 

- Jézusúristenszűzmária, mi történt veled?! - léptem oda hozzá, még mindig elhűlve. 

- Oh, semmiség, jól vagyok - legyintett, de nem hittem neki. 

- Fenét vagy! - ráztam meg a fejem, majd behúztam a szobába. - Ülj le, mindjárt hívok neked orvost! 

- Jisung, nem! - volt valami a hangjában, ami miatt az orvost nem feszegettem tovább. 

- Jó, akkor ellátlak én! Hol az elsősegély doboz? - erősködtem. 

- A fürdőben a folyosó végén, de Sungie, nem kell ápolgatnod, jól vagyok - ellenkezett tovább. 

- A büdös lófaszt, tiszta vér vagy! - mutattam rá. 

- De ennek csak a fele a sajátom - mondta, mintha ettől jobb lenne a dolog. 

Nem veszekedtem vele tovább, egyszerűen fogtam magam, szó nélkül átmentem a fürdőbe a dobozért. Könnyen megtaláltam, a csap fölötti szekrényben volt. Amikor visszaértem, Minho ismét magyarázni kezdte, hogy őneki semmi baja, de nem figyeltem rá. Csak csöndben leszedtem a ruhái jórészét, majd erélyesen lelöktem a fotelba. Ez annyira meglepte, hogy ő is elhallgatott. Ezt kihasználva elkezdtem fertőtleníteni a sebeit. Ahhoz képest, hogy ő "teljesen jól volt", úgy nyivákolt közben, mint egy kiscica. 

- Azért... Nagyon jól csinálod - ismerte el Min, amikor már elkezdtem bekötözni a sérüléseit. 

- Köszi. Kisebb koromban sokszor megsérültem az ügyetlenségem miatt, ezért Changbin megtanított, mit kell ilyenkor csinálni - magyaráztam. 

- Changbin? 

- A bátyám. Ő hozott el a minap a randinkra. 

- Á, már tudom - bólintott. - Hogyhogy ő tanított, és nem anyukád? 

- Hát, anyukámra nem számíthattam ilyen kérdésben... Bin nevelt fel kvázi... Most is azért vagyok itt, mert a szüleink veszekednek, és leléptünk. 

- Első nap is emiatt jöttél át, emlékszel? - idézte fel Min. 

- Tényleg - mosolyodtam el. - Bár féltem, hogy ma rosszkor zavarok... 

- Te sose zavarsz, Sungie - simogatta meg az arcom az egyik kezével. - Téged bármikor szívesen látlak. 

- Köszönöm, Minho - egy pillanatra abbahagytam a lába kötözését, hogy megfogjam a kezét, és belepusziljak a tenyerébe. - Szóvaall, hogyan is szerezted ezeket? - váltottam témát. 

- Jaa, semmi különös... 

- Ne kezd megint! - néztem rá szúrós szemekkel. 

- Na jó - sóhajtott. - Az igazságot szeretnéd? Nos, emlékszel a rulettes hely tulajára? 

- Igen. 

- Úgy tűnt nem volt elég neki az aznapi, ma megint megtalált, hogy visszaszedje a pénzt, de nem hagytam. Elláttam a baját, ahogy az ilyeneknek kell. Hidd el, ő sokkal rosszabbul néz ki most - mesélte el. 

- Aha... - hirtelen nem tudtam többet mondani. - Minho, válaszolj őszintén nekem valamire: ti valami maffiacsalád vagytok? - kérdeztem rá arra, amit egy ideje sejtettem. 

- Nagyjából, igen - felelte, közben végig a szemembe nézett. - Megijedtél? 

- Nem - ráztam meg a fejem, majd óvatosan beleültem az ölébe. - Te nem tudsz megijeszteni. 

- Biztos? - vette elő a leggonoszabb tekintetét, de én csak elvigyorodtam, és megcsókoltam. 

- Szeretlek, Minho - mondtam ki, amit a randi óta akartam. Ő először meglepődött, aztán szélesen elmosolyodott. 

- Én is téged, Sungie bébi - viszonozta a vallomásom. - Tudod miért? Mert te nem riadsz meg tőlem. Különleges vagy, még nem találkoztam hozzád hasonlóval. Csak pár hét alatt elérted, hogy fontos legyél nekem. 

- Hmm, akkor büszke vagyok magamra - veregettem meg a saját vállamat. 

- Lehetsz is. Szeretlek - ismételte meg Minho, majd összeérintette az ajkainkat, és megcsókolt. 

Aztán még egyszer. És még egyszer. És tovább csókolt, egész éjjelen át. 

Köszönöm a címet macskanyelv93 <333