Felix a napokban már többször tulipánokkal álmodott. Maga sem tudta miért. Hallott olyanról, hogy az álmok üzeneteket hordozhatnak, de elképzelése sem volt, hogy ez mit jelenthet. Aztán belefutott valakibe.

Éppen az utcán sétált, amikor elkalandozott a gondolataiban, és nem vette észre a virágárus bódét, így szépen neki is ment. Az ütközet miatt elesett, és rádőlt egy, igen, kitaláltátok: egy csokor tulipán. Az esetet látva a bódé tulajdonosa odarohant hozzá, és felsegítette a földről.

- Atya ég, jól vagy? - kérdezte, és igyekezett leporolni Felix ruháját.

- Persze, de tönkretettem a virágodat - nyújtotta át a kicsit nyomott növényeket.

- Kit érdekel! - legyintett a srác. - A lényeg, hogy tényleg nem esett semmi bajod?

- Nem, nem, minden oké - mosolyodott el Lix a másik aggódását látva.

- Azért itt a számom, ha mégis - nyújtott át egy cetlit. - A nevem pedig Seo Changbin.

- Én Lee Felix vagyok, örülök a találkozásnak - játékosan meghajolt, ám ez nem volt a legjobb ötlet, mert hirtelen elszédült tőle. Fejét fogva egyenesedett fel, és elnevette magát a saját szerencsétlenkedésén. - Azt hiszem, most hazamegyek. Nyugi, ha bármi van, felhívlak - tette még hozzá, mikor látta, hogy Changbin nyitná a száját, hogy megszólaljon. Ő végül annyiban hagyta a dolgot, és remélte, hogy Lix megtartja majd az ígéretét.

Felix végül tényleg hazaindult, majd otthon írt Changbinnak, megköszönve a kedvességét és, hogy aggódott érte.

Így esett, hogy ők ketten egymásba botlottak, majd ebből egy életen át tartó szerelem lett. Együtt éltek, együtt haltak meg, és együtt temették el őket. A gyerekeik szerint még mindig egymás kezét fogják, hiszen ők összetartoznak.